Az optio fundamentalis (alapvető erkölcsi döntés)

A teológusokat a rendkívüli püspöki szinódust megelőzően, a szinódus alatt és várhatóan a szinódus után is foglalkoztatni fogja a “kör négyszögesítésének” morálteológiai változata: az elvált “újraházasodottak” áldozásának engedélyezése.( A kör négyszögesítése több évezredes feladat. A feladat megoldása egy olyan eljárás lenne, amelyet alkalmazva, a geometriai szerkesztések hagyományos két eszközét, a körzőt és vonalzót használva elő lehetne állítani egy adott körrel egyenlő területű négyzetet. Lindemann 1882-ben bebizonyította, hogy ez a feladat megoldhatatlan.) Az elvált “újraházasodottak” áldozásának a megengedése egy olyan “feladat”, amelyet úgy kellene megoldani, hogy három alapelv érvényben maradjon. Ezek az alapelvek:

  1. A keresztény házasság felbonthatatlan.
  2. A házasságon kívüli szexuális cselekedet súlyos bűn.
  3. Az áldozásnak szükséges feltétele a megszentelő kegyelem állapota.

Minthogy a feladat így megoldhatatlannak látszik, valamelyik alapelv “gyengítésével” próbálkoznak. Jézus egyértelmű kijelentései miatt (ezzel a kérdéssel foglalkozott több régebbi bejegyzés) az 1. alapelv nem gyengíthető, ezért a 2. alapelv (és esetleg a 3. alapelv) lehet a jelölt. Valójában ezek az “ötletek” nem frissen keletkezett ötletek, ezek “megalapozottsága” egyes 2. Vatikáni Zsinat után keletkezett erkölcsteológiai, erkölcstani alapelvekből származtathatóak. Szabó Ferenc jezsuita atya szinódust értékelő írásában két ilyen, újabban keletkezett elvet említ. Ezek közül az egyik az úgynevezett “fokozatosság törvénye”. Ezzel egyelőre nem foglalkozunk, talán ez majd későbbi bejegyzések témája lesz. A másik erkölcstani elv az alapvető döntés, az optio fundamentalis elve. Erről Szabó Ferenc így ír:

De felhozhatnánk más most felmerült tisztázandó erkölcsteológiai kérdést is. Pl. a zsinat után kibontakozott perszonalista erkölcsteológia az „alapvető választás” (Isten mellett vagy ellene: optio fundamentalis) elméletével (K. Rahner, B. Häring) igyekezett tisztázni a halálos-súlyos-bocsánatos bűnök közti különbséget, amelyet gyakran összemostak, szemben a régi merev kazuisztikával, amely nem a személy szabadságára és beszámíthatóságára, hanem a cselekedet objektív súlyosságára helyezte a hangsúlyt. Az említett probléma most is felmerült az elvált és újraházasodottak szentáldozáshoz járulása vagy akár a homoszexuális hajlamú hívők lelki kísérése kapcsán.

Az alapvető döntés téves  értelmezésével részletesen foglalkozott Szent II. János Pál pápa nagy erkölcstani enciklikája, a Veritatis Splendor enciklika (1993). Ebben egy külön fejezet szól erről a témáról.

Az optio fundamentalis tanának több változata is létezik, lehetséges ennek a fogalomnak helyes értelmezése is, erre az enciklika is utal. (Az optio fundamentalis-sal részletesebben foglalkozik Germain Grisez online is elérhető erkölcstana.) Az optio fundamentalis fogalmának megértését segítheti, ha figyelembe vesszük, hogy ezt lehetne valamilyen értelemben a “transzcendentális tomizmus” etikára való alkalmazásának is tekinteni. Amint erről korábbi bejegyzésekben szó volt, a transzcendentális tomizmus a kategoriális (fogalmi, nyelvileg kifejezhető, tudatos, empíriából kiinduló) megismerés valóságtartalmának lehetőségét úgy véli megalapozni, hogy feltételez egy nem empíriából, nem érzékszervi tapasztalatokból kiinduló, nem teljesen tudatos megismerést. Ennek a megismerésnek a forrása a transzcendentális reflexió, amelyben a kategoriális megismerésre reflektálva, háttérileg megragadhatjuk azt, ami a kategoriális megismerés horizontja. A kategoriális ismeretek ennek a transzcendentális tapasztalatnak a hátterében értelmezhetőek. A transzcendentális tapasztalat azonban nem lehet teljesen tudatos ismeret, ez soha sem válhat teljesen kategoriális ismeretté.

Az optio fundamentalis némileg a transzcendentális tapasztalathoz hasonló szerepet tölt be az erkölcstanban. Az ember szabadakaratú választásai mellett van egy még alapvetőbb szabadság, az alapvető, fundamentális szabadság, amelynek döntése az a mély döntés, amelyet az optio fundamentalis fogalmával írhatunk le. Ez az alapvető döntés lehet Isten és  embertársaink szeretete melletti döntés, de lehet ez elleni döntés is. Így az optio fundamentalis egy alapvető vonatkozásra, irányultságra utal, amely vonatkozás, irányultság nem teljesen tudatos döntések következménye. Így jellemzi a Veritatis Splendor enciklika ezt az álláspontot (65):

E szerzők szerint az erkölcsi életben a kulcsszerepet egy bizonyos „optio fundamentalis” játssza, melyet az alapvető szabadság valósít meg, s általa a személy átfogóan dönt önmagáról, nem reflektáltan tudatos és meghatározott választással, hanem „transzcendentális” és „atematikus” módon. A belőle származó konkrét cselekedetek csak részleges kísérletek, de soha nem fejezik ki teljesen, ezért csupán „jelei”  vagy kísérő jelenségei ennek az optiónak.

Alszeghy Zoltán és Maurizio Flick jezsuita teológusok szerint erős személyiségek esetében tapasztaljuk, hogy ezek olyan “életcéllal” rendelkeznek, amelyek mintegy középpontját alkotják egész életüknek. Példaként említik a forradalmárt és a családanyát. Valójában – szerintük – valamilyen alapvető elköteleződés többé-kevésbé minden emberre jellemző. Lélektanilag ezen elköteleződések kialakulása a gyermek- és serdülőkorban kezdődik el, és ezek a lélek tudatalatti részében érlelődnek. Nem feltétlenül szükséges, hogy ezek konkrét döntésekhez kötődjenek, de előfordulhat az is, hogy egy ilyen “nagy” döntéssel kapcsolatban alakulnak ki. Ezek az elköteleződések az egész élet végéig tartó meghatározására törekednek, de előfordulhat az is, hogy megszűnnek, valamilyen ellentétes elköteleződésre váltanak át. Az Isten szeretete irányában történő elköteleződés is ilyen jellegű elköteleződés. Ez olyan alapvető választás, amely nem esik teljesen egybe az ember tudatos döntéseivel. Más szerzők ezt a különbséget tévesen értelmezték. Így ír erről a Veritatis Splendor enciklika (65):

Így tehát odáig érkeznek el, hogy különbséget tesznek az optio fundamentalis és egy konkrét cselekedet megfontolt választása között. Olyan különbség ez, mely bizonyos szerzőknél a szétválasztás formáját ölti azáltal, hogy az erkölcsi „jó” és „rossz” fogalmát fönntartják az optio fundamentalis transzcendentális szférájának, ugyanakkor az evilági, azaz az embernek önmagához, másokhoz és a világ dolgaihoz tartozó konkrét választásait „helyesnek” vagy „hibásnak”  minősítik. Eszerint az emberi cselekvésben szakadás támad az erkölcsiség két szintje között: az egyik szinten van az akarattól függő jó és rossz, a másikon a konkrét cselekedetek.

Ezek az álláspontok szemben állnak a katolikus erkölcsteológia és a tanítóhivatal halálos bűnnel kapcsolatos felfogásával. A Veritatis Splendor enciklika így beszél álláspontjukról (69):

E teológusok szerint az embert az Istentől elválasztó halálos bűn csak Isten elutasítása esetén áll elő, de a szabadságnak olyan fokán, mely nem azonos a választás aktusával, és tudatosan reflektáló lelkiismerettel el nem érhető. Ebben az értelemben – teszik hozzá – legalábbis pszichológiailag nehéz elfogadni, hogy egy olyan keresztény, aki Jézus Krisztussal és Egyházával egységben akar maradni, könnyen és ismételten el tudna követni halálos bűnöket, mint ahogy esetenként cselekedeteinek „anyaga” ezt mutatja.

Így tehát az optio fundamentalis téves értelmezéséből kiindulva el lehet jutni a bocsánatos és a halálos bűnök Egyház által vallott megkülönböztetésének az elutasításáig. Ez a felfogás szemben áll a halálos bűn katolikus meghatározásával, amely szerint “ahhoz, hogy egy bűn halálos legyen három dolog együttes megléte szükséges: halálos mindaz a bűn, melynek tárgya súlyos anyag, és teljes tudatossággal és megfontolt beleegyezéssel követik el” (Katolikus Egyház Katekizmusa, 1857).

A tanítóhivatal álláspontja tehát egyértelműen utasítja el az optio fundamentalis téves értelmezéseit. Ezen értelmezések alapján lehetne az elválás utáni “újraházasodás” állapotát, ennek cselekedeteit olyan állapotnak, illetve cselekedetnek tekinteni, amelyek, elfogadva az ezen állapotba jutás nem helyes voltát és az ebből való szabadulás nehézségeit, nem vezetnének a halálos bűnhöz,  mert az elkövető “olyan keresztény, aki Jézus Krisztussal és Egyházával egységben akar maradni”. Hasonló kijelentéseket lehetne tenni a homoszexuális kapcsolatban élők helyzetéről is. Egyes teológusok ilyen irányú “kitörési kísérletei” tehát egyértelműen szemben állnak az Egyház halálos bűnökkel kapcsolatos felfogásával. A következőkben az optio fundamentalis fogalmának vizsgálatával foglalkozunk. Ennek folyamán felmerül az a kérdés is, amelyet röviden így fogalmazhatnánk meg: létezik-e egy olyan erkölcsi világrend, amely alapot ad arra, hogy az erkölcsi cselekedetek jónak vagy rossznak minősítését objektívnak tekintsük. Röviden: amikor az Egyház súlyos bűnnek nyilvánít valamit, akkor az Egyház “létrehozza” a bűnt, amely objektíve nem létezik vagy az Egyház kijelentései valamilyen objektivitásra vonatkozó kijelentések-e? Az elemzés folyamán előkerül a természetes erkölcsi törvény létezésének a kérdése is. Ez viszont szorosan kapcsolódik ahhoz a kérdéshez, hogy az erkölcsi kategóriák érvényesek-e az Egyházon kívül is. Figyelembe kell-e ezeket venni a pozitív (például az állam által hozott) törvényeknek? Ezekről a kérdésekről a következő bejegyzésekben lesz szó.

2 bejegyzés (“Az optio fundamentalis (alapvető erkölcsi döntés)”)

  1. Köszönet e kiváló elemzésért!

    Ha jól emlékszem, az erkölcsi szubjektivizmus belopását a szituációs etika fogalmának bevezetésével kezdték, ami szintén a bűn relativizálását szolgálta.

    A gyónási tükrök nagyszerűen igazítottak és igazítanak el mindenkit saját bűnének megvizsgálásában és megítélésében. Pl-ul a Hozsannás könyv is jó ehhez. Kétely esetén a gyóntató atya is tud segíteni.

  2. Az “alapvető döntés” kifejezésre kerestem a Google-ban és az első 10-ben volt ez a cikk. Nyilván azért, mert többször jártam már erre, de ez az összefoglaló most nagyon segített!

    Köszönöm!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>