A katolikus-ortodox ellentétek egyik fő forrása a Filioque szó beiktatása a Niceai-konstantinápolyi Hitvallásba. Erre először az Ibériai-félszigeten került sor a 6. században. Ez a gyakorlat elterjedt a frank birodalomban, majd a 10. században a római liturgiába is bekerült. Az ortodoxia számára a hitvallás latinok által történt megváltoztatása legalább akkora – ha nem nagyobb – botrány, mint az Atyától és Fiútól való származás teológiai tartalma. Kiindulásunk az, hogy a Szentlélek Atyától és Fiútól való származása hittétel, ezért az erről szóló teológiai “beszéd” nem különböző lehetséges teológiai álláspontok közti vita, hanem a hittitok teológiai reflexiója. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a katolikus-ortodox teológiai nézetkülönbségnek nem a Szentlélek Fiútól is történő származása a legmélyebb rétege, de még talán csak nem is a római pápa primátusának kérdése. A hagyományos katolikus és az ortodox teológiai megközelítés eltéréseire talán legjobban a Bizáncban a 14. század folyamán lezajlott a hézükhaszta lelkiséggel kapcsolatos vita mutat rá. A vita lényegében Palamasz Gergely (1296-1359) teológiai nézeteiről szólt, amelyeket a (már nyugattól évszázadokkal előzőleg elszakadt) bizánci egyház zsinatai a dogma szintjére emeltek. Ezzel a témával egy későbbi bejegyzésben foglalkozunk.

Visszatérve a Filioque témához, a Szentlélek Fiútól való származásának szentírási alapjai azon kijelentések, amelyekben Jézus a Szentlelket küldi és amelyekben a Szentlélekről mint Jézus lelkéről van szó. Az előző bejegyzésben beszéltünk arról, hogy a szentháromsági küldések nem hoznak létre új belső szentháromsági eredéseket, vonatkozásokat. Ha tehát a Fiú küldi a Szentlelket, akkor ennek megfelelően a Szentléleknek a Fiútól is kell erednie. Ez a gondolat nem kizárólagosan “latin gondolat”, a görög atyáknál is megtalálható ¹.

A görög szentháromságtan jellegzetes vonása az Atya “monarchiájához” való ragaszkodás ². A Szentháromságon belüli egységnek az okát az Atyában mint az eredet egyetlen forrásában látják. Ezt az egységet szerintük megbontaná az, ha a Szentlélek a Fiútól is származna. A latin szentháromságtan szerint viszont az egység azáltal valósul meg, hogy az egyes személyek olyan vonatkozások, amelyek az isteni lényeget nem érintik. Maguk a személyek azonosak az isteni lényeggel, ezzel nincsenek vonatkozásba állítva, ettől nem különböznek. A késői bizánci teológia azonban különbséget tételez fel a személyek és a lényeg között is. John Meyendorff ³ ezt írja:

Palamasz szükségszerűen azt a következtetést vonja le, hogy “Istenhez három valóság tartozik: a lényeg, az energia és a hüposztasziszok hármassága”. Ez a hármas különbségtétel elkerülhetetlen, mihelyst valaki az ágostoni szentháromságtan helyett a kapadókiaiak modelljét választja. 

Az idézetet  követő mondat azonban a latin szentháromságtan félreértésére utal, mert úgy véli, hogy a latinok szerint a “személyek csak lényegen belüli relációk”. A latin relatio subsistens fogalom éppen arra utal, hogy ezek nem lényegen belüli relációk, nem a lényegben állnak fenn (ez a teremtett világ relációinak tulajdonsága). A szentháromsági személyek nem a lényegben vannak, hanem azonosak a lényeggel, ettől nem, hanem csak egymástól különböznek.

A nyugati teológiai hagyomány a Szentlélek Atyától és Fiútól való származásának hittételével kapcsolatban felhívja a figyelmet arra, hogy a Szentlélek Fiútól való küldése mögött a Fiútól való belső, szentháromsági eredésnek kell állnia. Ezenkívül, ha a Szentlélek csak az Atyától eredne, akkor nem lehetne megkülönböztetni az ugyancsak az Atyától eredő Fiútól. A Fiú születése erre nem adna elég alapot, mert a személyek közötti különbséget a szembenálló vonatkozások jelölik ki. Így a Fiútól való leheltség lényeges feltétele annak, hogy a Fiú és a Szentlélek különböző személyek legyenek. A személyek megkülönböztetése szempontjából fontos az eredés, ha tehát nem lehetne eredésről beszélni két személlyel (a Fiúval és a Szentlélekkel) kapcsolatban, akkor probléma lenne a három személy egymástól való megkülönböztetése.

A Szentlélek Atyától és a Fiútól való eredése nem jelent két eredést, két princípiumot. Csak egy eredésről van szó, amelyben a Szentlélek az Atyától és a Fiútól származik. Az Atyában és a Fiúban közös, hogy a Szentlélek tőlük, mint egyetlen eredéstől származik. Ugyanakkor azonban az Atya atyaként leheli a Szentlelket, a Fiú pedig fiúként. Ez azt jelenti, hogy a Szentlélek közös leheltetésében az Atya mint eredet nélküli leheli a Szentlelket, a Fiú pedig mint olyan, aki mindent az Atyától kap a születés által, így a Szentlélek lehelésének képessége is az Atyától származik. Ennek hangsúlyozása egyébként hidat jelent az ortodoxia felé, mert a görög atyák is (így például Nagy Szent Vazul) használják a “a Szentlélek az Atyától származik a Fiú által” formulát.