A szexuáletika tomista megalapozása (3)

Az egyik régebbi bejegyzésben arról volt szó, hogy a tomista filozófia szerint az erkölcsi jó a metafizikai jóra, a jóra, mint a létezés jóságára alapul. Minden létező dolog természeténél fogva van célokra irányítva és a létező számára ezeknek a céloknak a megvalósítása a jó. Az ember alatti világban ez a célra törekvés nem tudatos, az ember viszont értelmével felismeri a célját, amely számára megvalósítandó jóként jelenik meg, az akarat pedig szabadon dönt valamilyen megvalósítandó jó mellett. Ha az ember cselekvése összhangban van természetében adott céljaival, akkor ez erkölcsi értelemben véve jó cselekedet, ellenkező esetben pedig ez rossz cselekedet, bűn.

Az előző bejegyzésben az ember szexualitásának mint képességnek a célját vizsgáltuk. Megállapítottuk, hogy ennek (a bejegyzésben bevezetett kifejezéseket használva) prokreatív és unitív célja van. A prokreatív cél abból adódik, hogy az embernek mint biológiai létezőnek célja az emberi nem fennmaradásáról, utódokról való gondoskodás. Az unitív cél azt jelenti, hogy a férfi és a nő mint személyek a szexualitás képességének használatában szeretetben egyesülnek. Az ember természetében lévő szexuális képességnek tehát kettős célja van: a prokreatív és az unitív cél. Ez a két cél olyan értelemben ad egységet, hogy ezek együttesen adják meg a szexualitás értelmét, bármelyik is hiányzik a kettő közül, a szexualitás az emberi természetben értelmetlen lenne. Fontos hangsúlyozni, hogy ez a kettősség nem az ember szándékából adódik, hanem az ember természetéből, ez akkor is megvan, ha ez nincs a cselekvő ember szándékában. Folytatás