A kvantummechanika egyik fontos, részleges értelmezési irányánál még az is lehetséges, hogy valójában minden elektron egy elektron-szubsztancia működése a világban! :-)

http://en.wikipedia.org/wiki/One-electron_universe

A szubsztancia tulajdonképpen a világban található legmagasabb szintű egység, amelyet egyben bizonyos állandóság is jellemez. Ez az egység abban is megmutatkozik, hogy ami szubsztancia, az önmagában létezik, szubsztanciaként nem lehet része, tulajdonsága egy másik szubsztanciának. Egy másik szubsztanciába való beépülés esetén megszűnik szubsztancia lenni, önálló lét nélkül válik a másik szubsztancia részévé, elveszti szubsztancialitását. Ez a sorsa például a vízmolekulának, amikor az ember része lesz. Ha azonban ez a rész valamilyen okból kiválik a szubsztanciából, visszanyerheti szubsztancialitását. A szubsztancia, mint kategória nem csak az anyagi világ dolgaira alkalmazható, tulajdonképpen egy angyal is szubsztancia. Az anyagi világ szubsztanciáit azonban jellemzi az anyagból és formából való metafizikai összetettség.
A teremtett világban azonban nem a szubsztancia az egyetlen megvalósuló egység, jóllehet ez a legmagasabb rendű és legszorosabb egység. Vannak más egységek is, ezekre néha a rendszer szót használják. Amikor a rendszer tagjává, részévé válik a szubsztancia, akkor megőrzi szubsztancialitását és maga a rendszer sem szubsztancia. Így a kismama és babája szoros egységet, rendszert alkotnak, de ez a rendszer mégsem szubsztancia. A kismama alakja, ami nem azonos a lényegadó formájával, utal erre az egységre, amely azonban nem az egy szubsztancia egysége, hanem a két (vagy ikrek esetén több) szubsztanciát tartalmazó rendszer egysége.
A világban lévő rendszereknek nincs szubsztancialitásuk. A bioszféra rendszere például a rendszer tagjainak tevékenysége, egymással való kapcsolatai, interakciói által létezik. Ezek valóságosan léteznek, de nem önállóan, hanem a rendszer szubsztanciális tagjaiban. A bioszféra önálló létezőként, mint fogalom jelenik meg az emberi értelemben, a tudományban. Erre a skolasztikusok valószínűleg a következő kifejezést használnák: „ens rationis cum fundamento in re”, azaz önállóan csak értelmünk fogalmaként létezik, de ennek a létezésnek van alapja a valóságban. A valóságban lévő alap az élőlények sajátos, egymásra vonatkoztatott működése stb.

Egy kérdés, ebből a részből kiindulva, és távolabbról a természetfilozófia témájához is kapcsolva: “Amikor egy atom beépül egy önálló vegyületbe, egy molekula egy önálló élő szervezetbe, akkor a beépülő elveszti önálló formáját, a formából fakadó tevékenységeinek egy része azonban megmaradhat. Ezek a tevékenységek azonban már nem egy önálló vegyület vagy molekula tevékenységei, hanem a befogadó létezőben lévő rész működése.”

A magzat megfoganása előtt az anyának a “formája” ugyebár a lelke. A fogantatástól a magzatnak is önálló formája van, hiszen lelke van. A “kismamának” (mint biológiai-élettani egységnek) van szubsztanciája, de nincs “formája”? Hogy van ez? Nem kötözködésből kérdezem, hanem próbálom megérteni, hogy pl. a forma-szempontjából nézve Szent Tamás hogy fogta fel az emberi élet kezdetének forma-dinamikáját és pl. a születést. Valami módon a kismama formájával interferál a magzat formája, hiszen ez az anyuka alakján is jól látható! :-)

Egy másik kapcsolódó kérdés: olyan mindenféle létezőket magában foglaló, összetett rendszernek, mint a bioszféra, gondolom szintén van valamilyen szubsztancialitása, hiszen ma tudjuk csak igazán, hogy ez egy alapvető ökológiai egység. A bioszférának van “formája” metafizikai értelemben? Ez tárgyi, növényi, állati, emberi forma nem lehet. Akkor mi?