2016. december 22.

 Módosítva (december 24). Minthogy időközben megjelent a beszéd teljes magyar fordítása, az angol cikkre való hivatkozást erre való hivatkozásra módosítottam, és az idézetet is lecseréltem a magyar fordítás szövegével. A szövegben pedig az angolból általam fordított szavak helyett a magyar fordításban használt szavakat használtam.

Ferenc pápa ma megtartotta kemény hangú, szokásos karácsonyi beszédét a Római Kúriának. Csak egyetlen idézet a beszédből, amely cseppben a tengerként mutatja az egész beszéd hangnemét, Ferenc pápa stílusát, gondolkodásmódját, beállítottságát:

A karácsony tehát Isten szerető alázatának ünnepe, azé az Istené, aki felborítja a logikailag biztos rendet, azt, ami szükségszerűen, dialektikusan és matematikailag biztos. Ebben a felborításban ott van annak az isteni logikának a teljes gazdagsága, amely összezavarja a mi emberi, véges logikánkat (vö. Iz 55,8–9). Azt írja Romano Guardini: „Micsoda átértékelése ez az ember számára megszokott értékeknek – nemcsak az emberieknek, hanem az istenieknek is! Ez az Isten valóban mindent felborít, amit az ember lázadó gőgjében magából kiindulva felépít.” [3] Karácsonykor arra kapunk meghívást, hogy hitünkkel igent mondjunk, de nem a világegyetem Uralkodójára, nem is a legnemesebb eszmékre, hanem kifejezetten erre az alázatosan szerető Istenre.

Ferenc pápa a „meghaladás”, „fölülmúlás” szavak helyett a „fölborítás” szót használja. Ezáltal ellentmondást támaszt a Teremtő és a teremtmény, a Teremtő és a teremtés között. (Ha Isten felborító, akkor a pápának is fölborítónak kell lenni?) Isten azonban nem a fölborító, hanem a teremtményeket, az értelmes teremtmény gondolkodását végtelenül meghaladó, fölülmúló Isten. A fölborítóval ellentétben ez az Isten nem kerül szembe az Ő általa teremtett világ rendjével, a „dialektikusok, a matematikusok rendjével”. Ezt végtelenül meghaladja, de ez a rend is az ő végtelen létéből részesülő rend. Tehát végtelen különbség van, ellentmondás nincs. Az ellentmondás, a fölborítás csak a bűnnel jelent meg.

A jászolban fekvő gyermek pedig a világ ura. A gyermek alázatosan fekszik a jászolban, de ő Isten Igéje, a Bölcsesség, a Törvényhozó, aki által a mindenség lett, aki „hathatós szavával fenntartja a mindenséget” (Zsid 1, 3), és aki üdvösségünkért elkezdte földi életét, amely az értünk vállalt halállal végződik.  Van-e ennél nagyobb szeretet?

2016. november 26.

Az utóbbi időben kevesebbet foglalkoztam az Egyház életének napi eseményeivel, annak ellenére, hogy igen jelentős dolgok történtek az utóbbi napokban, hetekben. Az egyik legjelentősebb esemény talán a négy bíboros Ferenc pápának írt levele, amelyben azzal a kéréssel fordultak a pápához, hogy gyakorolja tanító hivatalát és tisztázza az Amoris Laetita pápai buzdítással kapcsolatban felmerült kételyeket. A levél szövege itt található. A levélre Ferenc pápa körülbelül két hónap elteltével sem adott választ, ezért a levél írói feltételezték azt, hogy a pápa nem is kíván választ adni, így közzétették levelüket. Az esemény jelentőségét hangsúlyozzák a levél témái: a házasság felbonthatatlansága, a bűn súlyosságának a megítélése a bűn tárgya alapján, a lelkiismeret és a törvény viszonya. Úgy tűnik, hogy az Amoris Laetita 8. fejezetének egyes részei és nyíltan nem vállalt utalásai (és főleg ezek értelmezései) eltérnek a Katolikus Egyház tanításától. Ez az eltérés azonban nem mindig úgy mutatkozik meg, hogy nyíltan tagadnák a tanításokat, például a házasság felbonthatatlanságának krisztusi tanítását. Ennél egy sokkal finomabb, azt is mondhatnánk ártalmasabb móddal találkozunk. Erre a módra az a jellemző, hogy a tanításokat mint elméleti, ideális elveket elismeri, de a pasztorális gyakorlattal való összefüggésüket leértékeli, legyengíti. Ez a leértékelés ilyen kijelentésekben mutatkozik meg: „nem csak fekete és fehér van, hanem a szürkének számtalan árnyalata”, „helytelen a merev legalizmus”, „a kereszténység nem idea” és még folytathatnám a hasonló kijelentések sorát, amelyekben az „irgalom” szó is sokszor előfordul.

Ezek a kijelentések igen általános „bölcsességet” és valami igazságot is tartalmaznak. Ugyanakkor a konkrét kérdésekre nem adnak választ, hanem ehelyett egy ideológiát közvetítenek arra nézve, hogy miért nem kell az ilyen kérdésekre válaszolni, sőt az ilyen kérdéseket föltevőket meg kell bélyegezni a „legalista”, „merev”, szűkhitű” stb. jelzőkkel. Ez egyébként összhangban van az egyéb téren, például az ökumenizmus területén tapasztalható jelenségekkel. Éppen a hierarchiában többek szerint az Egyház ökumenizmust akadályozni látszó tanítását félre kell tenni. Nem kell ezt tagadni, csak nem kell róla beszélni, ezt háttérbe kell szorítani. Az ortodoxiával kapcsolatos párbeszédben el kell felejteni a Katolikus Egyháznak azt az évezredet, ami a szakadás óta eltelt. A protestantizmussal való párbeszédben el kell felejteni a trienti zsinatot és azt a fél évezredet, ami azóta telt el, hogy Luther Márton kifüggesztette tételeit a wittenberg-i templom kapujára.

Sajnos ez a hozzáállás igen súlyos jövőbeli (le merem írni) eretnekségek lehetőségét vetíti előre. Azt hiszem, ki lehet már jelenteni, hogy ma a Katolikus Egyházhoz tartozó egyes bíborosok, püspökök, teológusok véleményei között igen jelentős hitbeli és erkölcstani kérdésekben olyan különbségek vannak, amelyek régebben az Egyházon kívüli eretnekségekben nyilvánultak meg. Ezeknek a véleményeknek egy része már nem egyeztethető össze a katolikus tanítás folytonosságával.

Most Boldog J. H. Newman bíboros könyvét olvasom a 4. század ariánusairól. (A könyv Amazon ára Kindle olvasóra: 1.26, azaz egy dollár huszonhat cent.) Még az elején járok, de érdekes és időszerű olvasmánynak tűnik. A könyv elolvasásának ötlete Fr John Hunwicke blogjának bejegyzése alapján merült föl, amely most is találó és útbaigazító.

2016. október 5.

Sokszor vitatkoznak azon, hogy az Amoris Laetitia a tanítóhivatal milyen súlyú megnyilatkozása. Ferenc pápa ezzel kapcsolatban egyik repülő-interjújában ezt mondja:

Számomra a középpont, az Amoris letitia  magja a negyedik fejezet, amely az egész életre szól. De az egészet kell elolvasni és újraolvasni és vitatkozni kezdeni róla, de az egészről együtt.

Ezek szerint az Amoris Laetitia egy tanítóhivatal által kibocsátott vitaírat?

2016. július 30.

Fr. Hunwicke blogjának bejegyzése tömören és találóan fogalmazza meg korunk két, pápasággal kapcsolatos eretnekségének a lényegét. Két téves következtetésre hivatkozik. Az első:

„Minden pápa félisten. Bergoglio szemmelláthatóan nem félisten. Tehát Bergoglio nem pápa.”

A második:

„Minden pápa félisten. Bergoglio pápa. Tehát Bergoglio félisten.”

Végül megállapítja: „akár szeretik vagy nem szeretik őt, ő kétségkívül a pápa.”

Imádkozzunk Ferenc pápánkért!

2016. május 18.

Ferenc pápa tegnap említett interjúja teljes terjedelmében olvasható magyarul. Imádkozzunk Ferenc pápánkért!

2016. május 17.

Ferenc pápa interjút adott a La Croix francia katolikus újságnak. Az interjúban szó volt az SSPX (X. Szent Piusz Társaság) helyzetének személyi prelatúra keretében történő rendezéséről. Ferenc pápa megjegyezte, hogy az SSPX tagjai katolikusok (tehát nincsenek szakadásban) és a teljes egység felé vezető úton vannak. Ez előtt azonban szükséges, hogy egyezségre jussanak, mert a 2. Vatikáni Zsinatnak is megvannak a maga értékei. Az egység útján lassan, tűrelemmel haladnak előre.

Az interjú egy másik, érdekes témájáról, a szekuláris állam és  az Egyház viszonyáról egy szokatlan forrásból, a Russia today orosz televízió angol nyelvű honlapjáról értesülhetünk. A pápa szerint az államnak szekulárisnak kell lennie, az egy vallást támogató államok rosszul végzik. A pápa kijelentése kapcsolódik a 2. Vatikáni Zsinat Dignitatis Humanae vallásszabadságról szóló deklarációjának értelmezéséhez (cikk nem említi ezt). Erről a témáról a blogon is volt szó. A pápának ez a megjegyzése ellentétben áll több elődjének tanításával, ha ezt általános, elvi megjegyzésnek tekintjük. Ha csak az utóbbi idők történelmi tapasztalatáról van szó, akkor más a helyzet. Tudnunk kell azonban, hogy a történelem eseményei nem valamilyen semleges térben játszódnak le, ez a bukott emberiség, az áteredő bűn hatásaitól sújtott emberiség történelme. A katolikus tanítás két szélsőség között helyezkedik el. A korai protestánsok szerint az emberi természet annyira megromlott, hogy semmi jóra nem képes a kegyelem nélkül. A pelagianizmus szerint az emberi természetre Ádám bűne csak rossz példaként hatott, de az emberi természetet semmilyen komoly hatás nem érte emiatt. A katolikus tanítás szerint az emberi természet ugyan nem romlott meg teljesen, de komoly sérülést szenvedett. Így az ember képes arra, hogy az Egyháztól különböző, másik tökéletes társaságot (societas perfecta), államot alkosson. A tökéletesség nem erkölcsi tulajdonságra, hanem arra utal, hogy a társaság célját és az ehhez szükséges eszközöket bizonyos mértékig saját magában birtokolja. Ugyanakkor azonban nem lehet az államot a másik tökéletes társaságtól, az Egyháztól teljesen függetleníteni, mert Az Egyház célja és eszközei magasabb rendűek, ezek az ember végső céljára vonatkoznak. Az állam céljai azonban nem végső célok, ezek a végső célnak alá vannak rendelve. A két társaság tényleges viszonya a történelmi helyzettől függ, az Egyház elsőbbsége azonban minden időkre érvényes.

Ferenc pápa szerint a probléma megoldását az adja, hogy az állam egyrészt szekuláris, másrészt erős törvényekkel védi a lelkiismereti szabadságot. A probléma az, hogy a modern állam fejlődésének iránya nem ez. Egy másik kérdés, amire nem kapunk feleletet az, hogy ha esetleg egy vallás (például az iszlám vallás) tanítása alapvetően szemben áll Ferenc pápa államról és vallásról való elképzelésével, akkor mi történik ott, ahol ezt a vallást követők egyszer majd többségre jutnak.

Hasonlóan problematikus a pápa álláspontja a katolikus erkölcstannal ellentétes törvényekkel (például homoszexuális kapcsolatok) kapcsolatban is. Az ilyen törvények meghozatala Ferenc pápa szerint a parlament dolga, de biztosítani kell a lelkiismereti szabadságot. Ez az álláspont akkor lenne teljesen korrekt, ha itt csak olyan olyan vallási előírásokról lenne szó, mint például a böjt. Tényleg nem lenne okos dolog, ha a pénteki hústilalomról törvényt hoznának ma. Ha azonban a szexualitásról, eutanáziáról szóló katolikus erkölcsi törvény nem pusztán vallási előírás, hanem Isten akarata az emberről, független attól, hogy az ember milyen korban, milyen történelmi helyzetben él, akkor bármilyen parlament, bármikor is hoz ezzel ellentétes törvényt, ez csak a törvénynek valamilyen paródiája lehet, mert minden olyan törvény paródia, amely szembe megy az örök törvénnyel, Isten teremtéssel kapcsolatos akaratával. Így érkezünk meg a modern teológia egyik problémájához, a természetes erkölcsi törvény (lex naturalis) fogalmának elhomályosítására, jelentőségének csökkentésére tett kísérletekhez, a pozitív emberi törvény, az adott történelmi kontextusok természetes erkölcsi törvényekkel szembeni túlhangsúlyozásához.

2016. május 11.

Hilarion Alfejev metropolita, a Moszkvai Patriarchátus Külügyi Osztályának vezetője szerint felcserélődtek a szerepek. Egykor a Szovjetunió volt a hivatalos, állami ateizmus, vallásüldözés vezető országa, Nyugat-Európa pedig a keresztény Európa. Ma azonban Oroszországban új templomok épülnek, kolostorok, teológiai főiskolák nyílnak, míg Nyugat-Európában templomokat zárnak be, adnak el és az uralkodó világnézet a szekuláris ateizmus, a kereszténység a közéletre szinte semmilyen befolyással nem rendelkezik.

Aki elég idős, még visszaemlékezhet a hazánkban állomásozó szovjet hadseregre.  Közismert ennek a hadseregnek a szerepe, viselkedése 1945-ben, 1956-ban, 1968-ban (Csehszlovákia). Még az egyenruhákra is emlékezünk néhányan. Ehhez hasonló egyenruhák láthatóak ezen videofelvételen. Ha valaki 3-4 évtizeddel ezelőtt azt mondta volna, hogy az orosz hadsereg egyik alakulata az Istenanya ikonja előtt fejezi ki tiszteletét, nem tudom, mit szóltunk volna.

Természetesen nem akarom azt mondani, hogy Oroszország minden szempontból keresztény mintaország. Biztosan nem az. De nagy változások történtek a közelmúltban. Az embernek önkéntelenül is a fatimai titkok jutnak eszébe.

2016. május 9.

A Fr. Z’s Blog egyik bejegyzése hívta fel a figyelmemet Fellay püspöknek, az SSPX előljárójának egy új templom felszentelésekor mondott beszédére. Az SSPX helyzete érdekessé vált mostanában. Ferenc pápától az Irgalmasság Szentéve alkalmából gyóntatási jogot kaptak, és ismét fölröppentek a hírek, hogy helyzetük tisztázódása nemsokára várható, és ez nincs doktrinális  feltételekhez kötve. Fellay püspök beszédéből azonban az Egyház misztériumáról szóló mondatokat emelném ki, ezek ma különösen is megszívlelendők:

…Kérjük az Istent, segítsen, hogy ezt a titkot jobban megértsük, minden emberi nyomorúság ellenére, annak ellenére, hogy a pápa mostanában hihetetlen dolgokat mond az erkölcsről és megpróbálja nekünk azt  mondani, hogy a bűn a kegyelem állapota – amit ma hallunk, hihetetlen és hallatlan – ennek ellenére ez a pápa véghez tud vinni olyan tetteket, amelyek megszentelnek és megmentenek. Isten nem vonta meg tőle az oldás és a kötés hatalmát (Mt, 16, 9). Képes a jót tenni és teszi is ezt. Ugyanez a helyzet a püspökökkel. Ezek nagy titkok, de nem jelentik azt, hogy elfogadjuk azt, ami rossz. Inkább elvetjük ezt és megőrizzük magunkat ettől. De ezzel együtt felismerjük, hogy az Egyházban van valami erősebb és nagyobb, mint amit látunk: a végtelenül szent és jóságos Isten van jelen. Csak egyetlen üdvösség felé vezető út adatott nekünk, ezen kívül nincs más. Ha üdvözülni akarunk, ezt csak az Egyházon, a Római Katolikus Egyházon keresztül érhetjük el: nincs más út. Kitalálhatunk bármit is, ez nem ér semmit. Ez az egyetlen út, nem hagyhatjuk el az Egyházat.