Az idő egyébként az ember ideje, de ez nincs a valóságtól elszakadva, mert az ember ezáltal méri a valóságos változásokat, ezek valóságos, egymáshoz való viszonyát (előbb, utóbb stb.). Amikor a halál által a lélek ki lesz ragadva az anyagi világ állandó változásából, a lélek ideje is más lesz, hasonlítani fog az angyalok idejéhez (aión, aevum), amely már nem az állandó és folyamatos változást tükrözi. Ezért a halál és a föltámadás közti időt nem a mostani, földi időnkhöz hasonlóan kell elképzelni, az üdvözültek a világot már nem megtapasztalható változásain keresztül látják, hanem Istenben. A feltámadás utáni embert sem a biológiai változásokhoz szorosan kötödő idő fogja jellemezni, hanem az egész ember célhoz való megérkezettségének örökkévalósága, amely azonban nem azonos Isten teljes időtől való függetlenségével.

“A döntő pillanatban megrezzen a lélek. Az élet után kezdődik valami. A megsejtett örökkévalóság. Ennek a súlyát érzi a haldokló.” (Victor Hugo)

A kérdésem az, hogy ugyanez a viszony a jövőre vonatkozóan is irányelv lehet? Ezzel összefüggésben gondolkodtattak el a fentiek. Pl. a természettudományos számítások szerint a napunk kb. 5 milliárd év múlva kiég és felrobban. A teológiai eszkatológia tiltja a történelmi jövőnek egy olyan elképzelését, ahol a távoli jövőben a naprendszerünk lakatlan lesz? Vagy egy közelebbi összefüggésben egy hasonló kérdés: Ma már lényegében fel tudjuk robbantani a bolygónkat (legalábbis a bioszféránkat), ha olyan őrültek vagyunk, hogy engedjük, hogy ez valamilyen zavaros módon megtörténjen. Ilyen értelemben az emberiség jelen állapotában már totális önpusztításra képes (ami remélhetőleg nem válik valósággá). egy mai Summa Theologica-ban kérdésként vetődhetne fel, hogy a teológiai eszkatológia (a hitünk) kizárja-e / befolyásolja-e annak a valószínűségét, hogy ez az ember okozta kataklizma megtörténjen? avagy ez ugyanúgy nem függ hitbeli kérdésektől, mint az, hogy egyéni életében sajnos nem kevés ember jut el az öngyilkosságig, amit szándékosan vagy egy örült pillanatban meg is valósít.

Ez egy olyan kérdés, aminek ma realitása van, de a 13. században föl sem vetődhetett, mert a totális önpusztítás lehetőségének el sem tudták képzelni az eszközeit. Az nem kérdés, hogy ezek ma kezünkben vannak.

Azt hiszem, ha egy x-y tengelyes koordináta rendszerben szeretnénk ezt valahogy szemléltetni (csak matematikai érdeklődésűeknek, bár ez a „matematika” elemi), akkor talán egy x tengelytől alig eltérő egyenesen lehetne ábrázolni a közös eseményeket. Valójában nem a teljes egyenesről van szó, hanem ennek csak a nagy eseményeket jelentő néhány pontjáról. Ekkor a földi időt az x tengely jelenthetné, amelyre vetítve a pontokat, ezek között igen nagy távolságok vannak, amelyek ki vannak töltve a „földi” eseményekkel. Az y tengelyre vetítve azonban ezek a pontok közel vannak egymáshoz. Természetesen ez a hasonlat sem tökéletes.

Az idő sok szempontból vizsgálható „jelenség”. Nézhetjük ezt a filozófia szempontjából is, de például a fizika szempontjából is. Erre a kérdésre még egy bejegyzésben vissza szeretnék térni.

Akkor szólunk jól, ha mindenki vagy legalábbis a többség értheti. Sajnos a matematikai, fizikai hasonlatod érzésem szerint nem alkalmas erre és inkább leír semmint megmagyaráz valamit. Ami kikövetkeztethető belőle az, hogy az idő és örökkévalóság nem egymást kizáró fogalmak.

A lényeg érthetően és világosan magam és mások számára: az örökkévalóság létezése nem jelenti a teremtmények számára az ismeretek és történések egymásutániságának, vagyis az időnek a hiányát. A teremtettséghez hozzátartozik az időnek való alávetettség.

Megpróbálom kifejteni. Remélem sikerül jól leírni, amire gondolok (nem megy mindig).

Vegyük mondjuk a Celsius és a Fahrenheit skálát. Ezek pontjai kölcsönösen egyértelműen átszámíthatók egymásba. Hasonló a helyzet a különböző kultúrák időszámításaival (ha tudjuk legalább egy eseményről, hogy hányban történt egyik és másik időszámítás szerint)

A matematikában és fizikában viszont léteznek olyan mennyiségek is, amelyek esetleg még függnek is egymástól, ennek ellenére nincs köztük kölcsönösen egyértelmű megfeleltetés.

Például az x-y síkon minden egyenes x koordinátájából megkapható az y koordináta. Kisebb x-hez kisebb vagy nagyobb y tartozik, az egyenes dőlésétől függően. Tehát az x koordinátából egyértelműen meg tudom mondani az y koordinátát és fordítva.

Azonban ha az egyenes merőleges az x tengelyre, akkor minden y-hoz ugyanaz az x érték tartozik, nem lehet azt mondani, hogy ha ‘y nő akkor x is nő (vagy fordítva)’.

Ez az egyenes lehet maga az y tengely is, arra is igaz, hogy minden pontjának x koordinátája ugyanaz. Egyik pontja sincs tehát ‘előrébb’ vagy ‘hátrébb’ a többinél.

A két ‘merőleges időtengely’ tehát azt fejezi ki, hogy amíg az aionban múlik az idő, addig az evilági idő nem változik (vagy fordítva).

Az idő és örökkévalóság egymáshoz való viszonya adott, de örök misztérium is. Nem hiszem, hogy ezt modellezni lehetne. Itt inkább az üdvös félelemnek és üdvös reménynek van helye. Az egyik a pokolra a másik az örök boldogságra vonatkozik. Ez visszautal tudatos gondolataink és cselekedeteink felelősségére és súlyára. Az itt és most jelentőségére. Földi időnk rövidségére. A bűnbánatra. Életünk megjobbítására. A haldoklóknak való lelki segítségnyújtásra. Itt nem merő elméleti kérdésről van szó, hanem egy nagy titok előtti megrendülésről és életünk végső céljáról az örökkévalóság kapuja előtt.