A Summa harmadik részének az a rövid kérdése, amelynek fordítása az alábbiakban következik, a megtestesülésről szóló szoros értelemben vett dogmatikai rész utolsó kérdése. Ezt a Jézus Krisztus életével foglalkozó kérdések követik.
26. KÉRDÉS
[Krisztus mint Isten és az emberek közti közvetítő]
A következőkben arról lesz szó, hogy Krisztus Isten és az emberek közti közvetítő. Ezzel kapcsolatban két problémával foglalkozunk:
- Csak Krisztust illeti-e meg az, hogy közvetítő Isten és az emberek között?
- Megilleti-e őt ez emberi természete szerint?
1. SZAKASZ [Csak Krisztust illeti-e meg az, hogy közvetítő Isten és az emberek között?]
Az első problémát így közelítjük meg:
1. Úgy látszik, hogy nemcsak Krisztust illeti meg az, hogy ő Isten és az emberek közti közvetítő. A pap és a próféta ugyanis Isten és emberek közti közvetítő a Második Törvénykönyv 5. fejezete szerint (MTörv 5, 5): én voltam abban az időben a közbenjáró, s a közvetítő az Úr között és közöttetek. De a papság és a prófétaság nemcsak Krisztust illeti meg, ezért az sem, hogy ő az egyedüli közvetítő Isten és az emberek között.
2. Ezenkívül, ami megilleti a jó és a rossz angyalokat, nem mondható, hogy egyedül Krisztust illeti meg. De a jó angyalokat megilleti az, hogy közvetítők Isten és az emberek között, amint Aeropagita Dénes mondja az isteni nevekről szóló művének 4. fejezetében. De ez még a rossz angyalokat, azaz a démonokat is megilleti, ugyanis ezekben van valami Istennel közös, tudniillik a halhatatlanság és van valami az emberekkel közös, tudniillik az, hogy a lelkükben képesek a szenvedésre, következésképpen a nyomorúságra, amint ez nyilvánvaló Ágoston Isten városáról szóló művének 9. könyve (De Civ. Dei, ix, 13, 15) alapján. Tehát nemcsak Krisztust illeti meg az, hogy Isten és az emberek között közvetítő.
3. Ezenkívül a közvetítő feladatához tartozik, hogy közbenjárjon az egyik félnél a másikért, azok között, akik között közvetít. De a rómaiaknak írt levél 8. fejezete (Rom 8, 26) azt mondja, hogy maga a Lélek jár közben értünk szavakba nem foglalható sóhajtásokkal. Tehát a Szentlélek közvetítő Isten és az emberek között. Tehát nem nemcsak Krisztus illeti meg az, hogy közvetítő Isten és az emberek között.
Ezzel szemben áll az, amit a Timóteushoz írt első levél 2. fejezete (1Tim 2, 3) mond: egy a közvetítő Isten és az emberek között: az ember Jézus Krisztus.
Válaszul azt kell mondanunk, hogy a közvetítő feladata szoros értelemben véve az, hogy összekösse azokat, akik között ő a közvetítő, ugyanis a két oldalon lévők a középen állóban egyesülnek. Az emberek Istennel való egyesítése tökéletesen módon illeti meg Krisztust, aki által az emberek kiengesztelődtek Istennel, amint a korintusiaknak írt második levél 5. fejezete (2Kor 5, 19) mondja: Isten Krisztusban megbékéltette magával a világot. Ezért egyedül Krisztus a tökéletes közvetítő Isten és az emberek között, amennyiben halála által kibékítette az emberi nemet Istennel. Ezért, amikor az Apostol azt mondja, hogy az Isten és ember közti közvetítő az ember Krisztus Jézus, hozzáteszi, aki önmagát adta mindenki megváltására.
Semmi sem tiltja azonban azt, hogy másokat másodlagos értelemben közvetítőnek mondjunk, aszerint, hogy az emberek Istennel való egységében előkészítőként vagy kiszolgálóként közreműködnek.
Az 1. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy az Ószövetség prófétáit és papjait előkészítőként és szolgaként nevezhetjük Isten és az emberek közti közvetítőnek, amennyiben előre jelezték az Isten és az emberek közti igazi és tökéletes közvetítőt, illetve előképként utaltak erre. Az Újszövetség papjait ugyancsak nevezhetjük Isten és az emberek közti közvetítőnek, amennyiben az igazi közvetítő szolgái, helyetteseként kiszolgáltatva az embereknek az üdvösséges szentségeket.
A 2. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy a jó angyalok, amint ezt Ágoston mondja az Isten városáról szóló műve 9. könyvében, helyes értelemben véve nem nevezhetők Isten és az emberek közti közvetítőnek. Minthogy ők mind a boldogsággal, mind a halhatatlansággal Istennel együtt, de nem a nyomorult és halandó emberekkel közösen rendelkeznek, nem inkább Istenhez kötve távolabb vannak az emberektől, mintsem köztük valamilyen középső állapotot foglalnának el? Aeropagita Dénes ugyan középen állóknak mondja őket, mert a természet fokozatossága szerint Isten alatt és az emberek fölött vannak. A közvetítő feladatát nem elsődlegesen és tökéletesen, hanem előkészítőként és szolgaként töltik be. Ezért mondja Máté evangéliumának 4. fejezete (Mt 4, 11), hogy angyalok járultak hozzá és szolgáltak neki, tudniillik Krisztusnak. A démonok esetében pedig Istennel közös a halhatatlanság, az emberekkel közös a nyomorúság. A halhatatlan és nyomorult démon pedig úgy áll a középen, hogy nem engedi a boldog halhatatlanságba való átmenetet, hanem a halhatatlan nyomorúságba visz. Ezért olyan rossz középen álló ő, aki elválasztja a barátokat.
Krisztusban azonban Istennel közös a boldogság, az emberekkel közös a halandóság. Ezért ő úgy áll középen, hogy a halandóság elmúltával a halottakat halhatatlanná tette, amint ezt föltámadásával bemutatta; a nyomorultakat pedig boldoggá tette, így soha nem hagyott el bennünket. Ezért ő a jó közvetítő, aki kibékíti az ellenségeket.
A 3. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy a Szentlélek mint Istennel mindenben egyenlő, nem mondható középen állónak vagy közvetítőnek Isten és az emberek között, hanem ez csak egyedül Krisztusról mondható, aki jóllehet istensége szerint egyenlő az Atyával, embersége szerint azonban kisebb az Atyánál, amint mondtuk. Ezért mondja a Glossza a galatáknak írt levél 3. fejezetével kapcsolatban (Gal 3, 20), hogy Krisztus a közvetítő, nem pedig az Atya vagy a Szentlélek. A Szentlelket azért mondjuk értünk közbenjárónak, mert ő bennünket közbenjáróvá tesz.
2. SZAKASZ [Krisztust megilleti-e emberi természete szerint az, hogy ő közvetítő Isten és az emberek között?]
A második problémát így közelítjük meg:
1. Úgy látszik, hogy emberi természete szerint Krisztus nem közvetítő Isten és az emberek között. Azt mondja ugyanis Ágoston Felicianusz ellen írt könyvében (Contra Felic. x), hogy egy Krisztus személye, nehogy ne legyen egy Krisztus, nehogy ne legyen egy szubsztancia, nehogy közvetítői szerepének eltávolításával vagy csak az Isten vagy csak az ember fiának mondják. De Krisztus nem Isten és az ember fia aszerint, hogy ő ember, hanem csak aszerint, hogy ő egyszerre Isten és ember. Tehát azt sem lehet mondani, hogy ő, csak mint ember közvetítő Isten és az emberek között.
2. Ezenkívül, amint Krisztus, amennyiben Isten, megegyezik az Atyával és a Szentlélekkel, úgy, amennyiben ember, megegyezik az emberekkel. De mert istenként, megegyezik az Atyával és a Szentlélekkel, amennyiben Isten, nem mondható közvetítőnek. Ugyanis a Timoteushoz írt első levél 2. fejezetének szavairól (1Tim 2, 5: közvetítő Isten és az emberek között) azt mondja a Glossza, hogy amennyiben ő az Ige, nem áll középen, mert egyenlő Istennel és Isten Istennél és egyben az egyetlen Isten. Amiatt sem mondható azonban közvetítőnek, amennyiben ember, az emberekkel való megegyezőség miatt.
3. Ezenkívül, Krisztust annyiban mondjuk közvetítőnek, amennyiben kiengesztelt bennünket Istennel, elvéve a bűnöket, amelyek elválasztottak Istentől. De a bűnök elvétele Krisztust nem mint embert, hanem mint Istent illeti meg. Tehát Krisztus, amennyiben ember, nem közvetítő, hanem csak amennyiben Isten.
Ezzel szemben áll, amit Ágoston mond az Isten városáról szóló művének 9. könyvében (De Civ. Dei ix, 15): nem azért közvetítő Krisztus, mert ő az Ige. A teljes mértékben halhatatlan és boldog Ige messze van a halandó nyomorúságoktól. De ő a közvetítő, amennyiben ő ember.
Válaszul azt kell mondanunk, hogy a közvetítőben két dolgot kell figyelembe vennünk: először a középen állás szempontját, másodszor pedig az összekötés feladatát. A középen állás szempontja az, hogy a közvetítő különbözik a két szélen állótól, azonban ő azáltal köt össze, hogy azokat a dolgokat, amelyek az egyikhez tartoznak, elviszi a másikhoz. Ezek egyike sem illeti meg azonban Krisztust, amennyiben ő Isten, hanem csak annyiban, amennyiben ő ember. Ugyanis, amennyiben ő Isten, természetében és az uralkodás hatalmában nem különbözik az Atyától és a Szentlélektől, továbbá sem az Atya, sem a Szentlélek nem rendelkezik olyannal, amivel ne rendelkezne a Fiú, hogy így létezne valami olyan, ami az Atyáé és a Szentléleké, mint másoké és így ez elvihető lenne a többiekhez. De mindkét dolog megilleti Krisztust, amennyiben ő ember. Emberként ugyanis különbözik az Istentől természetében, az emberektől pedig a kegyelem és a dicsőség méltóságában. Amennyiben Krisztus ember, megilleti őt, hogy az embereket összekösse Istennel, átnyújtva nekik a parancsokat és az ajándékokat, továbbá elégtételt adva és közbenjárva értük. Ezért ő a legteljesebb értelemben véve közvetítő embersége szerint.
Az 1. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy ha tagadnánk Krisztus isteni természetét, következésképpen tagadni kellene a kegyelmeknek azt az egyedülálló teljességét, amely azért illeti meg őt, mert ő az Atya Egyszülötte, amint ezt olvashatjuk János evangéliumának 1. fejezetében (Jn 1, 14). Ebből a teljességből adódik, hogy ő minden ember fölött áll és minden embernél közelebb kerül az Istenhez.
A 2. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy Krisztus mint Isten mindenben egyenlő az Atyával. De emberi természetében is felülmúlja a többi embert. Ezért mint ember és nem mint Isten lehet közvetítő.
A 3. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy jóllehet hatalom szerint Krisztust mint Istent illeti meg az, hogy elvegye a bűnöket, de mint embert illeti meg az, hogy elégtételt adjon az emberi nem bűneiért. És eszerint mondjuk őt Isten és az emberek közti közvetítőnek.