A hit és a szentségek

Jézus Krisztus szenvedése és halála által megváltotta az emberiséget, de ez a megváltás nem válik hatékonnyá azonnal minden emberben. Az egyes embereknek tagként kell kapcsolódniuk ahhoz a Főhöz, akiből a megváltás hatása, kegyelme árad a tagokra. Ez a kapcsolódás a hit és a szentségek által történik meg 1. A hit és a szentségek szorosan összefüggenek egymással, a hit állapota a szentségek nélkül a megváltás után tulajdonképpen rendkívüli állapot (végső soron ez a vágyban való keresztség állapota).

Az üdvösség nem korlátozódik csak azokra, akik az Egyház szentségeiben részesülnek. A hit és a hit szerinti cselekedetek nélkül azonban lehetetlen az üdvösség 2. A hit igazságok elfogadása, ahol az elfogadás indítéka maga az Isten, aki az Első Igazság. Az igazságokat általában érzékszervi tapasztalatunk alapján (például esik az eső) vagy értelmünk belátása alapján fogadjuk el. Ilyenkor értelmünk meghajol az igazság előtt, nincs szükségünk valamilyen akarati döntésre az igazság elfogadása érdekében. Persze ilyen esetekben is dönthet úgy az akarat, hogy az értelmi belátás ellenére sem fogad el valamilyen igazságot. Ezt mutatják azok a szkeptikus álláspontok, amelyek olyan igazságokat tagadnak, amelyek nélkül tulajdonképpen a mindennapi élet, a természettudományok gyakorlása sem lenne lehetséges. A hit igazságai azonban sem a tapasztalat, sem a gondolkodás számára nem beláthatók (jóllehet valamilyen ésszerűségről ezek esetében is beszélhetünk), ezért ezek elfogadása nem nélkülözheti az akarat döntését. Folytatás

Jegyzetek:

  1. A szentségekkel kapcsolatban támaszkodunk Ansgar Vonier A Key to the Doctrine of Eucharist című kitűnő könyvére. Ansgar Vonier a két világháború között Angliában élő bencés apát volt, több teológiai könyvet írt. Ezen könyvek vezérfonalául Aquinói Szent Tamás teológiája szolgál. Könyveit most ismét kiadják.
  2. A hittel, ennek implicit formáival kapcsolatban lásd a tomista teológus, Charles Journet könyvét (What is dogma?, 3. fejezet).

Miért lett az Isten emberré? (2)

Az előző bejegyzésben már foglalkoztunk ezzel a kérdéssel és utaltunk arra, hogy a kérdés megválaszolása eltérő a tomista és a skotista teológiai iskolákban. Tartalmi szempontból nézve a két iskola válasza lényegében nem különbözik. A megtestesülés ajándékának gazdagsága mindkét iskola számára világos. Aquinói Szent Tamás, miután felsorolta a megtestesülésből származó előnyöket, megjegyzi, hogy „még sok más előny is származik a megtestesülésből, meghaladva az emberi értelem felfogóképességét” (ST III q. 1 a. 2, fordítás itt). Az iskolák között a vita ezen előnyök prioritásáról van. A skotisták szerint vannak olyan mozzanatok, amelyek a megváltástól függetlenül, önmagukban indokolják a megtestesülés megtörténtét a megváltás nélkül is, a tomisták a megtestesülés közvetlen okának a megváltást tekintik és szerintük enélkül a megtestesülés nem történt volna meg. Előző bejegyzésünkben már említettük a lehetséges világok fogalmát. A skotista állítás – úgy tűnik – az, hogy minden lehetséges világban, amelyben van természetfölötti rend, meg kell történnie a megtestesülésnek is 1. A tomista álláspont árnyaltabb: a megváltás nélküli megtestesülés lehetőségét nem zárja ki. Amint előző bejegyzésünkben említettük, Szent Tamás kifejezetten beszél erről. A tomista álláspont csak az, hogy üdvrendünkben, ha nem történt volna meg Ádám bűne, akkor nem történt volna meg a megtestesülés sem. Persze ez az állítás is átvisz bennünket egy lehetséges világba, hiszen Ádám bűne a ténylegesen létező világban megtörtént. Ezért az állítást célszerűbb lenne úgy megfogalmazni, hogy a megtestesülés üdvrendünkben szoros egységet képez a megváltással, ezt az egységet még az isteni szándék szintjén sem célszerű megbontani. Francisco Suarez, aki talán a jezsuita rend legkiválóbb teológusa (és filozófusa) volt, két egymással koordinált, egyenrangú célról beszél. De talán inkább olyan egységről kellene beszélni, amelyben a megtestesülés megváltó megtestesülés, az örök Ige a halandó testet vette magára, itt a földön emberi élete megváltó halálával végződött. Így a megtestesült Ige, Jézus Krisztus győzelmet aratott a bűn fölött, dicsőségben feltámadt és elfoglalta helyét emberként is az Atya jobbján. A bejegyzésben ezt a megbonthatatlan egységet támogató szempontokról lesz szó, ezelőtt azonban Boldog Duns Scotus gondolatmenetét Mary Beth Ingham CSJ könyvének teremtésről, megtestesülésről és isteni szándékról szóló fejezete alapján ismertetjük. Folytatás

Jegyzetek:

  1. A skotista álláspont lehetséges világok fogalmát használó megfogalmazásával nem találkoztam, de amint látni fogjuk, az álláspont ezen megfogalmazás felé vezet.

Miért lett az Isten emberré?

Cur Deus homo? A bejegyzés címe tulajdonképpen Canterbury Szent Anzelm könyve címének fordítása. A Niceai-konstantinápolyi hitvallás választ ad a kérdésre: propter nos homines, et propter nostram salutem, az Ige az emberek miatt, üdvösségük miatt lett emberré. A karácsonyi prefáció közelebbi magyarázatot is ad: ut dum visibiliter Deum cognoscimus, per hunc in invisibilium amore rapiamur, hogy míg Istent látható módon megismerjük, általa a láthatatlanok szeretetére ragadtassunk. A Niceai-konstantinápolyi hitvallás mondja: crucifixus est etiam pro nobis, értünk keresztre is feszítették. A szent keresztről szóló prefáció utal megváltásunk módjára: Qui salutem humani generis in ligno Crucis constituisti, Isten az emberi nem üdvösségét Krisztus keresztje által alapította meg.

A megtestesülés és a megváltás tehát szorosan kapcsolódik egymáshoz, a megtestesülés az emberek üdvössége miatt történt, az elesett emberiség üdvösségét azonban a megváltás Jézus Krisztusban megvalósult műve adja meg. Mi történt volna azonban, ha az emberiség ősbűn általi elesése nem történt volna meg? Ekkor nem történt volna meg a megtestesülés? Erre a kérdésre különböző teológiai iskolák különöző választ adnak, és a válasz a tomista (elsősorban domonkos) és a skotista (elsősorban ferences) iskolák közötti viták egyik fontos témája lett. A tomisták szerint a megtestesülés és a megváltás olyan szorosan kötödnek egymáshoz, hogy ez utóbbi a megtestesülés olyan célját alkotja, amely nélkül, nem biztos, hogy megtörtént volna a megtestesülés. A Boldog John  Duns Scotus-t követő skotista iskola szerint viszont a megtestesülés az emberiség elesése nélkül is megtörtént volna. Folytatás

Aquinói Szent Tamás a megtestesülés megfelelőségéről (ST III q. 1)

Az alábbiak a Summa Theologiae harmadik része 1. kérdésének fordítását tartalmazzák a latin szövegből. Már régebben elkészült az első három szakasz fordítása, most kiegészítjük ezt a még hiányzó három szakasz fordításával. 

A harmadik rész előszavában Szent Tamás a rész célját abban jelöli meg, hogy miután az előző részek foglalkoztak az ember végső céljával, az erényekkel és a bűnökkel, ebben a részben az emberiség üdvözítőjéről és az ő jótéteményeiről lesz szó. A rész először magával üdvözítővel foglalkozik, majd ezt követően a szentségekkel, végül pedig azzal, amit mai szóval eszkatológiának nevezünk. Szent Tamás a harmadik rész írását a bűnbánat szentségének tárgyalása közben abbahagyta, az elmaradt részt gondolatai és más művei alapján munkatársai írták meg.

Az üdvözítőről szóló részben először a megtestesülés titkáról van szó, majd ezt követően Jézus Krisztus üdvözítő tetteiről és szenvedéséről. Az utóbbi témával foglalkozó kérdések közül néhánynak a fordítása már megtalálható a blogon. A most lefordított szöveghez és a még le nem fordított szövegekhez jó bevezetés található itt. Folytatás

Megjegyzések a „koinonia” fogalmához

Ez az írás tulajdonképpen egy megjegyzés a jezsuita blog „Koinonia – közösség: egy katolikus alapszó régi és mai jelentéséről” című írásához. Az írás tartalmát röviden a következőkben foglalhatjuk össze: először szó van a Trienti Zsinat utáni egyháztan negatív jelenségéről, Bellarmin Szent Róbert egyháztagságot leíró szempontjairól. Bellarmin Szent Róbert szerint a teljes egyháztagsághoz az egység hármas köteléke szükséges: egység a szentségekben, a tanításban és egység a hierarchiával. A szerző szerint az egyháztagság ilyen meghatározása szükséges, de mára már meghaladottá vált: ”A kezdeményezés méltánylandó, ám ma – a karteziánus filozófiát ért megsemmisítő (posztmodern, fenomenológiai, hermeneutikai stb.) kritikát figyelembe véve – már aligha gondolkodhatunk ugyanígy.”

A továbbiakban, a szakadás hermeneutikájának megfelelően ezzel szembe van állítva a napjainkban elterjedt kommunió-egyháztan központi fogalma, a „koinonia”, a kommunió, a közösség fogalma. Az eszmefuttatást mintegy keretbe foglalja a kommunióról tudomást nem vévő, Ferenc pápa ellen lázadó integristákra való hivatkozás (első bekezdés) és lényegében ennek megismétlése az utolsó bekezdésben, ezúttal azonban a „fundamentalista” megnevezést használva. Nyilvánvaló, hogy a pápa elleni lázadást a kommunió megsértésének kell tartanunk, de a pápa tanításával, ennek problematikus értelmezéseivel kapcsolatos kérdések föltevése nem tekinthető lázadásnak, különösen akkor nem, ha ezek nincsenek összhangban elődeinek tanításával. A szerző adós marad ezzel a megkülönböztetéssel. Erre a bejegyzés végén még visszatérünk. Folytatás