A természetes és természetfölötti

A következőkben a természetes és a természetfölötti viszonyával foglalkozunk. A palamizmus megígért témája szempontjából is fontos ez a kérdés, ezért ezt későbbre halasztjuk. A téma teológiai iskolák ütközőpontja lett. Régebben a viták középpontjában a természetfeletti kegyelem és az ember természetéből következő szabad akarat viszonya volt. A 20. században azonban a kérdést másként vetette fel többek között Henri de Lubac jezsuita bíboros Surnaturel című híres könyvében. Ő és mások bírálták az addigi teológia természetfelettivel kapcsolatos nézeteit, ezeket merevnek, elvontnak találták. Szerintük, elsősorban a tomista iskola, mereven elválasztja a természetfölötti rendet a természetestől, így egy kétemeletes épületet épít fel, amelyben az alsó szint, a természetes és a felső színt, a természetfölötti között nincs szerves kapcsolat, a természetfölötti kegyelem a természetnek csak valamilyen külsődleges járuléka. Ezért a “kétemeletes épület” mellet a másik vád az “extrinsecizmus” vádja. A Henri de Lubac és mások által képviselt nouvelle theologie legnagyobb ellenfele a tomista Reginald Garrigou-Lagrange OP volt. A vita további elmérgesedéséhez vezetett az, hogy a nouvelle theologie képviselői a tomista iskolát Aquinói Szent Tamás tanításának eltorzításával vádolták. A torzításban szerintük a barokk skolasztika és elsősorban Cajetanus bíboros volt a bűnös. XII. Piusz Humani generis (1950) enciklikája a tomista véleményt támogatta. Erről még a későbbiekben szó lesz.

A  nouvelle theologie képviselői a 2. Vatikáni Zsinat ünnepelt teológus szakértői lettek. Garrigou-Lagrange betegsége miatt nem vehetett részt szakértőnként a zsinaton és 1964-ben, ötven évvel ezelőtt meghalt. A zsinat ugyan nem foglalkozott kifejezetten a természetfölötti renddel kapcsolatos vitával, de a “kétemeletes épület” és az “extrinsecizmus” vádja mára szinte teológiai közhelyekké váltak. Ezt a vélemény tükrözi például Puskás Attila kegyelemről szóló könyve 1. A 21. század elején ezt a széles körben elterjed véleményt komoly kihívás érte, elsősorban Lawrence Feingold könyvével 2.

A bejegyzés további részében megpróbáljuk tisztázni a természetes és természetfölötti rend fogalmát. A skolasztikus fogalomtár használatával világosan megfogalmazható a kérdés, de úgy tűnik, hogy a tomista felfogás (főleg újabb) ellenfeleinek is már néha gondot okozott/okoz ez a terminológia. Megpróbálunk messzebbről elindulni és így eljutni ezekhez a fogalmakhoz. Kiindulásként nézzük meg, hogy mi az, ami a téma vizsgálatában mindenképpen “egynek” bizonyul. Kétségtelenül ugyanazon emberen belül van a “természetes” és “természetfölötti”. Nincs külön természetes ember és ettől lényegileg különböző természetfölötti ember. Egy az az Isten is, aki teremti az embert és a természetfölötti világban megszenteli őt. Ugyanaz az Isten teremti az embert, aki felruházza őt a megszentelő kegyelem ajándékával. Isten egyszerűsége miatt a teremtés és megszentelés műve között Isten oldaláról nézve nem tudunk különbséget tenni. Az isteni lényeggel azonos isteni működésben nincs különbség természetes és természetfölötti között. A működés eredményében azonban már felfedezhető a különbség. A teremtés következtében az ember (a többi teremtménnyel együtt) okként működik, tevékenysége kiterjed magára és a világra. A teremtés rendjében lehet azt állítani, hogy a változásoknak oka az ember és a többi teremtmény működése. Ez a rendszer bizonyos értelemben zárt, amennyiben a világ történései mögött elsődlegesen ilyen okokat kell keresnünk. Ez az alapja mindennapi életünknek, a tudományok fejlődésének. Ugyanakkor ez a rendszer nyílt is: az elégséges magyarázat, az okság elve kivezet ebből a rendszerből. Így jutunk el a teremtmények létének és működésének végső magyarázatához, Istenhez, a természetes istenismerethez. Isten elsődleges oksága nem elnyomja, hanem lehetővé teszi a másodlagos okságot. Vannak azonban olyan okozatok is, amelyekkel kapcsolatban másodlagos okok nem jöhetnek szóba. Semmilyen erőfeszítés nem hozhatja létre például lelkünkben a megszentelő kegyelmet. Eddig a pontig nincs különbség a teológusok között.

Láttuk tehát, hogy vannak változások, amelyek természetes okok következményei (is) és vannak, amelyek oka csak Isten, másodlagos okok nélkül. Ezt a kettősséget alkalmazhatjuk az emberi megismerésre is. Vannak olyan ismereteink, amelyek természetesek abban az értelemben, hogy nem szükséges ezek megszerzéséhez Isten másodlagos okokat kizáró, természetet meghaladó tevékenysége. Ilyen ismeretek például a fizika, kémia, biológia stb. ismeretei. A természetes ismeretek körébe tartozik azonban Isten létének és bizonyos tulajdonságainak a felismerése is. Ezek az ismeretek nem közvetlenül Istenre vonatkozó ismeretek, mert Isten így csak mint a teremtés oka, magyarázata ismerhető meg. Ugyanakkor vannak olyan ismeretek is, a hit tartalmai, amelyek létrejöttéhez Isten közvetlen oksága szükséges.

A fentiekhez még azt is hozzá lehet tenni, hogy térben és időben nem minden ember esetében tapasztalható természetfölötti működés. Az ókor nagy filozófusai nem voltak keresztények és napjainkban sem mindenki keresztény. Az is igaz, hogy nincs olyan ember akiben csak természetfölötti változások lennének, de van olyan ember, akiben csak természetes változások vannak. Összefoglalva: az emberrel kapcsolatban vannak olyan változások, amelyeknek természetes okai vannak. Az ilyen változások esetén Isten, mint elsődleges ok működik. Ugyanakkor vannak olyan változások is, amelyeknél Isten úgy oka az okozatnak, hogy ennek nincs másodlagos oka, egyedül csak Isten cselekszik. Az ember tehát alanya kétféle változásnak a természetes és természetfölötti változásoknak. A természetes-természetfölötti megkülönböztetése itt arra alapul, hogy a változásnak van-e olyan ható oka, amely másodlagos ok.

Ez után a háttér után rátérhetünk a skolasztikus terminológia használatára. A változás fogalmát már használtuk. (Ezzel és a következő fogalmakkal kapcsolatban szeretnék utalni két bejegyzésre: itt és itt.) A változás egy lehetőségből, képességből (potentia) valamilyen megvalósultságba, aktualitásba való átmenet. Ez az átmenet nem önmagától történik, ehhez egy ható ok (causa efficiens) szükséges. A képesség lehet passzív (potentia passiva), amennyiben ez valaminek a befogadására való képesség, de lehet aktív is (potentia activa), amennyiben ez valamilyen tevékenységre való képesség. A változások és képességek alanyukat tekintve nem akármilyenek. Egy fecskének képessége van a repülésre, erre azonban az elefánt nem képes. A képességek, tevékenységek végső elve a természet, amely fogalmilag ugyanaz mint a lényeg, de dinamikusan, a változások, tevékenységek oldaláról szemlélve. Az embert a lényeg, a természet teszi emberré. Tehát ez az, ami Szókratészt emberré teszi. Szókratész valójában egy önálló létező (szubsztancia), amelynek emberi természete van. Szókratész képességeit, tevékenységeit meghatározza a természete, figyelembe véve természetesen az egyéni vonásokat. Valamely létező képességeinek elve tehát a természet, minden létező a természete szerint cselekszik. Az is világos, hogy az emberi természet a teremtésben kapott természet. A fentiek alapján az emberi természethez tartozónak tekinthetjük a természetes változások befogadásának képességét. Kérdés, hogy mi a helyzet a természetfeletti változások befogadásának képességével. Valamilyen módon ezek is a természethez tartoznak, hiszen ha ilyen képesség egyáltalán nem lenne a természetben, akkor nem jöhetne létre a változás sem. Az eddig nagyjából együtt haladó teológiai iskolák a továbbiakban már eltérő utakon mennek tovább annak vizsgálatában, hogy van-e valamilyen különbség a természetes változásra és a természetfölötti változásra való képességek között. Tekinthetőek-e az utóbbiak ugyanolyan természetes passzív képességnek, mint amilyen például annak a képessége, hogy a napsugárzás hatására lebarnulunk. A tomista iskola csak engedelmesség szerinti képességről, potentia oboedientialis-ról  beszél, amely lényegében véve kevesebb, mint a természetes passzív (például lebarnulásra való) képesség. Más iskolák, így például a Boldog Duns Scotus Jánost követő skotista iskola vagy a nouvelle theologie nem látnak ilyen éles különbséget. Erről a témáról a következő bejegyzésben lesz szó. Ezután kerül majd sor a teológiai vita legtöbbször emlegetett kérdésére: vajjon természetes-e az Isten színről-színre látásának vágya az emberben.

Jegyzetek:

  1. . Puskás Attila: A kegyelem teológiája, 168. oldal és következők
  2. Lawrence Feingold: The Natural Desire to See God according to St. Thomas and His Interpreters

20 bejegyzés (“A természetes és természetfölötti”)

  1. “Ezt a vélemény tükrözi például Puskás Attila kegyelemről szóló könyve 1 A 21. század elején ezt a széles körben elterjed véleményt komoly kihívás érte, elsősorban Lawrence Feingold könyvével 2.”

    Bocsánat, de Puskás Attilának lehet igaza, mert Lawrence Feingold könyve megsemmisítő kritikát kapott több fórumon is, hiszen Feingold a doktori disszertációjában Szent Tamás álláspontját a patrisztikus hagyománnyal szemben magyarázza, míg Szent Tamás az ezzel ellentétes szándékát tette nyilvánvalóvá.

    A Fides et Ratio enciklika (1998) egyébként explicit verbis Henri de Lubac álláspontját kanonizálta az itt vizsgált kérdés ismeretelméleti vetületében, a magisterium ordinarium szintjén!

    Az egyik összefoglaló Feingold álláspontjának tarthatatlanságáról a Communio folyóirat 2008-as, téli számában jelent meg:

    http://www.communio-icr.com/files/HealyFinalFormat.pdf

    Megfelelő forrásokra alapozott, pontosabb tárgyalást érdemelne a téma! Feingold jelenleg egy Róma által kánonjogilag nem akkreditált egyetemen tanít.

    • Ezt pontosítva: Az adott egyetem, immár Feingolddal a tanári karban, és még Benedek pápa alatt, megpróbált ilyen akkreditációt szerezni, de a Szentszék ezt doktrinális elhajlás és erkölcsi botrány miatt elutasította.

    • ‘Ezt pontosítva: Az adott egyetem, immár Feingolddal a tanári karban, és még Benedek pápa alatt, megpróbált ilyen akkreditációt szerezni, de a Szentszék ezt doktrinális elhajlás és erkölcsi botrány miatt elutasította.’

      Megpróbáltam ennek egy kicsit utánanézni. Különösen érzékeny vagyok a “doktrinális elhajlás” témára, amelyet szerintem sűrűn és alaptalanul emlegetnek azokkal szemben, akik éppen a dogmák védelmében emelik fel néha a szavukat.

      Lawrence Feingold zsidó származású szobrász, feleségével együtt katolizált. A római (Opus Dei által alapított) Pápai Szent Kereszt Egyetemen szerzett doktori fokozatot dogmatikából “summa cum laude”. Jelenleg két egyetemen/főiskolán tanít. Az egyik ezek közül a st. louis-i egyházmegye szemináriuma. A másik az Ave Maria Egyetem. Az egyetem alapítója, Torn Monagham egy városfejlesztési projektet is kezdeményezett az egyetemmel párhuzamosan. Torn Monaghan-t bírálta a sajtó, mert a mesterséges fogamzásgátlókat, az abortuszt és a pornográfiát ki akarta tiltani az egyetemről és a városból. Az egyetemmel kapcsolatos Wikipédia cikk elolvasását javasolnám, tanulságos olvasmány. Doktrinális elhajlásról pedig szó sincs.

    • A Lefebvre-féle elhajlás is doktrinális elhajlás, ahogy ezt éppen a Szentszék és a SSPX között nemrég folytatott tárgyalások tették félreérthetetlenül világossá. Az Ave Maria University ehhez áll közel a Szentszék szerint, ahogy azt az akkreditációs kérelemkor megállapították.

      Ezt a doktrinális problémát az Ecclesia Dei adflicta dokumentum (1988) így rögzítette: “4. The root of this schismatic act can be discerned in an incomplete and contradictory notion of Tradition. Incomplete, because it does not take sufficiently into account the living character of Tradition, which, as the Second Vatican Council clearly taught, “comes from the apostles and progresses in the Church with the help of the Holy Spirit. There is a growth in insight into the realities and words that are being passed on. This comes about in various ways. It comes through the contemplation and study of believers who ponder these things in their hearts. It comes from the intimate sense of spiritual realities which they experience. And it comes from the preaching of those who have received, along with their right of succession in the episcopate, the sure charism of truth” [5].”

      Az említett egyetem amolyan katolikus rezervátumot kívánt létrehozni, amely törekvést a Szentszék – paradox módon – nem tartott katolikusnak. Ezek tények. De talán nem ezt a szálat érdemes itt továbbvinnünk…

    • ‘De talán nem ezt a szálat érdemes itt továbbvinnünk’

      Mielőtt ezt a megjegyzést írtam nem tízig, hanem százig számoltam. Bevallom, hogy türelmem majdnem elhagyott. Szerintem érdemes “ezt a szálat is továbbvinnünk”, mert egy valóságos problémáról van szó. Egy egyetem skizmatikussá nyilvánításáról. De akkor nem értem, miért engedik katolikus egyetemként, püspöki jóváhagyással működni.

      Előfordult már, hogy teológiai iskolák vitáiban a másik felet eretneknek nevezték, de régen ezt az alapján tették, hogy kimutatták, hogy valamelyik állításának a hit igazságaival való összeegyeztetése problématikus. Nem lenne jó ezt azzal helyettesíteni, hogy valaki többek között egy “gyanús” egyetemen is tanít, amely egyetem ráadásul teljes egyházi jóváhagyással működik és más egyetemekkel ellentétben nyiltan ellenzi az abortuszt és a homoszexualitást. Persze van egy pszichológiai igazság, ha valakit megpróbálnak rezervátumba, karanténba zárni, akkor lehet, hogy előbb-utóbb ennek megfelelően is fog viselkedni.

    • A témát elsősorban azért nehéz itt folytatni, mert én nem a Wikipédiára alapozom, amit mondtam, hanem az Ave Maria University-vel kapcsolatban álló ismerősre. Ez nem “public domain”, tehát ebből itt nem tudok érvelni. Annak azonban az interneten is nyoma van, hogy épp ezen az egyetemen volt egy homoszexuális botrány. A gyorsétterem-lánc tulajdonos által alapított, “tradicionalista” egyetemnek a státusza körüli vita ugyanolyan bonyodalmas, mint a Krisztus Légionáriusainak a botrányok utáni státusza. Egyrészt a problémák az alapítási gyökerekig hatolnak, másrészt sok ártatlant is érintene egy exkommunikációra vonatkozó döntés. Szerintem néhányan éppen doktrinális alapon próbálják védeni az intézményt, mint ahogy az SSPX-szimpatizáns körnek a skizmáját is. Itt nem teológiai vitapartnerek nyírják egymást, ahogy a szintén szélsőséges “Krisztus Légiójánál” sem.

    • ‘A témát elsősorban azért nehéz itt folytatni, mert én nem a Wikipédiára alapozom, amit mondtam, hanem az Ave Maria University-vel kapcsolatban álló ismerősre.’

      Megjegyezném, hogy Ön vitte ebbe az irányba a témát. Mielőtt még Feingold ‘megszólalhatott’ volna, már eleve megpróbálta megrengetni a hitelét azzal a sejtettéssel, hogy egy gyanús egyetemen tanít. Valóban nincsenek “bennfentes” információim az egyetemről, de arról sem vagyok száz százalékig meggyőződve, hogy teljesen objektív és nem elfogult az az információ, amit az egyetemről most hallok. Ha olyan lenne, amilyennek beállítják, ismerve a köztudatot, botrányoktól kellene hemzsegnie az internetnek, ez azonban nem látszik vagy az én figyelmemet kerüli el. Úgy igazából eddig nem is vettem tudomást arról, hogy Feingold hol is tanít. A másik hely, ahol ezt teszi egy egyházmegyei szeminárium. Azt se tudom, hogy a most új életet kezdő Krisztus Légiójával való összehasonlítás mennyire indokolt. És mennyire aktuálisok az említettek exkommunikációk. Mindenesetre érdekesek lennénekek ezek, miközben az abortuszt előmozdtó “katolikus” politikusok rendszeres áldozók. Látok egy csomó állítást alátámasztás nélkül. Önmagában abban sem látok kivetnivalót, ha egy gyors-étterem tulajdonos katolikus “tradicionális” egyetemet alapít. Egyetlen homoszexuális ügyet találtam az egyetemmel kapcsolatban, felteszem, hogy erre gondolt(http://www.winknews.com/Local-Florida/2010-09-08/School-speaks-out-about-nun-sex-scandal#.UxEHF9wX_Vo ).

      Aquinói Szent Tamás könyörögj érettünk!

    • Nem az itt belinkelt esetre gondoltam (azt nem is ismertem), ám az AMU-n magasabb szinten is volt komoly botrány, többszörös elbocsájtásokkal, és tömegesen menekülő hallgatókkal. Mivel nickname-mel vagyok jelen, e témát nem tartom etikusnak továbbvinni. Aki alaposabban szeretne tájékozódni, az keresgéljen az interneten, és fog találni információt. Sajnos, az amerikai egyetemek sokszor egyszerűen üzleti vállalkozásként működnek, még ha történetesen ultrakatolikus paradicsomkertet ígérnek is.

      Mégegyszer aláhúzom, hogy alapvetően mire reagáltam. Durván elhibázottnak tarom Puskás Attila és Lawrence Feingold szembeállítását. Nincs egy súlycsoportban a két ember és az általuk képviselt két intézmény. Teológiai síkon maradva, a Communio érvelését magam is mértékadónak tekintem, és az világosan Puskás Attila jelzett álláspontja mellett szól, amivel szemben Feingold érvelése nem áll. Doktori disszertációnak jó volt Feingold műve, azonban a Communio-állásponot érintő “komoly kihívásként” beállítani: súlyos aránytévesztés. Javasoltam a Blognak, hogy Feingold helyett keressen egy komoly teológus szerzőt az obszerváns tomista álláspont alátámasztására.

      Puskás Attila minden jel szerint felelősen és jól foglalt állást, amikor azt a Communio-val egybehangzóan tette. Puskás Attila könyvén “Nihil Obstat” is található.

    • ‘Durván elhibázottnak tarom Puskás Attila és Lawrence Feingold szembeállítását. Nincs egy súlycsoportban a két ember és az általuk képviselt két intézmény. Teológiai síkon maradva, a Communio érvelését magam is mértékadónak tekintem’

      Ismét idézném a kifogásolt részt bejegyzésemből:

      “A zsinat ugyan nem foglalkozott kifejezetten a természetfölötti renddel kapcsolatos vitával, de a “kétemeletes épület” és az “extrinsecizmus” vádja mára szinte teológiai közhelyekké váltak. Ezt a vélemény tükrözi például Puskás Attila kegyelemről szóló könyve. A 21. század elején ezt a széles körben elterjed véleményt komoly kihívás érte, elsősorban Lawrence Feingold könyvével”

      Ha jól értem, az a kifogása, hogy egy mondatban említettem Puskás Attila és Lawrence Feingold nevét. Tegyük fel, hogy Lawrence Feingold könyve értéktelen fércmunka. De még ekkor is vártam volna a meglehetősen “autoriter” módon képviselt álláspont mellé némi érvelést ennek igazolására. Ehelyett Feingold egyik munkahelyének ügyeiről volt szó. Mennyire “tudományos” magatartás ez? Komoly “nosztalgiám” van a régi skolasztikus teológiai stílus iránt, amikor érvek álltak szemben érvekkel, a hivatalos teológiai vitákban a szembenállók szillogizmusokban vitáztak. Lehet, hogy ez kissé merev rendszer volt, de a sokszor negatív érzelmeken alapuló retorikát kizárta.

      Feingold könyve mellett egyéb könyvek is ismeretesek a témában, így például Steven Long könyve (Natura Pura). Valószínű, hogy ez a könyv is szerepel az Ön “indexén”, mert most talán a szerző éppen az Ave Maria Egyetemen, az “ultrakatolikus paradicsomkertben” oktat. Megemlíteném Reinhard Hütter könyvét is (Dust Bound for Heaven), meg Ralph McInerny könyvét (Preambula Fidei), amely ugyancsak foglalkozik a témával.

      Feingold könyvét használom, de nem kizárólag erre támaszkodom. Igen jó könyvnek tartom, mert pontosan és korrekt módon írja le a “desiderium naturale”, “potentia oboedientialis” stb. fogalmak fejlődését Szent Tamástól szinte napjainkig. A könyv meglehetősen “száraz”, szövegeket elemez, érvel. Lehet, hogy nem csak a tartalma, hanem a stílusa is okozta az erős reakciókat. Romanus Cessario OP szerint : Lawrence Feingold elsőosztályú tudós (scolar, rímel a skolasztikusra), könyve alapján helyet foglalhat azoknak a nagy tomista kommentátoroknak a sorában, akiknek munkáját oly alapossággal elemezte (a könyv hátsó borítóján található szöveg). Hagy legyek én is egy kissé “retorikus”.

      Egyébként sajnálom, hogy az érdemi rész helyett ilyen “csetepatékra” megy el az energia.

    • Nézze, Matthaios! Azt hiszem, már sokszor kifejeztem e fórumon is és máshol is a nagyra becsülésemet! Ez most nem az a pillanat, ahol ezt elismétlem, de amit korábban mondtam, tartom! Azt is elhiheti, hogy nem elismerés reményében vagyok itt jelen!

      Amire most mégis reagálnék, az a nekemtulajdonított “index” és az ön objektív viták iránti “nosztalgiája”. Ön nagyon jól tudja, hogy 2 éve egy másik fórumon Öntől hallottam a Feingold könyvről, amit nem “tettem indexre” a szerző munkahelye alapján, hanem elolvastam és végig is gondolva, válaszoltam Önnek. A könyv nem vékonyka, nem a hozzám közel álló gondolati világ, de beszereztem és átrágtam. Most is itt van a polcomon.

      Én a vitáink objektív alapra helyezéséhez szintén javasoltam egy könyvet, amikor megjelentem itt az Ön blogján. Ez Leo Scheffczyk bíboros “A katolikus hit világa – igazság és alak” című könyve volt. A bíborosigen jelentős teológus. Az a nemzedék, aki még teljes neoskolasztikus képzést kapott ifjú korában, és ma a hozzám közelálló ressourcement teológia kiváló (és szélsőségektől mentes) képviselője. Ezt a könyvet éppen egyfajta objektivitás miatt javasoltam, mert eléggé sejthető volt, hogy ön is elragadtatja magát az érzelmi elfogultságok terén. A Benedek pápa bevezetőjével (retorikai elem) magyarul is megjelent könyv elehetőséget adott volna arra, hogy objektívebben bepillantson abba a szemléletmódba, amit rendszeresen kritizál nálam (és Puskás attilánál). Abban foglalható össze a helyzet, hogy önnél ez a könyv “indexre került”. Túl sokat vár tőlem, amikor azt kéri, hogy legyek neoskolasztikusan higgadt, és közben azthallom, hogy én “indexre teszek” könyveket! Nem tudom, kell-e történelem órát tartanom e kifejezés eredetéről?

      Ha megteszi, hogy neotomista alapossággal érvnek tekinti Leo Scheffczyk ehhez kellően alapos könyvét, akor megértheti, hogy a “neoskolasztikus paradicsommal” mi a TEOLÓGIAI problémája Rómának ma.

      Scheffczyk könyvét érdemes levennie az “indexéről”, és mindjárt objektív módon meg lehet vitatni kérdéseket! Szeretném, ha ezúttal belátná, hogy ez itt lényegileg nem retorikus támadás, hanem a blogján való jelenlétemnek már első hozzászólással világossá tett, objektív, tartalmi logikája. Érdemes visszakeresni!

    • Kedves Bystander!

      Már a billentyűk fölött volt a kezem, hogy egy hosszabb választ írjak Önnek. Ezt mégsem teszem. Ez a beszélgetés így, ebben az irányban szerintem nem vezet semmi jóhoz. Valakinek vállalnia kell, hogy ezt befejezi, még akkor is, ha úgy érzi, hogy sok mindent nem mondott el, sok minden számára hátrányos állítást megválaszolatlanul hagyott. Most ezt vállalom.

  2. Hozzátehetjük még, hogy Puskás Attila pedig egy Róma által is akkreditált egyetem tanszékvezető tanára!

    • Tudtommal a tanítóhivatal a témában a Humani Generis enciklikában nyilatkozott:

      “Alii veram « gratuitatem » ordinis supernaturalis corrumpunt, cum autument Deum entia intellectu praedita condere non posse, quin eadem ad beatificam visionem ordinet et vocet.”

      Azaz:

      “Mások a természetfölötti rend valódi ‘ingyenességét’ ássák alá, amikor azt állítják, hogy Isten nem képes értelemes teremtményeket alkotni anélkül, hogy az ő boldogító színelátására rendelte és hívta volna őket.”

      ‘A Fides et Ratio enciklika (1998) egyébként explicit verbis Henri de Lubac álláspontját kanonizálta az itt vizsgált kérdés ismeretelméleti vetületében, a magisterium ordinarium szintjén!’

      Érdekelne a Fides et Ratio megfelelő helye, ahol kijelenti azt, hogy Isten látásának a vágya “inclinatio innata naturae”. Ennek a vágynak bizonyos értelemben vett természetességét ugyanis a tomisták állítják, amint az majd a későbbiekben ki fog derülni.

      ‘Puskás Attila pedig egy Róma által is akkreditált egyetem tanszékvezető tanára’

      Ezt az érvet Reginald Garrigou-Lagrange is felhozhatta volna Henri de Lubac-kal szemben, hiszen ő az Angelicum tanára volt. De ezt nem tette.

      ‘Az egyik összefoglaló Feingold álláspontjának tarthatatlanságáról a Communio folyóirat 2008-as, téli számában jelent meg’

      A cikket ismerem, már régebben letöltöttem, de köszönöm, hogy felhívta rá a figylememet. A Communio nem tomista folyóirat (egyik alapítója Henri de Lubac, Joseph Ratzingerrel és másokkal együtt). Érdemes más folyóiratokat is nézegetni (pl. Nova et Vetera, The Tomist). Egyébként nem Henri de Lubac teológiai munkásságáról van/lesz szó, hanem annak csak egy részéről.

      Szerintem a végső véleményalkotás előtt még érdemes a további bejegyzéseket is figyelembe venni, hiszen ebben a bejegyzésben még csak a kiinduló álláspontokat vázoltam mellettük vagy ellenük szóló érvek nélkül.

    • A Humani Generis-hez:

      “Mások a természetfölötti rend valódi ‘ingyenességét’ ássák alá, amikor azt állítják, hogy Isten nem képes értelemes teremtményeket alkotni anélkül, hogy az ő boldogító színelátására rendelte és hívta volna őket.”

      Az ugyebár tisztázott kérdés, hogy H. de Lubac álláspontja nem érinti a természetfölötti rend “valódi ingyenességét”. Csak egy nagyon szűk, Garrigou-Lagrange-felé elfogult kör vonatkoztatta ezt a passzust H. de Lubac-ra, hiszen ő maga is kifejtette az ingyenesség szempontját. Ahogy látom, még az Angelicum későbbi tomistái sem vonatkoztatják a Humani Generis ezen részét Henri de Lubac-ra (pl. Aidan Nichols OP sem). Itt egy Reginald Garrigou-Lagrange által elhintett csúsztatásról, egyházpolitikai támadásról volt szó, aminek nincs teológiai szubsztanciája. Sajnos a rágalmak ellen nem nagyon lehet felvenni a harcot! Garrigou-Lagrange-ot nem véletlenül hívták kortársai “a tomizmus szent szörnyének”.

      Egyébként álljunk meg itt egy pillanatra. Szent Tamás állítana olyat, hogy Isten olyan értelemes teremtményeket kíván alkotni, akiket eleve nem rendel és hív az ő boldogító színelátására? Ez meglehetősen abszurdnak tűnik őt olvasva, sőt egyenesen a Szentírás szerető Istenről alkotott képével kerül szembe ez a spekuláció.

      A kortárs Katolikus Egyház – Benedek pápával az élen – ezért utasította el a limbus puerorum korábban többször fontolgatott hipotézisét is, mert ez a Szentírás és a hagyomány egészének fényében egyaránt problémás konstrukciónak bizonyult:

      http://uj.katolikus.hu/nyomtat-konyvtar.php?h=399

      „95. Fontos elismerni a „kettős ingyenességet”, ami életre hívott bennünket, és ugyanakkor az örök életre hív bennünket. Annak ellenére, hogy el lehet gondolni egy pusztán természetes rendet, valójában egyetlen ember sem él ilyen rendben. A jelenlegi rend természetfölötti; a kegyelem csatornái minden emberi élet előtt megnyílnak a létezés legelső pillanatától. Mindenki azzal az emberséggel születik, amit maga Krisztus is felvett, és mindenki minden pillanatban kapcsolatban van vele, többé vagy kevésbé explicit módon (vö. Lumen gentium 16) és a csatlakozás eltérő fokán. Ebben a rendben két lehetséges vég van az ember számára: vagy az Isten látása, vagy a pokol (vö. Gaudium et spes 22). Annak ellenére, hogy néhány középkori teológus fenntartotta egy köztes, természetes sorsnak a lehetőségét, amit Krisztus kegyelméből (gratia sanans) lehet elnyerni, vagyis a limbo-ét,[128] mi problematikusnak tartunk egy ilyen megoldást, és rá kívánunk mutatni, hogy lehetségesek más megoldások is, amelyek a megkereszteletlenül meghalt kisgyermekeknek adott megváltói kegyelem reményére alapozódnak, és amely utat nyit számukra a mennybe. Hisszük, hogy a tanrendszer fejlődésével a limbus fogalmának megoldását meghaladottnak lehet tekinteni egy nagyobb teológiai remény fényében.”

      Ez szerintem világos beszéd, és itt jóval többről van szó, mint egy teológiai folyóirat állásfoglalásáról!

    • A Fides et Ratio enciklika (1998) a jelzett témát (a természetes és a természetfölötti rend kapcsolatát, illetve az emberi természetbe oltott vágyat a természetfölötti kiteljesedés után) már az első mondatában bevezeti, hogy aztán sok szálon bontsa ki:

      “A hit és az ész ( fides et ratio ) olyan, mint két szárny, melyekkel az emberi szellem fölemelkedik az igazság szemlélésére. Mégpedig maga Isten az, aki az igazság és ezáltal önmaguk megismerésének törekvését az emberek elméjébe oltotta, hogy Istent megismerve és Õt választva képesek legyenek eljutni egyúttal az önmagukról szóló teljes igazsághoz (vö. Kiv 33,18; Zsolt 27 [26], 8–9; 63 [62],2–3; Jn 14,8; 1Jn 3,2)”

      Ezzel lényegileg csatlakozik Henri de Lubac 1930-as évektől, a “keresztény filozófiával” kapcsolatban kifejtett látásmódjához, aminek később egy további szempontját adta az “inclinatio innata naturae” vita. Alapvető kérdésről van szó, ami épp azért vált fontossá, mert sok formában megjelenik. Az egyik ma legaktuálisabb formája a “fides et ratio” kérdéskör. II. János Pál pápa utolsó két enciklikája lényegében Henri de Lubac bíboros két teológiai kulcsgondolatát “kanonizálta” (ld. még Ecclesia de Eucharistia), ahogy ezt pl. Avery Dulles bíboros is jelzi ezeket az enciklikákat magyarázva. Ezeken a pontokon ugyanilyen világos a Katolikus Egyház Katekizmusa is.

    • Kedves Bystander!

      Végigolvastam még egyszer a bejegyzésemet. Valójában ezt egy bevezetőnek szántam. Ezért nem is minősítettem a különböző álláspontokat. Azt állapítottam meg, hogy a “nouvelle theologie” álláspontja mára már teológiai “közhely” lett és ezzel szemben “komoly kihívás” Feingold könyve. Amit írtam, attól még akár Henri de Lubac álláspontját is támogathatnám. Nem árulok el azonban titkot azzal, hogy előre megmondom, nem az ő álláspontját fogadom el. Kérem, ha érdekli, várja meg a következő bejegyzéseket, hátha így lehetőség lesz tényleges érvekre tényleges érvekkel válaszolni.

      Azt sem volt világos, hogy milyen “doktrinális elhajlás és erkölcsi botrányokról” van szó és ezek érintik-e Feingold személyét. Azt hiszem, ha már erről említést tett, akkor jó lenne, ha a célzást konkrétizálná, vagy pedig ezt meg se kellene említeni. Némi kutatást már végeztem az interneten és erre még vissza fogok térni. Csak annyira elvisznek ezek a dolgok az eredeti témától!

    • Rendben, akkor várok türelemmel! A fentiekbe kétségkívül beleolvastam egy kettőnk között korábban, más fórumon lezajlott vitát is. Igyekszem figyelmesebb lenni az itt kibontakozó újratárgyalás nüanszai felé! Az első reakcióm lényege, hogy Puskás Attila kellő érvelés nélkül kapott erős kritikát, miközben Feingold könyve önmagában nem kellően tárgyilagos forrás. Pl. Gilles Emery OP álláspontja érdekelne, mint további forrás.

    • ‘Puskás Attila kellő érvelés nélkül kapott erős kritikát’

      “A zsinat ugyan nem foglalkozott kifejezetten a természetfölötti renddel kapcsolatos vitával, de a “kétemeletes épület” és az “extrinsecizmus” vádja mára szinte teológiai közhelyekké váltak. Ezt a vélemény tükrözi például Puskás Attila kegyelemről szóló könyve. A 21. század elején ezt a széles körben elterjed véleményt komoly kihívás érte, elsősorban Lawrence Feingold könyvével.

      Ez lenne az erős kritika? Nem tudok arról, hogy valahol Gilles Emery OP ezzel a témával foglalkozna.

  3. Kedves Matthaios!

    Arany János mondását idézem a jó ügyben vívott harcában: “Ha későn, ha csonkán, ha senkinek: írjad!”

    Nagyon örülök a blogjának! Isten segítse Önt és mindnyájunkat a helyes filozófiai irány megtartásában, mely Aquinói Szent Tamás nevétől, műveitől és szellemétől elválaszthatatlan! Biztos, hogy több az olvasó, az érdeklődő, az őszinte szívvel kereső, mint a hozzászóló.

    Ha próbálnak is bizonyos emberek az Igazság (teljes) megismerése elé akadályokat vetni, az saját csapdájukká válik.

    Ön nem kis missziót teljesít.

    Tisztelettel: trienti

Hozzászólás a(z) Bystander bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>