Az előző bejegyzésben az ősbűnnel és az áteredő bűnnel foglalkoztunk. Ádám és Éva bűnének következménye negatív örökségként kíséri az emberiséget. Az egyik hozzászólás találóan beszél a „bűn-megváltás-kegyelem fogalmi tengely mai nehezen érthetőségéről”. Ez azért is sajnálatos, mert valójában a bűn-megváltás-kegyelem tengely az üdvtörténet igazi tengelye, az üdvtörténet ezek nélkül nem teljesen érthető. Az alábbiakban a történet első részének néhány, “ma nehezen érthető” mozzanatára térünk ki.
A teremtéselbeszélés teológiai tartalmaMa már világos, hogy az elbeszélések teológiai tartalmának megértéséhez nem szükséges a szövegeket szoros értelemben vett történeti vagy természettudományi forrásnak tekinteni. Mégis meg kell jegyezni, hogy míg az emberalatti világ teremtése elbeszélésének teológiai tartalma a teremtés tényére és jóságára szorítkozik, addig Ádám és Éva történetében már sűrűsödik a teológiai tartalom. A huszadik század második felében voltak túlzások, amikor teológiai tartalommal rendelkező mozzanatokat is a „mitikus elemek” közé soroltak, mert a fejlődéselmélettel nehezen látszottak összeegyeztethetőnek.
Összeegyeztetés a fejlődéselmélettelAz Univerzum és az élet fejlődésének tudományos elmélete tényekkel és érvekkel alátámasztott elmélet, jóllehet ennek az elméletnek is megvannak a problémái. Már utaltunk arra, hogy az állati intelligenciát lecserélő emberi szellemi tevékenység megjelenésének időpontja antropológiai leletek alapján nem pontosan határozható meg. Hasonló a helyzet azzal – a feltehetően rövid – időszakkal kapcsolatban is, amely ettől az időponttól az ősbűn elkövetéséig tartott. Ezért semmilyen alap nincs arra, hogy ezen időszak kivételes voltát kétségbe vonjuk, hiszen itt az Univerzum történetének páratlan időszakáról van szó. Az időszak eseményei döntően befolyásolták az emberiség későbbi fejlődését, történetét. Ádám és Éva lényegüket tekintve ugyanolyan ember volt mint mi, fel voltak ruházva a megszentelő kegyelemmel és az anyagvilághoz való viszonyukat erre a rövid időszakra – Isten ajándékaként – a teljes harmónia jellemezte. Az ősbűn elkövetésével ez elveszett, az ember kiváltságos helyzete a természetben megszűnt. Egyike lett a természetben élő fajoknak, a halhatatlan lélek ugyan kiemeli őt a természetből, mégis sokban alá van vetve a természetben zajló folyamatoknak, fejlődésnek.
Ádám vétke és az ártatlan utódokAz áteredő bűn következtében Ádám utódai elvesztették a megszentelő kegyelmet és ezzel Isten színről-színre látásának lehetőségét, az üdvösséget. Hogyan lehet ez igazságos, hiszen a bűnt csak Ádám és Éva követte el?
Mindenekelőtt azt kell figyelembe vennünk, hogy az igazságosság kérdése Isten és az ember között másként vetődik fel mint az emberek között. Az emberek egymás közti viszonyában lehet beszélni igazságosságról, amelynek alapja az, hogy embervoltunk miatt megilletnek bizonyos jogok (és kötelességek) a másik emberrel, a közösséggel szemben. Ilyenről azonban Isten és az ember között nem lehet szó: az embernek semmilyen joga nincs Istennel szemben. Így az ember nem formálhat jogot Isten ajándékának, a megszentelő kegyelemnek birtokolására sem. Ennek elvesztésének oka különben sem Isten volt, hanem Ádám és Éva bűne.
Isten jóságából csak az következik, hogy személyes bűn elkövetése nélkül senki sem kárhozhat el. Ha tehát a megszentelő kegyelem hiányzik, de személyes bűn nincs, a kárhozat lehetősége kizárható. Ez a helyzet a keresztség nélkül meghalt csecsemők esetében. Aquinói Szent Tamás szerint ezek nem szenvednek, Isten színről-színre látásában ugyan nem részesülnek, de a természetes boldogság állapotában vannak. A limbus puerorum (a kisgyermekek tornáca) kifejezés arra az állapotra (és helyre, amely azonban nem földi értelemben vett hely) utal, amelyben ők vannak. A Nemzetközi Teológiai Bizottság 2007-ben kiadott dokumentuma szerint lehet abban reménykedni, hogy Isten irgalmából valamilyen módon pótlódik a hiányzó keresztség kegyelme, és ezek a gyermekek is eljutnak Isten színről-színre látására. A kinyilatkoztatás azonban erről a kérdésről közvetlenül semmit sem mond.
Ádám különleges helyzetének megértésében segít, ha figyelembe vesszük, hogy az anyagvilágra általában jellemző, hogy egy adott típusú dolog több egyedben valósul meg. (Erről egy régebbi bejegyzésben volt szó.) A fejlettebb élőlények esetében ez a “sokszorozódás” úgy történik, hogy a szülőktől új egyed születik. Az ember esetében is ez a helyzet, Isten az anyagtól különböző lelket a fogantatás pillanatában teremti az anyagba. Így az első emberpár nemcsak saját magáért volt felelős, hanem Isten előtt az egész emberiségért is, amely tőlük származik. Minden idők tapasztalata, hogy az ember bűne a többi emberre is hatással lehet. Ez fokozottan így volt az első emberpár esetében, akik egyedül voltak emberek és képviselték az egész, későbbi emberiséget. (Egyébként, ha Ádám nem vétkezett volna, utódai számára akkor is lett volna valamilyen személyes próbatétel, mert a szabad akarattal rendelkező teremtmény saját döntése is szükséges az üdvösségéhez.) Az üdvösség történetében azonban nem Ádám bűne volt az “utolsó szó”. Eljött a “a második, az új Ádám”, aki ártatlan volt, teljesen mentes a bűntől, aki az általa teremtett emberi természetet vette magára és eltörölte Ádám és a mi vétkeinket. Az áteredő bűnről szóló tanítás reménytelenségét, sötétségét eloszlatja a Megváltó fényessége.
A következő bejegyzésekben arról lesz szó, hogy az áteredő bűn következményeként mennyiben változott meg az emberi természet.