Az előző bejegyzésben már szó volt erről a témáról. Októberben a püspöki szinódus rendkívüli ülést tart, amelynek fő témája a család lesz. Ezt fogja követni 2015-ben a szinódus rendes ülése. A szinódus nem egy olyan “parlament”, amelynek álláspontja a pápa számára bármilyen kötelezettséget is jelentene. A szinódus egy olyan tanácsadó testület, amelyben a világ püspökei nyilvánítanak véleményt, de nem az összes püspök jelenlétében, hanem csak a pápa által kinevezett, illetve választott képviselők részvételével. A szinódusnak csak egyik témája az “újraházasodottak” áldozásának kérdése. Ez a téma azért került az előtérbe, mert 2014 februárjában, a bíborosi konzisztóriumon (a bíborosok pápa által vezetett összejövetele) a pápa felkérésére Walter Kasper bíboros előzetes “vitaindító” előadást tartott a szinódus őszi ülésének témájával kapcsolatban. Kasper bíboros előadása felvetette annak lehetőségét, hogy bizonyos körülmények között azok, akik egyházi házasságukat válással szakították meg és új élettársi kapcsolatra léptek, részesedhessenek az Eucharisztia szentségében. Kasper bíboros álláspontja nem látszik összeegyeztethetőnek az Egyház tanításával, ezért ennek reakciójaként több bíboros és teológus foglalkozott a témával, bírálva Kasper bíboros álláspontját. Ezt teszi például az öt bíboros (Müller, Burke, Brandmüller, Caffara, De Paolis) és több teológus álláspontját tartalmazó könyv, Müller bíborosnak, a Hittani Kongregáció prefektusának vagy Pell bíborosnak a könyve. A témával foglalkoznak az inkább tomista irányultságú Nova et Vetera és a (többek között Joseph Ratzinger által alapított) Communio című folyóiratok különszámai is, ez utóbbi Quellet és Scola bíborosok cikkeivel.

A továbbiakban a Nova et Vetera cikkére támaszkodom, lényegében ezt ismertetem. Annak érdekében, hogy saját megjegyzéseim a folyóirat álláspontjától határozottan elkülönüljenek, ezeket szögletes zárójelbe teszem és dőlt betűkkel írom. A cikk először ismerteti Kasper bíboros (azóta könyvben is megjelent ¹) álláspontját. Ezt követően szól azokról az alapelvekről, amelyek figyelembevétele nélkül nem lehet a témát tárgyalni. Két alapelvet emelünk ki, ezek szerint a szentségi házasság felbonthatatlan és a házasság nem csak egy belső, lelki intézmény, hanem lényege szerint nyilvános. Ezt követően a cikk részletesen elemzi Kasper bíboros javaslatait az “ujraházasodottak” áldozásával és a házasság semmiségét megállapító eljárással kapcsolatban. Befejezésül a cikk a lehetséges “pozitív” javaslat elemeit ismerteti.

Kasper bíboros javaslatai

Kasper bíboros javaslatai nemcsak a az “újraházasodottak” áldozásával kapcsolatosak. Az első javaslat arra vonatkozik, amikor “a szentség által jelzett misztériumban” a házasságot kötők nem hisznek. Minthogy ezt a hitet Kasper bíboros a házasság nélkülözhetetlen feltételének tekinti, szerinte ennek hiánya esetén nem jön létre érvényes házasság. A javaslat arra vonatkozik, hogy a házasságok semmiségével kapcsolatos jogi eljárásokat cseréljék le lelkipásztori szempontból megfelelőbb és “lelkibb” eljárásokra. Esetleg az ilyen eljárások lefolytatását a püspök arra alkalmas, lelkipásztori tapasztalattal rendelkező papokra bízhatja.

A második javaslat arra az esetre vonatkozik, amikor az “újraházasodottat” továbbra is érvényes, régebbi házasság köti és ennek ellenére él egy második “polgári” házasságban. Számukra XVI. Benedek pápa a “lelki” áldozást javasolja, ez pedig Kasper bíboros szerint arra utal, hogy jelenlegi életük nem mond ellen Krisztus törvényeinek. Ezért a javaslat szerint bizonyos feltételek teljesülése esetén lehetővé kell tenni az “újraházasodottak áldozását”. Ezek a feltételek:

• az elvált “újraházasodott” valóban fájlalja, hogy első házassága zátonyra futott,
• az első házassággal kapcsolatos kötelezettségei rendeződtek,
• a második, polgári házasságból való kilépés gyakorlatilag lehetetlen,
• a második, polgári házasságban élő mindent megtesz azért, hogy polgári házasságát a hitben élje meg, és az ebből a házasságból származó gyermekeit a hitben nevelje fel,
• erős vágyat érez a szentségek vétele iránt, ezeket olyan erőforrásoknak tekinti, amelyek sajátos helyzetében segítenek.

[Kasper bíboros álláspontjának további megismerését segíti a Vatican Insider-nek adott interjúja. Ebben hangzik el a következő vitatható mondat: "Isten nem engedi, hogy bárki is elbukjon, Isten irgalmas és azoknak, akik meg akarnak térni, új esélyt ad". A mondat első fele ellentmondásban van a második felével, amelyben a megtérés szándéka szükségesnek mutatkozik. Isten ugyanis a tényleges megtérés hiányában megengedi a bűnös bukását. Kasper bíboros szerint különbséget kell tenni a tanítás és az egyházfegyelem, a pasztorális gyakorlat között. Azt jelenti ez, hogy ezek így egymással szembeállíthatóvá válnak és ezáltal a pasztorális gyakorlat és a tanítás közti konzisztencia sérülhet?  Ha ez így van, akkor valójában nem kell feladni a házasság felbonthatóságának krisztusi tanítását, mindössze csak arról van szó, hogy a pasztorális gyakorlatban ezt nem kell teljesen figyelembevenni. Valójában azonban a tanítás és a gyakorlat közötti helyes relációt az "alkalmazás" szó fejezi ki. Kasper bíboros ebben az interjúban is említi, hogy az "Egyház tanítása nem zárt rendszer". Ebben a kijelentésben is tükröződik az "analitikus" skolasztikus módszer hiánya. Amikor a "zárt" szót használjuk, akkor körül kellene írni, hogy a sokjelentésű, átvitt értelemben használt szó mely jelentései helyesek és mely jelentései nem helyesek az adott környezetben. Az Egyház tanítása zárt rendszer abban az értelemben, hogy a hitletéteménnyel ellentétes kijelentések nem egyeztethetőek össze ezzel.]

A keresztény házassággal kapcsolatos alapelvek

A házasság felbonthatatlansága a katolikusok számára nyilvánvaló tény. Jézus Krisztus a természetes házasságot a szentség szintjére emelte. A szentségi házasság Jézus és Egyháza közti kapcsolatot jeleníti meg: “«Ezért az ember elhagyja apját, anyját, feleségével tart, és a kettő egy test lesz.» Nagy titok ez, én Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatom” (Ef 5, 31-32). Jézus a házasságot felbonthatatlannak jelentette ki: “Aki elküldi feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét és máshoz megy, házasságot tör” (Mk 10, 11-12). [A fenti kijelentések annyira nyilvánvalóak, hogy ezeket közvetlenül senki sem vonja kétségbe. Amiről szó van, az olyan gyakorlat bevezetésére tett kísérlet, amely nem konzisztens ezekkel a kijelentésekkel. A tan és a pasztorális gyakorlat között különbség van – mondják.]

Fontos hangsúlyozni a házasság nyilvános jellegét is, szemben azzal az állásponttal, amely szerint ezt csak belső lelkiismereti ügynek kell tekinteni. A nyilvános jellegnek a házasság semmisségének megállapításával kapcsolatos eljárásokban van szerepe. Nem lehet ezt az eljárást valamilyen, csak belső, csak a lelkiismeretet érintő fórumra korlátozni. A házasság nyilvánosnak tekinthető három szempontból: (1) az a házassági szövetség, szerződés, amely a szentség rangjára emelődik, nyilvános szerződés; (2) a házasság a közjót szolgálja a gyermekek születése és felnevelése által; (3) a szentség nyilvános jele Jézus Krisztus Egyháza iránti szeretetének és hűségének.

A következő bejegyzés a témát Kasper bíboros javaslatainak részletesebb elemzésével folytatja az említett cikk alapján.