Napjaink protestáns és katolikus teológiájában az Aposotoli Hitvallás szavainak, „alászállt a poklokra”  jelentős átértelmezése folyik. Ennek az átértelmezésnek a legkiemelkedőbb katolikus képviselője Hans Urs von Balthasar (A három nap teológiája, Osiris Kiadó, 2000). Ezek az átértelmezések néha aggályosak a katolikus hit szempontjából. Most Aquinói Szent Tamás Summa-jából az ezzel foglalkozó kérdés fordítását adjuk közre.

A Szent Tamás által használt „inferi” (eredetileg melléknév) többesszámú szó (használja az „infernum” szót, illetve ennek többesszámát is) nemcsak a poklot mint a kárhozottak helyét jelöli, hanem általában az alvilágot, ahol a halottak lelkei tartózkodnak. Ebből következik, hogy olyan értelemben nem lehet helyekről beszélni, mint a világunkban lévő testek esetében, ahol a testek helyüket dimenziók szerint kitöltik. Helyről tehát csak a szó átvitt, analóg értelmében beszélhetünk. (Helyről, mint testek tartózkodásának helyéről csak Krisztus és Szűz Mária esetében van szó.) Krisztus megváltása után már a pokol nem jelenti azt a helyet, ahol az üdvözült lelkek vannak. A fordításában megmaradtunk a „pokol” illetve a „poklok” szónál, de ez nemcsak a kárhozottak helyére vonatkozik. Amikor a szó egyes helyekre és állapotokra vonatkozik, akkor ez a szöveg alapján világos.

52. KÉRDÉS

[Krisztus alászállásáról a pokolra]

A továbbiakban Krisztus pokolra szállásának témájával foglalkozunk. Ezzel kapcsolatban nyolc probléma merül föl: 

1. Megfelelő volt, hogy Krisztus alászállt a poklokra?
2. Melyik pokolra szállt alá?
3. A teljes Krisztus a pokolban volt?
4. Eltöltött ott valamennyi időt?
5. Kiszabadította a szent atyákat a pokolból?
6. Kiszabadította a kárhozottakat a pokolból?
7. Kiszabadította azokat a gyermekeket, akik az áteredő bűn állapotában haltak meg?
8. Kiszabadította az embereket a tisztítótűzből?

1. SZAKASZ  [Megfelelő volt, hogy Krisztus alászállt a poklokra?]

Az első problémát így közelítjük meg:

1.  Úgy látszik, nem volt megfelelő az, hogy Krisztus alászállt a poklokra. Azt mondja ugyanis Ágoston Evodius-hoz írt levelében (Ep. ad Evod. cliv), hogy sehol sem találhatunk a Szentírásban olyan helyet, amely magát a poklot jónak mondaná. Krisztus lelke azonban nem szállt le rossz helyre, mert az igazak lelkei sem szállnak valamely rossz helyre. Úgy látszik tehát, hogy nem volt megfelelő az, hogy Krisztus alászálljon a poklokra.

2.  Ezenkívül, Krisztus alászállása a poklokra isteni természete szerint nem lehetett megfelelő, mert az isteni természet teljesen változatlan, ez csak a fölvett természet szerint lehetett megfelelő. Azok a dolgok azonban, amelyeket Krisztus felvett természetében tett vagy szenvedett el, az emberi üdvösségre irányulnak. Ehhez viszont nem látszik szükségesnek az, hogy Krisztus alászálljon a poklokra, mert az ebben a világban elviselt szenvedése által mentett meg minket a bűntől és a büntetéstől, amint erről fentebb szó volt. Tehát nem volt megfelelő az, hogy Krisztus a poklokra alászálljon.

3.  Ezenkívül, Krisztus halála által lelke elvált testétől, amelyet a sírba helyeztek, amint erről szó volt. Nem látszik tehát az, hogy Krisztus csak lelke szerint alászállt volna poklokra, mert a lélek, mint nem testi valóság, nem képes a hely szerinti mozgásra; ez ugyanis a test tulajdonsága, amint ezt a Fizika VI. könyve (Phys vi, text 32) bizonyítja, a leszállás fogalmában pedig benne van a testi mozgás. Tehát nem volt megfelelő az, hogy Krisztus alászálljon a poklokra.

Ezzel szembenáll, amit a Hitvallás mond: alászállt a poklokra. Az Apostol is ezt mondja az Efezusiaknak írt levelében (Ef 4, 9): az pedig, hogy felment, mi mást jelent, mint hogy le is szállt a föld alsó részeire? 

Válaszul azt kell mondanunk, hogy megfelelő volt, hogy Krisztus alászállt a poklokra. Először, mert ő maga azért jött, hogy büntetésünket viselje, hogy bennünket ettől megmentsen, amint mondja Izajás (Iz 53, 4): pedig a mi betegségeinket ő viselte, és a mi fájdalmainkat ő hordozta. A bűn által azonban az ember nemcsak a testi halált vonta magára, hanem a poklokra való alászállást is. Ezért amint megfelelő volt, hogy Krisztus meghalt, hogy megszabadítson a haláltól, úgy megfelelő volt az is, hogy ő alászálljon a poklokra, hogy megmentsem bennünket ettől. Ezért mondja Ozeás (Oz 13, 14), hogy ó halál, a halálod leszek. Pokol a fullánkod leszek. Másodszor, megfelelő volt, hogy Krisztus szenvedése által a Sátánt legyőzve kiragadja azokat, akiket a Sátán legyőzött, és akiket a pokolban fogva tartott, amint Zakariás írja (Zak 9, 11): te pedig szövetséged vérében szabadon bocsátottad a foglyokat a veremből. A Kolosszeieknek írt levél is mondja (Kol 2, 15), hogy lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan megszégyenítette őket. Harmadszor, amint Krisztus hatalmát megmutatta a földön életével és halálával, úgy megmutatta ezt a pokolban is, amikor ezt meglátogatta és megvilágosította. Ezért mondja a zsoltár (Zsolt 23, 7), hogy tárjátok fel fejedelemek kapuitokat, ehhez pedig a Glossza hozzáteszi, azaz a pokol fejedelmei, szűnjön meg hatalmatok, amellyel mostanáig az embereket a pokolban fogva tartottátok, és így Jézus nevére minden térd hajoljon meg, nemcsak a mennyben, hanem az alvilágban is, amint mondja a Filippieknek írt levél (Fil 2, 10).

Az 1. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy a „poklok” megnevezésben inkább a büntetés, mint a bűn rossz volta hallható ki. Ezért illett az, hogy Krisztus alászálljon a poklokra, nem mintha őt büntetés illetné meg, hanem, hogy bennünket, a büntetésnek alávetetteket, kiszabadítson.

A 2. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy Krisztus szenvedése az emberi üdvösség  egyetemes oka volt mind az élők, mind a holtak számára. Az egyetemes ok azonban az egyedi hatásokra valamilyen egyedi által alkalmazható. Így, minthogy Krisztus szenvedése az élökre a bennünket Krisztus szenvedésének hasonlóságára alakító szentségek által alkalmazódik, a halottak számára ez Krisztus poklokra való alászállása által történt meg. Ezért mondja kifejezetten Zakariás (Zak 9, 11), hogy szövetségének vérében kivezette a foglyokat a veremből, azaz szenvedésének ereje által.

A 3. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy Krisztus lelke nem a mozgás azon faja szerint szált alá a poklokra, amely szerint a testek mozognak, hanem ez az angyalok mozgásának faja szerint történt, amelyről az első részben volt szó.

2. SZAKASZ [Melyik pokolra szállt alá Krisztus?]

A második problémát így közelítjük meg:

1.  Úgy látszik, hogy Krisztus alászállt a kárhozottak poklára is. Az isteni bölcsesség szájából ugyanis azt halljuk (Sirák 24, 45), hogy behatolok a föld minden alsó részébe. De a föld alsó részei közé tartozik a kárhozottak pokla is, amint a zsoltár mondja (Zsolt 63, 10): lesüllyednek a föld mélységeibe. Tehát Krisztus, aki Isten bölcsessége, alászállt egészen a kárhozottak pokláig.

2.  Ezenkívül, az Apostolok cselekedetei (ApCsel 2, 24) szerint azt mondja Péter, hogy Isten föltámasztotta őt, föloldva a pokol fájdalmaiból, amint lehetetlen is volt, hogy azok fogva tartsák. De nincsenek fájdalmak sem az atyák, sem a gyermekek tornácán, akik nem szenvednek az érzéki fájdalom  büntetésétől a személyes bűnök miatt, hanem csak az áteredő bűn miatt bűnhődnek ¹. Tehát Krisztus alászállt a kárhozottak poklára, de legalábbis a tisztítótűzbe, ahol az emberek érzékelhető fájdalommal bűnhődnek a személyes bűnök miatt.

3.  Ezenkívül, Péter első levele mondja (1Pét 3, 19), hogy Krisztus a lélekben eljőve kihirdette az örömhírt azoknak, akik a börtönben voltak, és akik egykor hitetlenek voltak, ami, mint Atanáz írja Epiktetoszhoz írt levelében, Krisztus pokolra való alászállását jelenti. Azt mondja ugyanis, hogy Krisztus teste a sírba volt helyezve, amikor ő maga elment azokhoz a lelkekhez, akik fogságban voltak, hogy kihirdesse az örömhírt, amint Péter mondja. Nyilvánvaló azonban, hogy a hitetlenek a kárhozottak poklában voltak. Tehát Krisztus alászállta a kárhozottak poklára.

4.  Ezenkívül, Ágoston mondja Evodius-hoz írt levelében (Ep. ad Evod. clxiv): ha a Szentírás azt mondta volna, hogy a halott Krisztus Ábrahám kebelére érkezett, anélkül, hogy megnevezné a poklot és ennek szenvedéseit, csodálkoznék, ha valaki azt merné állítani, hogy ő alászállt a poklokra. De minthogy nyilvánvaló tanúságok említik mind a poklot, mind a fájdalmakat, semmi oka nem lenne annak, hogy miért higgyünk abban, hogy az üdvözítő oda ment, hacsak nem azért, hogy őket fájdalmaiktól megszabadítsa. De a fájdalmak helye a kárhozottak pokla. Tehát Krisztus alászállt a kárhozottak poklára.

5.  Ezenkívül, amint Ágoston mondja egyik szenvedésről szóló beszédében, Krisztus a poklokra alászállva minden igazat, akit az áteredő bűn fogva tartott, megszabadított. De köztük volt Jób is, aki magáról mondja (Jób 17, 16), hogy minden, ami bennem van, a legmélyebb pokolba süllyedt. Tehát Krisztus a legmélyebb pokolra is alászállt.

Ezzel szembenáll, amit Jób mond (Jób 10, 21) a kárhozottak pokláról: mielőtt elmegyek, hogy vissza ne térjek többé, a sötét és a halál árnyékával borított földre stb. A világosság és a sötétség azonban nem férnek meg együtt, amint ezt a Korintusiaknak írt második levél (2Kor 6, 14) mondja. Tehát Krisztus aki a világosság, a kárhozottak poklára nem szállt alá.

Válaszul azt kell mondanunk, hogy kétféleképpen mondhatjuk valamiről, hogy valahol jelen van. Először akkor, ha hatása szerint van jelen. Így Krisztus minden pokolra alászállt, de eltérő módokon. A kárhozottak poklában kifejtett hatása az volt, hogy oda leszállván szembesítette őket hitetlenségükkel és gonoszságukkal. Azoknak pedig, akik a tisztítótűzben voltak, megadta az eljövendő dicsőség reményét. A szent atyákra pedig, akiket csak az áteredő bűn tartott a pokolban, kiárasztotta az örök dicsőség fényét.

A második módon valaki lényege által van jelen. Ezen a módon Krisztus csak a pokolnak arra a helyére ereszkedett le, ahol az igazakat tartották fogva, hogy azokat, akiket istensége szerint bensőleg, a kegyelem által látogatott meg, lelkében a hely szerint is meglátogassa. Így pedig a pokol egyik helyén tartózkodva, hatását kiárasztotta valamilyen módon a pokol összes helyére, amint a föld egyik helyén szenvedve, az egész világot megszabadította szenvedésével.

Az 1.ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy Krisztus, aki Isten bölcsessége, áthatolt a pokol összes alsóbb részein, nem hely szerint, lelkében mindent bejárva, hanem erejének valamilyen módon mindenre kiterjedő hatásával. Úgy azonban, hogy csak az igazakat világosította meg, így folytatódik ugyanis a szöveg: megvilágosítok mindenkit, aki remél az Úrban. 

A 2. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy kétféle fájdalom van. Az első annak a büntetésnek a fájdalma, amelyet a személyes bűnök miatt szenvednek el az emberek, amint a zsoltár mondja (Zsolt 18, 6): körülvettek a pokol gyötrelmei. A második fájdalom, az miatti fájdalom, hogy a remélt dicsőség távol van, amint a Példabeszédek könyve mondja (Péld 13, 12): hosszú várakozás a reméltre, gyötri a lelket. Ezt a fajta fájdalmat a szent atyák is elviselték a pokolban. Erre utalva mondja Ágoston egyik szenvedésről szóló beszédében, hogy könnyel teli esedezéssel könyörögtek Krisztushoz. Krisztus, alászállván a poklokra, mindkét fájdalomtól megszabadított, de eltérő módokon. A büntetés fájdalmától ugyanis azáltal szabadított meg, hogy ezektől megóvott, ahogyan az orvosról mondják, hogy megszabadít a betegségtől, az ettől megóvó gyógyszer által. A dicsőségtől való távollét fájdalmát azáltal szüntette meg, hogy ezt ténylegesen megadta nekik.

A 3.ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy egyesek azt, amit Péter itt mond, Krisztus pokolra való alászállására vonatkoztatják, így magyarázva meg azt, hogy Krisztus lelkében eljött, hogy kihirdesse az örömhírt azoknak, akik a börtönben, azaz a pokolban voltak, és akik egykoron hitetlenek voltak. Így mondja Damaszkuszi János harmadik könyvében (De Fide Orth. iii), hogy amint azoknak, akik a földön voltak, hirdette az evangéliumot, úgy azoknak is, akik a pokolban voltak, nem azért ugyan, hogy a hitetleneket a hitre térítse, hanem, hogy szembesítse őket hitetlenségükkel. A kihirdetés ugyanis csak úgy érthető, mint istenségének kinyilvánítása, ez a pokolban lévőknek Krisztus tökéletességében történő alászállása által nyilvánult meg.

Ágoston azonban ezt helyesebben magyarázza Evodius-hoz írt levelében, hogy ugyanis ez nem Krisztus pokolra való alászállására vonatkozik, hanem istenségének a világ kezdetétől fogva gyakorolt működésére. Így az „azoknak, akik a börtönbe voltak zárva” kifejezés értelme azokra vonatkozik, akik tudniillik a halandó testben élnek, ami mintegy bizonyos börtöne a léleknek, és akiknek Krisztus istenségének lelkében megérkezve belső sugallatok, sőt az igazak ajkáról jövő külső figyelmeztetések által „prédikált”, azoknak, mondja, akik hitetlenek voltak egykor, nem hallgattak Noéra, amikor Isten türelmére vártak, amely által elhalasztódott a vízözön büntetése. Ezért teszi hozzá Péter, hogy „Noé napjaiban, amikor a bárkát készítették”.

A 4. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy az „Ábrahám kebele” kifejezést kétféleképpen érthetjük. Először jelentheti ez azt a nyugalmat, amely ott az érzékelhető büntetéstől való mentesség miatt van. Amennyiben erről van szó, nem alkalmazhatjuk erre a „pokol” szót, itt nincs semmilyen fájdalom sem. Másik módon érthetjük ezt, mint a remélt dicsőség hiányát. Ebben az értelemben lehet szó pokolról és fájdalomról. Ezért most Ábrahám kebelének mondjuk a boldogoknak előbb említett nyugalmát, nem pedig a poklot, és az sem mondható most, hogy Ábrahám kebelén fájdalom van.

Az 5. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy amint Gergely pápa mondja: a pokol felsőbb helyeit is a legmélyebb pokolnak hívja. Ha az ég magasságához képest ez a levegő is a legsötétebb pokol, ugyanannak a levegőnek a magasságához képest, a föld, amely lentebb fekszik, pokolként értődik, amely mély lehet. Ugyanennek a földnek a magasságához képest, a pokol azon helyeire, amelyek magasabban vannak, mint a pokol más tartózkodási helyei, ilyen  módon mint legmélyebb pokolra hivatkoznak.  

3. SZAKASZ  [A teljes Krisztus a pokolban volt?]

A harmadik problémát így közelítjük meg:

1.  Úgy látszik, hogy a teljes Krisztus nem volt a pokolban. Krisztus teste ugyanis neki valamilyen része. De Krisztus teste nem volt a pokolban. Tehát a teljes Krisztus nem volt a pokolban.

2.  Ezenkívül, aminek a részei egymástól el vannak választva, nem mondható teljesnek. De a test és a lélek, amelyek az emberi természetnek részei, a halál után el voltak választva, amint fentebb mondottuk. Tehát a teljes Krisztus nem lehetett a pokolban.

3.  Ezenkívül, akkor mondjuk, hogy valami teljesen egy helyen van, ha belőle semmi sincs a helyen kívül. De valami Krisztusból a poklon kívül volt, mert teste a sírban, istensége pedig mindenütt jelen volt. Tehát a teljes Krisztus nem volt a pokolban.

Ezzel szembenáll, amit Ágoston mond a Hitvallásról szóló könyvében (De Symbolo ii), hogy a teljes Fiú volt az Atyánál, volt teljesen az égben, volt teljesen a földön, volt teljesen a szűz méhében, volt teljesen a kereszten, volt teljesen a pokolban, volt teljesen a Paradicsomban, ahová a latort bevezette.

Válaszul azt kell mondanunk, amint ez az első részben mondottakból ² nyilvánvaló, a hímnem a hüposztaziszra vagy személyre vonatkozik, a semleges nem pedig a természetre. Krisztus halálában, jóllehet a lélek elvált a testtől, ezek azonban nem váltak el Isten Fiának a személyétől, amint ezt föntebb mondottuk ³. Ezért azt kell mondanunk, hogy a halál három napjában a teljes Krisztus volt a sírban, mert a teljes személy volt ott a vele egységben lévő test által, és hasonlóan a teljes Krisztus volt a pokolban, mert Krisztus teljes személye ott volt a vele egységben lévő lélek miatt, és ebben az időben a teljes Krisztus volt jelen mindenütt istensége miatt.

Az 1. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy az akkor sírban lévő test nem része a teremtetlen személynek, hanem csak a felvett természetnek. Ezért, azáltal, hogy Krisztus teste nem volt a pokolban, nem az záródik ki, hogy a teljes Krisztus ott volt, hanem csak az mutatkozik meg, hogy ő, ami az emberi természet szerinti teljességet illeti, nem volt teljes.

A 2. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy az egymással egyesült lélek és test csak az emberi természet teljességét adja meg, de nem az isteni személy teljességét. Ezért a test és lélek egységének halál általi megszűnése után megmarad Krisztus teljessége, de nem marad meg az emberi természet a maga teljességében.

A 3. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy Krisztus személye bármilyen helyen teljes, de nem teljesen van ott, mert semmilyen hely nem képes körülírni őt. Ha az összes helyet egyszerre is vesszük, ez sem képes az ő mérhetetlenségének a tartalmazására. Sőt inkább az ő mérhetetlensége foglal mindent magába. A testileg, körülírható módon egy helyen lévő dolgokra jellemző, hogy ha ezek teljesen egy helyen vannak, akkor semmi belőlük nincs ezen a helyen kívül. Ez azonban nem vonatkozik Istenre. Ezért mondja Ágoston a Hitvallásról szóló beszédében, hogy nem a különböző idő és hely szerint mondjuk, hogy Krisztus mindenütt teljes, mert itt teljes, majd más időben, más helyen teljes, hanem mert ő mindenkor és minden időben teljes.

4. SZAKASZ  [Eltöltött Krisztus valamennyi időt a pokolban?]

A negyedik problémát így közelítjük meg:

1.  Úgy látszik, hogy Krisztus nem töltött időt a pokolban. Krisztus ugyanis azért szállt alá a poklokra, hogy ezáltal az embereket megszabadítsa. De ez azonnal, alászállása által megtörtént, mert könnyű Isten szemében a szegényt egy pillanat alatt gazdaggá tenni, amint ezt Jézus, Sirák fiának könyve mondja (Sirák 11, 23). Tehát úgy látszik, Krisztus nem töltött időt a pokolban.

2.  Ezenkívül, amint Ágoston mondja a szenvedésről tartott beszédében (clx), késedelem nélkül, az Úr és Üdvözítő parancsára, az összes vaszár széttört. Így a Krisztust kísérő angyalokra vonatkoztatva ez van megírva: ó fejedelmek, emeljétek fel a kapukat. Krisztus azonban azért szállt le a pokolra, hogy a pokol zárjait összetörje. Tehát Krisztus nem töltött időt a pokolban.

3.  Ezenkívül, Lukács evangéliuma írja (Lk 23, 43), hogy Krisztus a kereszten függve azt mondta a latornak, hogy még ma velem leszel a Paradicsomban, amiből következik, hogy Krisztus még ugyanazon a napon a Paradicsomban volt. De ez nem a sírba helyezett test szerint történt. Tehát ez azon lélek szerint történt, amely alászállt a poklokra. Úgy látszik, hogy így ez nem tölthetett időt a pokolban.

Ezzel szembenáll, amit Péter mond az Apostolok Cselekedetei szerint (ApCsel 2, 24): Isten azonban föloldozta a halál bilincseit, és föltámasztotta őt, amint lehetetlen is volt, hogy azok fogva tartsák. Tehát úgy látszik, hogy a föltámadás órájáig a pokolban maradt.

Válaszul azt kell mondanunk, hogy amint Krisztus, hogy büntetéseinket magára vegye, azt akarta, hogy testét a sírba helyezzék, úgy azt is akarta, hogy lelke alászálljon a poklokra. Teste pedig egy teljes napot és két éjszakát a sírban maradt, hogy bebizonyosodjon halálának valósága. Ezért tehát éppen úgy kell hinnünk, hogy lelke a pokolban volt, mint azt, hogy lelke felemelkedett a pokolból és teste a sírból.

Az 1. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy Krisztus alászállva a poklokra az ott lévő szenteket megszabadította, de nem úgy, hogy azonnal kivezette őket a pokol helyéről, hanem magát a poklot világította meg dicsőségének fényével. De úgy illett, hogy addig maradjon lelke a pokolban, ameddig teste a sírban.

A 2. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy a pokol zárai akadályok voltak, amelyek meggátolták a szent atyákat az ősszülök bűnének terhe miatt abban, hogy a poklot elhagyják. Ezeket Krisztus alászállva a poklokra szenvedésének és halálának erejével azonnal széttörte. De a fentebb említett ok miatt Krisztus valameddig a pokolban akart maradni.

A 3. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy az Úrnak ezen szavait nem a földi testek, hanem a lelkek Paradicsomára kell vonatkoztatni. Azokról mondjuk, hogy ott vannak, akik az isteni dicsőséget élvezik. Ezért a lator Krisztussal együtt hely szerint leszállt a pokolra, hogy Krisztussal legyen, aki azt mondta neki, hogy velem leszel a Paradicsomban, a jutalom szerint azonban a Paradicsomban volt, mivel ott Krisztus istenségét élvezte, mint a többi szentek.

5. SZAKASZ  [Kiszabadította Krisztus a szent atyákat a pokolból?]

Az ötödik problémát így közelítjük meg:

1.  Úgy látszik, hogy Krisztus alászállva a poklokra a szent atyákat onnan nem szabadította ki. Azt mondja ugyanis Ágoston Evodius-hoz írt levelében (Epist. ad Evod. clxiv): még semmit sem találtam, amit azon igazak kaptak volna tőle, akik Ábrahám kebelén voltak, amikor Krisztus alászállta a poklokra – úgy látom – hogy ő istenségének boldogító jelenléte szerint tőlük soha el nem távozott. Sokat kaptak volna azonban tőle, ha kiszabadította volna őket a pokolból. Úgy látszik tehát, hogy Krisztus a szent atyákat nem szabadította ki a pokolból.

2.  Ezenkívül, senki sincs fogva tartva pokolban, hacsak nem a bűn miatt. De a szent atyák még életükben, a Krisztusban való hit miatt megigazultak a bűnből. Tehát amikor Krisztus alászállt a poklokra, nem szorultak arra, hogy kiszabadítsák őket.

3.  Ezenkívül, ha eltávolítják az okot, megszűnik a hatása. De a pokolra leszállásnak az oka a bűn volt, amely Krisztus szenvedése által el lett távolítva, amint fentebb mondtuk. Tehát nem Krisztus pokolra való leszállása által szabadultak ki a szent atyák a pokolból.

Ezzel szembenáll amit Ágoston mond a szenvedésről szóló beszédében, hogy Krisztus,  amikor alászállt a poklokra, a pokol kapuját és a vaszárakat széttörte és minden, az áteredő bűn által megkötözve fogva tartott igazat feloldozott.

Válaszul azt kell mondanunk, hogy, amint fentebb mondtuk, Krisztus alászállva a pokolra szenvedésének erejében cselekedett. Krisztus szenvedésének erejében az emberi nem megszabadult nemcsak a bűntől, hanem a bűnösség terhétől is ⁴, amint ezt ugyancsak fentebb mondtuk. Az emberek azonban kétféle módon vannak megkötve. Az első módon a személyes bűnök által, amelyet ki-ki saját személyében követ el. A második módon az egész emberi természet bűne miatt, amely eredetében az ősszülőtől mindenkihez eljut, amint azt a Rómaiaknak írt levél ötödik fejezete mondja. Ennek a bűnnek a büntetése pedig a testi halál és az örök dicsőségből való kizárás, amint ez kitűnik a Teremtés könyvének második és harmadik fejezetéből, Isten ugyanis az embert, akit a bűn előtt megfenyegetett a bűn elkövetése esetén a halállal, kiűzte a Paradicsomból a bűn elkövetése után. Ezért Krisztus leszállva a pokolra, szenvedésének erejével föloldozta a szenteket ez alól a bűnösség alól, amely által ki voltak zárva a dicsőség életéből, úgy, hogy nem láthatták Istent lényege szerint. Ez a látás adja az ember tökéletes boldogságát, amint erről a második részben szó volt. Azáltal voltak a szentek a pokolban fogva tartva, hogy számukra az ősszülők vétke miatt nem nyílt út a dicsőség életéhez. És így Krisztus, leszállva a pokolra, a szent atyákat innen kiszabadította. Erről beszél Zakariás (Zak 9, 11): te pedig szövetséged vérében kiszabadítottad a foglyokat a víztelen veremből. És a Kolosszeieknek írt levél (Kol 2, 15): lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat. A Glossza ugyanerről a helyről mondja, hogy tudniillik az alvilágiakat, kiragadva Izsákot, Jákobot és a többi igazat, azaz messze vezetve őket a sötétségnek ettől az országától, az égbe. 

Az 1. ellenvetésre azt kell mondanunk, amit Ágoston mond itt azokkal szemben, akik úgy vélekedtek, hogy a régi igazak Krisztus eljövetele előtt a pokolban alá voltak vetve a büntetés fájdalmainak. Ezért nem sokkal az idézett szöveg előtt mondja, hogy egyesek hozzáteszik, hogy a régi szentek abban a kegyben részesültek, hogy az Úr, amikor a pokolba érkezett, megszabadította őket fájdalmaiktól. De hogy milyen módon értik azt, hogy Ábrahám, akinek a kebelére az a szegény jámbor fölvétetett, attól a fájdalomtól szenvedett, nem látom. Ezért később, amikor hozzáteszi, hogy még nem találta meg, hogy Krisztus alászállásakor a poklokra mit kaptak a régi igazak, ezt úgy kell érteni, hogy tudniillik a büntetések fájdalmával kapcsolatban. Amit kaptak Krisztustól a régi igazak, az a dicsőség elérésével volt kapcsolatban, így attól a fájdalomtól szabadította meg őket, amelyet a dicsőség távolsága miatt éreztek. Ennek a reménysége azonban nagy örömmel töltötte el őket János evangéliuma szerint (Jn 8, 56): Ábrahám, a ti atyátok, ujjongott, hogy láthatja az én napomat. Ezért teszi hozzá Ágoston, úgy látom – ő istenségének boldogító jelenléte szerint tőlük soha el nem távozott, annyiban tudniillik, amennyiben ők Krisztus eljövetele előtt is boldogok voltak a reményben, jóllehet még nem voltak teljesen boldogok a valóság birtokában.

A 2. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy a szent atyák, amíg éltek, a Krisztusba vetett hit által mentek voltak minden bűntől, mind a személyes bűnöktől, mind az áteredő bűntől és a személyes bűnök büntetésének terhétől, de nem voltak mentek az áteredő bűn büntetésének terhétől, amely miatt ki voltak zárva a dicsőségből, mert még az ember megváltásának ára nem volt leróva. Amint most a Krisztusban hívők a keresztség által megszabadulnak a személyes bűnök és az áteredő bűn miatti bűnösség terhétől a dicsőségből való kizárást illetően, megmarad azonban az áteredő bűn miatti bűnösség terhének való alávetettség a testi halál szükségszerűségét illetően. mert lélekben ugyan megújulnak, de még a testben nem, amint azt a Rómaiaknak írt levél (Rom 8, 10) mondja: a test halott ugyan a bűn miatt, de a Lélek életet ad az igazságosság által.

A 3. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy Krisztus halála után lelke azonnal alászállt a poklokra és szenvedésének gyümölcsét bemutatta a pokolban fogvatartott szenteknek, jóllehet ők arról a helyről nem távoztak, amíg Krisztus a pokolban tartózkodott, mert Krisztus jelenléte a dicsőség teljessége.

6. SZAKASZ  [Kiszabadította Krisztus a kárhozottakat a pokolból?]

A hatodik problémát így közelítjük meg:

1.  Úgy látszik, hogy Krisztus némely kárhozottakat a pokolból kiszabadított. Azt mondja ugyanis Izajás (Iz. 24, 22), hogy egy csomóba gyűjti őket, mint foglyokat a verembe, és börtönbe zárja, majd sok nap múltán meglátogatja őket. Itt azonban a kárhozottakról van szó, akik az ég erőit imádták. Úgy látszik tehát, hogy a poklokra alászálló Krisztus a kárhozottakat is meglátogatta, ami vonatkozhat a megszabadításukra.

2.  Ezenkívül, Zakakariás könyvének a következő helyéhez (Zak 9, 11), te pedig szövetséged vérében szabadon bocsátottad a foglyokat a víztelen veremből, ezt fűzi hozzá a Glossza: kiszabadítottad azokat, akik fogságban voltak, ahol semmilyen olyan irgalom nem hozott nekik enyhülést, amilyet a gazdag kért. De csak a kárhozottak vannak olyan fogságban, ahol nincs irgalom. Tehát Krisztus kiszabadított némelyeket a kárhozottak poklából.

3.  Ezenkívül, Krisztus hatalma a pokolban sem volt kisebb, mint ebben a világban, ugyanis mindkét helyen istenségének hatalmában cselekedett. De ebben a világban némelyeket, bármilyen állapotban is voltak, megszabadított. Tehát a pokolban is megszabadított némelyeket a kárhozat állapotából.

Ezzel szembenáll, amit Ózeás mond (Oz 13, 14): halál a halálod leszek, a te fullánkod leszek pokol. A Glossza úgy magyarázza ezt, hogy a választottak kivezetésével, az elvetettek otthagyásával. De csak az elvetettek vannak a kárhozottak poklában. Tehát Krisztus pokolra szállása által sem szabadultak meg kárhozottak.

Válaszul azt kell mondanunk, amint erről föntebb szó volt, hogy amit Krisztus alászállva a poklokra tett, szenvedésének erejében tette.  Ezért leszállása a pokolra csak azok számára volt gyümölcsöző, akik a szeretet által formált hitben ⁵ kapcsolódtak Krisztus szenvedéséhez, amely hitben elvevődnek a bűnök. Azok azonban, akik a kárhozottak poklában voltak, vagy Krisztus szenvedésének semmilyen hitével nem rendelkeztek, mint a hitetlenek, vagy csak olyan hittel rendelkeztek, amiben nincs hasonlóság a szenvedő Krisztus szeretetéhez. Így bűneiktől sem tisztultak meg. Ezért Krisztus leszállása a pokolra nem hozott nekik szabadulást a pokol büntetésének terhe alól.

Az 1. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy amikor Krisztus alászállt a poklokra, mindazokat, akik a pokol valamely részében voltak, valamilyen módon meglátogatta, de egyesek esetében ez vigasztalásukat és megszabadulásukat, mások esetében azonban megszégyenülésüket és megzavarodottságukat hozta. Ezért a hivatkozott hely így folytatódik: akkor elpirul a hold, és szégyenkezik a nap stb. Ezt lehet arra a látogatásra is érteni, amely majd az ítélet napján történik, amely a kárhozottak számára nem szabadulást, hanem a még erősebb elítélést hoz Szófoniás jövendölése szerint (Szof 1, 12): meglátogatom a férfiakat, akik olyanok, mint a seprőjére ülepedett bor.  

A 2. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy amikor azt mondja a Glossza, ahol semmilyen irgalom nem hozott nekik enyhülést, ezt a teljes megszabaduláskor történő enyhülésre kell érteni, mert a szent atyák a pokol börtönéből Krisztus eljövetele előtt nem szabadulhattak ki.

A 3. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy nem Krisztus tehetetlensége miatt volt az, hogy nem mindenki szabadult ki a pokolban lévő minden állapotból, mint ahogyan egyesek kiszabadulnak bármely evilági állapotból. Ennek oka a két eset eltérő feltételei voltak. Ugyanis az emberek, amíg itt élnek, képesek megtérni a hitre és a szeretetre, mert ebben az életben még nincsenek sem a jóban, sem a rosszban úgy megszilárdulva, mint az ebből az életből való távozás után.

7. SZAKASZ  [Kiszabadította Krisztus azokat a gyermekeket, akik az áteredő bűn állapotában haltak meg?]

A hetedik problémát ⁶ így közelítjük meg:

1.  Úgy látszik, hogy az áteredő bűn állapotában meghalt gyermekek Krisztus poklokra való alászállása által kiszabadultak. Ők csak az áteredő bűn miatt voltak fogva tartva a pokolban, mint a szent atyák. De a szent atyák megszabadultak a pokoltól, amint erről föntebb szó volt. Hasonlóan tehát a gyermekek is megszabadultak Krisztus poklokra való alászállása által.

2.  Ezenkívül, az Apostol mondja a Rómaiaknak írt levélben (Rom 5, 15), ha ugyanis sok ember meghalt egynek bűne következtében, Isten kegyelme, és az egy embernek, Jézus Krisztusnak a kegyelmében nyert ajándék még sokkal bőségesebben kiáradt sokakra. De azok a gyermekek, akik csak az áteredő bűn állapotában haltak meg, az ősszülők bűne miatt voltak fogva tartva a pokolban. Tehát Krisztus kegyelme által annál inkább megszabadultak a pokoltól.

3.  Ezenkívül, amint a keresztség, úgy Krisztus poklokra való alászállása is Krisztus szenvedésének erejében hat, amint ez a fentebb mondottakból kitűnik. De a gyermekek a keresztség által menekülnek meg az áteredő bűntől és a pokoltól. Tehát ehhez hasonlóan szabadultak meg Krisztus poklokra való alászállása által.

Ezzel szembenáll, az, amit az Apostol mond a Rómaiaknak írt levélben (Rom 3, 25), hogy Isten Krisztust rendelte vére által történő engesztelésül, a hit révén. De a csak áteredő bűnnel meghalt gyermekek semmilyen módon nem részesültek a hitben. Tehát nem részesültek Krisztus kiengesztelődésének gyümölcséből sem, hogy általa kiszabaduljanak a pokolból.

Válaszul azt kell mondanunk, hogy amint erről fentebb szó volt, Krisztus poklokra való alászállása csak azok számára volt hatékony, akik a hit és a szeretet által Krisztus szenvedéséhez kötődtek, ennek erejében volt szabadító Krisztus leszállása a pokolra. Az eredeti  bűnben meghalt gyermekek azonban semmilyen módon nem kötődtek a hit és a szeretet által Krisztus szenvedéséhez, nem lehetett nekik ugyanis valódi hitük, mert nem jutottak el szabad akaratuk használatára; sem szüleik hite, sem a hit valamely más szentsége által nem tisztultak meg az áteredő bűntől. Ezért Krisztus leszállása a pokolra ezeket a gyermekeket nem szabadította ki. Ezenkívül, a szent atyák azáltal szabadultak ki, hogy eljutottak Isten látásának dicsőségére, ehhez azonban csak a kegyelem által lehet eljutni a Rómaiaknak írt levél szerint (Rom 6, 23): Isten kegyelme az örök élet. Minthogy tehát az áteredő bűnben meghalt gyermekek nem kaptak kegyelmet, nem szabadultak ki.

Az 1. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy a szent atyák, jóllehet addig az áteredő bün miatti bűnösség terhe által odakötve fogva tartattak a pokolban, amennyiben ez az emberi természetet illeti, mégis a Krisztusban való hit által a bűn minden foltjától mentesek voltak, ezért képesek voltak arra a szabadulásra, amelyet Krisztus hozott meg nekik alászállva a pokolra. De ezt nem lehet a gyermekekről mondani, amint erről föntebb szó volt.

A 2. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy amikor az Apostol azt írja, hogy Isten kegyelme sokakra kiáradt, a „sokak” szót nem összehasonlító értelemben kell vennünk, mintha a Krisztus kegyelme által üdvözültek száma nagyobb lenne, mint az Ádám bűne miatt elkárhozottak száma, hanem ezt a szót abszolút értelemben kell vennünk, mint ami azt mondja, hogy az egyetlen Krisztus kegyelme sokakra kiáradt, mint ahogyan az egyetlen Ádám vétke sokakra átterjedt. De amint Ádám vétke csak azokhoz jut el, akik mag szerint, testileg tőle származnak, úgy Krisztus kegyelme csak azokhoz jut el, akik a lelki újjászületésben tagjaivá váltak. Ez azonban nincs így az áteredő bűnben meghalt gyermekek esetében.

A 3. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy a keresztség ebben az életben történik, amikor az ember képes átalakulni a bűnből a kegyelemben. De Krisztus alászállva a poklokra ez után az élet után jelent meg a lelkeknek, amikor már nem voltak képesek az előbb említett átalakulásra. Ezért a keresztség által a gyermekek megszabadulnak az áteredő bűntől és a pokoltől, ez azonban nem történik meg Krisztus pokolra való alászállásakor.

8. SZAKASZ  [Kiszabadította Krisztus az embereket a tisztítótűzből?]

A nyolcadik problémát így közelítjük meg:

1.  Úgy látszik hogy Krisztus alászállásával a poklokra kiszabadította a lelkeket a tisztítótűzből. Azt írja ugyanis Ágoston Evodius-hoz írt levelében (Ep. ad Evod. clxiv), mivel a nyilvánvaló tanúságok mind a poklot, mind a fájdalmakat említik, nincs semmi ok arra, hogy higgyünk  az Üdvözítő odamenetelében, hacsak nem azért, hogy őket megszabadítsa fájdalmaiktól. De arra a kérdésre, hogy ez mindenkire vonatkozik-e, akit ott talált, vagy csak egyeseket tartott méltónak erre a jótéteményre, még nem tudom a választ. Afelől azonban nem kételkedem, hogy Krisztus elment a pokolba, és azoknak, akik a pokol szenvedéseitől szenvedtek, megadta ezt a jótéteményt. Nem adta meg azonban ezt a jótéteményt a kárhozottaknak, amint erről fentebb szó volt. Rajtuk kívül azonban senki nem szenvedi el a pokol büntetéseit, csak azok, akik a tisztítótűzben vannak. Tehát Krisztus kiszabadította a lelkeket a tisztítótűzből.

2.  Ezenkívül, Krisztus lelke jelenlétének a hatása nem volt kisebb, mint szentségei hatása. De Krisztus szentségei, különösen az Eucharisztia által megszabadulnak a lelkek a tisztítótűztől. Tehát sokkal inkább megszabadultak a lelkek a tisztítótűztől a poklokra alászálló Krisztus jelenléte által.

3. Ezenkívül, bárkit meggyógyított Krisztus ebben az életben, őt teljesen meggyógyította. Ezért mondja az Úr János evangéliuma szerint (Jn 7, 23) hogy az egész embert meggyógyítottam szombaton. De Krisztus azokat, akik a tisztítótűzben voltak, megszabadította a kárhozat büntetésének a terhétől, amely által ki voltak zárva a dicsőségből. Tehát megszabadította őket a tisztítótűz büntetésének terhétől is.

Ezzel szembenáll amit Gergely pápa Moralia című művében (Moral xiii) mond: miközben teremtőnk és megváltónk, áthatolva a poklok zárt ajtóin, a választottak lelkeit onnan kivezette, nem engedi meg, hogy mi oda menjünk, ahonnan már másokat oda leszállva kiszabadított. Megengedte azonban, hogy a tisztítótűzbe jussunk. Tehát alászállva a poklokra, a lelkeket a tisztítótűzből nem szabadította ki.

Válaszul azt kell mondanunk, hogy amint ezt már többször mondtuk, Krisztus leszállása a pokolra szenvedésének erejében volt szabadító hatású. Szenvedésének ereje azonban nem ideiglenes és átmeneti, hanem mindörökre érvényes, amint ezt a Zsidóknak írt levél (Zsid 10, 14) mondja: mert egy áldozattal mindörökre tökéletesekké tette a megszentelteket. Ez alapján világos, hogy Krisztus szenvedésének hatása akkor sem volt nagyobb, mint most. Ezért azok, akik olyanok voltak, mint a most tisztítótűzben lévők, nem szabadultak meg a tisztítótűzből Krisztus pokolra való alászállása által. Azok számára viszont, akik olyannak találtattak, mint akik most megszabadulnak a tisztítótűzből Krisztus szenvedésének erejéből, semmi akadálya nem volt annak, hogy Krisztus pokolra leszállása által megszabaduljanak.

Az 1. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy Ágoston szövegéből nem megállapítható, hogy mindenki, aki a tisztítótűzben volt, kiszabadult-e, vagy hogy ez a jótétemény csak közülük némelyeknek adatott meg, azoknak tudniillik, akik már elegendően megtisztultak; vagy, amíg éltek, a hit, a szeretet és a Krisztus halála iránti ájtatos tisztelet által kiérdemelték, hogy amikor ő leszállt, megszabaduljanak a tisztítótűz ideig tartó büntetésétől.

A 2. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy hogy Krisztus ereje a szentségekben a gyógyítás és bizonyos elégtétel módján hat. Így az Eucharisztia annyiban szabadítja meg az embert a tisztítótűzből, amennyiben ez elégtételt adó áldozat a bűnökért. Krisztus alászállása a poklokra azonban nem volt elégtételt adó tett. De azért ez annak a  szenvedésnek erejében történt, amely elégtételt adó volt, mint erről föntebb szó volt, de ez általános értelemben véve volt adott elégtételt, ennek erejét az egyesekre valami olyan által kell alkalmazni, ami személyesen rájuk tartozik. Ezért nem volt szükséges az, hogy  Krisztus pokolra történő alászállása által mindenki kiszabaduljon a tisztitítótüzből.

A 3. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy azok a fogyatékosságok, amelyektől Krisztus ebben a világban embereket megszabadított, személyesek, szoros értelemben véve az egyesekhez tartozók voltak. Az Isten dicsőségéből való kizárás azonban egyetemes, a teljes emberi természethez tartozó fogyatékosság volt, ezért semmi sem tiltja, hogy a tisztítótűzben lévők Krisztus által megszabaduljanak a dicsőségből való kizárástól, de nem a tisztítótűz büntetésének a terhétől, ami kinek-kinek a saját fogyatékosságára tartozik. Ezzel ellentétben a szent atyák Krisztus eljövetele előtt mentek volta a saját fogyatékosságaiktól, de nem a közös  fogyatékosságtól, amint ezt föntebb mondottuk.