Az előző és a soron következő bejegyzések Isten létezésének filozófiai, metafizikai igazolását készítik elő. Szó volt arról, hogy Isten létezésének az igazolása a világ megtapasztalásából indul ki. Ezt a tapasztalatot azonban a létezés szempontjából vizsgáljuk. A kérdés az, hogy mi állapítható meg ebből a tapasztaltból a létezéssel kapcsolatban. Legelső megállapításunk az volt, hogy a létezést a létezőkről nem lehet egyértelműen állítani, tehát nem tudunk valami olyasmit egyértelműen kijelölni, amely minden létezőt jellemez, és amelyhez való hozzáadás által juthatunk el az egyes létezőkhöz. Ez azért lehetetlen, mert amit a létezéshez hozzáadnánk, az maga is létezik, ezért ez nem adható hozzá a létezéshez, mert a létezés ezt is eleve tartalmazza. Így tehát a létezés, mint fogalom analóg fogalom (analogia entis). A metafizikai fogalompárok eredetét abban láttuk, hogy ezek a létezésben tapasztalható egység és sokaság, állandóság és változás egymással szemben álló mozzanataira utaló fogalmak. A szemben állás miatt ezeknek valóságosan különbözniük kell egymástól, mert ezt a különbséget tagadva értelmetlenséghez, ellentmondáshoz jutnánk. Szó volt a szubsztanciában megnyilvánuló egységről, amely egységben létezik a szubsztancia sokféle járuléka. Az egység egy másik megnyilvánulása az, amelyet a fajban (genus) és a fajtában (species) találunk meg. A sokféleség itt a fajhoz tartozó fajták sokfélesége (például a kutya, a macska, a szitakötő mind állatok), a fajtán belül pedig az egyedek sokfélesége (például Rex, Bodri, Füles mind kutyák). Az egységnek és sokféleségnek ezzel a megnyilvánulásával ebben a bejegyzésben részletesebben nem foglalkozunk, ehelyett egy régebbi bejegyzésre utalva csak megemlítjük, hogy az ebből adódó fogalompár az elsődleges anyag (materia prima) és lényegadó forma (forma substantialis) fogalmainak a párja.
Ebben a bejegyzésben a létezőkben található állandóság és változás, pontosabban a változásokban meglévő folytonosság és különbség tapasztalatával foglalkozunk. Az előbb említett bejegyzésben erről is volt már szó, most azonban részletesebben foglalkozunk ezzel a témával. Mi magunk is állandó változásban vagyunk. Változnak például tulajdonságaink, a bennünket jellemző mennyiségek (súly, magasság stb.), de változnak gondolataink, törekvéseink, cselekedeteink is. A változásoknak két nagy csoportjáról beszélünk. Az első csoport a járulékos változások csoportja. Ebbe a csoportba soroljuk egy szubsztancia járulékainak a változásait. A fák levele például a tavaszi zöld helyett ősszel sárga színűvé válik. Magasságunk, testsúlyunk életünk folyamán változik. A változások második csoportja a szubsztanciális változások csoportja: szubsztanciák keletkeznek és elpusztulnak. A hímivarsejt és a petesejt találkozásakor egy új élőlény keletkezik, amely azonban egyszer elpusztul. De beszélhetnénk új atomok, molekulák keletkezéséről és ezek felbomlásáról is. A változásokban valamiből valami lesz. A változásoknak van kiinduló állapota és végállapota, azaz eredménye. A kiinduló állapot és a végállapot egymást kizáró állapotok, ezek egyszerre nem létezhetnek. Ugyanakkor a változásban van valamilyen azonosság, folytonosság is, mert ellenkező esetben nem beszélhetnénk változásról. Értelmünk tiltakozik az ellen, hogy a világot különböző állapotok minden összefüggés nélkül összedobált halmazának tekintsük. Parmenidész fölismerte ezt, de nem találva semmilyen olyan mozzanatot, amely a folytonosságra utalna, arra a következtetésre jutott, hogy a létezésben tulajdonképpen nincs változás, a változás csak látszat. Első pillanatra úgy tűnhet, hogy a levelek tavaszi és őszi színe, mind kezdő és végállapotok közti folytonosságot tulajdonképpen az biztosítaná, hogy ugyanannak a fának a leveleiről van szó. Ez azonban nem oldja meg az alapproblémát: a zöldlevelű fa és a sárgalevelű fa egymást kizáró dolgok. A fa tehát mint a változást „túlélő” dolog sem lehet közvetlenül a folytonosság elve, magyarázata. (Ugyanakkor azonban lehet a folytonosság valamilyen elvének a hordozója.)
A változások arisztotelészi elemzése a filozófia történetének egyik legnagyobb felfedezése. Arisztotelész elfogadta, hogy a változás kiinduló állapota, mint tényleges létezés és a változás végállapota, mint tényleges létezés egymást kizárják, egyik nem lehet a másik magyarázata, egyik nem származhat a másikból. A változás mégis lehetséges, mert ugyan a végállapot nem létezhet egyszerre ténylegesen a kiinduló állapottal, de mint képességi létezés mégis együtt lehet a kiinduló állapottal. A kezdő állapot tehát ténylegesen létezik, de ezzel együtt létezik képesség szerint a végállapot. A változás tulajdonképpen azt jelenti, hogy a végállapot képességi létezése átmegy tényleges létezésbe. Tehát a kezdő állapot eltűnik, de a végállapot mégsem a semmiből jön létre – amit Parmenidész és Arisztotelész egyaránt lehetetlennek tartott – hanem (valamilyen ok hatására, de erről majd később lesz szó) a végállapot képességi létezése átmegy a tényleges létezésbe. Így jutunk el az arisztotelészi-tomista filozófia központi fogalompárjához, a képességi létezés és tényleges létezés, röviden a képesség és ténylegesség, a potentia és actus fogalompárjához. A tavaszi zöld levelek megjelenésével együtt már jelen van az a képesség is, hogy egyszer majd ezek a levelek sárga színűvé válnak. A fa zöld levelei nem lehetnek ténylegesen sárga levelek is, mégis jelen van a folytonosság, mert a zöld levelekkel egy időben képességileg már jelen vannak a sárga levelek is. A fa (a levelek) azért képviselhetnek valamilyen azonosságot a változásban, mert a levelek megjelenésüktől kezdve hordozzák azt a képességet, hogy majd színük ősszel ténylegesen sárga lesz. Tehát a változás ezen felfogásában nincs ellentmondás, mert a levelek tényleges zöld színe nem zárja ki a levelek képességileg sárga színét. Ugyanakkor jelen van a folytonosság is, mert a sárga szín képességi létezéséből lesz a sárga szín tényleges létezése.
A képesség és ténylegesség között tehát valóságos különbség van, de ez a különbség nem zárja ki azt, hogy a változásban a képességileg létezőből tényleges létező legyen. A különbség ugyanis nem a szemben álló tartalmak feloldhatatlan ellentmondása, hanem csak a létezési módok különbsége. Ez a különbség egyrészt abban nyilvánul meg, hogy az általunk tapasztalható tényleges létezést képességi létezés előzi meg. Másrészt a különbség abban is megmutatkozik, hogy a létezőben a képességi és tényleges létezés egymás mellett van. Egy fa ténylegesen létezik, a magassága ténylegesen 5 méter, levelei zöld színűek stb. Ezek mellett a ténylegességek mellet azonban a fát képességileg kitépheti egy orkán, ágai leszakadhatnak, leveleinek színe sárgává változhat a megfelelő hatások eredményeként. A képességi létezésről önmagában nem lehet ismeretünk. A képességi létezésről csak azért van tudomásunk, mert ez a tényleges létezésre irányul. Ez akkor is így van, ha egy adott képességi létezésből nem is lesz ténylegességi létezés, mert az ezt előidéző hatás kimarad, akadályoztatva van vagy más hatás érvényesül. Így például a fa zöld levelei nem lesznek sárga színűek, ha a fát egy villámcsapás éri és ez elég.
A képesség és ténylegesség tehát a tapasztalható létezésben megnyilvánuló, ezt a létezést átjáró olyan mozzanatok, amelyek különböznek egymástól, de ugyanakkor ki is egészítik egymást. A kettejük közti viszony olyan, hogy a képesség alapvetően a ténylegesség felé irányul, és nem találkozunk olyan ténylegességgel, amelyet ne előzött volna meg a képességi létezés. A ténylegességgel kapcsolatban azonban nem beszélhetünk arról, hogy ennek szükségszerű feltétele lenne a képességi létezés, csak annyit mondhatunk, hogy tapasztalataink körében ez így van. A képesség nélküli ténylegesség, az actus purus, Isten létezését azonban minden további nélkül nem állíthatjuk. Az ilyen létezés igazolásáról a későbbiekben lesz szó.
A képességi létezés önmagától nem vált át tényleges létezésbe. Ilyen átmenetnek a feltételezése ellent mond tapasztalatunknak és értelmünk ez ellen tiltakozik. Az átmenethez valamilyen hatásra van szükség: ennek a hatásnak a tanulmányozása a ható okság témájához vezet. Ezt megelőzően azonban még arról lesz szó, hogy jóllehet a képesség és ténylegesség fogalmai elsősorban a változáshoz kötődnek, mégis lehet ezekről általánosabb értelemben is beszélni. Ez lesz a következő bejegyzés témája.