A hatékony és az elégséges kegyelem. 3.rész

Isten az ember számára természetfeletti célt tűzött ki, azaz olyan célt, amelyet saját képességeivel, saját cselekedetei által nem érhet el. Ez a cél Isten közvetlen, boldogító színről-színre látása. A természetfölötti cél kitűzése nem szünteti meg a természetes rendet, az ember természetét, az ebből a természetből fakadó lelki képességeket, az értelmet és akaratot. Annak érdekében azonban, hogy az ember természetfeletti célja felé haladjon, rászorul Isten segítségére, természetének és képességeinek, az ezekből fakadó cselekedeteknek a célnak megfelelő felemelésére. A természet felemelése az állapotszerű megszentelő kegyelem által történik, a cselekedetek felemelése pedig az aktuális kegyelem által, amelyet a teológiai nyelv segítő kegyelemnek is nevez. A segítő kegyelem tehát azon cselekedetekre vonatkozik, amelyek a természetfeletti végső cél, az üdvösség felé vezetnek. Isten egyetemes üdvözítő akaratának következtében minden ember megkapja azt a kegyelmet, ami által üdvözülhet, amennyiben együttműködik ezzel a kegyelemmel. Ebben az értelemben beszélhetünk elégséges kegyelemről (gratia sufficiens). Az elutasítás esetén azonban ez a kegyelem nem válik hatékony, üdvözítő kegyelemmé, ilyenről csak az üdvösségre kiválasztottak esetében beszélhetünk. Az ő esetükben a kegyelem hatékony kegyelem (gratia efficax).

A segítő kegyelem és az ember szabad akaratú döntései közti viszony, Isten és ember együttműködésének módja a kegyelemtan központi kérdése. Az előző bejegyzésben általában foglalkoztunk azzal, hogy hogyan írható le az Isten és a szabad akaratú ember együttműködése. A tomista megközelítés szerint ez nem két egyenrangú fél együttműködése, Istennek a világra, a gondviselésre, a világ kormányzására és a kiválasztottak üdvösségére vonatkozó döntései a teremtésben a praemotio physica, az előzetes fizikai mozdítás által valósulnak meg. (A „fizikai” szó itt nem a fizika tudományára utal, hanem csak azt fejezi ki, hogy ez a mozdítás nem csak erkölcsi befolyás, hanem olyan hatás, amelynek az eredménye elkerülhetetlenül bekövetkezik.) Az előzetese fizikai mozdítás alól az ember szabad akaratú döntése sem kivétel, ez azonban a mozdított természetének megfelelő mozdítást jelent és így nem szünteti meg az ember természetéből fakadó szabadságát. A molinista megközelítés elutasítja a praemotio physica-t, mint az ember szabadságával összeférhetetlen dolgot. Szerintük az isteni döntések nem ezáltal valósulnak meg. Az isteni döntések megvalósulásának alapja Isten köztes tudása, a scientia media, amelyben Isten a tényleges megvalósulástól függetlenül tudja, hogy a szabad akaratú ember az egyes körülmények között hogyan dönt. A teremtés által ténylegesen megvalósuló világban az emberek olyan helyzetekbe, olyan körülmények közé kerülnek, amelyekben Isten által a scientia media-ban megismert szabad döntéseik összhangban vannak az isteni döntésekkel, az isteni tervvel. A scientia media-val kapcsolatos filozófiai nehézségekről ugyancsak volt szó az előző bejegyzésben.

Ha azt a kérdés tesszük fel, hogy mi is tulajdonképpen a segítő kegyelem, a két nagy kegyelemtani iskola a kérdésre eltérő választ ad. A válaszok tulajdonképpen azt a kérdést érintik, hogy mi a különbség a hatékony és a csak elégséges kegyelem között. A tomista válasz szerint a különbség belső, ontológiai értelemben vett különbség. A kettő azáltal válik el egymástól, hogy mögöttük Istennek két különböző előzetes indítása áll. A praemotio physica-t el nem fogadó molinisták szerint ez a különbség csak külsődleges, ennek forrása csak a kegyelemmel együttműködő vagy azt elutasító emberi döntés.

Mielőtt tovább foglalkoznánk az iskolák álláspontjaival, egy fontos kérdést kell tisztázni. Az aktuális vagy segítő kegyelem Isten ingyenes segítsége, ami szükséges ahhoz, hogy az ember szabad akaratú tette üdvösségre irányuló tett legyen. Az utcán eleső embernek segítségére sietünk és felsegítjük. Mint segítők fizikai hatást fejtünk ki, megfogjuk az elesett karját és fizikai erőnkkel felsegítjük. Az anyagi okok egymásra fizikai kapcsolaton, érintkezésen keresztül hatnak. (A fizika szerint még a távoli kölcsönhatások esetében is beszélhetünk kölcsönhatást közvetítő részecskékről. Az elektromágneses erők esetében ez a foton, a gravitáció esetében  pedig a még mindig csak feltételezett graviton.) A kegyelemmel kapcsolatban nyilván nem beszélhetünk testi érintésről, Isten segítsége lelki érintés által valósul meg. Az elesett embert felsegítő tranziens okként működik, hatása a másik, az elesett emberben valósul meg, aki ezáltal felkel a földről. Tehát a tranziens ok működése hatásában átkerül az okozott változás alanyába. Az okság valamilyen egységbe foglalja az ok működését és az okozatban kifejtett hatást. Az ok, mintegy kilép önmagából és az okozatban működik. Ez abban is megmutatkozhat, hogy az oknak hatása kifejtése érdekében valamilyen ellenhatást kell leküzdenie. Az elesettnek segítséget nyújtónak le kell küzdenie az elesett súlyát, ezzel szemben erőt kell kifejtenie. Az ellenhatásnak van fizikai, mechanikai megfogalmazása is Newton harmadik törvényében, amely szerint minden fizikai erővel szemben fellép egy vele azonos nagyságú, de ellenkező irányú erő. Számunkra azért nehéz az ok működésének és hatásának a megkülönböztetése, mert ezek ugyanazon dolog két oldalának látszanak, az ok és az okozat között bizonyos kölcsönösséget tapasztalunk. Ilyen kölcsönösségről azonban nem lehet szó akkor, amikor az ok Isten, az okozat pedig a teremtett világban van. Isten mint az embert üdvösségre irányuló tettéhez segítő ok nem így működik. Az Ő esetében is az okozat külső, de Istennek mint oknak nem kell kilépnie önmagából, mert nála az oksághoz elegendő az isteni értelemnek és akaratnak aktusa. Amit Isten elgondol és meg akar valósítani, az ennek az elgondolásnak és akaratnak az erejében valósul meg, minden további tevékenység nélül. Így világosan meg lehet különböztetni az isteni ok működését, ami Isten egyszerűsége miatt azonos magával Istennel, a teremtett világban lévő hatásától, jelen esetben az aktuális kegyelemtől, tehát a kegyelem nem azonos Isten üdvözítő akaratával. Istent, Isten üdvözítő akaratát teremtetlen kegyelemnek (gratia increata) is szokták nevezni, szemben a teremtett, szó szoros értelmében vett kegyelemmel (gratia creata).

A molinista álláspont szerint az aktuális kegyelem azonos azokkal a megvilágosodásokkal, jóra való ösztönzésekkel, sugallatokkal, amelyek megelőznek minden megfontolást, döntést. Ezek még a megfontolások és döntések előtt támadnak a lélekben és közvetlenül Isten hozza őket létre. Ha ezeket akaratunk elfogadó döntése követi, akkor ezen döntések által válnak a csak elégséges kegyelemből hatékony kegyelemmé.

A tomisták elutasítják ezt az álláspontot, amely a kegyelmet végső soron egy pszichikai valósággal azonosítja. Szerintük a kegyelem nem azonosítható semmilyen pszichikai valósággal, ez ontológiai értelemben vett mozdítás, amely kiterjed a megfontolást, döntést megelőző pszichikai tényekre, a kegyelemmel együttműködő döntésre, és az ezt követő tettre. A kegyelem valójában praemotio physica supernaturalis, természetfölötti előzetes mozdítás, indítás, amely természetfölötti erőt is ad az ember üdvösségre irányuló tetteinek. Az elégséges és hatékony kegyelem pedig úgy különbözik egymástól, hogy ezekben különböző indításokról, mozdításokról van szó. Az első indítás csak az üdvösségre irányuló döntés feltételéhez, lehetőségéhez vezet el (amit a molinisták a tulajdonképpeni aktuális kegyelemnek tartanak), a második viszont magára a kegyelem elfogadása melletti döntésre mozdít. A második esetben van szó a hatékony kegyelemről, az elégséges kegyelem hatékony kegyelembe való átmenete tehát egy új isteni mozdítás által valósul meg.

4 bejegyzés (“A hatékony és az elégséges kegyelem. 3.rész”)

  1. Melyik manapság az elfogadottabb, a molinista vagy a tomista álláspont?
    Milyen más iskolák vannak?
    Az Interneten több helyen olvastam, hogy a tomista álláspontot akarták az egyetlen hivatalos és elfogadható állásponttá tenni, ez mennyire igaz?

    “Elégséges és hatékony kegyelem”: amennyiben az elégséges kegyelem csak az üdvösségre irányuló döntés feltételéhez, lehetőségéhez vezet el, lehetséges annak elfogadása a szabad akarattal és így üdvösség? Más olvasmányaim alapján csak azok üdvözülnék, akik hatékony kegyelmet kaptak, mivel a szabad akarat válasza a “csak” elégséges kegyelemre elutasító.

    Amennyiben helyes, amit az előző bekezdésben írtam, hogy választja ki Isten, kik kapjanak hatékony kegyelmet?

    • Mostanában ezek a kérdések nincsenek a teológiai érdeklődés központjában. A jezsuita skolasztika, amely a molinizmus fő képviselője volt, a zsinat után egy-két év alatt összeomlott. A tomizmus máig létezik és sok világi filozófus is tomistának tekinthető. A tomizmusnak kedvez napjainkban az Arisztotelész iránt az utóbbi években felébredt érdeklődés is (https://www.firstthings.com/article/2018/08/aristotle-returns).

      A tomista-molinista vitában jelen volt a domonkosok és jezsuiták közti presztizs is. A domonkosok a jezsuitákat szemipelágiánizmussal, a jezsuiták a domonkosokat pedig kálvinizmussal vádolták. Azt hiszem, a 16. század elején valamelyik pápa megtiltotta, hogy ebben a vitában egymást eretnekeknek nevezzék.

      Hittétel, hogy van hatékony kegyelem, amely az üdvösségre vezet. Az is hittétel, hogy ez a kegyelem sem veszi el az ember szabad akaratát. Ugyancsak hittétel, hogy van csak elégséges kegyelem is, amelyet nem kísér az akarat közreműködése. Schütz Antal megjegyzi, hogy méltán imádkozhatunk: a csak elégséges kegyelemtől ments meg Uram minket. A predestináció hittitka alapján tudjuk, hogy Isten kiválaszt az üdvösségre, de ez a kiválasztás nem kapcsolja ki a szabad akaratot. Ilyen módon Isten nem választ ki a kárhozatra. Míg az üdvösség a kiválasztó Isten ingyenes ajándéka, addig a kárhozatot az ember teljesen magának köszönheti. Hogy ez hogyan történik, nem látjuk át, a tomizmus és a molinizmus kétféle értelmi megközelítést ajánl föl, de ezek messze vannak a teljes magyarázattól. Erről többet majd csak odaát fogunk megtudni.

  2. Valóban megtiltotta: https://en.wikipedia.org/wiki/Congregatio_de_Auxiliis

    Amit sajnos még mindig nem vagyok képes megérteni, hogy a tomista modell szerint hogyan kapnak egyesek hatékony kegyelmet (hogyan választ Isten). Amennyiben csak Isten “szuverén akaratától függõen”, ez számomra kicsit úgy hat, mintha akár véletlen kiválasztásról is szó lehetne. Persze mivel Isten jó, igazságos, maga a szeretet és kegyes hozzánk (http://www.vatican.va/archive/ccc_css/archive/catechism/p1s2c1p1.htm kulonbozo pontjai pl.), ezért ez kizárt, mindenesetre úgy érzem, hogy a választás során Isten felhasznál valamiféle “tudást”, ami arra vonatkozik, hogy az egyes emberek mit tennének szabad akaratukkal (ami ismét a molinizmus felé vezet).

    • Az, hogy hogyan választ Isten, nem tudjuk megérteni. Azt sem, hogy miért teremt olyat, akiről tudja, hogy elkárhozik. Legalább egy ilyen teremtmény van, a Sátán.

      Az üdvösségre való eleve elrendeléssel kapcsolatban a molinisták megpróbálnak valamilyen magyarázatot adni. A tomisták ezt nem teszik, számukra ennek a „végső elv” az örök isteni határozat. Ez nem véletlen, ebben az isteni bölcsesség nyilvánul meg, ugyanakkor „levezethetetlen”. Mint ahogyan az is levezethetetlen, hogy Isten miért teremtett egyáltalán és miért olyannak teremtette a világot, amilyen. Az egyén üdvösségre való eleve elrendelés sem véletlen, de nem is vezethető le.

      Azt hiszem itt is elérkezünk annak a a határához, amit itt a földön Istenről tudhatunk.

Hozzászólás a(z) gÁbor bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>