Eredetileg ez a bejegyzés a Rorate Caeli blogon megjelent bejegyzés fordítását tartalmazta. A bejegyzés tartalma többeket megbotránkoztatott. Ezért úgy döntöttem, hogy a hozzászólások meghagyásával az eredeti bejegyzés tartalmát törlöm. Ezzel is ki akarom fejezni a blog Jézus Krisztus mindenkori földi helytartója iránti tiszteletét és engedelmességét. Az eredeti bejegyzés valós problémákra mutat rá és műfaját tekintve abszurd jelenet, mégis a benne elhangzó kifejezések, mondatok nem voltak teljes összhangban a Péter mindenkori utóda iránti köteles tisztelettel.
Azt azonban meg kell jegyezni, hogy mostanában nem könnyű leírni a fenti mondatokat. Nem lehet nem észrevenni, hogy Ferenc pápa pápaságával egy olyan egyházpolitikai és teológiai irányzat került előtérbe, amelynek hozzállása, amelynek álláspontjai okot adnak az aggodalomra. De Ferenc pápa az Egyház törvényesen megválasztott pápája, akinek majd Isten előtt kell számot adnia pápaságáról. Ezért őt megilleti a tisztelet és az engedelmesség. Az első vatikáni zsinat atyáit a Szentlélek vezette a pápai hatalmat körvonalazó dogmák (tévedhetetlenség, joghatóság az egész Egyház fölött) kijelentésében. Ezek ugyanis ma az Egyház veszélyeztetett egységének biztosítékai. Ezért, akik a katolikus tanítás alapján állnak, nem szakadhatnak ki az Egyház egységéből.
Nagyon jó, lényeget kifejező párbeszéd!
Sok múlik rajtunk, hogy ne legyenek megtévesztett katolikusok. Ki-ki talentumai szerint segítsen ebben.
Úgy gondolom, hogy egyelőre minden félreérthető, zavaros egyházi megnyilvánulás helyes értelmezésében és ennek megosztásában van a megoldás kulcsa, nem pedig hitehagyásban vagy szakadárságban.
Egy szintén figyelemre méltó írás:
Diabolical Disorientation
An Explanation of the Current Crisis
FR. NICHOLAS GRUNER, S.T.L., S.T.D. [Canada]
http://www.catholictradition.org/Mary/fatima16.htm
Hát nekem erről a stílusról és a maró gúnnyal határos “iróniáról” a XVII. századi “felvilágosodás” racionalista titánjainak a KERESZTÉNYEKET illető kritikája jut eszembe. A “3 = 1″ pamfletekre gondolok, amelyeket hasonlóan lebutított formában a szentháromságtan kigúnyolására írtak, annak elemi megértése nélkül.
Erről – akár az egyházatyákon, akár a skolasztikusokon kalibrálja az ember a fülét – meg kell állapítani, hogy NEM keresztény hang!
Kedves Bystander!
Köszönöm reakcióját arra a bejegyzésre, amely arról szól, hogy a szakadás hermeneutikája következetesen végiggondolva milyen abszurditásokhoz vezethet. Úgy látom azonban, hogy reakciója mindenekelőtt érzelmi reakció, tartalmi indokolás nélkül.
A “3=1″ említésével feltehetően arra a Szentháromság titkával kapcsolatos ellenvetésre gondolt, amelyet az egyenlőség, azonosság tranzitivitásának a Szentháromságra alkalmazásával kapcsolatban vetnek fel. A tranzitivitás szerint, ha a=b és b=c, akkor a=c. Ha ezt a Szentháromságra alkalmazzuk, akkor ha az Atya is Isten és a Fiú is Isten, akkor az Atya azonos a Fiúval. Méltóságban, istenségben valóban azonosak. Ha azonban ebből azt a következtetést vonnák le, hogy az Atya és a Fiú nem különbözik egymástól, akkor a következtetés téves, mert itt nem olyan különbségről van szó, amely az istenségben lévő különbséget jelenti, hanem relációs különbségről. Az Atya ugyanis a Fiútól csak a Fiúval szembeállítva különbözik. A szentháromsági személyek csak egymással szembeállítva különböznek egymástól. Ezek a relációból adódó különbségek azonban valóságos különbségek. Világos, hogy a bejegyzésben említett “2+2=3″ egészen más összefüggésben szerepel. Abban az összefüggésben, hogy egy ilyen állítást még a szeretettel sem lehet megindokolni. A szeretet nem lehet egy logikai ellentmondás feloldásának az elve. Ez visszaélés lenne a szeretet fogalmával. Corruptio optimi pessima.
Kedves Mattahios!
Igen, ha ez logikai érvnek számít, akkor én is ezt akartam mondani: “Corruptio optimi pessima.” Nem a logikai hanyatlás története köti össze Szent Tamás korát a mi szekularizált világunkkal, hanem lényegileg valalmi egészen más. A Rorate Caeli logikai szolipszizmusa évszázadokkal a II. Vatikáni Zsinat elé megy vissza, és az zsinat által örökölt zavaros helyzet és a XIX. századi szekularizációs hullám kiváltói közé tartozik.
Kedves Bystander!
Bevallom, nem egészen értem a “logikai szollipzizmus” kifejezést. Ez talán valami “pánlogizmust” jelentene, a logika túlhangsúlyozását más dolgok rovására? Az a hagyomány, amelyet megpróbálok valamilyen szinten képviselni, a logikát csak eszköznek (Organon) tekinti. Az ellentmondás elvét sem tekinti elsődlegesen logikai elvnek. Ez az elv elsődlegesen metafizikai elv és a lét és a nem-lét közti különbséget fejezi ki. Nem lehet valami egyszerre, ugyanabból a szempontból létező és nem létező, ellentétben Annibale Psittacus segédpüspök álláspontjával.
“Az a hagyomány, amelyet megpróbálok valamilyen szinten képviselni, a logikát csak eszköznek (Organon) tekinti.”
Én ezt értem. A kérdés az, hogy a logika szükségképpen az Ön által képviselt hagyományhoz vezet-e az egyházon belül. Ezzel kapcsolatban tudtommal tanítóhivatali állásfoglalásról is beszélhetünk, mert ez az egyház életét megosztó kérdéssé vált. Itt a “logikai szolipszizmus” a kérdésre adott igenlő választ jelenti, az egyházi állásfoglalással szemben. A Rorate Caeli blog erősen ebbe az irányba húz, ilyen értelemben az élő egyháztól való elszakadás hermeneutikáját képviseli (ld. a kripto-lefebvrizmus vitát a blog körül). Ehhez csatlakozik az Ön blogja is?
Kedves Bystander!
Meg szeretném kérni, hogy jelőlje meg azokat az állításokat a blogon, amelyek nem felelnek meg valamilyen tanítóhivatali álláspontnak. Kérném, hogy idézze a megfelelő szövegeket.
Az Ön blogján nincs ilyen, pontosan ezért lepődtem meg. A Rorate Caeli Blogon viszont hosszú lenne a lista.
A Rorate Caeli blognak rendszeres olvasója vagyok. Jó blognak tartom. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy betűről-betűre minden egyes kijelentésével egyetértenék. Igyekszem mindent kritikával olvasni. Néha, ritkán találkozom olyan kijelentésekkel a blogon, amellyel kapcsolatban úgy gondolom, hogy ez túlzás. Azonban nem ez az általános, most hirtelen ilyenre nem is emlékszem. Egyébként nem szeretnék a Rorate Caeli blog védelmével foglalkozni. Meg tudják ők védeni magukat, ha ennek szükségét érzik. Érthető okokból a “Régi és új” nevű blogra koncentrálok.
Ezen a bejegyzésen én is csodálkoztam – főleg a jezsuitablogon olvasható kitűnő hozzászólásainak fényében. Szerintem sem keresztény hang.
Bevallom, gondolkoztam azon, hogy közöljem-e ezt a bejegyzést, amelynek nem vagyok a szerzője, hanem csak a fordítója. Ezt nem mentegetőzésként írom, mert az, hogy közöltem, az én felelősségem. Mi lehet nem keresztény ebben a bejegyzésben? Feltehetően a Vatikán, a jelenlegi és az előző pápák nem kellő tisztelettel való említése. Hasonló benyomásokat kelthet a három isteni erény közül a legnagyobbnak, a szeretetnek az adott környezetben való említése. A jelenet a valóságos helyzetet fordítja át az abszurdba. Ez az abszurd egy lehetőség, amely nem zárható ki teljesen a jelenlegi helyzet tendenciáinak ismeretében. Ennek az abszurdnak a leírásával kapcsolatban merül fel az, hogy ez a leírás “nem keresztény hangon” történik. Szerintem azonban nem a hang nem keresztény, hanem az az abszurd, de lehetőségileg nem teljesen kizárható helyzet, ami azért a mai helyzetben benne van (ismétlem nem aktuálisan, ténylegesség szerint, de lehetőség szerint). Az abszurd egyébként egy nézet, Psittacus segédpüspöknek, a “szakadás hermeneutikája” következetes képviselőjének a nézete. Már többször említettem a mostanában talán különösen is aktuális latin mondást: ‘corruptio optimi pessima”, a legjobb megromlása a legrosszabb. Így például az a szeretet, amely elveti a mindennapi gondolkodást, logikát már nem igazi szeretet, hanem ennek eltorzulása, szeretet a szeretet bölcsessége nélkül. Bővebben erről és más dolgokról is egy új bejegyzésben szeretnék majd írni.
Nemcsak a stílus nem keresztény (katolikus), a tartalom sem. Az, hogy a Péter utóda által vezette egyház valamely egyetemes zsinattal tévútra téved, majd ezen a tévúton meg is marad, ilyen egyszerűen nem történhet, ezt a legegyszerűbb hívő falusi néni is tudja (“a pokol kapui nem vesznek erőt rajta” Mt 16,18).
Szerintem nem erről van szó és én a jelenetet nem is így értelmeztem. Arról van szó, hogy bizonyos teológiai és egyházpolitikai irányzatokban megvan a lehetőség a tévútra. A tévútnak ez a lehetősége pedig a zsinat értelmezésével függ össze. Bővebben szerettem volna idézni XVI. Benedek pápa római klérusnak és szeminaristáknak tartott búcsúbeszédéből. De mind a Vatikáni Rádió, mind a Magyar Kurir egyszerűen kihagyta a beszéd utolsó, jelentős részét. Ebben a részben Benedek pápa beszélt a hit zsinatáról és a média zsinatáról. Megállapítja, hogy a hit zsinatával szemben volt egy másik zsinat is, a média zsinata: “Tudjuk, hogy a média zsinata volt mindenki számára elérhető. Ez volt a domináns, a hatékonyabb és ez oly sok katasztrófát eredményezett, oly sok problémát, szenvedést okozott: bezárt szemináriumok, kolostorok, banális liturgia…”
@ Sallai Gábor
A világos, egyértelmű beszédre, ellentmondás mentes tanításra mindenkinek szüksége van, még ha katolikus is valaki. Sajnos nem ezt kapjuk.
Ez az írás helyénvaló. Az irónia segítségével fejezi ki a kettős beszéd elterjedettségét egyházi és világi körökben.
Kedves Matthaios!
Gondoltam, rákérdezek egy-két dologra:
„A Zsinat új tanokat hirdetett: kollegialitás, ökumenizmus, szabadság arra, hogy ki-ki megválaszthassa saját vallását stb.”
Én elolvastam a II. Vatikáni Zsinat összes dokumentumát az ökumenizmussal és a vallásszabadsággal kapcsolatban. Semmi olyat nem találtam benne, ami ellentétes lenne a korábbi egyházi tanítással. A fenti írás szerzője sem említ konkrét példát. Ön tud ilyenről?
Vagy:
„A Zsinat az mondta, hogy az Ószövetség ma is érvényes.”
Ez az idézet sincsen alátámasztva a II. Vatikáni Zsinat szövegeinek egyetlen konkrét idézetével sem. Azt sem lehet tudni, pontosan mire gondol, ezért vitatkozni is nehéz vele. Azt, hogy az Ószövetség a Szentírás része, tehát szent könyv, a zsinat előtti egyház is hitte. A Római levél 11. fejezetében Pál ezt mondja a témáról:
„A megátalkodottság csak részben érte Izraelt, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek, akkor majd egész Izrael elnyeri az üdvösséget az Írás szerint: Sionból jön a szabadító és eltörli Jákob gonoszságát. Ez lesz velük a szövetségem, amikor megbocsátom bűneiket. Ők az evangéliumot tekintve ellenségek, a ti javatokra, de a kiválasztás szerint kedvesek, az ősökért. Isten ugyanis nem bánja meg kegyelmi adományát és meghívását.” (Róm 11,25-28)
Ez is az egyház mindenkori hite, nemcsak a Il. Vatikáni Zsinat tanítása.
Üdvözlettel:
Sallai Gábor
Kedves Sallai Gábor!
Az Ön által idézett szövegeket az abszurd jelenetben Psittacus (a latin szó magyar jelentése papagáj) püspök mondja. Ezek a szövegek tehát a “szakadás hermeneutikája” képviselőjének a szájából hangzanak el. Ennek az irányzatnak a képviselői szerint a zsinat olyan újat hozott, ami bizonyos szakadást jelent az eddigi egyházi tanítással szemben is. Erre több utalás is van a jelentben (pl. “zsinat csak egyetlen van”). Az egyébként egyetlen dogmát sem kijelentő második vatikáni zsinatot soféleképpen értelmezik. A szakadás hermeneutikájának a képviselője az abszurd jelenetben így értelmezi a második vatikáni zsinatot.
Arra is felhívnám a figyelmét, hogy a folytonosságot képviselő Don Pietro szájából semmilyen kifogásolható szöveg nem hangzik el. Psittacus püspök kifogásolható szövegei azt mutatják be, hogy a szakadás hermeneutikáját képviselő irányzatban jelen van a lehetőség arra, hogy ilyen abszurditásokat produkáljon. A jelenet valójában azt mutatja be, hogy ezek a tendenciák hová fejlődhetnének.
Üdvözlettel:
Matthaios
Kedves Matthaios!
Szerintem teljesen félreérti a szöveget. Szó sincs itt szembenállásról a két szereplő közt. Teljesen egy követ fújnak. Azt mondják, hogy a II. Vatikáni Zsinat tévútra vitte az Egyházat, mely Egyház azóta is tévúton van. Ebben mindkét szereplő teljesen egyetért, semmi véleménykülönbség nincs köztük, semmi szembenállás. Azt vetik mindketten a jelenlegi Egyház szemére, hogy a II. Vatikáni Zsinat új tanítást hozott, megváltoztatta a korábbi egyházi tanítást, ezt azonban egyetlen konkrét példával sem tudják alátámasztani. Ezért kérdeztem, hogy Ön – aki nyilván azért közölte az írást, mert egyetért vele – tud-e, de Ön sem tudott.
Üdvözlettel:
Gábor
Kedves Sallai Gábor!
Ha már így belementünk a fenti “műalkotás” elemzésébe, azt lehet mondani, hogy a két szereplő (Don Pietro és Psittacus püspök) közötti ellentét adja az egész párbeszéd értelmét. Az író azonban valóban nyitva hagyja azt a kérdést, hogy a szakadás hermeneutikája képviselőinek igazuk van-e abban, hogy a zsinat új tanításokat hozott. Esetleg még azt is lehetne mondani, hogy talán efelé a vélemény felé hajlik. Don Pietro tényleg nem kelt a zsinat védelmére, igazolva, hogy a zsinat tanításai semmit sem tettek hozzá a hitletéteményhez, ezzel nincsenek ellentétben. Azt lehet mondani, hogy mintegy jóváhagyja a szakadás hermeneutikája képviselőjének a véleményét.
Ha valaki lefordít valamit és közzéteszi azt, akkor valamilyen felelősséggel tartozik azért, amit lefordított és közzétett. Azt azonban ki szeretném jelenteni, hogy soha nem mondtam azt, hogy a második vatikáni zsinat megsértette volna a hitletéteményt. Így, ha valaki ezt az “eszmei mondanivalót” szűri le a fenti párbeszédből, ezzel nem azonosulok. Az eszmei mondanivaló számomra az, hogy jelen van egy olyan tendencia a katolikus teológiában, amely magát a kérdést akarja eliminálni, jelentéktelenné tenni, hogy valami szemben áll egyáltalán a hitletéteménnyel. Ha ugyanis különválik az elmélet és a gyakorlat, dogmatika és a pasztorális, törvény és gyakorlat, akkor már nincs értelme a hitletétemény után kérdezni. A relativizmusban a végsőkig is el lehet menni, kérdésessé lehet tenni, hogy a gondolkodás szabályait egyáltalán figyelembe kell-e venni a hittel, az erkölccsel kapcsolatban. Szerintem elsősorban erről szól a jelenet és így ez ma aktuálisabb, mint valaha.
A zsinat kérdése nem egyszerű kérdés. Van a zsinatnak egy olyan értelmezése, amely szerint a zsinat előtt és a zsinat után viszonyát a “törés” szóval lehet jellemezni. Itt csak utalok a bolognai iskola felfogására, de utalhatnék a bizonyos teológiai iskolákban sűrűn alkalmazott “kopernikuszi fordulat” kifejezésre is. Benedek pápa, az egykori zsinati szakértő ezekkel szemben hangsúlyozta a folytonosság hermeneutikáját. A zsinat szövegei heves viták után, sokszor valódi egyetértés nélkül fogalmazódtak meg. Minthogy a zsinat már indulásakor kijelentette, hogy nem akar dogmákat kimondani, ezért kezdettől fogva nélkülözte azt a precizitást, amely a korábbi zsinatok tulajdonsága volt. Ennek ellenére bőven beszélt dogmatikus és más hasonló kérdésekről, de a precizitásra nem törekvő nyelvi megfogalmazások az értelmezések széles köre előtt nyitották meg a kaput. Vegyünk csak négy zsinati szakértőt, Hans Küng-öt, Karl Rahner-t, Henri de Lubac-ot, Joseph Ratzinger-t. A négy szakértő különböző zsinat utáni pályája utal az értelmezések tág lehetőségére.
Üdvözlettel
Matthaios
Kedves Matthaios!
Én elsősorban azért jeleztem ellenvéleményemet, mert azt a gondolatot, amelyet a fenti írás megjelenít, az Egyház egységét bomlasztónak, ily módon pedig sátáninak tartom, és mivel Önt – a jezsuitablogon kifejtett tevékenysége miatt – egyébként nagyra becsülöm, kötelességemnek éreztem figyelmeztetni erre.
Üdvözlettel:
Gábor
Kedves Sallai Gábor!
Köszönöm figyelmeztetését, de szó sincs az Egyház egységének bomlasztásáról, hanem inkább az Egyházért való aggódásról. A jelenet sajnos aktuális ma is. Az egységhez hozzátartozik az egész Egyház majd 2000 éves életének egysége is, amelynek része például Boldog IX. Piusz, Szent X. Piusz, XII. Piusz, de Szent II. János Pál pápasága is. Az egység mindig az éppen uralkodó pápával való egységet jelenti és ehhez ragaszkodom. De ez nem jelenti azt, hogy az esetleg a pápa által preferált teológiai irányzattal is maradéktalanul egyet kellene értenem. Így persze kétségtelenül nehezebb, de hát “ez van”.
Üdvözlettel
matthaios
Az is érdekes, milyen gunyoros hangnemet enged meg magának Szent XXIII. János és Szent II. János Pál pápákkal szemben, akiket merő egyszerűséggel „zsinati szenteknek” titulál, vagyis szent voltukat is kétségbe vonja. Ez sem zavarja?
Nagyon csodálkozom.
Kedves Sallai Gábor!
Az, hogy Szent XXIII. János és Szent II. János Pál zsinati szenteknek vannak a jelenetben szólítva, egyáltalán nem jelenti azt, hogy szent voltuk kétségbe lenne vonva. Ez utalás arra, hogy a szenttéavatásukban a konkrét egyházpolitikai szempontok jelentős szerepet játszottak. Ebből azonban nem következik, hogy maga a szentté avatás, azaz annak deklarálása, hogy ők az üdvösség állapotában vannak, kétségbe lett vonva.
Üdvözlettel
Matthaios
Ha a szerző valóban szentnek tartja XXIII. János és II. János Pál pápákat, akkor még inkább csodálkozom rajta, hogyan engedhet meg magának ilyen hangnemet velük szemben. Sem a pápaságukat, sem az életszentségüket nem tartja tiszteletben.
A jelenetben a pápákról csak Psittacus püspök, a törés értelmezésének a képviselője beszél. A jelenet egy abszurd jelenet, azaz meglévő lehetőségeket vagy inkább hajlamokat mutat be esetleges teljes megvalósultságukban. Félreértések elkerülése végett: szentnek tartom János és János Pál pápákat. De a három szent vagy boldog pápa (egymást követő) uralkodásához statisztikailag köthető a nyugat-európai és az amerikai (észak és dél) katolicizmus meggyengülése, egyes helyeken már szinte összeomlásról lehetne beszélni. Benedek pápa szavaival: bezárt szemináriumok, kolostorok, banális liturgia. A mostani szenttéavatásokban jelen volt a “politika”. Ez megmutatkozott a rövid eljárásokban is. Őket most szentté, illetve boldoggá “kellett” avatni. A szenttéavatások méltóságának ez egyáltalán nem használ.
Megjegyzem, hogy tulajdonképpen az előbb említett meggyengülés és összeomlás sem kizáró tényező a szenttéavatásban. Lehet, hogy ezt például ellensúlyozzák a világegyházi tendenciák. Nem tudom. De mintha ezt a témát a “politika” a szönyeg alá söpörte volna.
A jelenet egyáltalán nem abszurd. Lefebvre követői minden sorával egyetértenének. Az internet korában nem nehéz meggyőzödni erről: teljesen ugyanaz a tartalom, teljesen ugyanaz a stílus, teljesen ugyanaz a minősíthetetlen hangnem az Egyház vezetőivel szemben.
Valószínű, hogy az SSPX egyetértene a jelenet “eszmei mondanivalójával”. Ez azonban még önmagában nem érv a jelenet ellen. Az SSPX sokkal közelebb van az Egyház majdnem 2000 éves tanítóhivatalának álláspontjaihoz, mint több “ünnepelt”, “katolikus” teológus.
Sajnálatos, hogy az SSPX jogi helyzete máig sem rendeződött, jóllehet Benedek pápa föloldotta püspökeit a kiközösítés alól. A tárgyalások váratlanul megszakadtak, a pontos hátteret nem tudjuk, csak sejteni lehet, hogy egyesek mindent elkövettek azért, hogy ezek ne sikerüljenek. Ők nem beszélnek “minősíthetetlen” hangon az Egyház vezetőiről, Ferenc pápát az Egyház törvényesen megválasztott pápájának tartják, a kánonban így emlékeznek meg róla. Érdemes arra ügyelni, hogy ne keverjük össze őket más kisebb, esetleg tőlük leszakadt csoportokkal. Egy videó a tavalyi, lourdes-i zarándoklatukról (mise a lourdes-i bazilikában, nyilván a lourdes-i püspök engedélyével). A Hittani Kongregáció alá tartozó Ecclesia Dei bizottsággal továbbra is vannak tárgyalások. Legutóbb a kongregáció prefektusával, Müller bíborossal is találkoztak.
@Sallai Gábor
Minősíthetetlen hangnemről szó sincs! Pontos helyzetképről viszont igen. Ezt kiválóan adja vissza az abszurd jelenet. A kettős beszéd, a ravasz átfogalmazások és sokszor az egy mondaton belüli ellentmondások miatt, a mai katolikusok azt sem tudják, hogy mit higgyenek. Ez sajnálatos jelenség!
Sok egyházi személy és világi katolikus odáig jutott, hogy már nem mernek valamit egyenesen és egyértelműen megfogalmazni.