Az Eucharisztia, mint áldozat. 2.rész

A pogány kultuszok áldozatai nem érték el céljukat (lásd az előző bejegyzést), ezek csak az ember Isten felé törekvésének voltak a jelei, de nem eredményezhettek Istennel való kapcsolatot. Az Ószövetségben viszont Isten választott ki egy népet, kötött vele szövetséget. Izrael liturgiája már az igaz Isten felé irányult, de még ez a liturgia is csak „árnyéka” (Zsid 10,1) volt az Újszövetség liturgiájának. A külső áldozati cselekmény és az áldozatot bemutató közötti szakadékot az ószövetségi áldozatok sem tudták áthidalni. A kultusz szentsége ugyan utalt Isten szentségére, de ez az utalás csak a jel távoli utalása volt a jelzettre. Az Istennel való kapcsolat már valós kapcsolat volt, szövetségben testesült meg, de ez a kapcsolat az Újszövetségben válik minden emberi elképzelést felülmúlóan szorossá.

A megtestesült Ige személye összefogja az isteni és emberi természetet, ezáltal a szentség nem a teremtett világban való elkülönítés által valósul meg. Jézust a teremtett emberségét hordozó második isteni személy szenteli meg. Jézus és az Ige ugyanaz a személy. Jézusnak, az örök Főpapnak nincs szüksége külön liturgikus térre, templomra, liturgikus ruhákra, hogy áldozatát bemutassa, a szentséget magában hordozza. Ő az áldozatot bemutató és az áldozat is, életében és az ezt lezáró keresztáldozatban nem tőle különböző dolgok fölajánlása jelzi az Atyának való maradéktalan önátadást, hanem saját élete és halála. Jézusban a világot és az emberiséget teremtő Ige testesült meg, ezért ő az emberiség feje. Ádám az emberiség feje azáltal, hogy az emberek az ő leszármazottai, Jézus fősége azonban azon alapul, hogy istenként ő teremtette a világot és benne az embert. Emberként születve megilleti az a kiváltság, hogy az emberiség feje, főpapja, királya legyen. Így áldozatát az egész emberiség nevében mutatta be. Ez az áldozat hatékony áldozat, amely megváltást hozott a bűnös emberiségnek.

Jézus keresztáldozata egyszeri és megismételhetetlen. De jelenti-e ez azt, hogy az emberiség liturgikus életében ettől kezdve már nincs több áldozat? A válasz olyan értelemben igenlő, hogy nincs többé keresztáldozattól független áldozat. Ugyanakkor a megváltást követően a világ külsőleg nem változott meg. Az ember és Isten kapcsolata alapvetően más lett, de a világ ezt nem tükrözi. Ezért továbbra is szükség van a szentnek a profántól való megkülönböztetésére. A liturgia szentségét az örök Főpap mennyei liturgiájára való vonatkozás adja meg, de a liturgiának ezt érzékelhető jeleken keresztül kell ábrázolnia. Az imádás, a bűnökért való engesztelés továbbra is áldozatban fejeződik ki, de ez az áldozat már nem az egyes ember, a közösség kizárólagos műve, hanem az emberiség fejének, Jézus Krisztusnak a keresztáldozatába kapcsolódva valósul meg. A szentmise ezáltal a bekapcsolódás által válik áldozattá. A trienti zsinat magyarázó szövege alapján a teológusok három szóval jellemzik a keresztáldozat és a mise közti viszonyt: memoria, representatio, applicatio, azaz: emlékezés, megjelenítés, alkalmazás. A teológusok sokat foglalkoztak ezzel a témával, a dogmatika könyvek összefoglalják a misztérium különböző megközelítéseit. Így például Schütz Antal Dogmatika című kétkötetes műve, Ludwig Ott könyve (Grundriss der Dogmatik) vagy Előd István könyve (Katolikus Dogmatika). Rámutatnak arra, hogy a keresztáldozatban és a szentmise áldozatában azonos a feláldozott, azonos a fő áldozatbemutató. Különbség van azonban az áldozat megvalósulásának módjában: ez a keresztáldozatban Jézus halálát jelenti, a szentmise azonban vértelen áldozat. További különbség az, hogy Jézus a megváltó keresztáldozatot egyedül viszi végbe, a szentmisében viszont az áldozat a felszentelt pap közreműködésével valósul meg. A felszentelt pap képviseli az áldozatot bemutató Jézust, és képviseli a közösséget is.

A keresztáldozat és a szentmise közötti viszonyt meg lehet közelíteni a részesedés, participatio fogalma segítségével is. Így egy olyan analógiához jutunk, amely megvilágíthatja a keresztáldozat és a mise áldozata közti összefüggést. A participatio platonikus erdetű fogalmát a skolasztikus filozófia (átdolgozva) intenzíven használta. Aquinói Szent Tamás definíciója alapján azt mondhatjuk, hogy a participatio, részesedés azt jelenti, hogy valami részlegesen birtokol, befogad valamit, ami azonban a maga teljességében, eredetiségében és általánosságában nem hozzá tartozik, hanem valami máshoz. Így a metafizikában a létben való részesedés arra utal, hogy a teremtett létezők nem birtokolják a lét teljességét, csak részesednek a létben, létük adományozott lét, amely Istentől származik, aki a lét teljessége, aki maga a lét (ipsum esse, esse subsistens), ő az oka létüknek. Hasonlóan a szentmise sem tekinthető Jézus keresztáldozatától független áldozatnak. Amint azonban a teremtett létezők különböznek Istentől, úgy a mise áldozata is különbözik a kereszt áldozatától. Ahogyan azonban a teremtett létező teljes egészében Istentől függ, úgy a mise áldozata is teljes egészében Jézus keresztáldozatától függ, ez az az ok, amely lehetővé teszi a mise áldozatát. Így tehát az adott időpontban és helyen egyszer megtörtént keresztáldozatban részesednek a világ különböző helyein, különböző időpontokban bemutatott szentmisék, ez teszi őket áldozattá. Ebben az áldozatban az önmagukat Istennek felajánlók – Krisztus keresztáldozatába kapcsolódva – egyesülnek az örök Főpap szándékával és tökéletes áldozatával. Ennek jele a mise áldozati cselekménye, a konszekráció. A konszekráció nem külsődleges jele az áldozatnak, mert általa Jézus, az áldozat valóságosan van jelen az oltáron, a színek alatt. A kenyér és bor külön konszekrációja pedig azt jelzi, hogy a keresztáldozatban Jézus a vérét ontotta érettünk.

5 bejegyzés (“Az Eucharisztia, mint áldozat. 2.rész”)

  1. Ebben az áldozatban az önmagukat Istennek felajánlók – Krisztus keresztáldozatába kapcsolódva – egyesülnek az örök Főpap szándékával és tökéletes áldozatával.
    Ezt nem értem, hogy mit jelent az önmagukat Istennek felajánlók? Hogy lehet magamat Istennek felajánlani, ha nem vagyok pl. szerzetes?

    • A felajánlás lényege annak az elismerése, hogy semmink sincs, amit nem Istentől kaptunk volna, és amit kaptunk azt nem sajátmagunkért kaptuk, hanem azért, hogy Isten felé, mint végső cél felé menjünk. A felajánlásban Isten imádása valósul meg, amennyiben elismerjük őt minden forrásának és minden céljának. A szerzetességben ez a felajánlás közvetlenebb. A világi állapot nem jár együtt azzal, hogy formálisan lemondunk azokról a javakról, értékekről, amelyekről a szerzetesek lemondanak. Végső soron azonban a felajánlásban lévő önmagunkról lemondás a világi állapotban is jelen van, mert azoknak a javaknak és értékeknek is, amelyekről a világi állapotban nem mondanak le, Isten felé, mint legfőbb jó és végső cél felé kell vinniük.

      Isten felé, mint végső cél és legfőbb jó felé a szeretet mozgat. A felajánlásban az a szeretet nyilvánul meg, amely a szeretettnek ajándékozni akar. Mi ugyan semmivel sem rendelkezünk, amit nem Istentől kaptunk volna, mégis felajánljuk magunkat Istennek, mint tökéletlen adományt, amely az Örök Főpap tökéletes áldozatába kapcsolódva lesz kedves Isten előtt.

    • Mi ennek a felajánlásnak az algoritmusa? Tehát lépésről, lépésre, hogy kell csinálni?

    • A felajánlással kapcsolatos Loyolai Szent Ignác imája. A liturgiában a felajánlás a kenyér és bor felajánlásakor történik. Ezeknek a teremtett dolgoknak a felajánlása a liturgiában résztvevők felajánlását jelzi. Ez a felajánlás kapcsolódik Jézus Krisztus áldozatába, amelyben az áldozatot bemutató és az áldozat, a felajánló és a felajánlott azonos, tehát ez több, mint egy külső jele az önátadásnak. A kenyér és bor szubsztanciája Jézus testévé és vérévé válik. A két szín, a kenyér és a bor pedig utal a kereszt áldozatára, amelyben Jézus vérét ontotta értünk. Ennek erejében, az ebből való részesedés alapján lesz a mise az Egyház és a résztvevők valódi áldozata.

Hozzászólás a(z) gabi123 bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>