A megszentelő kegyelem állapotában lévő és a nem ebben az állapotban lévő jócselekedetei közti különbséget pontosabban az érdem teológiai fogalma alapján lehet megérteni. Több mint két évvel ezelőtt az érdemről készült egy bejegyzés. A lényeg az, hogy a megszentelő kegyelem állapotában lévő jócselekedetei valóságos jogcímet, érdemet tartalmaznak. Ennek alapja nem önmagában a jócselekedetben van. Arról van szó, hogy a megszentelő kegyelem állapotában Krisztusnak, a szölötőnek, a főnek kegyelmeiben és érdemeiben részesül az ág, a tag is. Tehát az érdemet nem valamilyen üzleti tranzakciónak kell tekinteni, ez a kegyelem állapotában lévő embernek abból az Isten előtti kedvességéből fakad, amelynek forrása a Fő, Jézus Krisztus. A megszentelő kegyelem állapotában szerzett érdemeket a teológia a nehezen lefordítható meritum de condigno kifejezéssel különbözteti meg a meritum de congruo értelemben vett érdemektől. Az utóbbiak esetében már a cselekedetben nincs jogcím, hanem a cselekedeteket Isten irgalmas szeretete által figyelembe veheti. Ilyen érdemeknek tekinthető a másokért végzett jócselekedet, vagy a nem megszentelő kegyelem állapotában végzett jócselekedet.

A modern teológia indokolatlanul sokat foglalkozik a nem megkereszteltek üdvösségének módjával. Beszélnek anonim kereszténységről, világvallásokban lévő kegyelmi struktúrákról stb. Egy biztos, ha valaki saját hibáján kívül nincs megkeresztelve, ez csak ezért nem kárhozhat el, mert ez ellentmondana Isten jóságának. Az is biztos, hogy senki sem üdvözül a maga hozzájárulása nélkül: qui te creavit sine te, non te salvabit sine te (aki téged nélküled megteremtett, nem fog üdvözíteni nélküled), mondja Szent Ágoston. A nem megkeresztelt jócselekedetekben következetes és mindvégig kitartó élete tehát de congruo értelemben vett érdemként jelenhet meg az igazságos és irgalmas Isten előtt, az üdvösségre való jogcím nélkül.

Az érdem teológiai fogalma méltánytalanul háttérbe szorított fogalom. Ugyanis ez a fogalom „tartja egyensúlyban” az üdvösség ingyenességét és az üdvösséghez szükséges emberi hozzájárulást. Minthogy de condigno érdemeket csak a megszentelő kegyelem állapotában lehet szerezni, a megtérés nem érdemelhető ki ilyen értelemben. Hasonlóan nem érdemelhető ki a végsőkig való kitartás kegyelme, a gratia finalis perseverantiae sem.

Az érdem fogalma utal a megszentelő kegyelem állapotának természetfölötti méltóságára. A kegyelem által cselekedeteink olyan szintre emelkednek, hogy jogcímet tartalmaznak az üdvösségre. A jócselekedeteket általános értelemben kell venni, ezek felölelik a felebaráti szeretet cselekedeteit, de tartalmazzák az Istenre irányuló cselekedeteket, az imádságot, az önmegtagadást, általánosan fogalmazva a hit, a remény és a szeretet erényeinek és a többi erénynek a gyakorlását.

Azt a katolikus egyház is vallja, hogy ‘Senki sem lehet önerejéből jó, hacsak nem az abban való részesedés által, amit Ő ad, aki egyedül jó.’

(Denzinger 240.)

Hasonló a tridenti zsinat tanítása is (Denzibger 1546)

A szabad akarat kérdésében viszont valóban különbség volt a korai protestantizmus és a katolikus egyház álláspontja között.