A „kenószisz” jelentése

Már az előző bejegyzésben említettük, hogy megváltásunk ténye és módja nem vezethető le valamilyen Istenre és ránk vonatkozó (akár még más kinyilatkoztatott) ismeretből. Isten és a világ kapcsolatát Isten oldaláról a teljes szabadság jellemzi. Az isteni szabadság messze meghaladja az emberi szabadságot. A mi szabadságunk lényegében csak azt foglalja magába, hogy boldogságunk elérése érdekében milyen eszközöket választhatunk. Istennek azonban nincs szüksége eszközökhöz ahhoz, hogy boldog legyen. Maga az isteni élet, a szentháromsági személyek élete a teljes boldogság. Ezért Istennek nem kellett teremtenie, a teremtés nem eszköz Isten számára, hogy boldog legyen. Istennek nem kellett az elbukott embert megváltania és nem kellet a megváltást Jézus halála és szenvedése által megvalósítania. Teremtésünk és megváltásunk tette és módja Isten szabad választása, amely választás mögött Isten túláradó szeretete van.

Ezzel az isteni szabadsággal áll szemben az a meghatározottság, amely bizonyos értelemben rányomja a bélyegét az emberi életre. Az ember egy adott történelmi helyzetbe születik bele. Ebből a helyzetből még szabad akaratú döntéseink által sem tudunk teljesen megszabadulni. Jézus sorsát már Platón is “megjövendölte”. Állam című könyvéből sokszor idézik azt a részt, amelyben az igazságos lelkületű ember sorsáról beszél. Ez a sors a kínzás, a keresztre feszítés sorsa (361e-362a). Szinte azt mondhatnánk, hogy Jézus személyiségében már előre volt  ”kódolva” a sorsa. A mi sorsunk, életutunk szabad választásunknak is a tárgya, szabadságunk még sem terjed ki arra, hogy történelmi helyzetünket, a körülöttünk lévő eseményeket, az ebből származó adottságokat teljesen mi határozhassuk meg. Jézus is bejárta az első századi zsidó vallási tanító, próféta sorsát, amely sors halálához vezetett. Felmerül a kérdés, hogy Jézus mennyire állt felette sorsának. Úgy fogadta-e el sorsát, mint valami olyan elkerülhetetlent, amely felett nincs hatalma? Ennek ellentmondani látszanak Jézus szavai: „Azért szeret az Atya, mert odaadom az életemet, hogy majd újra visszavegyem. Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem” (Jn 10, 17-18).

A modern protestáns és katolikus teológia egyik ismételten visszatérő megközelítése a Szent Pál által említett önkiüresítés, kenószisz (Fil 2, 6-8) olyan értelmezése, amely szerint Jézus földi életében, különösen a kereszthalálban isten-volta valamilyen „hiányt” szenvedett. A következőkben ezt a megközelítést fogjuk vizsgálni, használva Thomas Joseph White domonkos teológus cikkét 1 is. A cikk a modern kenotikus teológiával kapcsolatban három irányzatot említ.

  1. Az első irányzat azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy Jézus mennyire annak tudatában fogadta el halálát, hogy ez megváltó halál. A Szentírás értelmezésének történet-kritikai iskolája (például Albert Schweitzer) szerint a történelmi Jézus elsősorban a végső időket, a világ közeli végét hirdető prédikátor volt. Így halálát egyáltalán nem tartotta a világot megváltó eseménynek, inkább csalódott volt az elmaradt végítélet miatt. Ezzel, a kereszténységgel lényegében ellenkező értelmezéssel szemben többen (így Pannenberg) hangsúlyozták, hogy Jézus tisztában volt azzal, hogy az ő feladata Isten országának megvalósítása és előre látta halálát. Ez a halál Jézus Istenbe vetett bizalma miatt kapott (implicit) üdvözítő értéket minden ember számára, jóllehet ez csak a feltámadásban lett teljesen nyilvánvalóvá. Ennek a megközelítésnek az a hiánya, hogy Jézus megváltó halálával kapcsolatban szinte csak az emberségével foglalkozik. Amint az előző bejegyzésekben láttuk, a megváltás Jézus Krisztus istenemberi mivoltán alapszik. Jézus emberi cselekedeteinek megváltó értéke és hatása abban van, hogy ezeknek a cselekedeteknek az alanya az örök Ige. Az Aquinói Szent Tamást követő álláspont szerint (ellentétben a skotista állásponttal) megváltásunk cselekedeteinek értéke nem csak abban van, hogy ezeket az Atya elfogadja, hanem ezek önmagukban végtelen értékű cselekedetek, mert az Ige cselekedetei. Ezek a cselekedetek nem csak morális értelemben okai üdvösségüknek. Jézus embersége üdvösségünk eszköze Isten kezében. Jézus személye az Ige személye, Jézus emberi természete, emberi akarata az Ige személyét emberi módon kifejező természet és akarat. Az Ige isteni akarata azonos a Szentháromság egyetlen akaratával. Jézus emberi akarata tudatos összhangban van isteni akaratával, a Szentháromság közös akaratával: a mi üdvösségünkért vállalata teljesen szabadon a kereszthalált. Ezáltal válik szenvedése és halála az egész emberiségnek üdvöt hozó eseménnyé.
  2. A kenószisz előbbi felfogásában arról volt szó, hogy Jézus Krisztus embersége mellet mintegy „visszahúzódik” istensége. A kenószisz másik modern felfogása szerint már nem csak Jézus személyét érinti ez a kiüresedés, hanem magát Istent, a Szentháromságot is. (A cikk Eberhard Jüngel nevét említi ezekkel a nézetekkel kapcsolatban.) Isten Jézus kereszthalálában úgy lesz szolidáris az emberrel, az emberiséggel, hogy bizonyos értelemben lényegét, belső életét tekintve is „feladja” isteni tulajdonságait. A szenvedés, a halál valamilyen értelemben túllép a Fiú emberségén és bevonul Isten belső életébe is. Azt hiszem, első pillanatra nyilvánvaló, hogy ez a felfogás nem egyeztethető össze Isten isten-voltával, hatalmával, egyszerűségével, változatlanságával. De emellett a megközelítés mellett nehéz már a kereszthalál megváltó erejének állítását is fenntartani, mert Isten már nem áll a szenvedés, a halál felett, ezek valamilyen belső kapcsolatba kerülnek magával az isteni létezéssel. Ha következetesen végigvisszük ezt a gondolatmenetet, akkor Jézus Krisztus szenvedő és meghaló embersége már nem lehet megváltásunk eszköze Isten kezében, mert már maga Isten is bizonyos értelemben ki van téve a szenvedésnek és a halálnak.
  3. A modern kenotikus teológia egy másik megközelítése Jézus feltámadásának értelmezését érinti. Az említett cikk ezzel kapcsolatban a református Karl Barth-ra és a katolikus Hans Urs von Balthasar-ra hivatkozik. Hans Urs von Balthasar teológiájában különleges jelentősége van Jézus halál utáni pokolra szállásának, amelyet Jézus Atyától való elszakadásaként értelmez. Jézus, az ártatlan elszenvedi a bűnös Istentől való elszakadása kínjainak sokszorosát, mert a pokolra szállása az Atyától való elszakadását jelenti. A feltámadásnak pedig Jézus inkább csak passzív szereplője, ellentétben azzal az elvvel, hogy üdvtörténetünk minden eseménye, így a feltámadás is, a Szentháromság, a szentháromsági személyek közös cselekedete, úgy, hogy a személyek sajátosságaiknak megfelelő működése ebben nem bontja meg a cselekedet teljes egységét. A modern kenotikus megközelítésnek itt az a problémája, hogy Jézusnak, az embernek az engedelmességét bizonyos értelemben az Atya és az Ige közti szentháromsági vonatkozás tulajdonságának tekinti. Jézus tudatos élete első pillanatától kezdve engedelmes az Atyával szemben, de ez a vonatkozás nem része az Atya és Fiú közti, belső szentháromsági vonatkozásnak, de illeszkedik ehhez. A belső, szentháromsági vonatkozás csak Istenben létező vonatkozás. Jézusnak, az embernek az Atya iránti engedelmessége azonban Isten  és ember közötti vonatkozás. Jézus emberi akarata tökéletesen illeszkedik isteni akaratához, a két akarat működése tökéletes összhangban van. Az emberi akarat számára ez az összhang a küldő Atya iránti szeretetet, az Atya akaratának való alárendeltséget, engedelmességet, az Atya által adott küldetéshez való teljes hűséget jelenti. Ehhez a vonatkozáshoz szükséges az első, szentháromsági vonatkozás, de az első vonatkozáshoz nem szükséges a második vonatkozás. Ha ez szükséges lenne, akkor a megtestesülés és a megváltás nem Isten szabad tette, hanem szükségszerűség lett volna.

kenószisz modern felfogása  Jézus emberségét úgy állítja előtérbe, hogy ezzel istensége a háttérbe szorul. Szerinte az istenségről való bizonyos értelemben vett lemondás éppen megváltásunk miatt van, mert ez kifejezi az Isten ember iránti szolidaritását, az emberiséghez való közelségét. Így viszont éppen a kereszt misztériuma „veszítené el erejét”, mert ez éppen azáltal válik megváltó misztériummá, hogy a kereszthalált Jézus, az istenember viseli el. Jézus döntéseinek szabadsága istenemberi szabadság. Venantius Fortunatus ókeresztény költő a 6. században írt, Vexilla regis kezdetű, a szenvedés idejének liturgiájában többször használt himnusza szerint „regnavit a ligno Deus”, „a keresztről uralkodik az Isten”. A kereszt alatt gúnyolódók (tudtukon kívül) valójában olyan lehetőségre hivatkoztak, amely valós lehetőség: „A Messiás, Izrael királya, szálljon le most a keresztről a szemünk láttára, s akkor hiszünk!” (Mk 15, 29). Jézusnak éppen istenember voltából következően hatalma volt odaadni életét és visszavenni azt (Jn 10, 17-18). Ez a szabadság a megtestesült Ige szabadsága és ez a kereszten sem szűnt meg. Nem azért nem szállt le a keresztről, mert ezt nem tehette volna meg. Ennek igazi okát Jézus elfogatásakor mondott szavai adják meg: „Vagy azt hiszed, hogy nem kérhetem Atyámat, s nem küldene tizenkét légió angyalnál is többet? De akkor hogy teljesedne be az Írás, amely szerint ennek így kell történnie?” (Mt 26, 53-54). A valamilyen hatalom használatáról való lemondás nem jelenti egyúttal azt is, hogy a hatalom és ennek ontológiai alapja megszűnik. Tulajdonképpen a kereszt alatt ugyanaz az a kísértés folytatódik, amely három évvel ezelőtt Jézus böjtje alatt, a pusztában is megjelent (Mt 4, 1-11;  Mk 1, 12-13;  Lk 4, 1-13). Jézus ugyanazzal a határozott és szabad döntéssel utasítja el ezt most is, mint annak idején a pusztában. A kereszten szenvedő Jézus emberi akarata most is tökéletes és megbonthatatlan összhangban van az isteni akarattal, amely a szentháromsági személyek egyetlen, közös akarata. Éppen az isteninek és emberinek ez az összhangja, egysége adja a megváltás minden idők, minden emberére ható erejét. Ezt a tökéletes összhangot fejezi ki az „eszköz-ok” kifejezés, amely utal a cselekvő és a cselekvés eszköze közti összhangra. Most azonban ennek az összhangnak, egységnek ontológiai alapja van, Jézus emberi természete az Ige személyének természete. A modern kenotikus teológia ezt az összhangot csak valamilyen gyengített formájában fogadja el. Valójában azonban olyan misztériumról van szó, amelyet teljesen megmagyarázni nem tudunk, de amely nem értelmetlen. A modern kenotikus teológia a megmagyarázási kísérlet érdekében az isteni természettel ellenkező dolgokat feltételezve, valamilyen értelmetlenséget visz a misztériumba.

A kenószisz, a kiüresedés azt jelenti, hogy az Ige természetévé válik az a természet, amely a végtelen isteni természettől végtelen távolságban lévő véges emberi természet. Így az Ige emberi természete által egy olyan „térben” lesz jelen, amely nem a szentháromsági személyek végtelenül boldog közösségének, hanem az Ádám bűne utáni emberi létezésnek a „tere”. Az az Isten, aki végtelenül gyűlöli a bűnt, a bűnös megmentése érdekében úgy döntött, hogy az Ige emberi természete által abban a személyes bűnök által terhelt világban lesz jelen, ahol rá, mint emberre a szenvedés és a halál vár. Az Ige két „térben” való jelenléte kimeríthetetlen, de nem értelmetlen misztérium. Ezen misztérium által lesz Jézus Krisztus igazi és tökéletes közvetítő, főpap Isten és ember között. Azt, hogy mindez miért történik, a húsvét éjszakai liturgia éneke, az Exsultet így fejezi ki: „O inaestimabilis dilectio caritatis: ut servum redimeres, Filium tradidisti!” A nem könnyű magyar fordítás 2: „Mily megbecsülhetetlen szerelmes szereteted: hogy szolgádat megváltsad, Fiadat adtad oda!”.

Jegyzetek:

  1. Thomas Joseph White O.P.: Kenoticism and the Divinity Of Christ crucified, The Thomist 75 (2011): 1-41
  2. Vasárnapi misekönyv, Róma 1964, Jávor Egon OSB fordítása

3 bejegyzés (“A „kenószisz” jelentése”)

  1. Kedves Matthaios! Nagyon örülök, hogy a kenózisz-témát felvetette, s többféle teológiai megközelítést is elénk tárt. Hic et nunc nem kívánok analitikus reflexióval élni, csupán -random módon,- néhány gondolatomat jegyzem ide. A klasszikus Fil.2,6-ot én kizárólag Szt.Tamás alapján tudom értelmezni, mert a saját egzegézisem is consonáns az övével. A Szentírás több locusának együttlátásával lehet csak hiteles értelmezésről beszélni, ez alaptézis! Látásom szerint a Jn. 10, 18. egyértelmű választ ad mindarra, amit az Ön által ismertetett teológusok kérdésként boncolgatnak. Dehát, már XII. Pius megadta a szabad kutatás lehetőségét egy bizonyos határon belül. Ám legyen, de én KIZÁRÓLAG a Bibliára, a traditio apostolicára, és a Tanítóhivatal megnyilatkozásaira összpontosítok!!! Ez az út jelenti számomra a biztonságot, azt, hogy gondolkodásom irányvonala a Szentlélek vezetése alatt áll. Szt.Pál megjegyzése azokról, “akiknek viszket a fülük,” ma is erősen aktuális… Sokan vannak, akik megmutatják, hogy ők még 2000 év elmúltával is tudnak újat mondani, mégpedig meghökkentőt. (Más kérdésben pl. ott van K.Rahner, a maga “anonym kereszténység” elméletével, filozófiai vonalon pedig a transcendentális irányzatával. Ettől csak egy pici lépés a teológiai liberalizmus,- quod Deus avertat!…) “Érdeklődjetek a régi ösvények felől, és AZON JÁRJATOK!” Természetesen, a másik véglettől; az őskövületté válástól, a megmerevedett szellemi habitustól is félve kell óvakodnunk.
    Maradok a Szentírás imádkozva tanulmányozásánál, Tamásnál, és az én szeretett, nagyra becsült professzoromnál; Gál Ferencnél. Naponta kérem az élő HIT kegyelmét, és a felülről kapható vezetést. Ezen a lelki/szellemi talajon erősen megállva, SOHA nem jelent problémát a kenózisz-kérdés. Ezt kívánom Önnek is szeretettel. Győző. (Viktor.)

  2. Ps: Az írásának első mondatát többször is átolvastam, -las-san, hogy még én is értsem,- s ezután írom le javaslatomat; jó lenne azt újból megfogalmaznia, mert bizony félreérthető… Megváltásunk ténye nem vezethető le kinyilatkoztatott ismeretből???
    Tudom,tudom, hogy a köv. sorok mindezt jól értelmezik, de mégis…. Elnézést.

  3. Jogos a megjegyzése. Valójában arról van szó, hogy más kinyilatkoztatott ismeretből nem vezethető le. Nyilvánvaló, hogy a megváltásról csak a kinyilatkoztatásból tudhatunk.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>