Nem ez az első eset, hogy a blog foglalkozik a 2+2 összeadás eredményével. Egy régebbi bejegyzésben azzal az esettel foglalkoztunk, amikor úgy vélték, hogy 2+2=3. Ennek a régi bejegyzésnek a tartalma műfajilag egy abszurd jelenet volt, amelyet végül is töröltem. A 2+2=5 variáns Antonio Spadaro jezsuita atya twitter üzenetéből származik. Spadaro atya a La Civilta Cattolica jezsuita folyóirat főszerkesztője, a  Cyberteológia  című könyv szerzője, Ferenc pápa legbelsőbb munkatársai közé tartozik. Spadaro atya üzenete élénk visszhangot keltett, amint az az üzenetre adott reakciókból is kiderül. Röviden összefoglalva, az üzenet hátat fordít a hit és értelem viszonyáról szóló katolikus tanításnak és az irracionalitást a teológiában szükségesnek mondja. Ehhez hasonló állásponttal nem olyan régen már egy naplóbejegyzés is foglalkozott. A középkorban a túlzó arisztotelianizmus, a latin averroizmus képviselői (ezt az álláspontot Brabanti Siger-nek tulajdonítják) az úgynevezett duplex veritas-ról, azaz a kettős igazságról beszéltek. (Spadaro atyát azonban nem vádolom túlzó arisztotelianizmussal.) Ez a hitet, a teológiát és a többi tudományt azáltal választotta el egymástól, hogy azt állította, hogy az egyiknek meg a másiknak is megvannak a külön igazságai, amelyek egymásnak ellent is mondhatnak.

Az kenyérszaporítás csodája fölborítani látszik aritmetikánkat, mert az öt árpakenyér és a két hal maradékából, miután ötezer ember jóllakott, 12 kosarat töltöttek meg. De azt is lehet mondani, hogy itt nem az artimetika törvényei változtak meg. Az történt ugyanis, hogy a csoda folytán új anyag jelent meg, tehát itt nem aritmetikai csoda, hanem fizikai csoda történt, újabb anyag adódott hozzá a meglévő anyaghoz az aritmetika törvényei szerint,

A csodával és általában a természetfölöttivel kapcsolatban az engedelemesség szerinti képességről, a potentia aboedientialis-ról beszélnek. Ez egy passzív képesség. Aktív képességeink következtében képesek vagyunk valamilyen tevékenységet végezni, például egy követ eldobni, egy levelet írni stb. Passzív, befogadó képességeink valamilyen hatás befogadására, a hatás eredményeként változásra való képességeket jelentenek. Így például bőrünk képes arra, hogy a nap sugara hatására megbarnuljon. A világban található aktív és passzív képességek egymásnak megfelelnek. Ahol van egy passzív képesség, megfelel neki valahol egy aktív képesség. A világ történéseiben passzív képességek fogadják be az aktív képességek megvalósulásából eredő hatásokat és így megváltoznak. Ez történik a természetes rendben a teremtés következményeként. Ezért ezeket az aktív és passzív képességeket természetes képességeknek nevezzük. Vannak azonban olyan passzív képességek is a világban, amelyeknek megfelelő aktív képességek itt nem találhatóak meg. Ez a teremtett dolognak az a képessége, hogy az isteni mindenhatóságnak, Isten működésének a világ természetes rendjét meghaladóan engedelmeskedjenek. A természetfölötti rendben a dolgokban, személyekben meglévő potentia oboedientialis engedelmeskedik az isteni mindenhatóságnak. Ez történik a természetfölötti rendben, ahol az isteni mindenhatóság a teremtett okságot megkerülve hat az emberre, hat a dolgokra.

A teológia szempontjából lehetséges világokról szóló bejegyzésben volt szó arról, hogy Isten mindenhatósága nem csak az egyetlen valóságban létező világ megteremtésére képes. A természetfölötti renddel kapcsolatban is valami hasonlóról van szó. A világ természet által korlátozott folyásába beleavatkozhat Isten és ezt úgy is megváltoztathatja, hogy olyan dolgok történnek meg a világban, amelyek a természetes rendben soha nem történnének meg. Az említett bejegyzésben arról is szó volt, hogy a mindenhatóság mindenre kiterjed, ami lehetséges. Isten egyetlenségéből következik, hogy nem hozhat létre másik istent. Ez nyilvánvalóan igaz Isten természetfölötti működésére is, tehát ebben a működésben is Istentől különböző, teremtett dolgokról van szó. Még egy másik ilyen „korlátot” is említhetünk: Isten működésében (és a teremtésben is) csak létezőt hozhat létre. Erre a tautológiának tűnő kijelentésre azért van szükség, mert korlátozott, teremtett értelmünk képes a semmit is valamilyen tartalommal ellátni. A semmitől meg kell különböztetni azt, ami képesség szerint létezik. A semmi tehát nem csak a ténylegesen létezést zárja ki, hanem a képesség szerinti létezést is. A semmi tehát a lehetetelenség, az ami képesség szerint sem létezhet. A lehetséges világok ugyan nem ténylegesen létező világok, de ezek mégsem azonosak a semmivel. Vagy a holnapi nap eseményei ma még ténylegesen nem léteznek, de képesség szerint már igen, és ezek holnap ténylegesen is létezni fognak.

Mint említettük, az emberi értelem gyengesége folytán képes a tévedésre és ezért arra, hogy a semmit létezőnek tartsa. Az ellentmondás elve tulajdonképpen az a képesség, amely orvosság az értelem ezen gyengesége ellen. Az ellentmondás ontológiailag megfogalmazott elve, az az elv, amely szerint egyszerre, ugyanabból szempontból valami nem létezhet is, meg nem is, tehát számunkra éppen a létezést, a valamit választja el a semmitől. Minthogy Isten teremtésének és működésének az eredménye nem lehet a semmi, sem a teremtésben, sem pedig Isten természetfölötti működésében nem lehet ellentmondás. Amikor felmerül az a jól ismert érv Isten mindenhatósága ellen, hogy Isten nem képes akkora követ teremteni, amelyet nem tud felemelni, akkor erre azt lehet válaszolni, hogy Isten teremtésében és működésében létezőt hoz létre és nem semmit.

Nem tartozik szorosan a témához, de érdemes megemlíteni a természetfölöttinek azt a hasznos osztályozását, amely szerint van lényege szerint természetfölötti (supernaturale quoad substantiam) és módja szerint természetfölötti (supernaturale quoad modum). Az előbbiben Isten természetfölötti működése valami olyat hoz létre, ami előzőleg nem volt a természetben. Ilyen a kegyelem. A módja szerinti természetfölöttiben nem erről van szó, hanem arról, hogy a  természetben létező dolgok nem a természet törvényei szerint működnek. Tehát a rendkívüli természetfölötti dolgok, a csodák, a jövendölések, látomások ide tartoznak.

Abban nincs ellentmondás, hogy a vízen járó Jézus valamilyen módon ki van véve a gravitáció törvénye alól. Lehet olyan lehetséges világ, amelyben nincs meg a mi világunk gravitációja. Olyan lehetséges világ azonban nincs, amely ne lenne esetleges, azaz metafizikailag megfogalmazva ne lenne összetett, ne lenne meg benne legalább a lényeg és az ehhez kívülről adott létezés kettőssége. Kérdés, hogy mi a helyzet a bejegyzés címében említett 2+2=5 esetével. Van-e olyan lehetséges világ, amelyben ez igaz? Vagy másként megfogalmazva: 2+2=3+2=2+3=4+1=1+4=5? Értelmünk tapasztalatból is származó, de általánosan is igaznak, szükségszerűnek tartott meggyőződése szerint ez lehetetlen, ilyen lehetséges világ nincs. Tapasztalatunk alapján könnyen meggyőződhetünk arról, hogy 2+2=4 és nem 5. Négy egymás mellé helyezett gyufaszálhoz úgyis hozzájuthatunk, ha leteszünk két gyufaszálat és még ehhez hozzáteszünk két gyufaszálat. És ez nem ugyanaz, mint amikor leteszünk két gyufaszálat és ehhez hozzáteszünk még három gyufaszálat. (Elnézés kérek, hogy ilyen nyilvánvaló dolgokról írok.) Ezt az értelmi meggyőződést támasztja alá maga a matematika is. Fel lehet állítani az aritmetikának olyan axiómarendszerét, amelyben figyelembe véve a jelek jelentését, levezethető az, hogy a 2+2=5 és az ehhez hasonló állítások ellenmondások, azaz ezek az állítások valamilyen módon a semmire, a nihil-re vonatkoznak, Isten teremtésének és működésének az eredménye viszont nem lehet a semmi.

A matematikai jellegű bizonyítás érdekes, de tulajdonképpen ez csak azt fejezi ki, ami enélkül is világos, tudniillik azt, hogy az öt fogalma kizárja azt, hogy öt kettőnek a kettőhöz való hozzáadásával előálljon. A számok fogalmai absztrakció eredményei. Ezek az absztrakciók minden olyan lehetséges világra vonatkoznak, amelyben az adott szám értelmes. A metafizikai absztrakció fogalmai is minden lehetséges világra vonatkoznak, mert ennek az absztrakciónak az alapja az, hogy a létezésre mint létezésre vonatkozik. A fizikai absztrakció eredményei részben minden olyan világra érvényesek, ahol anyagi létezés is van a szellemi létezésen kívül. Ilyen eredmény az anyagból és a formából való összetettség. A fizikai törvényekkel azonban már nem ez a helyzet, ezek esetlegesek, lehetséges világonként különbözhetnek. Ezekre a kérdésekre még szándékunk szerint a későbbiekben visszatérünk