A megismerés folyamata (nagyon rövid összefoglaló)

Az előző bejegyzésben rámutattunk arra, hogy a transzcendentális ismeretelméletben lévő kettősséggel (kategoriális ismeretek, transzcendentális tapasztalat) szemben a tomista megközelítés az ismeretek egyetlen forrásaként azt az érzéki adatok által közvetített valóságot jelöli meg, amelyet megismer, megért az emberi értelem. A transzcendentális tomizmus szerint kategoriális ismereteink igazságának, nem teljes voltának, az ismereteinkben lévő esetleges tévedéseknek a felismerése azáltal lehetséges, hogy a nem kategoriális, transzcendentális megismerésben valamilyen módon már megragadjuk a teljes igazságot. A következőkben a megismerés folyamatának rövid áttekintésével foglalkozunk tomista szempontból.

Ismereteink értelmünk változásainak az eredményei. A változás azt jelenti, hogy valamilyen lehetőség, képesség átmegy ténylegességbe, megvalósultságba. A változások nem önmaguktól történnek, hanem ezeknek okuk, okaik vannak. Ismereteink létrejötte két okra vezethető vissza. Az első ok az a valóság, amelyet megismerünk, amelyre vonatkozik az ismeret. A másik ok pedig a megismerő alany működése. Ez a két ok eredményezi azt, hogy az értelemben ismeretként megjelenik a valóság. Ez a megjelenés a valóság és ismeret valamilyen értelemben vett egységét jelenti. Ez az egység azonban nem jelenti a megismert valóság és ismeretének teljes azonosságát. Ilyen azonosság csak az isteni megismerésre jellemző, amelyben Isten egyszerűsége miatt  a megismerő, a megismert és a megismerés azonosak.

A továbbiakban ismét egy “modern” példával próbáljuk megvilágítani a megismerés folyamatát. A digitális fényképezőgép valójában csak az emberi megismerés egyik kiindulását, a látást modellezi, mégis alkalmasnak látszik a teljes emberi megismerés egyes mozzanatainak a megvilágítására is, különösen akkor, ha együtt nézzük a fényképezőgépet és használóját. A fényképezőgép a lencsét érő fotonokat az optika fénytörése miatt olyan utakra kényszeríti, amelyek hasonlítanak az emberi szem optikájának hatására előálló utakhoz. A fotonok az emberi szem retinájához hasonló fényérzékelő felület pixeljeiben különböző elektromos töltéseket hoznak létre: a külső világról információt hordozó fotonok hatására a külső világnak ez a képe alakul ki. A “kép” szó használatával kapcsolatban azonnal meg kell jegyezni, hogy az emberi megismerés mérhetetlenül több mint a fényképezőgép képalkotása. Mindazonáltal a “kép” szó analóg használata jogosult. Azt is megjegyezzük, hogy a Fiú az Atyától való (értelmi jellegű) születésével kapcsolatban is alkalmazható a “kép” szó: “Mint dicsőségének kisugárzása és lényegének képmása, ő tartja fenn hathatós szavával a mindenséget” (Zsid 1, 3). Az emberi ismeretben is beszélhetünk arról, hogy az ismeret valamilyen értelemben a megismert képe. A “kép” szó utal a hasonlóságra, ugyanakkor viszont arra a különbségre is, ami az eredeti és képe között van. A tomista ismeretelmélet szerint ennek, a megismert dolog és az ismeret közti hasonlóságnak, megegyezésnek az az oka, hogy a megismert (filozófiai értelemben vett) formája formálja meg értelmüket, amely képes ezen forma befogadására. A forma lehet a lényegadó forma, de formának nevezhetünk minden meghatározottságot (például mennyiség, alak, szín) is. A forma a megismerhetőség, az érthetőség hordozója. A formát befogadó képesség, lehetőség azonban más az “eredeti” megismert és az ismeret esetében. A befogadó emberi értelem bizonyos értelemben minden lehet, amennyiben minden, számára megismerhető formát befogadhat.

Visszatérve eredeti hasonlatunkhoz, az emberi értelemnek ez a képességi, befogadó része megfeleltethető a fényképezőgép fényérzékelő felületének, amely képes a különböző képek befogadására. Az emberi értelem ismereteket, formákat befogadó képességét a skolasztikus terminológia befogadó, képesség szerinti értelemnek (intellectus possibilis) nevezi. Ha egy fényérzékelő felületet fényképezőgép nélkül, önmagában elhelyezünk a világban, nem kapunk számunkra felfogható képet. Ilyen képet csak akkor kapunk, ha a fényérzékelő felület egy olyan optikával rendelkező fényképezőgépben van, amely a fotonokat ahhoz hasonló útra kényszeríti, amilyen utakat ezek szemünk optikája által bejárnak.

Tehát a fényképezőgép optikájának az a feladata, hogy a fotonokat megfelelő pályák bejárására kényszerítse. Az optika nem hoz létre fotonokat, hanem csak ezeknek az útját jelöli ki. Az emberi megismerés “optikája” ennél szinte összehasonlíthatatlanul többet tesz, valóban “csodálatos” feladatot lát el. Ennek megvilágítására ismét egy “modern” hasonlathoz folyamodunk, amelyről már volt szó az egyik bejegyzésben. Egy számítógépes fordítóprogram nullákat és egyeseket tartalmazó bitsorozatok által hordozott programszövegek felismerésére szolgáló szoftver. A programok szövegei azonban csak külsődleges megformálói a bitsorozatoknak. De említhetnénk a hanghullámok speciális “konfigurációját” jelentő beszédet is, mint értelmes tartalmat hordozó formát. Ezeknek a formáknak a bitekhez, a levegőben sűrűsödés és ritkulás formájában terjedő hullámokhoz, az ezt hordozó levegőhöz, fizikai valóságokhoz nem sok köze van. A létező anyagi világban azonban az “információ”, az érthetőség, a megismerhetőség tulajdonképpen azonos a létezéssel. A megismerő értelem “optikája” úgy hat, hogy ez a megvalósultság, meghatározottság képességi értelmünknek, az intellectus possibilis-nak a megvalósultságává, meghatározottságává válik. A megismerő értelemnek ezt az “optikáját”  a skolasztikus terminológia  cselekvő értelemnek (intellectus agens) nevezi. Az “optika” szót csak nagyon átvitt értelemben alkalmazható az intellectus agens-re. A cselekvő értelem ugyanis olyan változást idéz elő, amelyet az érzékszervek működésének fizikai, kémiai, biológiai viszonyai önmagukban soha nem idézhetnek elő. Az érzékszervek változásai a cselekvő értelem olyan működését indítják el, amely működésnek az eredménye a megismerő értelemnek az a változása, amelynek következtében ez befogadja a teremtett világ dolgait érthetőségükben, meghatározottságukban. Kanttól eltérően a tomisták szerint ez az érthetőség, meghatározottság, forma nem a cselekvő értelem által létrehozott dolog, mert ezek az érzéki adatok létében jelen vannak, ezek befogadására azonban az érzékszervek képtelenek, mert ehhez szellemi létezés, tudat szükséges. Az érzékelő állat csak egyike az egymással kölcsönható anyagi világ dolgainak, anélkül hogy tudatosan látná ennek a világnak megismerhető meghatározottságait, formáit. Az állat részt vesz a kölcsönhatásokban, ezeket befogadja és újabb hatások kiindulópontja lehet. Az emberi értelem befogadása azonban olyan, hogy tudja azt, hogy mit fogad be.

A fentiek azonban csak az értelem megismerésének első szakaszát írják le. Ebben a szakaszban az értelem befogadja a megismert meghatározottságát, érthető formáját. Ennek a szakasznak tipikus eredménye a fogalom (conceptus). Átvitt értelemben ezt állíthatjuk párhuzamba a fényképezőgép fényérzékeny felületén létrejött képpel. Bizonyos értelemben ez a folyamat tekinthető háttérben lejátszódó, inkább passzív folyamatnak is, amely egy kicsit emlékeztet a transzcendentális tapasztalás háttériségére. A megismerési folyamat záró szakaszában azonban ismereteinket itéletekben, állításokban fejezzük ki. Ez a második szakasz is tipikusan az emberi megismerés sajátossága. A tisztán szellemi létezők (Isten, angyalok) nem szorulnak rá arra, hogy megismerésük lépéseken keresztül haladjon a tökéletesedés felé. Az ember esetében azonban a dolgok lényegének első lépésben megszerzett ismerete olyan ítéletek megfogalmazásában éri el záró szakaszát, amely itéletek kifejezik a dolgok lényege és tulajdonságai közti kapcsolatokat, a dolgok egymás közti viszonyait. Aquinói Szent Tamás szerint az apprehensio-nak nevezett első szakasz tulajdonképpen nem tartalmazhat tévedést, ezért ezzel a szakasszal kapcsolatban az ismeretelméleti igazság, a valóság és ismeret megegyezésének minősítése sem alkalmazhatóak. A megismerés azonban tetőpontját, teljes tudatosságát ítéletek megfogalmazásában éri el. Az első szakaszban megszerzett ismeret itt éri el teljességét. A különböző vagy különbözőnek látszó dolgok összetartozása az állító ítéletekben, a különbségek pedig a tagadó ítéletekben nyernek megfogalmazást. Az ítéletek alkotásában már nem feltétlenül van jelen a külső valósághoz fordulás, itt például szerepe lehet a logikai következtetéseknek is, ezért az ítéletek lehetnek tévesek is. Ezekre már alkalmazható az ismeretelméleti értelemben vett igazság és tévesség minősítése. Tulajdonképpen az ítéletekben csúcspontját elért ismeret tekinthető a kategoriális ismeretnek. A megismerés egységét azonban folyamatának szakaszai nem bontják meg. Ezek a szakaszok ismétlődhetnek és akár párhuzamosak is lehetnek egymással.

Ezen rövid és bevezető áttekintés után folytatjuk az ismeretelmélettel összefüggő témák tárgyalását. Erre azonban majd csak júniusban kerül sor, mert a jövő héttől kezdve, kb. egy hétig nem leszek nagysebességű internet-hálózat közelében.

3 bejegyzés (“A megismerés folyamata (nagyon rövid összefoglaló)”)

  1. Mellesleg köszönöm, hogy ilyen részletesen, számomra is újólag hatóan elemezte az ismeretelméletet és hangsúlyozta annak fontosságát.

    Miért is fontos a bölcseleti megalapozása a teológiának?

    Azért, mert a természetfeletti a természetesre épül úgy, hogy azt feltételezi és tökéletesíti.

    A modernizmus (és a nyomában kialakult neomodernizmus, progresszivizmus, nouvelle théologie, nevezzük bárhogy a gyereket) legnagyobb rákfenéje az, hogy a fejszét a gyökerekre tette.

    Világos, hogy Luther és Kálvin ismeretelmélete, bölcseleti alapvetése téves volt. Nominalista volt Luther, és tulajdonképpen, mikor kifejezetten csak hittételeket támadott, látszólag teológiai síkon maradt. De a sátán füstje alatt már a pokol parazsa izzott.

    A szenttamási “intellektuális optimizmus” alapja az a biztos logikai és ismerettani alapra épült metafizika, mely valóban megérdemli az “örök bölcselet” nevet.

    Csak erre épülve értelmezhetők helyesen a dogmák. Csak erre épülve beszélhetünk szerves kibontakozásról, nem pedig törésről, meghasonlásról.

    A kanti agnoszticizmus az egész modernizmus egyik sarokköve. Az összekapcsolási kísérlet nem járt sikerrel.

    Napjaink teológia válságának alapja a bölcselet válsága. Ez pedig nem marad “akadémikus” szinten, hisz ez elvezet minket a hit, és végső soron az Egyház eddigi történetének legsúlyosabb válságához.

    A kivezető út egyik alapja pedig az örök bölcselethez való visszatérés, annak szerves, és nem “aquikantiánus” (copyright Jáki Szaniszló) ekleticizmusra épülő ismeretelméleti kimunkálása, valamint a természettudomány és a bölcselet közötti kapcsolat letisztázása.

    Ez a blog – véleményem szerint – nem csupán egy oázis a magyar ugaron, hanem világviszonylatban is kiemelkedő.

    (Bocsánat, kedves Matthaios, nem akarom a hiúság bűnébe kísérteni, de ez tárgyi tény.)

    • Tisztelt Szász Péter Domonkos!

      Köszönöm elismerő szavait. Sajnos a konferencia időpontja olyan régóta tervezett utazásom időpontjával esik egybe, amelyet lemondani nem tudok. Egyébként sok munkát igényelne még, hogy a blog-bejegyzés szerényebb műfajától eljussak egy előadás színvonaláig.

      Üdvözlettel

      Matthaios

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>