A tomista és a transzcendentális ismeretelmélet. 2.rész

Az előző bejegyzésben foglalkoztunk az emberi megismerés tomista és Kant szerinti felfogásának a különbségével. A tomista felfogás szerint az ember, mint megismerő alany, alapvetően befogadó, passzív, tehát nem ő hozza létre ismereteinek tartalmát. Kant szerint viszont az ismeret elsősorban a megismerő alany aktivitásának a következménye, az érzékszervek tapasztalata az ismeretek kialakulásában olyan “fejlődésen” megy keresztül, amely fejlődésnek nincs meg az alapja az érzékszervi tapasztalatokban. A tomista felfogás szerint a megismerő alany aktivitása elsősorban abban áll, hogy az érzékszervek adataiban már ott lévő érthetőt, intelligibile-t kiemeli és feldolgozza. Kant szerint az érzéki adatokban ilyen intelligibile-t nem lehet feltételezni, az értelmes megismerés teljes egészében a megismerő alanynak tulajdonítható. Így az ismeretek tárgyairól önmagukban (Ding an sich) nem nagyon lehet beszélni.

A tomista ismeretelmélet asszerinti meggyőződését, hogy az érzéki adatok az értelmes megismerő alany számára értelmességet közvetítenek, lehet szemléltetni egy “modern” példával. A számítógépek által fogadott adatok tulajdonképpen 0 és 1 bitekből álló sorozatok. Az ilyen sorozatok képesek arra, hogy értelmes tartalmakat hordozzanak Ha a sorozat például egy számítógépes (mondjuk C nyelvű) program szövegét tartalmazza, akkor egy fordítóprogram képes ennek valamilyen “megértésére”, képes ennek a bitsorozatban elrejtett programnak a konstrukcióit (teljes program, utasítás, változó, műveleti jel stb.) felismerni és ennek megfelelően eljárni. A programot a bitek sorozata közvetíti a fordítóprogram számára, amely képes az ebben a sorozatban lévő értelmes tartalmat, a programot és ennek alkotóelemeit felismerni. Hasonló a helyzet az érzékszerveink által felfogott adatokkal is, amelyekből értelmünk kiemeli az érthetőt, az intelligibile-t. A hasonlat azonban felületes, mert a program és a bitek sorozata közti kapcsolat csak külsődleges kapcsolat, a világban lévő dolgokat azonban teljes mélységükig átjárja az értelmesség, amelyet megragadni csak az ember szellemi megismerése képes. A tomista felfogás szerint az ember nem állítja elő az értelmes tartalmat, ahogyan a fordítóprogram sem eredete a programnak. Kant felfogása csak egy olyan “szoftverrel” szemléltethető, amelynek ugyan szüksége van bemenő adatokra, de ezekben nem tételeződik fel semmilyen értelmes forma, amelyet a szoftver felismer. Ezeket a formákat a szoftver nem felismeri, hanem előállítja. Kant “szoftvere” számára a bemenő bitek ugyan szükséges “nyersanyagot” jelentenek, de ennek érthető formákba öntéséhez magában a nyersanyagban semmilyen alap nem található. Azt hiszem Kant felfogásának a nem kielégítő volta a fentiekből is látszik, hiszen a Kant-féle “szoftver” viselkedése magyarázat nélkülinek, önkényesnek látszik. Továbbfejleszthető-e Kant álláspontja úgy, hogy ez az önkényesség eltűnjön?

A transzcendentális tomizmus erre vállalkozott. (A transzcendentális tomizmus ismertetésében elsősorban Weissmahr Béla Filozófiai istentan és Ontológia című könyveire támaszkodunk.) Ez lényegében elutasítva a tomista megközelítést és elfogadva Kant értelmezését, a kategoriális ismeretek valóságban lévő megalapozottságát egy másik ismeretforrásra, egy nem empirikus “tapasztalatra” hivatkozva igyekszik biztosítani. Ez az ismeretforrás a transzcendentális tapasztalat. Ez a tapasztalat nem jelentkezik külön kategoriális, nyelvileg megfogalmazható, tárgyi ismeretként, de nem is teljesen független ettől, mert úgy van ehhez kötve, hogy nem a kategoriális, tárgyi megismerés kifejezett tartalmában mutatkozik meg, hanem az ezekben, az ezek körülményeiben implicite, burkoltan, háttérileg meglévő mozzanatokban. Ezekre a mozzanatokra utal például a “kategoriális ismeret lehetőségi feltételei” kifejezés. A transzcendentális tapasztalat teljesen sohasem tárgyiasítható, ha nyelvileg akarjuk kifejezni, akkor szükségszerűen “dialektikus” ellentétekhez jutunk. (Most csak röviden: az arisztotelészi-tomista metafizika is ilyen ellentétekből indul ki: az egység és sokaság, az állandóság és változás ellentéteiből. Ez a metafizika azonban feladatának tekinti, hogy megmutassa, hogy a valóság “szerkezetében” mi felel meg az egységnek, mi a sokaságnak, mi az állandóságnak, mi a változásnak. Tehát éppen arra törekszik, hogy az ellentétek olyan feloldást nyerjenek, amely feloldásban megmarad az ellentmondás elvének érvényessége.)

Mire vonatkozik a transzcendentális tapasztalat? A feltétlenségre, a valóság teljességére, a szellemi létre, ahol az alany és a tárgy, megismerés és létezés különbsége eltűnik a megismerő tudatban. A szellemi létező magánál való léte (bei sich sein) az alapja ennek a tapasztalatnak, amelyhez képest a kategoriális megismerés valamilyen külsődleges megismerés, mert itt a megismerő és a megismert között távolság van. Ez a távolság azonban hozzátartozik a teremtményként való léthez. A transzcendentális tomizmusban a Kant szerinti, valósággal való összefüggésüktől elválasztott, formálissá vált kategoriális ismeretek valóságnak megfelelő tartalommal gazdagodnak a transzcendens tapasztalat által. Kant központi problémája az volt, hogy lehetségesek-e az a priori szintetikus ítéletek. Az a priori, az eleve adott, a megismerő alanyból valót, a gondolkodásunkból származót jelenti az a posteriori-val, az empirikussal szemben. A szintetikus itélet az analitikus itélettel állítható szembe. Ez utóbbi semmilyen többletet nem ad az itéletben szereplő fogalmak tartalmához, csak kibontja ezeket a tartalmakat. A szintetikus ítélet ezzel szemben olyan többletről szól, amelyet a fogalom önmagában nem tartalmaz. A transzcendentális tapasztalatból származó ítéletek tapasztalatra alapozottsága biztosítja az ítélet szintetikus voltát, az a priori jelző pedig azért jogos, mert ez a tapasztalat nem empirikus tapasztalat. Ugyanakkor azonban ezek az ítéletek a megfogalmazásban lévő elkerülhetetlen tárgyiasítás miatt nem írják le teljesen a nem teljesen tárgyiasítható transzcendentális tapasztalatot.

Melyek azok a mozzanatok, amelyek a kategoriális megismerést kísérve erre a transzcendentális ismeretforrásra utalnak? Ezek a mozzanatok a transzcendentális reflexió által fedeződnek fel. Közülük néhányat említünk. A transzcendentális, háttéri megismerésre utal az úgynevezett retorzív következtetés. Ennek az a lényege, hogy kimutatjuk azt, hogy aki ennek a megismerésnek a lehetőségét tagadja, az magával kerül ellentétbe. Így aki például azt mondja, hogy nem létezik valóságot megragadó megismerés az empirikus megismerésen túl, az önmagával került ellentmondásba, mert máris állított valami olyat, aminek forrása nem lehet az empirikus megismerés.

A transzcendentális reflexió egyik útja az állítások igazságának és tévességének az elemzésére támaszkodik. Igazság és tévedés a formális logika szempontjából szimmetrikus fogalmak. Ha azonban mélyebbre megyünk ez a szimmetria eltűnik. Az igazság ugyanis az állítás valósággal való megegyezését jelenti, a tévedés pedig a valóságtól való eltérést. Az igazságra és tévedésre való reflexióban tehát megjelenik a valóságra hivatkozás is. Ennek csak akkor van értelme, ha a kategoriális megismerésen, állításon kívül van valamilyen hozzáférésünk a teljes valósághoz. Ez a hozzáférés a transzcendentális reflexióban megvalósul, a háttérben lévő transzcendentális tudás tulajdonképpen megegyezik a valósággal. Ez a tudás teszi lehetővé azt a felismerést, hogy kategoriális ismereteink sohasem merítik ki a teljes valóságot, mindig csak megközelítőek, modellszerűek.  Ez a tudás tulajdonképpen a feltétlenre irányul. Kategoriális ismereteink igazságának végső soron ez a feltétlen a feltétele. A transzcendentális reflexió utal a létezés feltétlenségének, teljességének a mozzanatára is. A feltétlenség azt jelenti, hogy valami semmitől sem függ, önmagában teljes, nem függ semmilyen tőle különbözőtől. A transzcendentális reflexióról azt lehet mondani, hogy ez a háttérben meghúzódó feltétlen megtapasztalása a kategoriális ismeretek implicit tartalmaiból kiindulva.

Összefoglalva, a transzcendentális tapasztalat egy olyan ismeretforrás, amelyből származó ismeretek kategoriálisan, nyelvileg teljesen soha sem fejezhetőek ki, mert ezek a kategoriális ismeretek hátterében, ezek horizontján, ezek lehetőségi feltételeként vannak jelen. A transzcendentális tapasztalat valójában a megismerő alany, a megismerő én megtapasztalása. A megismerő alany ilyen megtapasztalásában azonban már nem különíthető el a tárgy és az alany, mert a kettő azonos. A kategoriális ismeretekben a megismerő az alany és tárgy kettősségében távolabb kerül ettől az azonosságtól, ezek az ismeretek bizonyos értelemben véve külső ismeretek. Az ismeretek két “törzse”, az empíria és a gondolkodás egységét a transzcendentális tapasztalat adja meg. Ezzel szemben a tomista ismeretelmélet szerint az egységnek az az alapja, hogy az anyagi létezés értelmesség hordozója, mert a létezés és megismerhetőség elválaszthatatlan egymástól, ezek tulajdonképpen ugyanannak a valaminek a két oldalára utalnak. Az emberi értelem sajátos tárgya az igazság és a megismerés folyamán az érzéki adatokból kiindulva ehhez jut el. Így nem annyira a megismerés két törzséről van szó, mint inkább egymásra épülő, egymást feltételező lépésekről. A lépések az állati értelemben vett érzékeléssel kezdődnek és ebből kiindulva a megismerés folyamán eljutnak a szellemi megismerésünk alapjait jelentő fogalmakhoz és az ezek alapján képzett ítéletekhez.

A transzcendentális tomizmus a fentiekben röviden vázoltakból kiindulva felépíti a maga metafizikáját, sőt még teológiai rendszerét is. Ezek kritikájával most nem foglalkozunk, következő bejegyzés csak az ismeretelméleti alapokkal foglalkozik.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>