Paradigmaváltás a krisztológiában

A szerző a fenti krisztológiai példán túl általánosabban is írt a témáról a Vigilia 1997-es évfolyamának májusi számában, “Paradigmaváltás a kereszténységben” címmel.

Nem foglalkoztam a fizikai „paradigma-váltás” kérdéseivel sem. Csak arra akartam rávilágítani, hogy a fizika esetében a matematika analitikus módszerei mellett helye van a kanti értelemben vett szintetikus ítéleteknek is, amelyeknek alapja a megfigyelés, a kísérlet, és ezeken keresztül új információ jut a rendszerbe.

A paradigmaváltást egyébként a fizikában is sokszor olyan kísérleti adatok váltják ki, amelyek a régi rendszerben már nem vagy csak nehezen értelmezhetők. A kísérlet az a köldökzsinór, amely a fizikát a valósághoz köti. Az viszont kétségtelen, hogy az általános relativitáselmélet felfedezésére semmilyen “kisérleti kényszer” nem volt. Einstein messze megelőzte korát, elméletének a mai fizika keretei közé illesztése máig sem tekinthető teljesen megoldottnak, még mindig “ellenáll” az egységesítő törekvéseknek.

Az viszont érdekes kérdés, hogy a tudományos forradalom, paradigmaváltás fogalmai mennyire alkalmazhatóak a hittitkok megfogalmazására, mennyiben lehet így új információhoz jutni. Itt rögtön elválasztanám a hittitkok megfogalmazásának kérdését a teológiától mert a kettő között van ugyan összefüggés, de a kettő nem ugyanaz. A paradigmaváltás a régi rendszer sok kijelentését elveti vagy részigazságnak, az új, általánosabb rendszer speciális esetének tekinti. A hittitkok esetében ilyen paradigmaváltás nem történhet.

Ha a teológiát, mint tudományt nézzük, akkor valamilyen paradigmaváltás talán elképzelhető, de azért is itt óvatosabban használnám a fogalmat, mert a teológia „alapelvei” a hittitkok.

A téma újskolasztikus vitájáról itt található egy érdekes összefoglaló:

http://www.thesumma.info/reality/reality7.php

Ha jól értem, az Ön által írottak R. Garrigou-Lagrange OP álláspontját kívánják követni, akivel szemben Francisco Marin-Sola OP döntő vitát nyert az itt lefektetett álláspontját megvédve:

Francisco Marin-Sola, OP., L’evolutión homogéne du dogme catholique, 2nd edition (Fribourg, Switzerland: Oeuvre de Saint-Paul, 1924 – ez a kiadás vált klasszikussá)

A vita – még a ’30-as években – jelentős részben azon a ponton dőlt el Marin-Sola javára, hogy a hitletétemény eredetileg – az apostoloknak adott kinyilatkoztatásban – nem önálló állítások összességeként jelent meg, ahogy erről a Szentírás tanúskodik.

A tudományfejlődés pl a klasszikus mechanikából a relativitás-elmélet(ek) felé egyébként nem annyira új kísérletek vagy új területek felfedezése nyomán ment végbe, hanem sokkal inkább egy “paradigmaváltás” nyomán, ami jobban kifejezte az ismert adatok koherens összefüggéseit, és amely új rendszert később kísérletekkel volt alátámasztható. Mutatis mutandis, a teológia esetében ezzel analóg módon sem “kerülhet a rendszerbe új ismeret”?

A fentieket összegzi Leo Scheffczyk, aki szerint az egyház dogmáit a “nyelvi természetű” Krisztus-esemény (ld Logosz) “hajtványainak” kell tekintenünk, a dogmafejlődést pedig az egyetlen voltaképpeni “dogma” áthagyományozásaként, kifejtéseként kell felfognunk: “Abból az alaptételből, hogy az egyházi dogma a Krisztus-esemény mint ige-esemény hajtványa, azt a fontos következtetést is levonhatjuk, hogy az egyházi dogma lényegileg egy. Természetesen a valóságban számos dogmát megfogalmaztak. Mivel azonban az emberré lett Ige egy, végső soron a számos dogma sem értelmezhető másként, mint ennek az egynek a kibontásaként.” (142.o.)

Scheffczyk ezen a ponton azt is jól megvilágítja, hogy lényegileg mit kell “élő hagyományon” érteni: az Ige eleven üdvtörténeti jelenlétét a Szentlélekben, aminek a tanfejlődés összetett folyamata az értelmi befogadását juttatja kifejezésre.