A tudattalan és a tomista antropológia. 3.rész

Az egyik előző bejegyzésben a tomista pszichológiát foglaltuk össze vázlatosan. Az emberi lélek két szellemi képességünk, értelmünk és akaratunk mellet rendelkezik még biológiai létünkből fakadó képességekkel is. Szellemi képességeink működése az állatokkal közös érzékeléshez kötödő képességekre épül, de szellemi képességeink megvalósulásai már ezt meghaladják. Értelmünk ismerete a térben és időben lévő egyediséget meghaladó, általános ismeret, akaratunk pedig az általános, a teljes jó felé irányul. Szó volt a képességeinket (jó esetben) tökéletesítő készségeinkről (habitus) is, amelyek ugyan nem képességeink megvalósulásai, hanem egy adott megvalósulásra irányuló, ezt megkönnyítő tartós elrendezések, irányultságok. Készségeink részben adottak: egyrészt emberi természetünkkel együtt járó készségek, másrészt öröklöttek abban az értelemben, hogy egyénenként eltérő genetikai adottságokból erednek. Így természetünkkel együtt járó készség gondolkodásunk alapelvei (többek között ilyen az ellentmondás elve) alkalmazásának a készsége. Egyénileg adott készségek például a különböző tehetségek vagy egyes viselkedéstípusok felé való hajlam (például hirtelen harag). Vannak azonban szerzett készségeink is, ilyenek például a természetes erények. Az emberi képességeknek ugyanis különös adottsága, hogy adott típusú cselekedetek ismételt végrehajtása ezekre való készséget eredményez. Készségeink a szellemi és biológiai létezést egyaránt magába foglaló emberi létezésünk sajátos megnyilvánulásai. A tisztán szellemi létező angyalok esetében nem beszélhetünk természetes készségekről. (Természetfölötti készségről már az ő esetükben is lehet szó, mert a megvalósultságot nálunknál nagyobb mértékben tartalmazó angyali létezés a természetfölötti élettel szemben csak megvalósulatlan képesség. Ez a képesség nem is az angyali természetből eredő képesség, náluk is engedelmesség szerinti képességről, potentia oboedientialis-ról van szó.)

A tomista ismeretelmélet szerint képességeink és készségeink önmagukban nem megismerhetőek. Ezek megismerése a belőlük fakadó megvalósultságok, tudatos cselekedetek által történik. Ez a megismerési folyamat azonban nem feltétlenül mentes a hibáktól. Így a készségeink által adott „második természetünkről”, magunkról téves ismereteink is lehetnek. Erkölcsileg jobbnak, egy adott területen tehetségesebbnek gondolhatjuk magunkat, mint amilyenek a valóságban vagyunk. A mélylélektan szerint azonban  van lehetőség második természetünknek egy más irányból történő megismerésére is nem tudatos vagy nem teljesen tudatos jelenségeken keresztül. Egyik ilyen tipikus jelenség az álom, de lehet szó olyan szabad asszociációk megfigyeléséről is, amelyek például akkor jönnek felszínre, amikor tudatos gondolkodás nélkül válaszolnak hívószavakra, alakzatokba valamit „beleolvasnak” vagy lelkiállapotukat valamilyen (nem feltétlenül művészi igényű) rajz, festmény által fejezik ki. Ezeket a módszerek az egyes pszichológiai iskolák különbözőképpen kezelik, de a lényeg az, hogy valamilyen nem tudatos módon belelátunk készségeink világába. Úgy tűnik, mintha lelkünkben lennének olyan megvalósultságok is, amelyek nem kötödnek tudatos lelki tevékenységhez vagy éppen ezeknek bizonyos háttérbe szorítása által jönnek elő.

A következőkben a tomista pszichológia és a mélylélektan megközelítéseinek integrálására teszünk kísérletet. A már említett régebbi bejegyzésben volt szó a belső érzékelés képességeiről. A belső érzékelés képességei az egyes érzékszervek fölötti szint képességei, ezek megtalálhatóak az állatnál is. A belső érzékelés integrálja a különböző érzékszervek működését egységes érzéki képzetté, amely az érzékelt objektum (például az itt és most ugató Mackó kutya) jelenléte nélkül is felidézhető, beszélhetünk az érzéki képzetekre való emlékezésről. Ugyancsak ennek a szintnek a képessége az értékelés képessége, amely által az állat valamit hasznosnak vagy kerülendőnek tart. (Például a bárány ösztönei alapján a farkas konkrét megjelenését ártalmasnak találja, ettől menekülnie kell). A belső érzékelés képességeinek a működését a középkorban általában az agy működéséhez kötötték.

Az a tény azonban, hogy ezek a képességek a szellemi képességekkel rendelkező ember képességei, hozzáadnak valamit ezekhez, amivel a csak állatok nem rendelkeznek. A belső érzékelést Aquinói Szent Tamás szellemi megismerésünk közvetlen előzményének tekintette. A belső érzékelés és az egész érzéki szint formái értelmünk és akaratunk megvalósult formáiba beépülő formák. (A „forma” szót most nem a lényegadó forma értelmében használjuk, hanem általánosságban: minden aktus, megvalósultság egyben meghatározottság is. Erre utal általánosabb értelemben a forma szó.) A beépült formák megtartják eredeti képességeiket, de ezekhez éppen a beépülés miatt újabb képességek járulhatnak. Ez jól látszik az érzéki képzetek területén is. A különböző képzetek, képek, szellemi ismeretektől „itatódhatnak” át. Erre jó példa egy címer, amelyben előfordulhat kardot tartó oroszlán vagy kétfejű sas, ezek és a címer alakzatai valaminek a szimbólumai. A valóságban nem találkozunk kardot tartó oroszlánnal és kétfejű sassal, de képzeteinkben mégis megvan az a képesség, hogy ezek kombinálásával újabb képeket, sőt egész kép- vagy hangsorozatokat állítsunk elő. Képzelőerőnk tehát képes érzéki képzeteink ezen „nyitottságát” kihasználva olyan képeket, hangsorozatokat stb. előállítani, amelyek egészükben közvetlenül semminek sem felelnek meg a valóságban, mégis, mint művészi alkotások szellemi tartalmakat fejeznek ki.

Azt látjuk tehát, hogy az ember esetében magukban az érzéki képzetek formáiban lehetőség van arra, hogy ezek olyan új formákba épüljenek be, úgy módosuljanak vagy olyan struktúrákba, sorozatokba rendeződjenek, amelyeknek jelentésük lehet. Az így keletkezett formák ugyan szellemi tartalmakat hordoznak, mégis lényegesen különböznek attól a formától, ami szellemi ismeretünket jelenti. Az ismeret ugyanaz a forma, amely a megismerendőben van, de az ismeretben ez a forma nem az anyag, hanem értelmünk formája. (Értelmünknek ezt a formákat befogadó képességét nevezi a skolasztikus filozófia lehetőség szerinti értelemnek, intellectus possibilis-nek.) Értelmi ismeretünk tehát a közös forma miatt nem a megismerendőre valamilyen távolságból utaló jel, mint például a nyelv, amelynek mondatai, szavai már ismeretünkre és a megismerendőre utaló jelek. A képzeteinket csoportosító, módosító formák esetében azonban inkább jelekről, szimbólumokról lehet beszélni. Ezek azonban mégsem mesterséges jelek, ahogyan például a 65 mint szám számítógépes kódja az „A” betűnek.  Vannak természetes jelek is, ahogyan a füst jele a tűznek. A szimbólum és a jel közti különbség éppen abban áll, hogy a szimbólum olyan jel, ahol a jel és a jelzett között van valamilyen természetes hasonlóság. Képzeteink éppen azért, mert ez egy szellemi képességekkel rendelkező ember képzetei, képesek arra, hogy kiegészítve, összerendezve, szimbólumként szellemi tartalmakat hordozzanak. A képzet tehát egyrészt értelmi megismerésünk kiindulópontja és nélkülözhetetlen feltétele  megismerésünknek, amely még az ismeret birtokában sem szakadhat el a képzetektől, folyamatosan ezekhez kell fordulnia (conversio ad phantasmata). Másrészt azonban maga is olyan formák befogadására képes, amelyek szellemi tartalmakat hordoznak. Képletesen szólva azt mondhatjuk, hogy szellemi életünk fénye visszatükröződik képzeteink világában is.

Az ember életében egy érdekes kettősség figyelhető meg, ez a biológiai és a szellemi élet kettőssége. Ez a kettősség azonban nem két szubsztancia összezárásából, párhuzamos működésre való hangoltságából adódó kettősség (ahogyan ezt az újkor kezdetén és később is a karteziánusok, Descartes követői gondolták). Ez a kettősség a megformált (elsődleges) anyag és a (lényegadó) forma kettőssége. Ez a kettősség készségeink szintjén is jelen van. Szellemi életünk készségeinek van biológiai „lenyomata” is, készségeinknek idegrendszeri, agyi struktúrák, formák felelnek meg. Ezek a biológiai lenyomatok nem azonosak készségeinkkel, ezek csak lenyomatok, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a készség érvényesüljön. Maguknak a készségeknek a gyakorlása, az ezekből fakadó cselekedetek egyértelműen a szabad akarat uralma alatt állnak. Készségről tehát csak ott lehet szó, ahol szabad akarat is van. Akarati készségeink, erényeink vagy rossz szokásaink nem jelentenek determináltságot, hanem csak adott irányba húzó hatásokat, amelyeknek nem feltétlen következménye a készségnek megfelelő cselekedet. Értelmi készségeink gyakorlása is akaratunk döntésének a következménye. Eldönthetjük például, hogy most akarunk-e emlékezni vagy pedig a felmerülő emlékkel nem akarunk a továbbiakban foglalkozni.

Életünknek nem minden pillanatát jellemzi a tudatos szellemi élet. Az embrió esetében ez nincs meg és ugyanez a helyzet akkor, amikor alszunk 1. Vannak az embernek olyan „üzemmódjai”, amelyekre nem vagy nem teljesen jellemző a tudatosság. A tudatosság hiánya azonban nem jelenti azt, hogy ilyenkor eltűnnek azok az anyagi, biológiai, agyi struktúrák, amelyek például készségeinkkel vannak kapcsolatban. Ezek ebben az üzemmódban is jelen vannak, de így „önállóan”, a készséghez szükséges szabad akarat nélkül, biológiai szinten megvalósult formákként nyilvánulnak meg. Így például az álomban nem arról van szó, hogy készségeink valamilyen tudatalatti szinten aktualizálódnak, megvalósultsággá válnak. Ehelyett a készség agyi lenyomatának megvalósultságkénti megnyilvánulása történik álmaink képeiben, történetében. Ebben a megnyilvánulásban azonban a készséget vagy ennek inkább álombeli megfelelőjét kényszerítő erőnek érezhetjük.

Így tehát azt mondhatjuk, hogy a megismeréshez tényleg az aktus, a megvalósulás szükséges. Életünk egy alacsonyabb  szintű üzemmódjában azonban készségeink biológiai, agyi lenyomatainak biológiai megvalósultsága érvényesül, éppen a szabad akaratú cselekvések hiánya miatt. Álmaink folyamán a szellemi jelentést szimbolikusan hordozó képek, képsorok, álombeli történések homályosan, szimbolikusan utalhatnak jó és rossz képességeinkre, hajlamainkra, éppen ezek biológiai, agyi lenyomatai által. A pszichológusok szerint azonban nem minden álmunk ilyen, az analitikus pszichológia szempontjából mély álmok általában elég ritkák. A pszichoanalízis a terápiában éppen a homályos utalásoknak, szimbólumoknak a megfejtés általi tudatba emelésére törekszik.

Befejezésül szeretnénk hangsúlyozni tudatos szellemi életünk elsődlegességét. Erre ma különösen fel kell hívni a figyelmet még az Egyházon belül is a terjedő pszichologizáló tendenciákkal szemben. Tudatos szellemi életünkben hasonlítunk az angyalokhoz, sőt még annak az Istennek az életéhez is, aki maga az Igazság és a Szeretet. Isten teremtői akarata szerint viszont ezt a tudatos szellemi életet testünkben éljük meg.

Jegyzetek:

  1. Az ember önkéntelenül is felteszi a kérdést, hogy milyen alapon ölhető meg az embrió. Ezen az alapon az alvó ember is megölhető lenne.

2 bejegyzés (“A tudattalan és a tomista antropológia. 3.rész”)

  1. “A képzet tehát egyrészt értelmi megismerésünk kiindulópontja és nélkülözhetetlen feltétele megismerésünknek, amely még az ismeret birtokában sem szakadhat el a képzetektől, folyamatosan ezekhez kell fordulnia (conversio ad phantasmata).”

    Ez rendkívül érdekes olyan személyek esetében, akiknek egy vagy több érzékük nem működik. A legszélsőségesebb példa szerintem a siketvakság, akik a tapintáson kívül semmi mást nem tudnak érzékelni.

    • A belső érzékelés még ilyenkor is működik és tulajdonképpen a képzet nemcsak a vizuális érzékelést, hanem az összes érzékelés integrációját jelenti. A görög szó, a „phantasma” ezt talán jobban visszaadja, mert ez jelenésre, megjelenésre is utal. Ilyen esetekben tartalmilag ugyan szegényesebb lehet az ismeret, de mégis valódi megismerésről van szó. A megismerés képessége mindig jelen van, csak gyakorlását földi életünkben az ilyen rendellenességek akadályozhatják. Az üdvözültek feltámadt teste azonban tökéletesen mutatja majd a lélek erejét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>