Az előző bejegyzésekben az analógiával foglalkoztunk. A fogalmak, szavak analóg használata (egészséges ember, egészséges társadalom) mintegy középúton van az egyértelmű használat (Szókratész ember, Platón ember) és azon használat között, amikor a szavak már csak hangalakjukban egyeznek meg (az ég kék, ég a tűz), de jelentésük teljesen különböző. Láttuk azt is, hogy maga a „létezik” szó csak analóg értelemben használható. Mint már említettük, az analógia nélkülözhetetlen fogalom a skolasztikus filozófiában és a a katolikus teológiában, mégis különböző álláspontok vannak magának az analógiának a mibenlétéről. Az eddigiekben a létezés analógiájával elsősorban metafizikai szempontból foglalkoztunk. A következőkben az analógiát inkább jelentéstani, szemantikai szempontból vizsgáljuk. Azzal foglalkozunk, hogy az analógia menyire lehet valóságos ismeret forrása. A skolasztika a szavak jelentésével, a szavak és az általuk jelöltek közti viszony elemzésével különösen sokat foglalkozó filozófia, mai szóhasználattal élve nevezhetjük ezt analitikus filozófiának is. Ez a magyarázata annak, hogy az analitikus filozófia művelői között megnőtt az érdeklődés a tomizmus iránt ¹. Az analógia fogalmát jelentéstani (skolasztikus értelemben vett logikai) szempontból a kiváló reneszánsz tomista, Thomas De Vio, Cajetanus bíboros vizsgálta De Nominum Analogia (a nevek analógiája) című könyvecskéjében, amiről Joshua Hochschild írt egy kiváló tanulmányt.

Egy régebbi bejegyzés már közölt egy nagyon rövid összefoglalót a tomista ismeretelméletről. A megismerés első szakasza a fogalomalkotás szakasza. Ezt a szakaszt a skolasztikus szakkifejezés egyszerűen felfogásnak, megragadásnak, apprehensio-nak nevezi. Ebben a szakaszban értelmünkben létrejönnek a megismert dolgok, tulajdonságok stb. fogalmai. Értelmünk ebben a szakaszban elsősorban az absztrakció műveletére támaszkodik. A második szakaszban az értelem a fogalmakat elemezve állító és tagadó ítéleteket, állításokat képez. Ezek az ítéletek valamilyen összetevő és szétválasztó (componens et dividens) műveletek eredményeként jönnek létre. Az állító ítéletek különböző dolgok összetartozását fejezik ki, a tagadó ítéletek pedig az össze nem tartozást fogalmazzák meg. A harmadik szakasz a logikai következtetések szakasza, amelyben következtetés útján a meglévő ítéletekből új ítéletekhez jutunk.

A skolasztikus jelentéselméletet az úgynevezett „skolasztikus háromszög” jellemzi. Eszerint három nagy területről, három síkról lehet beszélni. Az első nagy terület a tőlünk függetlenül létező dolgok területe. A második terület a dolgokról való, értelmünkben lévő ismeret területe. A harmadik terület a nyelv területe, azaz itt ismereteink nyelvileg való megfogalmazásáról van szó. A megismerés fentiekben ismertetett három a szakaszának megfelelően az első szakaszban keletkezett fogalmaknak a nyelv szavai felelnek meg. Magát a fogalmat néha belső, mentális fogalomnak is szokták nevezni szemben az ennek megfelelő, érthető tárgyi valósággal, a külső fogalommal. Így az ember általános fogalmának megfelel az az emberség, amely minden emberben megvan. Ugyanakkor beszélhetünk azokról az egyedekről is, akikben az emberség megvan. A második szakaszban keletkező ítéleteknek, állításoknak a nyelvben a mondatok felelnek meg. A következtetések is leírhatók nyelvi sémák segítségével. A fentieket szem előtt tartva vizsgálhatjuk az analógiákat jelentéstani szempontból.

Ha a nyelv síkjáról indulunk ki, akkor az egyértelmű szavakról azt mondhatjuk, hogy ezeknek az értelemben egyetlen egyértelmű fogalom felel meg. Az emberség, az “ember” szó egyértelműen állítható azokról, akikben ez az emberség megvan. Bizonyos analógiák mögött ugyancsak felfedezhető valamilyen egyértelműség. Az „egészséges” szó analóg használatának példakénti említése elterjedt a skolasztikusok között. Beszélünk egészséges emberről, egészséges táplálékról, egészséges életmódról stb. Ezek közül az ember esetében az egészség, mint tulajdonság egyértelműen alkalmazható. A táplálék, az életmód egészségessége csak arra utal, hogy ezek elősegítik, okozzák az ember egészségét. Ha az ember egészségétől eltekintünk, a táplálékra, az életmódra alkalmazva tulajdonképpen érthetetlen az „egészséges” szó. Ezekben az esetekben az analóg szóhasználatot valamilyen tőlük különböző, hozzájuk képest külsődleges dologhoz (az ember egészségéhez) való viszony, az okság viszonya alapozza meg. Az ilyen analógiát, amelyet szakkifejezéssel analogia proportionis-nak neveznek, Cajetanus bíboros nem is tekinti igazi analógiának. Beszélhetünk azonban az „egészséges” szó olyan használatáról is, ahogyan például ezt az „egészséges gondolkodás”, „egészséges társadalom”, sőt „egészséges ötlet” kifejezésekben használjuk. Ezekben az esetekben már valódi hasonlóságról van szó. Az egészséges emberben, az egészséges gondolkodásban, az egészséges társadalomban, az egészséges ötletben van valami olyan hasonló, amelyre az “egészséges” szó utal. Első pillanatra úgy látszik, hogy a társadalom, a gondolkodás, az ötlet egészségessége sem érthető meg az emberi egészség figyelembevétele nélkül, tehát mintha itt is felfedeznénk valamit, ami bizonyos értelemben véve külsődlegesnek tekinthető a társadalomhoz, a gondolkodáshoz, az ötlethez képest. Most azonban csak arról van szó, hogy a hasonló dolgok elnevezésében kiemelt szerepet játszik az emberi egészség, mint legközvetlenebbül, legelőször tapasztalt valami. Ez az elsőbbség azonban csak a megismerés rendjében tapasztalt elsőbbség, nincs szó valamilyen „ontológiai” értelemben vett viszonyról. Valójában megérthetjük a gondolkodás, a társadalom, az ötlet egészségét anélkül, hogy az ember egészségét figyelembe kellene vennünk. A hasonlóság persze fennáll, de valójában az „egészséges” szó nem magára hasonlóságra utal, hanem arra a valamire, ami az egészségesnek mondott dolgokban megvan, és ami alapján ezek ebben a vonatkozásban hasonlítanak egymásra. A társadalom egészsége azonban nem érthető meg a társadalom nélkül, ahogyan az ember egészsége sem érthető meg az ember nélkül. A társadalom egészsége viszont megérthető az ember egészsége nélkül, az ember egészsége megérthető a társadalom egészsége nélkül. De a társadalom egészsége hasonlít az ember egészségére. Az egészség analóg fogalma tehát valami olyanra utal, amely különböző az ember, a társadalom, a gondolat esetében, ugyanakkor ez a valami az alapja annak a hasonlóságnak, ami az ember egészsége, a társadalom egészsége és a gondolat egészsége között van.

Összehasonlításként vegyünk egy nagyon is egyértelmű tulajdonságot, a súlyt. Az embernek is van súlya, a kutyának is van súlya, az autónak is van súlya. A súly azonban megérthető akkor is, ha eltekintünk az embertől, a kutyától, az autótól. A súly a testek általános értelemben vett, egyértelműen érthető tulajdonsága, amelynek megértéséhez nem kell annak a tudása, hogy kinek, minek a súlyáról van szó.

Ha a skolasztikus háromszög megközelítéséből indulunk ki, azt mondhatjuk, hogy az egyetlen analógiát kifejező szónak megfelel ugyan az értelem egyetlen analóg fogalma, de ez a belső fogalom utal a külső világban azokra a különböző dolgokra, alapokra is, amelyek lehetővé teszik azt, hogy hasonlóságról lehessen beszélni. A fogalom egységét a hasonlóság biztosítja, de ez a hasonlóság értelmesen nem fogható fel azok nélkül a különböző alapok nélkül, amelyek a hasonlóság alapjai. Azt mondhatjuk, hogy az az absztrakció, amelynek eredménye az analóg fogalom, homályos, nem tökéletes absztrakció, mert a különböző dolgokból nem tudja kivonni azt, ami ezek nélkül a dolgok nélkül is érthető, ami ezekről a dolgokról egyértelműen állítható. A hasonlóság önmagában, azok nélkül a dolgok nélkül, amelyek hasonlóak, nem érthető meg, ugyanakkor a hasonlóság mégis valamilyen belső egységet létesít ezek között a dolgok között. Az analóg fogalom egységét ez a belső egység alapozza meg.

Láttuk, hogy a metafizika és a teológia az analóg fogalmak használatára van utalva. Felmerül a kérdés, hogy a homályos, analóg fogalmak használatával juthatunk-e valamilyen, tudományos értelemben használható ismerethez. Vagy inkább csak egy olyan költészetről van szó, amely ugyan a valóságról szól, de mégiscsak költészet? Az egyik bejegyzésben már volt arról szó, hogy a költői értelemben vett analógia, hogyan válik el a filozófiai értelemben vett analógiától. “A várt védő oroszlán elűzte az ellenséget” mondat egy hasonlóságra utal az oroszlán bátor harcossága és a várat védő harca között. A nyelvi kifejezés ugyanakkor nem jelöl meg egy olyan valamit, ami a hasonlóság alapja lenne mind az oroszlánban, mind a várat védőben. Ha nem tudnánk valamit az oroszlánról, akkor értelmetlen lenne a mondat. Ezért az ilyen metaforikus kifejezés nem tekinthető filozófiai értelemben vett analóg fogalomnak. Mindenesetre azonban ez is utal arra a belső rokonságra, ami a költészet és a metafizika, a költészet és a teológia között van, de ezek nem azonosak egymással. A következő bejegyzésben folytatjuk annak vizsgálatát, hogy az analógia alapján lehet-e tudományos ismeretekhez jutni.