Néhány következő bejegyzésnek az ősbűn és az eredeti bűn (áteredő bűn) lesz a témája. Először azonban azt kell tisztázni, hogy minek tekinti az embert a katolikus teológia és filozófia. Mi tekinthető az igazi „hominizációnak”, emberré válásnak? Szükséges-e, hogy ennek nyomai legyenek a paleontológiában? Miért nem találja meg a paleontológia Ádám és a paradicsom nyomait? További kérdés: hogyan lehet leírni anyag és szellem emberben megvalósuló kettősségét és egymásrautaltságát? Az ember az anyagvilágban ismeretlen szellemi és akarati tevékenységekre képes. Képes az absztrakcióra, tértől és időtől független matematikai tételek megfogalmazására és igazolására. Sőt még arra is képes, hogy a létezés fogalmát elválassza a pusztán anyagi létezéstől. Ugyanakkor ismeretszerzésében érzékszerveire van utalva, az agy működése nélkül szellemi tevékenységet nem tud végezni.

A vienne-i zsinat (1311-1312) és az V. lateráni zsinat (1512-1517) a test és lélek viszonyának leírásában a lélekre a lényegadó forma, forma substantialis skolasztikus szakkifejezést alkalmazza. Úgy tűnik, ennél jobb kifejezést máig sem találtak. Ezt a kifejezést a Katolikus Egyház Katekizmusa is átveszi: ‘A lélek és a test egysége olyan mély, hogy a lelket a test “formájának” kell tekinteni’ (365). A világban található dolgok anyagból és formából való összetettségének elve Arisztotelésztől származik (hülémorfizmus). Az anyagból és formából való összetettség elve kétféle tapasztalat mélyebb okát, filozófiai magyarázatát adja meg.

Az egyik tapasztalat a dolgok keletkezése és elmúlása. Tapasztaljuk, hogy az élővilágban új élőlények születnek, élőlények elpusztulnak. De hasonló a helyzet az élettelen világban is. Például új vegyületek keletkeznek, vegyületek elbomlanak. A részecskefizikában ugyanúgy megtaláljuk a keletkezést és a bomlást. A keletkezés azonban nem a teljes semmiből való keletkezés: valami volt a keletkezés előtt is, ami az új dolognak is összetevője. Hasonlóan, a felbomlásnál, pusztulásnál sem a teljes semmi veszi át a dolog helyét, hanem valami megmarad, ami a felbomló dolog helyébe lépő dolgok összetevője lesz. A másik tapasztalati tény az, hogy a világban lévő létezők lényeges dolgokban megegyeznek, de ugyanakkor különböznek is egymástól: egyedek, individuumok különböző tulajdonságokkal. De például az egyes emberek – különbözőségeik ellenére is – mindnyájan emberek.

A létezőnek az az összetevője, amely a keletkezés előtt is megvolt, de a keletkező dolognak is összetevője, az anyag, a matéria. A dolog felbomlása után is megmarad az anyag, ez a bomláskor létrejövő dolgok összetevője lesz. Az az összetevő viszont, amely az anyagot mindig egy konkrét dologgá teszi, a forma. Az anyag-forma elnevezés egyébként a mesterségek, művészetek világából származik. A szobor előtti anyag attól válik szoborrá, hogy a szobrász (a más formával rendelkező)  anyagba beleviszi a szobor formáját. Hasonlóan, az asztalos a fába beledolgozza az asztal formáját. A forma mindig valamilyen megvalósultságot, aktualitást jelent. Önmagában nézve az anyaghoz semmilyen forma nem tartozik: az anyag egyetlen tulajdonsága az, hogy képes formákat befogadni. Tapasztalatunk számára az ilyen értelemben vett anyag nem elérhető: mindig a megformált anyaggal találkozunk. Az anyagot, mint a világ létezőinek forma nélküli princípiumát a skolasztikusok materia prima-nak nevezték. Ez a forma befogadásának a lehetőségét (potentia) hordozza. A forma okozza azt, hogy az anyagi létező az, ami: elektron, tölgyfa, macska, ember. A forma az oka annak, hogy az ugyanazon fajhoz tartozó egyedek mindnyájan hordozzák a faj lényegét: a kutya a „kutyaságot”, az ember az emberséget. Mi magyarázza azonban azt, hogy az emberséget különböző egyedek, individuumok hordozzák. Az Aquinói Szent Tamást követő filozófiai iskola, a tomizmus szerint ennek oka a másik elv, az anyag. Az anyag, a formát befogadó lehetőség egyben korlátozza a befogadott forma megvalósulását. A korlátozás elsősorban abban mutatkozik meg, hogy a forma által meghatározott létező – az anyaggal együtt járó kiterjedés miatt – a tér valamely szegmensében, tartományában valósul meg. Péter nem lehet egyszerre ugyanott, ahol Pál van. Egy másik korlát az, hogy a forma egy egyedben való megvalósulása soha nem meríti ki a forma teljes gazdagságát: lehetőség van újabb egyedek létrejöttére, akik ugyanazt a formát hordozzák.

Az anyag és a forma egymástól valóságosan különböző, de egymástól elválaszthatatlan két elve, princípiuma a világban található létezőknek. Ez a különbség azonban metafizikai, ami azt jelenti, hogy semmilyen fizikai, természettudományos eszközzel, kísérlettel ezt a különbséget kimutatni nem lehet. Az viszont érdekes, hogy az anyag-forma kettősség a modern természettudományok értelmezésétől egyáltalán nem idegen. A szélsőséges redukcionista álláspont, amely szerint minden jelenség, minden létező maradéktalanul megmagyarázható elemibb jelenségek, elemibb létezők aggregátumaként, már nem egyeduralkodó. A biológia nem helyettesíthető egyszerűen a kémiával és a fizikával. Szükség van a „holisztikus” nézőpontra, amely szerint az élő szervezetet alkotó részek nem egyenlőek az élő szervezettel. A kvantumfizika nem lokális hatásai (olyan hatások, amelyek terjedésének nincs ideje) szintén erre utalnak. A kvantummechanika statisztikus jellegű törvényei és a tapasztalt valóság (kísérleti eredmények) nem teljesen statisztikus jellege közti feszültség feloldása is lehetséges lehet az ezekre az elvekre építő természetbölcselet keretében. (Erről talán egy későbbi bejegyzésben lesz szó.)

Amikor egy atom beépül egy önálló vegyületbe, egy molekula egy önálló élő szervezetbe, akkor a beépülő elveszti önálló formáját, a formából fakadó tevékenységeinek egy része azonban megmaradhat. Ezek a tevékenységek azonban már nem egy önálló vegyület vagy molekula tevékenységei, hanem a befogadó létezőben lévő rész működése.

Meg kell még említenünk, hogy az itt ismertetettek egyes részleteivel kapcsolatban a különböző skolasztikus iskolák eltérő nézeteket képviseltek. A fentiek nagyrészt az Aquinói Szent Tamást követő tomista iskola nézeteit tükrözik. A következő bejegyzésben arról lesz szó, hogy az anyag-forma fogalompár hogyan alkalmazható a testből és lélekből álló emberre.