A szexuáletika tomista megalapozása (1). Az etika alapja

Az előző bejegyzésekben (itt, itt és itt) a fogamzásgátlás tiltásával foglalkoztunk. Most ismét visszatérünk erre a témára. Ebben és a következő bejegyzésekben Edward Feser nyomán egy olyan érvet mutatunk be, amely szinte a szexuáletika központi igazoló eljárásának tekinthető. Ez az érv a filozófiai etika, a természetes erkölcstan területére tartozik. Ebben az érvben a természetes ész segítségével láthatjuk be az Egyház erkölcsi tanításának helyességét. Nyilvánvaló, hogy az Egyház erkölcsi tanítása kötelező erejét nem ebből az érvelésből nyeri, de ez az érvelés az erkölcsteológiában jól használható. Az érvelés a tomista filozófia érvelése, a tomista antropológia illetve erkölcstan alapelveiből indul ki.

Az ember erkölcsi viselkedésében központi szerepet játszik az erkölcsi értelemben vett jó és rossz. Ezért erkölcsfilozófiáknak is központi kérdése, hogy honnan ered az emberi cselekedeteknek ez az erkölcsi minősítése, mi az erkölcsi jó és rossz. Amikor erkölcsi értékekről beszélnek, akkor arra utalnak, hogy itt valamilyen a széphez és igazhoz hasonló értékről van szó. Egyes álláspontok szerint az erkölcsi jóban a létezésében nézve önmagában véve közömbös emberi cselekedethez hozzájárul valamilyen értékmozzanat, amely ezt a cselekedetet erkölcsileg jóvá vagy rosszá teszi. Folytatás

Miért nem foganhat a gyermek „lombikban”?

Veres András győri püspöknek, az MKPK elnökének Szent István ünnepén tartott beszéde élénk visszhangra talált a magyar közéletben. Erről áttekintés található itt. A lombikbébi eljárásokban általában a magzatok nem emberi személyként vannak kezelve, hanem csak élő szövetcsomóként. Az alkalmazott eljárás során ezekből több készül, közülük egy kerül beültetésre, a többi sorsa bizonytalan, sokszor megölik vagy lefagyasztva tárolják őket, lehetetlenné téve természetes fejlődésüket, amely fejlődésnek a helye az anya méhe. Ezekben az esetekben első pillanatra nyilvánvaló az élet elleni súlyos bűn, tulajdonképpen itt az abortusz eseteiről van szó. A továbbiakban nem ezzel a nyilvánvaló dologgal foglalkozunk, hanem azzal a kérdéssel, hogy a foganásnak erkölcsileg miért feltétele a házastársak egyesülése, miért rossz az eleve, ha ez enélkül, ettől elszakítva történik.

Ez a téma szorosan kapcsolódik az előző bejegyzés témájához. Az előző bejegyzésben arról volt szó, hogy a házastársi egyesülés cselekedetének két, egymással egységben lévő dologra kell irányulnia. Az első ezek közül az élet továbbadására való irányultság. Ez az egyesülés biológiai tényében megvan. A házastársi egyesülésben ez a biológiai alap emelkedik fel két személy szeretetben való egyesülésébe. Ez több mint a biológiai tény, de a biológiai tény szükséges ehhez. A fogamzásgátlás bűnös volta abból adódik, hogy ekkor úgy történik meg az egyesülés, hogy ebből fizikailag, kémiailag, biológiailag kizárják az utód létrejöttének lehetőségét. Tehát itt a bűn abban van, hogy a férfi és a nő az egyesülésre való képességét úgy gyakorolja, hogy ebből fizikailag stb. ki van zárva az utód létrehozásának lehetősége. A módszereket tekintve erre ma már sok lehetőség adódik, kezdve a szülés elkerülése érdekében végzett sterilizációtól az óvszerig. Azelőtt a lehetőség erre csak a Teremtés könyvében említett onánia volt (Ter 38, 8-10). Az ilyen módon eltérített, pervertált 1 egyesülés végrehajtása bármikor, időtől függetlenül kiküszöböli az utód létrehozását és az egyesülésben csak a gyönyör marad meg. Az időszakos megtartóztatás esetén az egyesülés semmilyen eltérítéséről, pervertálásáról nincs szó, mert itt az egyesülésről való lemondás miatt nincs egyesülés. A fogamzásgátlásnak tehát az a problémája, hogy a házastársak egyesüléséből eltávolítják az utód létrejöttére való irányultságot, a lombikbébi eljárásokban pedig magát a házastársak egyesülését távolítják el. Folytatás

Jegyzetek:

  1. A (neo-)tomista erkölcsfilozófiában a szexuális bűnökkel kapcsolatban megtalálható általános érvelés  a    képesség pervertálásának erkölcsi rosszaságán alapuló érvelés. Ld. ezzel kapcsolatban Edward Feser  írását. Feser érdekes hasonlóságot állapít meg a retorzív érveléssel cáfolható performatív ellenmondás és a pervertált képesség között blogjának egyik bejegyzésében.

A fogamzásgátlás tiltása (2). Az időszakos megtartóztatás és a fogamzásgátlás különbsége

Az élővilág fejlődése folyamán eljutott a magasrendű emlősökig. Ezt a folyamatot a természettudományok részéről a fejlődés különböző elméletei próbálják valamilyen módon megmagyarázni, a keresztény antropológia azonban továbblép, szerinte ennek a fejlődésnek a csúcsán már egy olyan állat áll, amely alapvetően különbözik az állatvilág minden más fajától és egyedétől. Ezt a különbséget az a halhatatlan szellemi lélek okozza, amely az „állattal” olyan szoros egységet alkot, hogy ezek együtt alkotják azt, amit embernek mondunk. A katolikus filozófia és teológia ezt az egységet az (elsődleges) anyag és a lényegadó forma egységének mondja, amely egységben a lényegadó forma az ember halhatatlan lelke.

Az embernek ez a létezése, amely egyrészt, anyagilag tekintve biológiai, állati létezés, másrészt formáját tekintve szellemi létezés, a biológiai létezésnek bizonyos befejezettséget, tökéletességet, méltóságot és stabilitást ad. Ez nem szünteti meg a biológiai létezést, hanem ezt a szellemi létezés nagyobb tökéletességébe emeli. Az ember mint egyed szellemi létezésében is itt a földön a biológiai létezéshez kötödik. Ha ennek feltételei megszűnnek a halálban, a lélek elválik a testtől. A biológiai alapok azonban nem csak az embernek mint egyednek a létezése szempontjából nélkülözhetetlenek, hanem az embernek mint fajnak a fönnmaradása szempontjából is. A faj fönnmaradásáról való gondoskodás az állatvilág csúcsán is már két, nemileg különböző egyed feladata. Az ember esetében ez a két egyed értelmes természettel, értelemmel és szabad akarattal rendelkező „egyed”. Boethius  klasszikus meghatározása a személlyel kapcsolatban: persona est rationalis naturae individua substantia, azaz a személy értelmes természettel rendelkező egyedi szubsztancia. A szexualitás biológiai alapja nem változik meg a személyes létezésben, de ez már itt mégsem írja le a teljes valóságot. Ez a személyben, a személyes létezésben olyan tökéletességet nyer, amely a természetes rendben a házasságban mutatkozik meg, a természetfölötti rendben pedig a házasság szentségében. Amíg tehát lényegében véve az ember önfenntartásának biológiájára a személyes, személyek közötti létezés semmilyen intézménye nem épül, alapvetően más a helyzet a szexualitás biológiája esetében. Folytatás

A fogamzásgátlás tiltása (1). Az Egyház erkölcsi tanítása

A jezsuita blog egyik bejegyzésével kapcsolatban alakult ki egy vita arról, hogy a Katolikus Egyház születésszabályozásról szóló tanítása megfelelő-e. A Katolikus Egyház tanítása ebben a kérdésben egyértelmű. Ezt bemutató dokumentumok például: Humanae Vitae enciklika, a Katolikus Egyház Katekizmusa (2366-2372), a Familiaris Consortio apostoli buzdítás (32). A következőkben Katolikus Egyház Katekizmusának Kompendiumából idéznénk, az idézetek egyúttal a fogalmak tisztázásának céljául is szolgálnak:

495. Melyek a házastársi szeretet értékei, melyekre a szexualitás rendeltetett?

2360-2361
2397-2398

A házastársi szerelem javai, melyeket a megkereszteltek esetében a Házasság szentsége megszentel, a következők: egység, hűség, fölbonthatatlanság és nyitottság a termékenységre.

496. Mit jelent a házastársi aktus?

2362-2367

A házastársi aktusnak kettős jelentése van: egyesítő (a házastársak kölcsönös ajándékozása) és életadó (nyitottság az élet továbbadására). Senki sem szakíthatja szét, ezek egyikét vagy másikát kizárva, azt az elválaszthatatlan összetartozást, melyet Isten akart a házastársi aktus két jelentése között.

497. Mikor erkölcsös a születésszabályozás?

2368-2369
2399

A születésszabályozás, mely a felelős atyaság és anyaság egyik szempontja, objektíven akkor egyezik az erkölcsiséggel, amikor a házastársak külső kényszer nélkül, nem önzésből, hanem komoly megfontolással és az erkölcsiség objektív kritériumaival megegyező módszerekkel, azaz periodikus megtartóztatással és a terméketlen periódusok fölhasználásával gyakorolják.

498. Melyek a születésszabályozás erkölcstelen eszközei?

2370-2372

Belsőleg erkölcstelen minden cselekedet – mint például a közvetlen sterilizáció vagy a fogamzásgátlás –, amelyet vagy a házastársi aktusra készülve, annak folyamán, vagy annak természetes következményei kibontakozása közben célként vagy eszközként azért végeznek, hogy megakadályozzák az élet továbbadását.

A születésszabályozást tehát eleve nem zárja ki a katolikus erkölcstan. Ennek megengedett eszköze a periodikus megtartóztatás, azaz a termékeny időszakokban való ideiglenes megtartóztatás.

Az Egyház tanítása tehát egyértelmű ezekben a kérdésben. A hozzászólók közül többen ezt nem tartva elégnek, a fentiek valamilyen „racionális indokolását” kérték. A kérés részben jogos, de az Egyház tanításának elfogadását nem lehet ettől függővé tenni. Először tehát ezzel kell foglalkoznunk, de ezzel szorosan összefügg az a kérdés is, hogy honnan jöhet a „racionális indokolás”. A második kérdésre a rövid válasz az, hogy az ilyen indokolás a természetes erkölcsi törvény alapján történhet. A természetes erkölcsi törvény minden ember szívéve van írva, tehát ez bizonyos értelemben véve megelőzi a kinyilatkoztatást. A Katolikus Egyház Katekizmusa így ír erről (1954):

Az ember részesedik a Teremtő bölcsességében és jóságában, aki átadta neki a cselekedetei fölötti uralmat és az igazság és a jó szerinti önrendelkezés képességét. A természetes törvény azt az eredeti erkölcsi érzéket fejezi ki, amely lehetővé teszi, hogy az ember értelemmel különbséget tudjon tenni a jó és a rossz, az igazság és a hazugság között: ”A természetes törvény (…) bele van írva és bele van vésve minden egyes emberi lélekbe, mert ez maga az emberi értelem, mely kötelez a jó megtételére és tiltja a bűnt. Az emberi értelem ezen előírása azonban nem bírna törvény erejével, ha nem egy magasabb értelem hangja és tolmácsa volna, akinek értelmünket és szabadságunkat alá kell rendelnünk.” Folytatás

Analógia és egyértelműség

A blogon sok bejegyzés foglalkozott az analógiával. Az analógia az egyértelműséggel áll szemben. A teológia nyelve az analógia, mert a teremtett és teremtetlen létező közötti végtelen távolság miatt az egyikről mondott állítás nem lehet egyértelműen alkalmazható a másikra (az ezzel foglalkozó régebbi bejegyzések közül kettő itt és itt található). Minthogy nekünk közvetlen tapasztalatunk a teremtett világról van, az ezek körében egyértelműen használt szavak nem alkalmazhatóak egyértelműen Istenre. A szavak fogalmakat jelölnek, így a szavakkal együtt beszélhetünk fogalmakról is. A fogalmak analóg vagy egyértelmű használatáról akkor van szó, amikor ezek ítéletek, illetve nekik megfelelő szavak állító vagy tagadó mondatok állítmányaként szerepelnek. Így egyértelműen állíthatjuk Péterről és Jánosról, hogy ők emberek, de csak analóg módon állíthatjuk, hogy Isten és Péter jók. Az analóg állításban az fejeződik ki, hogy van valamilyen hasonlóság Isten jósága és Péter jósága között. A hasonlóság tulajdonképpen „dialektikus” dolog: van benne valamilyen egység és különbözőség. Az állító ítélet az alanyt és az állítmány hozza összefüggésbe, valamilyen egységet jelent ki az alany és az állítmány között. Az egyértelmű állítások esetén ez az egység azt jelenti, hogy az alannyal olyan egységben van az állítmány, hogy ez az egység minden egyes alany esetében ugyanolyan, az alanyok különbözősége ezt az egységet nem befolyásolja. Így Péter ugyanúgy ember mint János. Hogy Péter emberségét megértsük, nincs szükségünk arra, hogy János emberségével is foglalkozzunk. Amikor azonban Istenről állítjuk, hogy jó, akkor ez a jóság csak hasonlít például Péter jóságához, ennek a jóságnak a megértésében már nem tekinthetünk el attól, hogy ki az alany, ki a jó. Folytatás