Minek a restaurációja lenne helytelen?
A X.Piuszos Testvéri Társulat valóban megvádolható pelagianizmussal? Tőlük vett idézet/bizonyíték erre vonatkozóan?

Ultra katolicizmus nem létezik!
A Rózsafüzér-hadjárattal semmi baj. Ez az Egyház állandó ajánlásán és gyakorlatán, a Szűzanya kérésén, az Üdvözlégy Mária imádság csodálatos mivoltán és hatékonyságán és az Üdvözítő élete és megváltó műve feletti üdvös elmélkedésen nyugszik. Nem hiszem, hogy Lefebvre hívei az elmondott imádságok számában, saját cselekedeteikben bízva, Isten kegyelme nélkül remélnék örök üdvük elnyerését.

A “pelyva” említésének helyes értelmezéséhez hozzászólva: “1273 december 6-án, misézés közben Tamás testvérnek misztikus élménye, látomása volt. Mélyen megrendülve hallgatásba burkolózott és abbahagyta az írást. Reginaldusnak csak annyit vallott meg: “Olyat láttam, hogy ahhoz képest mindaz, amit írtam, olyan, mint a pelyva.” (Dudich Endre: A megismerés útvesztői)

(1) A mindenkori pápa elsődleges hivatása az, hogy az élő hagyománynak – a maga összetettségében – minél hitelesebb tanúja legyen, mégpedig az egyház életének az aktuális kontextusában. Figyelemre méltó, hogy II. János Pál olyan tanúságtételre volt képes, amelybe – benyomásom szerint – a két utóda is természetes módon belefér.

(2) Idézet: “A vatikáni szóvivő, P. Lombardi azt mondta, nincs megjegyezése az „üggyel” kapcsolatban. A megbeszélésen a pápa említést tett a Vatikán reformjáról, a vatikáni homo-lobbiról, korrupcióról, de azokról is, akik „szentek” a Vatikánban.” Ezt szomorú olvasni. Benedek pápa lemondása olyan benyomást kelt, mintha őt is meglepték volna a feltárt probléma méretei. Lehet, hogy ő túlzottan is elméleti ember volt a kormányzati feladatokhoz? A konklávé (és a Szentlélek) pedig éppen azért dönthetett Bergoglio bíboros mellett, mert itt hatalmas (látványos) személyes erkölcsi tőkére is szüksége van annak a vezetőnek, aki ilyen örvénylő vizeken kell sikeresen navigáljon. Az, hogy a szent és a démoni demarkációs vonala a Vatikánba is belehasít, tulajdonképpen az egyház legszentebb küldetéséből tökéletesen értehető. ha mégoly szomorú is.

(3) Idézet: “megnevezett két irányzatot, amelyeket nem tart helyesnek. Az egyik irányzathoz a restaurációra törekvő csoportok tartoznak. Ezeket a pelágiánus beállítottság jellemzi, a pápa példaként az elvégzett rózsafüzérek számára való hivatkozást említi. (Joseph Ratzinger is említést tett 1986-ban a pelágiánus jellegű „jámborságról.) A másik irányzatra a gnosztikus panteizmus a jellemző. Ez az irányzat a megtestesülést tagadva, az imádságot homályos, kereszténységtől távol álló „meditációkra” akarja lecserélni.”

Az első irányzat világosan a lefebvreisták “ultra-katolicizmusára” utal a demonstratív és militáns rózsafűzér-hadjárattal. A második pedig egy kevésbé élesen körvonalazható, de nagyon is jelenlévő szinkreatista-pánvallásos “kilúgozott katolicizmusra”. A pápa szerint a kettő között találhatóak a hiteles katolikus identitás különböző “lelkiségei”.

Érdekes lenne egyháztörténetileg végigkísérni a nagyobb pápák “korrekciós szolgálatát”. Ez talán az egyház egysége érdekében végzett leghangsúlyosabb küldetésük (pontifex maximus, vagyis etimológiailag “hídépítő” főpapok. Ahol a péteri szolgálat korrekciós tudatossága gyenge volt vagy éleslátás híján volt, ott sajnos szakadások következtek. Az persze nem törvényszerű, hogy éppen az az egy pápa legyen felelős egy szakadásért, aki alatt az bekövetkezik.

Ha Aquinói Szent Tamásból pápa lett volna, lehet hogy lazított volna a saját tanításának a “tomista” keretein? Nem provokációként, hanem a Summával kapcsolatos “pelyva-krízisére” gondolva jut ez eszembe! Más az, amit valamilyen egyensúly helyreállítása érdekében (mondjuk egy vitában) fogalmaz megaz ember, és más az, amikor a sokféleség egységre hangolásáért érez felelősséget valaki, aki hivatalból felelős is az egységért.