Hozzászólás: Van-e paradigmaváltás a teológiában?

Szerző: trienti

trienti — Mon, 01 Jul 2013 08:56:38 +0000

Nem lenne jó, ha csak a latinul jól tudó bennfentes körök kiváltsága lenne Szent Tamás le nem fordított műveinek olvasása. Ezeket közkinccsé kéne tenni, amit részben Schütz Antal, Dr.Lelovics Lipót, Tudós Takács János és Gecse Gusztáv megtett. Én sajnos nem tudok olyan jól latinul, de önök között biztos van hozzáértő. Egyháziak és világiak összefogása nagyot lendítene ezen az ügyön. Erdő Péter bíboros esztergomi érsek Úr biztos segítené ezt a vállalkozást odaadó erkölcsi és anyagi támogatással, mint ahogy ezt tette korábban a fentebb említett két kötet kapcsán. Isten áldása kísérje és segítse célba érni ezt a nemes törekvést.

Szerző: Bystander

Bystander — Sun, 30 Jun 2013 21:43:38 +0000

Eddig csak Schütz Antal jelentkezett olyan minőségű szemelvényes magyar fordítással, ami megfelel a követelményeknek. Schütz a fordítást az általa fontosnak tartott részeknél készítette el, de az egész Summá-ra kiterjedően. Véleményem szerint az ő terminológiáját lenne érdemes követni. Azért nem sürgető a magyar fordítás igénye, mert legtöbben latinul olvassuk, akik olvassuk. A fentiek azt jelentik, hogy Ön nekiállt a fordításnak és kiadatásnak?

Szerző: trienti

trienti — Sun, 30 Jun 2013 17:58:24 +0000

‘S. Thomae Aquinatis Summa theologiae’(Latin
1962, Torino : Marietti, Latin, 1952, Torino Marietti, Latin, 1948, Torino [u.a.] : Marietti.)

Folytatni kellene Tudós-Takács János elkezdett misszióját: A TEOLÓGIA FOGLALATA -Első rész-, A TEOLÓGIA FOGLALATA -Második rész I.-
A Summa többi részének magyarra fordításához szükség lenne latinul jól tudó, képzett egyházhű emberekre.

Szerző: matthaios

matthaios — Sun, 30 Jun 2013 16:49:15 +0000

A bűn – megváltás – kegyelem „tengely” nehezen érthetőségének okát abban látom, hogy megváltozott az emberről alkotott kép. Az ember kiemelődött az alapvető Teremtő-teremtény összefüggésből. Ebben az öszefüggésben az ember nem úgy áll szemben Istennel, mint egy másik emberrel vagy az emberi közösséggel. Ezt a viszonyt a teljes, sőt végtelen egyenlőtlenség jellemzi, az embernek semmilyen joga nincs Istennel szemben. Isten szeretetének és ajándékának visszautasítása egyenlő az örök halállal, a kárhozattal, a cél nélküli és értelmetlen létezéssel. Mégis Isten felfoghatatlan irgalma és szeretete nem hagyja, hogy az ember elvesszen. Enélkül a háttér nélkül tényleg idegen a bűn – megváltás – kegyelem tengely, amely csak ebben az összefüggésben értelmezhető. A teljesen autonóm ember igazából nem is követhet el bűnt, és így nem szorul megváltásra sem. Azok a teológiai iskolák, amelyek az ember helyzetének „modern” felfogásával szemben nem gyakorolnak elégséges kritikát, nem tudnak mit kezdeni a „tengellyel”. A dogmákat elfogadják (legalábbis külsőleg), de igyekeznek olyan értelmezéseket adni, amelyek „legyengítik” ezeket. Ez azonban bizonyos értelemben a teológia „lefejezését” jelenti. A teremtés-megtestesülés-megváltás sorból éppen a zárókövet hagyják ki, vagy ennek csökkentik a jelentőségét. Talán szükség lenne korunk antropológiájának kritikájára, másrészt ezeknek a témáknak a teológiai mainstream-be való visszaemelésére.

Szerző: Bystander

Bystander — Sun, 30 Jun 2013 12:59:37 +0000

A paradigma görög szó, nem latin.

Szerző: trienti

trienti — Sat, 29 Jun 2013 23:18:17 +0000

Kedves Bystander!

Az iránt való aggodalma, hogy nem értem helyesen Szent Tamást, ha nem paradigmaváltóként tekintek rá, felesleges. Engem az Egyház tanításával és a kinyilatkoztatott igazságokkal összhangban lévő bámulatosan kidolgozott teológiája és filozófiája(philosophia perennis) érdekel. Benne mi római katolikusok, nem a paradigmaváltót szeretjük, emeljük ki és ünnepeljük, hanem az örök igazságok tudós szentjét és szent tudósát, akinek műveit minél szélesebb körben kellene magyar nyelven elérhetővé tenni. Komoly és megtisztelő és nagy hiányt betöltő feladat ez a latinul jól tudók számára. Van hát munka bőven.

Szerző: Bystander

Bystander — Sat, 29 Jun 2013 14:49:24 +0000

Kedves Trienti! Ez is egy út lehet az Ön számára a “paradigma” szó és Szent Tamás helyes megértéséhez, hiszen szerintük Szent Tamás is paradigma-váltó teológus volt:
http://www.societyofscholastics.org/

Szerző: matthaios

matthaios — Sat, 29 Jun 2013 12:47:42 +0000

A depositum fidei és a teológia viszonya valóban hasonlít a megismerendő világ és a fizika közti viszonyhoz. Mind a kettő a megfelelő tudomány forrása. A fizika fejlődése folyamán egy állítást felválthat egy másik, az előzőt tagadó állítás, továbbá a megfigyelések, kísérletek szállíthatnak új információt illetve ellenőrzésként működhetnek. A teológia számára viszont a legfőbb forrás a depositum fidei, amelynek egyetlen része sem tagadható, továbbá ennek új elemekkel való bővülése sem állítható maradéktalanul, mert implicit formában minden hitre vonatkozó, kinyilatkoztatott igazságot tartalmaz, hiszen a kinyilatkoztatás az apostoli korral lezárult. A teológia számára ismeretforrás lehet azonban a világi tudományok fejlődése, amennyiben ezeket a teológia használja. Talán egy kicsit hasonlítható a helyzet a fizikához, ahol a fizika a megfigyeléseken, kísérleteken alapszik, de ezek értelmezésében épít a matematikára, amely szoros értelemben véve fizikán kívüli tudomány. A teológia „matematikája” a filozófia, ezen belül is elsősorban a metafizika lehet. Van még egy szempont, amelyet a középkorban nem éreztek annyira, ez pedig a történetiség szempontja. Szerintem ez utóbbi, egyébként jogos szempont mintha elnyomni látszana a filozófia jelentőségét a teológiában.

Szerző: trienti

trienti — Sat, 29 Jun 2013 10:20:25 +0000

Nem az éppen aktuálisnak tekintett vagy mondott hangsúlyokon keresztül kell szemlélnünk az egymással összefüggő hitigazságokat, zsinatokat, pápai megnyilatkozásokat, hanem elválaszthatatlan egységében kell ezeket nézni és tárgyalni. Nem felülemelkedni kell a 3. nézőponton, ahogy azt Nemeshegyi Péter jezsuita atya nemes egyszerűséggel és felületességgel ajánlja nekünk. Épp ellenkezőleg! Az áteredő bűnről, személyes bűnök és a büntetés súlyáról, az ezekért adott elégtétel nagyságáról, a Megtestesülés, kínszenvedés, kereszthalál, a feltámadás felfoghatatlan isteni ajándékáról kellene gyakrabban elmélkednünk. Lásd a fájdalmas Rózsafüzér titkait, mely a hármas egységbe tökéletesen és elhagyhatatlanul beleillik.

A paradigmaváltás varázs-, illetve fedőszóvá lett előléptetve a modernista teológiai körökben, mintha ezen és nem az igazságon lenne a hangsúly, amely örök és változatlan!
A paradigmaváltás szükségességének, témájának felszínen tartása bizonyos egyházi körökben az egymással összefüggő hitigazságok egymásról való leválasztását, hermetikus elkülönítésüket és némelyek lefokozását szolgálja.

Szerző: Bystander

Bystander — Fri, 28 Jun 2013 19:18:15 +0000

Úgy gondolom, hogy – már Kuhn-i értelemben is – meg kell különböztetni a paradigmák egymáshoz való objektív viszonyát, és a paradigmaváltó emberek forradalmi hevületét. A tudománytörténeti paradigmák képviselőinek a forradalmiságát inkább a tudománytörténésznek az a mondata fejezi ki, hogy “az új paradigmák nem annyira meggyőzéssel szereznek érvényt maguknak, hanem azzal, hogy az új belátások általában a fiatalabb generációkhoz kapcsolódnak, míg a régi szemlélet egyoldalú védelmezői idővel kihalnak. Beszéltünk már a klasszikus fizika és a relativitáselmélet(ek) közti átmenetről. Ez jól szemléleteti, hogy míg az utóbbi relativisztikus paradigma határesetként magában foglalja az előzőt, addig a képviselőik valódi harcot folytattak egymással és Einstein emiatt joggal forradalmárnak érezte és érezhette magát. De ő maga hangsúlyozta, hogy a klasszikus paradigma benne van az újban, hiszen mindkettő a természettudomány vizsgálatának tárgyát képező “depositumnak” (=az empirikus, teremtett univerzumnak) a mércéjével kell igaz legyen.

Vajon a természettudományos paradigmák folytonosságnak maga a teremtett “depositum” mint mérce, gyengébb /erősebb / vagy ugyanolyan erős garanciája, mint a kinyilatkoztatott hitletétemény (depositum fidei) a tanfejlődés folytonossága esetében?

A teológia vizeire átevezve, ha jól értem, akkor a zsinat lelkipásztori karaktere azt jelenti, hogy ennek a zsinatnak “paradigmaváltó” üzenete volt, és nem a dogmatikus adatok bővítése volt a célja, mert azt nem érezték időszerűnek. Ebben talán leginkább a IV. Lateráni Zsinathoz hasonlítható – mutatis mutandis -, amely bár dogmákat is megfogalmazott, de elsődlegesen az egyház korabeli megújítását célozta. Ha tetszik, a II. Vatikáni Zsinat a 3. paradigma mögött feidézte az 1. és 2. látásmódjait, amiből valamiféle 5. paradigma kikristályosodása következne, illetve – jól vagy rosszul – ezt kezdte körvonalazni a zsinat utáni teológia. Kérdés, hogy magában ebben a paradigmában találunk-e hiányosságot, vagy a réginek és az újnak a képviselői élték át forradalomnak a történteket, mert a konfliktus miatt nem a paradigmák belső folytonosságára került a hangsúly.

Az is egy alapvető kérdés lehet, hogy egyetlen teológiai paradigma doktrinális szinten kibonthatja-e olyan módon a hitletéteményt, hogy az teljesnek, kompaktnak, véglegesnek legyen nevezhető? Vagy ez csak a hitletétemény sajátossága, hogy “teljes”? Az is egy kérdés, hogy az 5. paradigma-e az oka a bűn – megváltás – kegyelem fogalmi tengely mai nehezen érthetőségének, avagy éppen fordítva, egy idővel nehezen érthetővé vált paradigma egyházi hegemóniája is erőteljesen hozzájárult a szekularizációs tendenciák felerősödéséhez? A szekularizációs hullám legnagyobb lökései a 19. században kezdődtek, messze a II. Vatikáni Zsinat előtt. Tulajdonképpen már az I. Vatikáni zsinat is erre reagált.