Célok és a hozzájuk vezető utak

Az előző bejegyzésben foglalkoztunk a metafizikai értelemben vett jó és az erkölcsi jó közti összefüggéssel. Metafizikai értelemben jó minden létezés, mert minden létezés valamilyen teljességet, tökéletességet jelent, amely felé, mint cél felé törekednek a létezők. Az ember esetében, ellentétben az emberalatti világgal, ez a cél a szellemi értelem által felismert cél, amelyet az akarat kitűz magának, és amelynek a megvalósítására az akarat mozgósítja az ember egyéb képességeit (pl. az izmok munkáját). Az erkölcsi jó vagy rossz minősítés az ember azon cselekedeteit, mozdulásait jellemzi, amelyeknek az ember szellemi képességei által ura. Aquinói Szent Tamás ezeket az emberi cselekedeteket (actus humani, erkölcsi cselekedetek) megkülönbözteti az ember azon cselekedeteitől, mozdulásaitól (actus hominis), amelyek közé tartoznak például szervezetünk különböző külső ingerekre adott önkéntelen válaszai (például a pupilla összeszűkülése fény hatására). A cselekedet jó, ha az ember természetének megfelelő tökéletességére irányul, ellenkező esetben pedig rossz.

Szent Tamás következetesen hangsúlyozza a cél és a hozzá vezető utak, eszközök kettősségét. Az út a cél kitűzésével kezdődik, amelyet követhet a cél elérésének módjaira, eszközeire vonatkozó megfontolás, majd a cél elérésére szolgáló konkrét út, eszköz kiválasztása, majd az ember többi képességeinek „mozgósítása” a cél elérése érdekében. A cél és a hozzá vezető utak, eszközök kettősségével kapcsolatban Szent Tamás többször hivatkozik hasonlatként arra a viszonyra, amely egy következtetés kiinduló állítása és a következtetés eredménye, a következmény között van. Egy matematikai tétel bizonyítása kiindul ismert állításokból és a bizonyítás, a következtetés során eljutunk a bizonyitandó új tételhez, amely a kiinduló tételek következménye. A kitűzött cél megfelel a kiinduló állításnak, amelyeket a következtetés eleve adottnak tekinti a következményhez képest. Ehhez hasonlóan, a cél a megvalósításához vezető utak, eszközök szempontjából eleve adott a cél. Meg kell azonban jegyezni, ahogyan egy következtetés kiindulása lehet egy másik, előző következtetés következménye, így az aktuálisan kitűzött cél is lehet más vonatkozásban valamely másik, magasabb rendű cél megvalósításának az eszköze. A célnak tehát a hozzávezető utak, eszközök alá vannak rendelve, az utakról, eszközökről való döntést megelőzi a cél kitűzése. A célok között is lehetséges alárendeltség, amennyiben egyik cél útként, eszközként viszonyul egy másik célhoz. Ebben az értelemben beszélhetünk valamilyen hierarchiáról, rendről. (Erről a hierarchiáról egyébként már egy régebbi bejegyzésben is volt szó). Arra a kérdésre, hogy ez hierarchia teljes-e olyan értelemben, hogy a célok között van-e egy olyan, amely semminek sem rendelődik alá, amelynek viszont a hierarchiában (közvetve vagy közvetlenül) minden alá van rendelve, Szent Tamás igenlő választ ad. Van egy végső cél, amelyet formailag a teljes boldogság eléréseként határozhatunk meg, a teljes boldogság azonban csak Istenben érhető el.

Szent Tamás Summa-jában részletesen foglalkozik az emberi cselekedet „pszichológiájával” (I/II q. 8-17). A folyamatot az ember két szellemi képességének, az értelemnek és az akaratnak az együttműködése jellemzi. Az akarat, mint képesség a jóra irányul, de a jót az akaratnak az értelmi megismerés mutatja be. Az értelem és akarat közti szoros kapcsolatot, együttműködést Reginald Garrigou-Lagrange OP  mintegy házassági viszonynak nevezi. A két képesség viszonyát a 21. tomista tétel tömören fogalmazza meg. (A Nevelésügyi Kongregáció 1914-ben 24 tételben röviden összefoglalta filozófiatanárok számára a tomista filozófia lényegét. Ez a megfogalmazás valóban időtállónak bizonyult, valóban jó összefoglalása a tomista filozófiának. Persze az utóbbi ötven évben a tomista filozófia a teológiai felsőoktatásban háttérbe szorult, de nem tűnt el. Napjainkra talán ez az egyetlen filozófiai iskola, amely folyamatos és fejlődésre nyitott hagyományt hordoz.) A 21. tétel így szól:

Az akarat az értelmet követve, ezt nem megelőzve, szükségszerűen vágyik arra, amit az értelem olyan jónak mutat be, amely minden részt tekintve kielégíti a vágyat. Az akarat azonban szabadon választ azon javak közül, amelyek jóságára vonatkozóan az értelem ítélete ingadozik. A választás a legutolsó ilyen gyakorlati ítéletet követi, maga a választás az akarat műve.

A fent említett „pszichológiai” folyamatot (kissé leegyszerűsítve) így foglalhatjuk össze: az akarat először az értelmi ismeretben bemutatott jó vonzásába kerül. Itt még nincs szó a jó elérésének szándékáról, hanem csak egyszerű vágyódásról, akarásról (voluntas, velle). Ezt követheti a jó elérésére vonatkozó szándék (intentio), azaz a jó célként való kitűzése. A jó megvalósításának útját, eszközét az akarat választja ki (electio), tulajdonképpen ez a választás a szabad akarat igazi megnyilvánulási területe. A választásnak azonban feltétele az utakra, eszközökre vonatkozó megfontolás (consilium). A megfontolás folyamán az értelem gyakorlati ítéleteket képez az egyes utak, eszközök alkalmasságáról, kiemelve, előnybe részesítve ezek közül egyet. Az akarat választása azáltal történik meg, hogy ez az egyik ilyen gyakorlati ítéletet elfogadja és ezzel a megfontolás lezárul: az így elfogadott ítélet lesz a megfontolás folyamán felmerült utolsó gyakorlati ítélet. A választást követi az ember képességeinek mozgósítása a cél megvalósítása érdekében. Az elért, megvalósított céllal kapcsolatban az akarat utolsó aktusa a cél elérésének öröme, élvezete.

A fenti folyamathoz illeszkedik a jó klasszikus osztályozása. Az osztályozás szerint van élvezeti jó (bonum delectabile), hasznos jó (bonum utile) és tisztes jó (bonum honestum). A tisztes jó az, ami önmagában véve jó, amelyet önmagáért akarunk. A hasznos jó azért jó, mert ez eszköz egy jó cél megvalósításához. Az élvezeti jó pedig azért jó, mert valamilyen (érzéki vagy szellemi) élvezetet okoz. Nyilvánvalóan látszik, hogy itt nem egymást kizáró osztályokról van szó, hanem csak a jó különböző szempontjairól, hiszen például ugyanaz lehet egyszerre (de más szempontok alapján) cél és eszköz és így tisztes és hasznos jó. Az egyetlen, szó teljes értelmében vett tisztes jó csak a végső cél által kijelölt jó lehet, amely már nem lehet semmilyen más cél elérésének az eszköze. Ehhez a jóhoz képest minden más jó hasznos jó.

Servais Pinckaers OP A keresztény erkölcsteológia forrásai című könyvében (Paulus Hungarus/ Kairosz 2001) felhívja a figyelmet arra, hogy az „eszköz” szó leértékelően hangozhat, amikor például embereket, barátokat, férjet, feleséget egyszerűen csak eszköznek tekintünk az Isten felé vezető utunkon (399 o.). Valójában Szent Tamás (tudomásom szerint) nem használja a  szoros értelemben eszközt jelentő instrumentum szót az erkölcsi értelemben vett eszközzel kapcsolatban. A ható oksággal (causa efficiens)  kapcsolatban beszélhetünk fő okról (causa principalis) és eszköz okról (causa instrumentalis). Így például mondhatom azt a kert felásása után, hogy fő oka vagyok a felásott kertnek, az ásó pedig ennek eszköz oka. Az erkölcstanban azonban a cél okságra (causa finalis) van helyezve a hangsúly. A másik ember célként is megjelenik és így bonum honestum-nak is tekinthető. Megjegyezzük még, hogy a célhoz vezető eszköz szoros értelemben véve mindig a mi cselekedetünk és nem pedig a tölünk különböző létező, akire vonatkozhat cselekedetünk. Szent Tamás a cél elérésének „eszközeit” a „quae ad finem sunt” (amelyek a célra irányulnak) kifejezéssel jelzi. Valójában a szabad akarat választása nem szoros értelemben vett eszközökről, hanem a célt megvalósító ható okokról, ezek milyenségéről szól. Míg az emberalatti világban a cselekvőnek nincs semmilyen hatalma a céllal kapcsolatban, ez teljességgel kívülről adott számára, addig az ember a célt felismeri, a hozzá vezető utakat, eszközöket pedig választja. Az embernél tökéletesebb, anyag nélküli angyalok egyetlen döntés után nyerték el üdvösségüket vagy kárhoztak el. Az ember azonban a végső tökéletesség eléréséig a teremtett világban található jók által halad előre, így növekedve a tökéletességben. (A teremtett jók végső célként való kezelése azonban lehetetlenné teszi az utat.)

Az emberi cselekedetekben az értelem és az akarat együttműködése hiányos is lehet. Az akarat az értelem által bemutatott jó irányába mozdul. Az értelem hibás, hiányos működése következtében azonban előfordulhat az, hogy nem igazi jóról, hanem csak látszólag jóról (bonum apparens) van szó. A kiválasztó akarat döntése miatt pedig a célhoz vezető utak mérlegelése túl korán megszakadhat és így a választás helytelen választás lesz. Ezekben az esetekben erkölcsileg rossz cselekedetről, bűnről lehet szó. Egyik következő bejegyzés témája a rossz, ezen belül pedig az erkölcsi rossz lesz.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>