A cselekedet tárgyának erkölcsisége

Az emberi cselekedetek fontos tulajdonsága, hogy ezeknek erkölcsileg jó és rossz minősítésük van. Az erkölcsi jóval már régebbi bejegyzések is foglalkoztak, a következőkben arról lesz szó, hogy az emberi cselekedetek esetében melyek azok a mozzanatok, amelyek jóvá vagy rosszá teszik a cselekedetet. Az utóbbi évtizedek erkölcsteológiájában ezzel kapcsolatban több olyan elképzelés is fölmerült, amelyeket nehéz összeegyeztetni a katolikus erkölcstan, a tanítóhivatal tanításával. Ezekben az elképzelésekben az a közös, hogy az erkölcsi jót és rosszat nem annyira a cselekedet tárgyában, hanem főleg a cselekvő szándékában, illetve a cselekedet körülményeiben keresik.

Aquinói Szent Tamás a Summa Theologica erkölcstani részének első felében foglalkozik az emberi cselekedetek erkölcsi jóságával és rosszaságával (ST I/II q. 18). Egy másik, ezt megelőző kérdés (ST I/II q. 6) azzal foglalkozik, hogy az ember mely cselekedetei (actus hominis) tekinthetők erkölcsileg minősíthető emberi cselekedeteknek (actus humanus). Szerinte az erkölcsileg minősíthető, emberi cselekedeteket az jellemzi, hogy ezek valamilyen, a cselekvő által felismert jó, cél felé  mozduló cselekedetek (voluntaria, utalva a cél felé mozdító akaratra). Érdekes módon az állatok esetében is felfedezhető a valamilyen értelemben a felismert cél felé mozdulásból származó cselekvés: az állati, érzéki megismerés is képes valamilyen cél fölismerésére és az érzéki vágyóképesség a felismert cél elérésére mozdít (a. 2). Az állat esetében ez a fölismerés azonban nem a szellemi értelemben történik, a cselekvésre sem a szellemi akarat indít. Az ember szellemi megismerése a megismertben felismeri a jót, amely cél lehet. A szellemi vágyóképesség, az akarat pedig dönt arról, hogy efelé mozdulva ezt elérendő célnak tekinti-e vagy nem. Hasonló döntés vonatkozik a cél megvalósítására szolgáló eszközök megfontolt választására is. Az állat esetében ilyesmiről nincs szó, az állat azonnal (subito) mozgásba lendül az érzékelésben felismert cél elérése érdekében (a. 2).

Az állat esetében nyilván nem lehet erkölcsileg értékelhető cselekedetről beszélni, az erkölcsileg értékelhető cselekedet, az emberi cselekedet szándékos, szabad akaratú, megfontoláson alapuló cselekedet, amelyhez hozzátartozik a cél felismerése, a céllal kapcsolatos megfontolás és döntés majd a döntésnek megfelelő külső cselekvés. (A külső cselekedet nem szükségszerűen következik be, hiszen az akarat döntése lehet a nem cselekvés is.) A cselekedet jóságát éppen az adja, hogy ez a folyamat minden vonatkozásában helyesen, a szellemi képességek helyes használatával, az ember természetével összhangban játszódik le. A cselekedet erkölcsi rosszasága pedig abból adódik, hogy a folyamat nem a képességek helyes használatával, nem az ember természetének megfelelően játszódik le.

A cselekedet egyedi dolog, a fent leírt folyamat konkrét emberben lejátszódó folyamat. Felmerül a kérdés, hogy a cselekedetek egyedisége ellenére lehet-e ezeket erkölcsileg minősíteni már a cselekedetet megelőzően. Másként föltéve a kérdést: lehet-e a cselekedeteknek tárgyuk alapján egy olyan osztályozását felállítani, amely osztályozás az erkölcsi jó és rossz szerinti osztályozást magába foglalja. Ez az osztályozás már a cselekedet tárgya alapján, az adott osztályba tartozó cselekedet választása által megadja magának a konkrét cselekedetnek az alapvető erkölcsi minősítését, jóllehet a teljes cselekedet erkölcsi minősítését még a cselekvő szándéka és a cselekedet körülményei is befolyásolhatják. Általában az osztályok hierarchikus rendjében egy-egy osztályt, nemet (genus) a megkülönböztető jegyek (differentia specifica) szerint oszthatunk fel alosztályokra, fajokra (species). A helyesen megadott megkülönböztető jegyek úgy osztályoznak, hogy egy dolog csak egyetlen alosztályba (fajba) tartozhat és az osztály minden tagja benne van egy alosztályban. (Példa rossz osztályozásra: a számokat aszerint osztjuk fel, hogy párosak-e vagy az utolsó számjegyük nulla. A 20 páros, de az utolsó számjegye is nulla, ráadásul a 21 egyik osztályba sem tartozik.) Fontos megjegyzés, hogy maguk az osztályok nem tekinthetők valóságosan létezőknek, ezek értelmünk termékei. Az osztályok azonban mégsem a valóságtól független dolgok, mert az osztályozás a dolgokban valóságosan meglévő azonosságokra és különbségekre mutat rá. Amikor tehát arról beszélünk, hogy az erkölcsi jóság és rosszaság fajt alkotó különbség, akkor a jó és rossz közti valóságos különbségről van szó. Erre a valóságos különbségre Szent Tamás többször is utal: a jó dicséretre méltó, érdemszerző, a rossz pedig az elítélést vonja maga után.

Szent Tamás szerint a cselekedetek tárgyuk szerint erkölcstani szempontból osztályozhatók, azaz tárgyuk szerint lehetnek jók és rosszak. Szerinte a cselekvés tárgya mint osztályt, fajt alkotó jegy tartalmaz valamilyen anyagi (materialis) és formai mozzanatot. (Az „anyagi” jelző a skolasztikus terminológiában sokszor arra utal, hogy valami nincs teljesen meghatározva, a teljes meghatározottságot valamilyen ehhez hozzáadódó, formai mozzanat hozza meg.) A cselekedet erkölcstani szempontból vett tárgyában az anyagi mozzanat tulajdonképpen az, hogy mi a cselekedet a maga „fizikai” valóságában. Szent Tamás ezt úgy fejezi ki, hogy a tárgy anyagi mozzanata az, ami körül (circa quam) folyik a cselekedet. A tárgy anyagi mozzanata alapján is lehet valamilyen fizikai értelemben vett osztályozást végezni, de ez az osztályozás az erkölcstan szempontjából nem kielégítő. Az erkölcstan szempontjából a tárgyban jelen kell lennie annak a formai mozzanatnak is, amely szerint a cselekedet jó vagy rossz. Fontos megjegyzés, hogy a tárgyban az anyagi és formai mozzanatok ugyan különböznek egymástól, de ezek egymástól elszakíthatatlanok. Ha csak a tárgy anyagi mozzanatát vesszük figyelembe, akkor megérkezünk ahhoz a napjainkban előforduló erkölcstani állásponthoz, amely szerint az erkölcsi minősítés nem jöhet a tárgyból, ez a cselekvő szándékából származik 1.

Mint már említettük végső soron az erkölcsileg minősíthető cselekedetek konkrét cselekedetek konkrét cselekvővel, konkrét körülményekkel. A cselekedetek tárgy szerinti erkölcstani osztályozása azonban megelőzi a konkrét cselekedetet. Ez azért lehetséges, mert a cselekvő ugyan egyedi létező, de ő egyben ember is, sok más emberrel együtt. Éppen a közös emberségből adódóan a célokat illetően jelen kell lennie egy olyan egységnek, azonosságnak is, amelynek alapja a közös emberi természet. Az ember természetes, jó hajlamai a közös természetből fakadnak, a cselekedeteknek ezekkel kell összhangban lenniük, ezek szerinti cselekedeteknek kell lenniük. Szent Tamás felsorolása alapján (ST I/II q. 94 a. 2) az ember alapvető hajlamai, törekvései a következők:

  1. Mint minden szubsztancia, az ember is törekszik létezésének saját természetének megfelelő megőrzésére (önfenntartás).
  2. Az ember mint az állatvilág tagja törekszik a saját fajának, az emberi fajnak megőrzésére (a faj fenntartása). Ez az alapja a szexuális kapcsolatoknak, az utódok felnevelésének stb.
  3. Az ember mint értelmes létező törekszik a megismerésre, mindenekelőtt Isten megismerésére.
  4. Az ember társas lény. Ebből fakadnak azok a hajlamok és célok, amelyek a társas életet lehetővé teszik, előre mozdítják.

Ezen célok felett van az ember végső, természetfölötti célja, az Isten színről-színre látása. Egy cselekedet akkor jó, ha ez összhangban van a fenti törekvésekkel, az ember természetes céljaival és természetfölötti céljával. Egy cselekedet akkor kerülendő rosszként, ha nincs meg ez az összhang. Minthogy ez a rend mindenki számára közös, ezért jelzik a cselekedetek tárgyuk alapján képezett erkölcstani osztályai az osztályba tartozó cselekedetek erkölcsi minősítését még a konkrét megvalósítás előtt. Az osztályozás legalsó szintjét elérve azonban már csak egyedi cselekedetekkel találkozunk, így a cselekedet teljes erkölcsi minősítésében figyelembe kell venni a cselekvő szándékát és a cselekedet körülményeit is, a tárgy mellett tehát ezek is befolyással vannak az cselekedet végső erkölcsi minősítésére. Ahhoz, hogy egy cselekedet jó legyen, szükséges, hogy a cselekedet tárgya és szándéka jó legyen,  körülményei pedig megfelelők legyenek. Ha ezek egyike is hiányzik, akkor már a cselekedet nem lehet jó. Ennek az az oka, hogy a cselekedetnek végső soron meg kell felelnie a célok előbb említett rendjének, és ezt a tárgy, a szándék és a körülmények együttesen tudják biztosítani. A jó tárgy például párosulhat rossz szándékkal. Ez történik akkor, amikor valaki azért ad alamizsnát, hogy ezzel hivalkodjék.

A teljesség kedvéért még megemlítjük, hogy Szent Tamás szerint még erkölcsi szempontból is lehet olyan osztálya a cselekedeteknek, amelyben a tárgy nincs közvetlen vonatkozásban a fentiekben említett célokkal, és így az ehhez az osztályhoz tartozó cselekedetek önmagukban véve semlegesek (ST I/II q. 18 a. 8). Szent Tamás példája: egy fűszál felemelése a földről. Azt is mondja azonban (ST I/II q. 18 a. 9), hogy a konkrét cselekedetek szintjén már nincsenek semleges cselekedetek, hanem csak jó és rossz cselekedetek. Ennek az az oka, hogy az erkölcsi élet emberi cselekedetei szükségképpen irányulnak valamire, mert ennek hiányában már nem emberi cselekedetről (actus humanus) van szó, hanem csak az ember cselekedetéről (actus hominis). Ezért ha egy cselekedet tárgya szerinti osztályában semleges is, a megvalósultságban már a szándék és/vagy a körülmények miatt jó vagy rossz cselekedetté válik. Az erkölcsileg nem minősíthető konkrét cselekedetek esetében már inkább csak az ember cselekedetéről van szó. Szent Tamás példája: amikor az ember önkéntelenül megvakarja a szakállát.

Megemlítjük még, hogy a szoros értelemben vett emberi cselekedet és az ember cselekedete közti különbség szerepet játszik annak a kérdésnek a megválaszolásában, hogy egy osztálya szerint halálos bűn válhat-e valamilyen szándék, körülmény miatt bocsánatos bűnné. Szent Tamás szerint ez nem lehetséges (ST I/II q. 88 a. 5). Az egyetlen dolog, ami miatt egy halálos bűn bocsánatos bűnné válhat az, hogy a bűnös cselekedet nem tekinthető teljes mértékben emberi cselekedetnek, hanem itt már jelentős részben vagy teljesen csak az ember cselekedetéről van szó, azaz a gyakrabban használt kifejezéssel azt mondhatjuk, hogy a cselekedet részben vagy egészében erkölcsileg nem beszámítható. Az Amoris Laetitia apostoli buzdítás 8. fejezete arról beszél, hogy bizonyos esetekben (az osztálya szerint halálos bűn) házasságtörést állapotszerűen elkövetők nincsenek a halálos bűn állapotában. Ebből viszont az következik, hogy ők ebben a vonatkozásban (a szenvedély miatt) nem képesek teljes értékű emberi cselekedetekre. A halálos és bocsánatos bűn közti különbséggel, különös tekintettel a 8. fejezetre, az egyik következő bejegyzés foglalkozik majd.

Jegyzetek:

  1. A cselekedetek tárgyával, tárgy szerinti osztályozásával kapcsolatban előforduló álláspontokról jó áttekintést ad Duarte Sousa-Lara: Aquinas on the Object of the Human Act: A Reading in Light of the Texts and Commentators.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>