Aquinói Szent Tamás Krisztus mennybemeneteléről (ST III q. 57)

A Summa Theologiae harmadik része 57. kérdésének fordítása (a fordítás az interneten elérhető eredeti szöveg alapján készült, esetenként támaszkodva a New Advent honlap angol fordítására). 

Az 57. kérdés Jézus mennybemeneteléről szól. A mennybemenetelt Szent Tamás valóságos eseménynek tartja, hiszen ez Krisztus valóságosan feltámadt testének valóságos mozgása valóságos helyre. Így fölbukkannak (különösen a 4. és 5. szakaszban) középkori fizikai vonatkozások is. Szent Tamás a mennybe felment Krisztus tartózkodásának helyét azonban kívül helyezi korának fizikai-kozmológiai világán,  a teológiai tartalom így leválasztható attól a fizikai rétegtől, amely az elmúlt évszázadok alatt sokat változott. A középkori fizika egyben jelentette a természetfilozófiát és az akkoriban gyengén fejlett – ma a szoros értelemben vett természettudományoknak mondható – csillagászatot, fizikát, kémiát, biológiát. Szent Tamás a teológiai tartalomra összpontosít, így a mennybemenetellel kapcsolatban nem megy bele a kora tudományának szintjén álló csillagászati, fizikai, kémiai spekulációkba. Ezért nála a teológiai tartalmat (sőt talán még a természetfilozófiai tartalmat is) nem nehéz elkülöníteni attól a természettudományos rétegtől, amely azóta sokat fejlődött. 

57. KÉRDÉS

[Jézus Krisztus mennybemeneteléről]

A továbbiakban Krisztus mennybemeneteléről lesz szó. Ezzel kapcsolatban hat kérdés merül fel:

  1. Vajon megfelelő volt-e Krisztus mennybemenetele?
  2. Melyik természete szerint ment föl a mennybe?
  3. Vajon saját erejéből ment föl mennybe?
  4. Vajon az összes anyagi természetű egek fölé ment?
  5. Vajon az összes szellemi teremtmény fölé ment?
  6. A mennybemenetel hatása.

1. SZAKASZ  [Vajon megfelelő volt-e Krisztus mennybemenetele?]

Az első problémát így közelítjük meg:

1. Úgy látszik, hogy Krisztus mennybemenetele nem volt megfelelő. Azt mondja ugyanis a Filozófus az égről szóló műve második könyvében, hogy azok a dolgok, amelyek tökéletes állapotukat elérték, jóságukat már változás nélkül birtokolják. Krisztus azonban ebben az állapotban van, mert isteni természete szerint ő a legfőbb jó, emberi természete szerint pedig a legnagyobb dicsőségre jutott. Tehát saját jóságát már változás nélkül birtokolja. A mennybemenetel azonban változás. Tehát nem megfelelő az, hogy Krisztus a mennybe menjen.

2. Ezenkívül, minden ami változik, valami jobb elérése érdekében változik. Krisztusnak azonban nem jobb a mennyben, mint a földön lenni, ugyanis sem lelkileg, sem testileg nem nyert semmit azáltal, hogy a mennyben van. Úgy látszik tehát, hogy nem kellett a mennybe mennie.

3. Ezenkívül, Isten Fia üdvösségünk miatt emberi természetet vett fel. Üdvösségünket azonban jobban szolgálná, ha mindig közöttünk lenne, amint ezt ő is mondta tanítványainak Lukács evangéliumának 17. fejezete szerint [22]: jönnek idők, amikor az Emberfiának egyetlen napját is szívesen látnátok, de nem fogjátok látni. Úgy látszik tehát, hogy nem volt megfelelő Krisztus mennybemenetele.

4. Ezenkívül, amint Nagy Szent Gergely írja Moralia című könyvének 14. fejezetében, Krisztus teste a feltámadás után már semmiben sem változik. De mégsem közvetlenül feltámadása után ment föl a mennybe, ugyanis maga mondja feltámadása után János evangéliumának 20. fejezetében [17], hogy még nem mentem fel Atyámhoz. Úgy látszik, tehát, hogy negyven nap elteltével sem kellet volna a mennybe mennie.

Ezzel szemben áll, amit az Úr mond János evangéliumának 20. fejezetében [17]: felmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz.

Válaszul azt kell mondanunk, hogy a helynek meg kell felelnie annak, aki a helyen van. Krisztus feltámadásával azonban megkezdődött halhatatlan és romolhatatlan élete. Az a hely pedig, ahol mi élünk, a születés és a pusztulás helye, a menny azonban a romolhatatlanság helye. Ezért nem lett volna megfelelő, ha Krisztus feltámadása után a földön maradt volna, így tehát mennybemenetele megfelelő volt.

Az 1. ellenvetésre azt kell válaszolnunk, hogy Isten az, aki teljes mértékben tökéletes és változás nélkül birtokolja jóságát. Róla mondja Malakiás próféta könyvének 3. fejezete [6]: én vagyok az Úr és nem változom. Valamilyen módon azonban minden teremtmény változhat, amint ezt Szent Ágoston „Super Genesim ad litteram” című művének 8. könyvében mondja. Így, mivel az Isten Fia által felvett természet teremtett természet maradt – amint ez az előzőekből [q. 2  a. 7; q. 16 a. 8, a. 10; q. 20 a. 1] nyilvánvaló – történhetett vele változás.

A 2. ellenvetésre azt kell válaszolnunk, hogy mennybemenetele által Krisztus dicsősége lényegét tekintve nem növekedett sem testileg, sem lelkileg. Mégis lehet beszélni növekedésről a dicsőségéhez illő hely vonatkozásában. Nem úgy, mintha a mennyei test valamit is hozzátenne testének tökéletességéhez és romolhatatlanságához, hanem csak a neki kijáró hely miatt, ez a hely ugyanis valamilyen módon hozzátartozik dicsőségéhez. A mennybemenetelből valamilyen értelemben öröm is származott, de ez nem azt jelenti, hogy ekkor új dolgok indítottak örömre, hanem csak az öröm új módjáról, a beteljesedés miatti örömről beszélhetünk. A Glossza a zsoltár szavairól (gyönyörűség van jobbodon mindörökké [15, 11]) mondja, hogy gyönyörűségem és örömöm van veled, kiragadva az emberi szemek látásából.

A 3. ellenvetésre azt kell válaszolnunk, jóllehet a mennybemenetel által Krisztus testi jelenléte megszűnt a hívők számára, istensége által azonban örökre közöttük marad, amint Máté evangéliuma mondja [28, 20]: íme, én veletek vagyok mindennap a világ végezetéig. Aki ugyanis fölment a mennybe, nem hagyta el a választottakat, mondja Nagy Szent Leó pápaKrisztus testi jelenlétének mennybemenetele általi megszűnése többet használt nekünk, mintha testi jelenlétével itt maradt volna közöttünk. 

Ez így van előszőr is a hit növekedése miatt, a hit ugyanis a nem látottakra vonatkozik. Ezért mondja maga az Úr János evangéliumának 16. fejezetében, hogy az eljövő Szentlélek meggyőzi a világot az igazságról, tudniillik azok igazságáról, akik hisznek, Erről mondja Szent Ágoston János-evangélium magyarázatában [95], hogy a hívőkkel szemben a hitetlenek ítélet alatt vannak. Aztán még hozzáteszi: minthogy az Atyához megyek és már nem fogtok látni engem, boldogok, akik nem látnak és hisznek. Az lesz tehát a mi igazságunk, amelyet a világ nem fogadott el, hogy „bennem, akit nem láttok, hisztek”.

Másodszor a remény előmozdítása miatt. Ezért mondja maga az Úr János evangéliumának 14. fejezetében [3]: ha elmegyek, helyet készítek számotokra és ismét eljövök és magammal viszlek benneteket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. Azáltal ugyanis, hogy Krisztus az emberi természetet a mennybe vitte, reményt adott nekünk, hogy mi is oda jutunk, mert ahol a test van, oda gyűlnek a sasok, ahogyan Máté evangéliumának 24. fejezete írja [28]. Ezért mondja Mikeás próféta is [2, 13], hogy felment utat törve nekik.

Harmadszor, hogy a szeretetet a mennyei dolgok felé emelje. Az Apostol a Kolosszeiekhez írt levél 3. fejezetében [1-2] mondja, hogy a fent lévőket keressétek, ahol Krisztus ül az Atya jobbján, a fent lévőkre, ne pedig a földi dolgokra ügyeljetek. Máté evangéliumának 6. fejezete [21] írja: ahol a kincsed van, ott van a szíved. És minthogy a Szentlélek az a szeretet, amely minket az ég felé ragad, maga az Úr mondja tanítványainak a János evangélium 16. fejezetében [7], hogy jó az nektek, ha elmegyek. Ha ugyanis nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok, ha azonban elmegyek, elküldöm őt nektek. Ezt magyarázva Szent Ágoston megjegyzi [Tract. xciv super Joan.], hogy nem tudjátok addig a Szentlelket befogadni, amíg Krisztus testi ismereténél leragadtok. Ha azonban Krisztus testileg eltávozik, nem csak a Szentlélek, hanem az Atya és a Fiú is lelkileg jelenlévővé válik számukra.

A 4. ellenvetésre azt kell válaszolnunk hogy, jóllehet, a halhatatlan életre feltámadt Krisztusnak kijárt volna mennyekben tartózkodás, mégis ez azért történt később, hogy a feltámadás igazsága bebizonyosodjon. Ezért írja az Apostolok Cselekedeteinek 1. fejezete [3], hogy szenvedése után megjelenve tanítványainak, negyven napon keresztül több alkalommal bizonyította, hogy él. Ezzel kapcsolatban mondja a Glossza: minthogy negyven órán keresztül halott volt, negyven napon keresztül bizonyította, hogy él. Vagy pedig a negyven nap arra a jelen korra utal, amelyben Krisztus Egyházában van, az ember ugyanis négy elemből áll és intve van, hogy ne szegje meg a Tízparancsolatot 1

2. SZAKASZ  [Krisztus melyik természete szerint ment föl a mennybe?]

A második problémát így közelítjük meg:

1. Úgy tűnik, hogy Krisztus isteni természete szerint ment föl a mennybe. A zsoltár [46, 6] ugyanis azt mondja, hogy fölment az Isten ujjongás közepette. A Másodtörvénykönyv 33. fejezete [26] szerint pedig a mennybe száll fel a te segítőd. Ezek a kijelentések azonban Istenről szólnak, mégpedig Krisztus megtestesülése előtt. Tehát Krisztus isteni természete miatt ment föl a mennybe.

2. Ezenkívül, a mennybe fölmenni ahhoz tartozik, aki leszállt a mennyből, ahogyan ezt János evangéliumának 3. fejezete [13] mondja: senki sem megy fel a mennybe, csak az, aki leszállt a mennyből. Az Efezusiakhoz írt levél 4. fejezete [10] pedig ezt mondja: aki leszállt, ugyanaz, mint aki felment. Krisztus azonban nem embersége szerint szállt le a mennyből, hanem istensége szerint, mert emberi természete előzőleg a mennyben nem létezett, hanem csak isteni természete. Úgy látszik tehát, hogy Krisztus istensége szerint ment föl a mennybe.

3. Ezenkívül, Krisztus mennybemenetele által az Atyához megy. De az Atyával mint ember nem egyenlő, azt mondja ugyanis János evangéliumának 14. fejezetében [28], hogy az Atya nagyobb nálam. Úgy látszik tehát, Krisztus istensége szerint ment fel a mennybe.

Ezzel szemben áll, amit a Glossza mond az Efezusiaknak írt levél 14. fejezetében írtakról [10] (az hogy fölment, mi mást jelentene, minthogy le is szállt): nyilvánvaló, hogy Krisztus embersége szerint szállt le és ment föl.

Válaszul azt kell mondanunk, hogy a „szerint” szó egyrészt vonatkozhat a mennybe fölmenő állapotára, másrészt pedig a mennybemenetel okára. Amennyiben állapotról beszélünk, nem lehet szó arról, hogy Krisztus isteni természete szerint ment föl a mennybe. Egyrészt azért, mert nem lehet olyan istenségnél magasabb állapot, ahová föl lehetne menni. Másrészt pedig a mennybemenetel fizikai mozgást jelent, az isteni természet azonban változatlan és helytől független. Így tehát Krisztus mennybemeneteléről csak emberi természete szerint lehet beszélni. Ez a természet ugyanis egy adott helyen van és alávethető mozgásnak. Ebben az értelemben mondhatjuk, hogy Krisztus emberi és nem pedig isteni természete szerint ment föl a mennybe. Ha azonban a „szerint” szó a mennybemenetel okára vonatkozik, akkor azt kell mondanunk, hogy Krisztus nem embersége, hanem istensége szerint ment föl a mennybe, ugyanis ez istensége és nem pedig emberi természete erejéből történt. Ezért mondja Szent Ágoston a mennybemenetelről szóló beszédében, hogy Krisztus velünk való közösségében függött a kereszten, de a mennybemenetel sajátja.

Az 1. ellenvetésre azt kell válaszolnunk, hogy az idézett szerzők prófétai módon szóltak Istenről, aki majd meg fog testesülni. Ugyan szószerinti értelemben Isten nem mehet a mennybe, fölmenetelről metaforikusan mégis lehet beszélni, hasonlóan ahhoz, amikor azt mondják, hogy az ember szívében magát Istennek alávetve és megalázkodva felemelkedik.

A 2. ellenvetésre azt kell válaszolnunk, hogy ugyanaz, aki fölment a mennybe és leszállt a mennyből. Így szól ugyanis Szent Ágoston a hitvallásról tartott beszédében: ki az, aki leszállt? Az Isten és az ember. És ki az, aki fölment? Ugyanaz az Isten és ember. A leszállást azonban kétféle értelemben lehet Krisztusnak tulajdonítani. Amikor azt mondjuk, hogy leszállott a mennyből, akkor ezt neki mint Istennek tulajdonítjuk. Ez a leszállás nem helyváltozásként értendő, hanem kiüresedésként, amely által az, aki formája szerint Isten, a szolga formáját vette fel. Amint azonban a kiüresedésről nem abban az értelemben beszélünk, mintha  teljességéből valamit is elveszített volna, hanem abban az értelemben, hogy kicsinységünket felvette, úgy beszélünk a mennyből való leszállásáról is, nem mintha a mennyet elhagyta volna, hanem abban az értelemben, hogy a személy egységébe fölvette a földi természetet. Ettől azonban különbözik az a leszállás, amelyről az Efezusiaknak írt levél 4. fejezete [9] szól és amely a föld alsó részeire való leszállást jelenti. Ez ugyanis a helyváltozás értelmében vett leszállás, amely éppen az emberi természet állapota szerint tulajdonítható Krisztusnak.

A 3. ellenvetésre azt kell válaszolnunk, hogy azért mondjuk, hogy Krisztus az Atyához megy, mert helyet foglal az Atya jobbján. Ez azonban mind isteni, mind emberi természete szerint jár neki, amint erről a későbbiekben [q. 58 a. 3] szó lesz.

3. SZAKASZ  [Vajon Krisztus saját erejéből ment föl mennybe?]

A harmadik problémát így közelítjük meg:

1. Úgy látszik, hogy Krisztus nem a saját erejéből ment föl a mennybe. Azt írja ugyanis Márk evangéliumának utolsó fejezete [19], hogy az Úr Jézus, miután szólt tanítványaihoz, fölvétetett a mennybe. Az Apostolok Cselekedeteinek 1. fejezete [9] pedig ezt mondja: szemük láttára fölemeltetett és a felhők eltakarták őt a szemük elől. Azt azonban, ami fölvétetik és fölemeltetik, más mozgatja. Tehát Krisztust nem saját ereje, hanem más erő hatására ment föl a mennybe.

2. Ezenkívül, Krisztus teste a mi testünkhöz hasonló földi test volt. A földi test természetével azonban ellentétes a felfelé való mozgás. A természettel ellentétes mozgás pedig nem történhet saját erőből. Tehát Krisztus nem saját erejéből ment föl a mennybe.

3. Ezenkívül, Krisztus saját ereje isteni erő. Úgy látszik azonban, hogy ez a mozgás nem isteni erő által történt, mert az isteni erő végtelensége miatt a mozgás azonnal, egy pillanat alatt lejátszódott volna és így a tanítványok nem láthatták volna, hogy Krisztus fölemeltetik a mennybe, ahogyan ezt az Apostolok Cselekedeteinek 1. fejezete [9] írja. Úgy látszik tehát, hogy Krisztus nem a saját erejéből ment föl a mennybe.

Ezzel szemben áll, amit Izaiás könyvének 63. fejezete [1] mond: ékesen öltözve lépdel ereje teljében. Nagy Szent Gergely a mennybemenetelről szóló homíliájában mondja: azt olvassuk, hogy Izaiás egy szekéren ment föl a mennybe, amiből nyilvánvaló, hogy ehhez a csak ember más segítségére szorult. Megváltónkról azonban nem olvassuk, hogy szekéren, hogy angyalok által emeltetik föl, mert aki mindent teremtett, saját erejéből emelkedik mindenek fölé.

Válaszul azt kell mondanunk, hogy Krisztusnak két, isteni és emberi természete van, így két természettel kapcsolatban beszélhetünk saját erejéről. Emberi természete szerint is kétféle erőről lehet szó. A saját ereje lehet az a természetes erő, amely a természet elveiből ered. Nyilvánvaló, hogy Krisztus saját természetes ereje által nem mehetett föl a mennybe. Az ember természetében lévő másik erő azonban dicsőségből eredő erő, Krisztus ez által fölment a mennybe. Egyesek szerint ez az erő az ötödik esszenciából (amelyet fénynek mondanak) 2 származik. Szerintük ez alkotórésze az emberi testnek és a testben az ellentétes elemek 3 ezáltal kerülnek összhangba. Így a halandóság állapotában az emberi testben az elemek természete a domináns, ezért esnek a testek természetük erejénél fogva lefelé. A dicsőség állapotában azonban a mennyei természet a domináns, amelynek hajlama és ereje által Krisztus és más szentek teste a mennybe emelkedik. Erről a lehetőségről már az első részben szó volt [I q. 76 a.7] és ezt részletesebben fogjuk tárgyalni az általános feltámadással kapcsolatban [Suppl. q. 84 a. 1], így ezzel itt a továbbiakban nem foglalkozunk.

Mások ezt az erőt a megdicsőült lélekből eredeztetik: ennek túláradása folytán dicsőül meg a test, amint ezt  Szent Ágoston írja Dioscorus-hoz írt levelében. A megdicsőült test ugyanis olyan mértékben engedelmeskedik a boldogságban lévő léleknek, hogy, amint Szent Ágoston írja az Isten városa című művének 22. könyvében, ahol a lélek akarja, ott lesz rögtön a test is, és semmit sem akar a lélek, ami nem illik hozzá vagy a testhez. Mint fentebb mondottuk azonban, a megdicsőült és halhatatlan testhez a mennyekben tartózkodás illik. Ezért lelke akaratának erejéből ment föl Krisztus teste a mennybe. Ahogyan azonban a test a lélek által dicsőül meg, úgy, amint Szent Ágoston írja János evangéliumához írt magyarázatában, a lélek az Istenben való részesedés által válik boldoggá, ezért a mennybemenetel elsősorban az isteni erő által történt. Így tehát Krisztus saját erejéből ment föl a mennybe, elsősorban isteni erejéből, másodsorban pedig abból az erőből, amellyel a megdicsőült lélek akarata szerint mozgatja a testet.

Az 1. ellenvetésre azt kell válaszolnunk, hogy amint Krisztusról mondjuk, hogy egyrészt a saját erejéből támadt fel, de egyben az Atya támasztotta fel őt, mert az Atya és a Fiú ereje ugyanaz, úgy Krisztus saját erejéből ment fel a mennybe, de egyben az Atyától fölemeltetve és fölvétetve.

A 2. ellenvetésre azt kell válaszolnunk, hogy az ellenvetés azt bizonyítja, hogy Krisztus nem saját erejéből ment föl a mennybe, amennyiben ezt az erőt az emberi természet természetes erejének tekintjük. Saját erejéből ment föl azonban a mennybe, amennyiben ez az erő az isteni erő és amennyiben ez a boldogság állapotában lévő lelkének ereje. Jóllehet a fölmenetel ellentétes az emberi test természetének jelen állapotával, amelyben a test nincs teljesen alávetve a léleknek, ilyen ellentét nem lesz a megdicsőült test számára, és a fölmenetel nem csak külső hatásra történhet meg, ahogyan ez a jelen állapotban van.

A 3. ellenvetésre azt kell válaszolnunk, hogy jóllehet az isteni erő végtelen és végtelen módon működik Isten részéről, hatását azonban a dolgok képességüknek és Isten rendelkezésének megfelelően fogadják be. A test nem képes arra, hogy helyének változása egy pillanat alatt történjen meg, mert ennek a változásnak a tér mértéke szerint kell történnie, az idő azonban a tér osztása szerint osztódik, amint ezt igazolva van a Physica 6. könyvében. Ezért nem szükséges, hogy a test Isten által okozott mozgása egy pillanat alatt fejeződjön be, ez az Isten rendelkezése szerinti sebességgel történik.

4. SZAKASZ  [Vajon Krisztus az összes anyagi természetű egek fölé ment?]

A negyedik problémát így közelítjük meg:

1. Úgy látszik, hogy Krisztus nem ment az összes egek fölé. A Zsoltár [10, 5] ugyanis azt mondja, hogy az Úr szent templomában van, az Úr trónusa az égben áll. Ami azonban az égben van, az nincs az ég fölött. Tehát Krisztus nem ment föl az összes egek fölé.

2. Ezenkívül, két test nem lehet ugyanazon a helyen. Ezért nem lehet átmenet két végpont között csak a közöttük lévő téren keresztül. Így úgy látszik, hogy Krisztus nem ment föl az összes egek fölé, ez csak abban az esetben történhetett volna meg, ha az ég fölosztható lenne, ami azonban képtelenség.

3. Ezenkívül, az Apostolok Cselekedeteinek 1. fejezete [9] mondja, hogy a felhők eltakarták őt a szemük elől. De a felhők nem emelkednek minden egek fölé. Tehát Krisztus nem ment föl minden egek fölé.

4. Ezenkívül, hitünk szerint Krisztus örökre ott marad, ahová fölment. De ami a természet ellenében van, az nem lehet örökkévaló, mert a természettel összhangban lévő dolgokkal találkozunk túlnyomórészt, ezek a gyakoribbak. Minthogy azonban a földi test természete ellen van az, hogy az ég fölött legyen, úgy látszik, Krisztus teste nem ment föl az ég fölé.

Ezzel szemben áll, amit az Efezusiaknak írt levél 4. fejezete [10] mond: fölment minden egek fölé, hogy mindeneket beteljesítsen.

Válaszul azt kell mondanunk, hogy valamely test annyival tökéletesebben részesedik az isteni jóságban, amennyivel fentebb áll a testek hely szerinti rendjében. Így azt látjuk, hogy azok a testek, amelyek inkább formaiak 4, természetük szerint magasabban vannak, amint ezt a Filozófus kifejti a Physica 4. könyvében és az égről szóló (De caelo) művének 2. könyvében. Ugyanis minden test a formája szerint részesedik az isteni létezésből, ahogyan ez nyilvánvaló a Physica 1. könyve alapján. A test azonban jobban részesedik az isteni jóságban a dicsőség által, mint természetének formája által. Az is nyilvánvaló, hogy Krisztus teste nagyobb dicsőségben ragyog, mint más megdicsőült testek. Ezért az a leginkább megfelelő, hogy az ő teste minden testnél magasabb helyre kerüljön. Ezért fűzi hozzá a Glossza az Efezusiakhoz írt levél 4. fejezetében [8] írtakhoz (fölmenve a magasba), hogy hely és méltóság szerint.

Az 1. ellenvetésre az kell válaszolnunk, hogy Isten trónja nem úgy van az égben, mintha ez az ég által tartalmazott lenne, mert ebben az esetben inkább az ég a tartalmazott. Ezért nem szükséges, hogy az ég valamely része ennél magasabban legyen, hanem ez van minden egeknél magasabban, amint a zsoltár [8, 2] mondja: nagyságod minden egek fölött van.

A 2. ellenvetésre azt kell válaszolnunk, hogy jóllehet a test természetes állapota szerint nem lehet ugyanazon helyen, ahol már egy másik test van, Isten azonban csodatevő hatalma által elérheti ezt. Ez történt, amikor Krisztus teste a Boldogságos Szűz zárt méhéből megszületett és amikor a bezárt ajtón keresztül lépett be, amint Nagy Szent Gergely mondja [Hom. xxvi]. Krisztus testének tehát kijár az a tulajdonság, hogy ugyanazon a helyen legyen, mint egy másik test. Ez azonban nem a test sajátossága miatt van így, hanem az ezt végbe vívő isteni erő segítsége miatt.

A 3. ellenvetésre azt kell válaszolnunk, hogy a felhők nem jelentettek valamilyen olyan segítséget, mintha ők vitték volna a mennybemenő Krisztust. Ezek az istenség jelei voltak, amint Isten dicsősége megjelent a frigyszekrény fölött, a felhőben.

A 4. ellenvetésre azt kell válaszolnunk, hogy a megdicsőült test nem saját természetének elvei alapján képes az égben vagy az ég felett lenni, hanem ez a boldogság állapotában lévő lélek miatt van így, amely által a test megdicsőül. Így a megdicsőült test felfelé haladása, továbbá fent tartózkodása nem külső, természeten erőszakot tévő hatás eredménye, ezért semmi sem akadályozza meg azt, hogy ez örökké tartson.

5. SZAKASZ  [Vajon az összes szellemi teremtmény fölé ment?]

Az ötödik problémát így közelítjük meg:

1. Úgy látszik, hogy Krisztus teste nem ment föl az összes szellemi teremtmény fölé. Azokat ugyanis, amelyekről nem beszélhetünk ugyanazon szempont szerint, megfelelő módon össze sem hasonlíthatjuk. Nem beszélhetünk azonban a testek és szellemi teremtmények helyéről ugyanazon szempont szerint, amint ez nyilvánvaló az első részben mondottak alapján [I q. 8 a. 2 ad, 1,2; q. 52 a. 1] 5. Úgy látszik tehát, hogy Krisztus teste nem ment föl minden szellemi teremtmény fölé.

2. Ezenkívül Szent Ágoston mondja az igaz hitről szóló könyvében, hogy a lélek bármely test elébe helyezendő. Az alacsonyabb rendű dolognak azonban helyet kell adnia a nemesebb számára. Úgy látszik tehát, hogy Krisztus nem ment minden szellemi teremtménynél magasabbra.

3. Ezenkívül, minden helyen van valamilyen test, mert a természetben nincs űr. Ha tehát a természetes testek rendjében egyetlen test sem kaphat magasabb helyet, mint a lélek, egyetlen hely sincs az összes szellemi teremtmény fölött. Nem mehetett tehát Krisztus az összes szellemi teremtmény fölé.

Ezzel szemben áll az, amit az Efezusiakhoz írt levél 1. fejezetében [21] olvashatunk: minden fejedelemség, hatalom és minden ebből és eljövendő világból való név fölé állította őt.

Válaszul azt kell mondanunk, egy dolognak annál magasabb helyet kell elfoglalnia, minél nemesebb, függetlenül attól, hogy helye testi érintkezés által (mint a testek esetében) vagy szellemi érintkezés által (mint a szellemi szubsztanciák esetében) rendelődik hozzá. Ezért a szubsztanciák rendjében legmagasabban lévő szellemi szubsztanciáknak bizonyos arányosság szerint jár a helyük a helyek legmagasabbikában, a mennyben. Jóllehet, Krisztus teste a testi természet állapotát nézve alacsonyabb a szellemi szubsztanciáknál, annak az egységnek a méltóságát nézve azonban, amely által személyesen van Istenhez kötve, meghaladja minden szellemi szubsztancia méltóságát. Ezért, az előbb említett arányosságból következően, minden teremtménynél, még a szellemi teremtményeknél is magasabb hely jár neki, amint Nagy Szent Gergely mondja a mennybemenetelről szóló homíliájában: aki mindent teremtett, saját erejéből ment mindenek fölé.

Az 1. ellenvetésre azt kell válaszolnunk, hogy jóllehet eltérő szempontok szerint beszélünk a testi és szellemi szubsztanciák helyéről, mégis van a két szempontban valami közös, az tudniillik, hogy a méltóbb dolognak magasabb hely jár.

A 2. ellenvetésre azt kell válaszolnunk, hogy az említett szempont Krisztus testére a testi természet állapota szerint vonatkozik, nem pedig  az egység szerint.

A 3. ellenvetésre azt kell válaszolnunk,  ha az ellenvetésben említett összehasonlítást a hely szempontja szerint alkalmaznánk, akkor semmilyen hely nem lehetne olyan magasan, hogy ez meghaladná a szellemi szubsztancia méltóságát, és így érvényes lenne az ellenvetés. De a méltóság szerint járó helyről van szó, így Krisztus testének a szellemi teremtmények fölé kell helyeződnie.

6. SZAKASZ  [A mennybemenetel hatása]

A hatodik problémát így közelítjük meg:

1. Úgy látszik, hogy Krisztus mennybemenetele nem oka üdvösségünknek. Krisztus ugyanis annyiban oka üdvösségünknek, amennyiben üdvösségünket kiérdemelte. Mennybemenetele által azonban nem szerzett számunkra érdemeket, mert felmagasztalása jutalom, valami pedig nem lehet egyszerre érdem és jutalom, amint nem lehet egyszerre út és célba érés. Úgy látszik tehát, Krisztus mennybemenetele nem oka üdvösségünknek.

2. Ezenkívül, ha Krisztus mennybemenetele üdvösségünknek oka lenne, ez leginkább abban mutatkozna meg, hogy mennybemenetele oka lenne mennybe jutásunknak. Ezt azonban szenvedése hozta meg számunkra, amint a Zsidóknak írt levél 10. fejezetében [19] olvashatjuk: vére által van meg a reményünk arra, hogy belépjünk a szentélybe. Úgy látszik tehát, hogy Krisztus mennybemenetele nem oka üdvösségünknek.

3. Ezenkívül, a számunkra Krisztus által megszerzett üdvösség örök, amint Izaiás próféta könyvének 51. fejezete [6] mondja: üdvösségem örök időkre szól. De Krisztus nem úgy ment fel a mennybe, hogy örökre ott marad, azt olvashatjuk ugyanis az Apostolok Cselekedetei 1. fejezetében [11], hogy amint láttátok őt felmenni az égbe, ugyanúgy jön el. Ezenkívül több szentről olvashatjuk, hogy Krisztus megjelent nekik, miután fölment a mennybe, Ezt olvashatjuk például Pálról az Apostolok Cselekedetei 9. fejezetében. Úgy látszik tehát, hogy Krisztus mennybemenetele nem oka üdvösségünknek.

Ezzel szemben áll, amit János evangéliumának 16. fejezetében [7] olvashatunk: jobb nektek, ha elmegyek, azaz, hogy elmenjek tőletek a mennybemenetel által.

Válaszul azt kell mondanunk, hogy Krisztus mennybemenetele kétféleképpen oka üdvösségünknek. Először nézhetjük ezt a mi szempontunkból, másodszor pedig aszerint, hogy mit tett Krisztus üdvösségünkért a mennybe fölmenve. A mi szempontunkból nézve az okság azt jelenti, hogy a mennybemenetel által lelkünk Krisztus felé emelkedik. Amint fentebb mondottuk, hitünk, reményünk és szeretetünk azáltal is erősödik, hogy ezek egy kijelölt hellyel kerülnek kapcsolatba. Továbbá Krisztus iránti tiszteletünk azáltal növekszik, hogy már nem tekintjük őt csak egy földi embernek, hanem mennyei Istennek. Az Apostol Korintiusiakhoz írt második levelének 5. fejezetének [16] szavaihoz (ha Krisztust testi módon, halandóként ismertük, ezáltal azt gondolva, hogy ő csak ember)  magyarázatként a Glossza hozzáfűzi, hogy már nem így ismerjük.

Azzal kapcsolatban, hogy a mennybe fölmenve mit tett üdvösségünkért Krisztus, három dologról lesz szó. Először is helyet készített számunkra, amint János evangéliumának 14. fejezete [2] mondja: megyek, hogy helyet készítsek nektek. Mikeás próféta pedig könyvének 2.fejezetében [13] így ír: fölment utat nyitva előttük. Minthogy ő a fej, szükséges, hogy mi, a tagok is kövessük őt oda, ahová a fej előttünk megérkezett. János evangéliumának 14. fejezetében [3] olvassuk: hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. Ennek jeleként a szentek lelkeit az alvilágból kivezetve átvitte a mennybe a zsoltár [67, 19] szavai szerint: felmenve a magasba, fogolyként magával vitte a fogságot. Tudniillik magával vitte a mennybe azokat, akik a Sátán fogságába estek, ezeket mintegy az emberi természet számára szokatlan helyre hozva, ezeket mintegy jó értelemben véve fogságba ejtve, győzelme által megszerezve. Másodszor, amint az ószövetségi főpap a szentélybe lépett, hogy Isten elé álljon a népért, úgy Krisztus is belépett a mennybe, hogy közbenjárjon értünk a Zsidóknak írt levél 7. fejezete [25] szerint. Krisztusnak, a mennyekbe fölvitt emberi természetében való megjelenése bizonyos közbenjárást jelent értünk, mert Krisztusban Isten felmagasztalta az emberi természetet, és ezáltal azoknak is irgalmaz, akik miatt az Isten Fia az emberi természetet magára vette. Harmadszor, Krisztus mennyei trónját mint Isten és Úr elfoglalva, onnan küldi isteni ajándékait az embereknek, az Efezusiaknak írott levél 14. fejezetének [10] szavai szerint: fölment minden egek fölé, hogy beteljesítsen mindent, tudniillik ajándékai által, amint a Glossza hozzáfűzi.

Az 1. ellenvetésre azt kell válaszolnunk, hogy Krisztus mennybemenetele üdvösségünk oka. Ez az ok azonban nem érdemszerző ok, hanem megvalósító ok, amint ezt az előzőekben a feltámadással kapcsolatban kifejtettük.

A 2. ellenvetésre azt kell válaszolnunk, hogy mennybe kerülésünk oka a szó szoros értelmében véve Krisztus szenvedése, mint érdemszerző ok, ugyanis ez szabadít meg az ezt akadályozó bűntől. Krisztus mennybemenetele közvetett oka mennybe kerülésünknek, a fej mennybemenetele mintegy útba indít, ugyanis a tagoknak csatlakozniuk kell a fejhez.

A 3. ellenvetésre azt kell válaszolnunk, hogy Krisztus egyszer felmenve a mennybe, megszerezte magának és nekünk a jogot és a méltóságot a mennyei lakóhelyre. Ezzel a méltósággal azonban nincs ellentétben az, hogy Krisztus bizonyos gondviselés alapján testileg leszálljon a mennyből, amint ez az ítéletkor történni fog, vagy hogy megjelenjen valakinek, amint megjelent Pálnak az Apostolok Cselekedeteinek 9. fejezete szerint. Nehogy azonban valaki úgy vélje, hogy ez a megjelenés nem volt tény, vagy Krisztus nem testben, hanem valamilyen más módon  jelent meg, maga az Apostol írja a Korintusiaknak írt első levél 15. fejezetében [8], megerősítve a feltámadásban való hitet, hogy legutóbb nekem, a koraszülöttnek jelent meg. Ez azonban nem igazolná a feltámadás igazságát, ha az Apostol nem Krisztus valódi testét látta volna.

Jegyzetek:

  1. A Glossza szimbolikus értelmezése: 4 x 10 = 40. A negyvenes szám tehát a jelen korhoz is köthető, ezt jelzi.
  2. Ez a mennybemenetel egyik korabeli „természettudományos” elmélete, amelyet Szent Tamás elutasít.
  3. Tűz és víz, föld és levegő.
  4. A forma a ténylegességre, megvalósultságra utal, szemben a képességiséggel. A formaibb test tehát az inkább megvalósult, „inkább létező” test
  5. A szellemi teremtmények, angyalok helyének azt tekintik, ahol megnyilvánul erejük, tevékenységük, ahol hatnak, amivel (nem két anyagi létező módjára) érintkezésbe kerülnek.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>