Tényleg elképzelhető, hogy soha nem kapunk természettudományos választ a kérdésünkre.
De ha lenne is egy általánosan elfogadott, legvalószínűbb forgatókönyv, annak sem lenne semmilyen kényszerítő ereje.

Amiről eddig nem esett szó az az, hogy talán az első emberpár létrejöttén túl is csodás események kísérték az emberiség elszaporodását.
Ha lehet, szeretjük kiküszöbölni a csodákat, ami érthető. Viszont nem szabad elfelejteni azt sem, hogy mi eleve egy olyan történetben hiszünk, amelynek vannak csodás elemei is.

Szerintem se.

Köszönöm még egyszer az érdekes hozzászólásokat!

Ebben elvben egyetértünk. Viszont hozzá kell tenni, hogy senki sem ismeri a ‘természettudomány által egyértelműen eldönthető kérdések’ körét.

Tudtommal a probléma tudományosan úgy ragadható meg, hogy “mitokondriális Éva” és “Y-kromoszomális Ádám” a genetikai kormeghatározások alapján nem egy korban éltek (ami a női ágon pontosabb eredményhez vezet). Akár évezrednyi távolságra is élhettek egymástól. Valószínűsíthető, hogy minden ma élő ember egy férfi ágon tőlünk nézve egységes törzs férfitagjaitól és egy szintén tőlünk nézve női ágon egységes törzs női tagjaitól származik. Mondjuk valamilyen katasztrófa után két csoport (az egyik férfi katonákból állott) találkozott, és az ő utódaiktól kezdve van “rokonságban” “mitokondriális Éva” és “Y-kromoszomális Ádám”, akik valószínűleg nem ismerték egymást. Ez egy matematikailag jóval valószínűbb változat a mai emberiség genetikai múltjának ujjlenyomata mögött, mint az egykorú két genetikai őszülő feltételezése. A kérdés az, hogy helyes-e azt várnunk a Szentírástól, hogy a jelentős tudományos valószínűségi érvvel szemben állást foglal egy ilyen kérdésben. A kérdés pedig ma azért kiélezett, mert a globális emberiség genetikai ujjlenyomatáról éppen ezekben az években készítenek minden eddiginél pontosabb digitális térképet, aminek a folyamatban lévő számítógépes kiértékelése nyomán bizonyos genetikai összefüggések és azok időbeli vetületei ugyanolyan ténnyé válhatnak, mint hogy a Föld gömbölyű (és ma erről nem filozófusok vitatkoznak, hanem látjuk űrfelvételeken, hogy hát ez a helyzet, bár a Biblia korongnak feltételezi, és anno teológiai érvekkel is védték a laposságát; vö fenti-mennyei és lenti-pokoli világ tradicionális képzete).

Mégegyszer: a saját álláspontom – Ratzingerhez és a tanítóhivatal utóbbi félévszázadban tanúsított magatartásához hasonlóan – az, hogy az illetékességi területeket keményen szét kell választani a tudomány szintjén elvileg eldönthető kérdésekben, és ez ilyen. Ezen elv melletti helyes vagy helytelen döntésnek a “poligenizmus” kérdésénél sokkal nagyobb tétje van, ami már hit és értelem viszonyának a legmélyebb, világosan a hitletéteményhez tartozó kérdését érinti / érintheti.

Kortársak feljegyezték, hogy XII. Piusz az ősrobbanás elméletet is meg szerette volna említeni a Humani Generis enciklikában, mint ami a “creatio ex nihilo” látványos empirikus támaszát nyújtja, pedig akkor még sokkal bizonytalanabb státuszban volt ez a kozmológiai elmélet a mai helyzeténél. Erről a szaktudós tanácsadói sikeresen lebeszélték, mert rendelkezésre állt ehhez már egy kellően fejlett szaktudományos-fizikai érvrendszer. Az 1950-ben még csak a fenotípusos és paleontologiai érvelés alapján álló evolúciós folyamat épp három év múlva (1953-ban) tárta fel a maga molekuláris biológiai mechanizmusát (Watson – Crick), amivel – a fent említett objektív tudományos vizsgálat lehetőségével – XII. Piusz még nem számolhatott, és szaktudósok pedig ezen a ponton még nem tudták kellő érvekkel meggyőzni. Ismerve XII. Piusz tudomány iránti tiszteletét, nagy kérdés, hogy 1953 után is ilyen formában írta volna-e a Humani Generisnek ezt a passzusát (amiben azért ő isfeltételesen érvel):

“Cum vero de alia coniecturali opinione agitur, videlicet de polygenismo, quem vocant, tum Ecclesiae filii eiusmodi libertate minime fruuntur. Non enim christifideles eam sententiam amplecti possunt, quam qui retinent asseverant vel post Adam hisce in terris veros homines exstitisse, qui non ab eodem prouti omnium protoparente, naturali generatione originem duxerint, vel Adam significare multitudinem quamdam protoparentum; cum nequaquam appareat quomodo huiusmodi sententia componi queat cum iis quae fontes revelatae veritatis et acta Magisterii Ecclesiae proponunt de peccato originali quod procedit ex peccato vere commisso ab uno Adamo, quodque generatione in omnes transfusum, inest unicuique proprium (cfr. Rom. 5, 12- 19; Conc. Trid. sess. V, can. 1-4).”

(Ezzel elsősorban Matthaiosnak arra a kérdésére próbáltam válaszolni, hogy milyen meggyőző érvet tudna a tudomány a monogenizmussal szemben felvetni.)

Kedves Matthaios,

Nem arról van szó, hogy a megismerésnek belső mozzanata valamilyen szabad belátás is, és ezért az akarat (bűnben megcsorbult) készsége nálkül teljes és hiteles megismerés sem jöhet létre? Nyilván ez a “hatás” annál erősebben torzítja a megismerésönket, minnél közelebb állunk az elköteleződést követelő ismeretektől. Tágabb összefügésben minden megismerésnek van etikai dimenziója, de pl. a természettudományos ismeretek nagyobbik része mégis sokkal távolabbról érint minket, mint például egy abortusszal kapcsolatos élethelyzetben az erkölcsi jó belátása. Ma aktuális tudásterületek közül – az elköteleződési skálán – köztes példa lehet pl. az, hogy az ember bizonyos hajlamai mennyiben genetikai meghatározottságúak.

Garrigou-Lagrange atya – ha jól értem -, a kinyilatkoztatotásban kapott axiomatikus ismeretekből logikailag felépíthetőnek tekinti a teológiát (más koherens filozófiai rendszerekhez hasonlóan). Az így felépült rendszer viszont nincs üdvösségére a nem hívőnek, és ezért haszontalan a számára. Az ő szavai szerint olyan értelemben “hulla” ez a rendszer, hogy (1) hit nélkül nem látható be az alapok igazsága, (2) hit nélkül nem működhet üdvözítő tanként, ami a teológia voltaképpeni célja. Szerintem a hagyomány ennél erősebb értelemben köti össze a hit és az életszentség szerepét a teológia művelésében, ahogy erről J. H. Newman (“illative sense”)vagy H. U. von Balthasar (érzék a “Gestalt” megragadására) is beszél.