Az emberi természet fölvétele különösen illik az Igéhez (SCG. IV. c. 42)

A teremtés, a megtestesülés és a megváltás tényei nem vezethetőek le abból, amit Istenről tudunk. A Szentháromság titka sem vezethető le abból, amit Istenről értelmünk természetes ereje által tudunk, de a hívő értelem tudja, hogy az isteni létezés olyan értelemben elválaszthatatlan a Szentháromságtól, hogy Isten nem lehet Isten csak a Szentháromságban. Isten kifelé irányuló tettei szempontjából azonban nincs ilyen szükségszerűség. Isten lehet Isten teremtés, megtestesülés és megváltás nélkül is. Az 1. Vatikáni Zsinat dogmaként (DH 3025) mondja ki, hogy Isten a világot és a benne való dolgokat „kényszertől mentesen, szabad akaratból” teremtette. 

Az értelem számára a dolgok azonban elsősorban szükségszerű okaik által érthetőek meg, azaz olyan okok által, amelyek szükségszerűen okozzák a dolgot. A szabad cselekvés, éppen szabadsága miatt az értelem számára nem teljesen megindokolható. Így például a teremtésből szükségszerűen el tudunk jutni a teremtő Istenhez, de Istenből kiindulva nem tudunk teljes értelmi magyarázatot, levezetést adni  arra, hogy Isten világot teremtett. Hasonló a helyzet a kinyilatkoztatás, a megtestesülés és a megváltás misztériumaival is. Ezért ilyenkor a teológiai gondolkozás, érvelés, amikor a „miértre” keresi a választ, az úgynevezett konveniencia-érvekhez fordul: nem ad levezetést, de bemutatja, hogy ami mellett „érvelünk”, igen mély összhangban van azzal, amit Istenről, más hittitkokról tudunk. Magát a convenio ígét magyarra az „illő”, „illik”, „megfelel” szavakkal lehet lefordítani. Folytatás