Max Bornnak volt egy szemléletes hasonlata: egy körlapot láthatok körnek vagy oldalról nézve egyenes szakasznak is. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a körlapnak nincs alakja.

Hasonló a helyzet az elektronnal is: van neki nyugalmi tömege, töltése és spinje. Ezek alapján el tudjuk dönteni egy objektumról, hogy elektron-e vagy sem.
Ilyen értelemben tehát az elektron létezik, pont úgy, ahogy a körlapnak is van alakja.

Miben rejlik az elektronnal kapcsolatos ontológiai bizonytalanság?
(bevallom, hosszú szünet után nézek be ide. Előre is elnézést, ha valami triviálisat kérdeztem volna)

Talán helyesebb azt mondani, hogy hol ilyennek látjuk, hol meg olyannak, a kérdés (kísérleti elrendezés) függvényében.

Az elvonatkoztatás első fokán elvonatkoztatunk az egyedi jegyektől. Ez a bölcseleti értelemben vett fizika (egyes neotimistáknál “kozmológia”), minek legegyetemesebb fogalma a “test mint test” (corpus ut corpus), az egyetlen, nem teljes de elégséges indukció, amire az elme képes.

A bölcseleti kozmológia levezetett tételei pedig tárgyilag metafizikai bizonyossággal bírnak. Akár Arisztotelész, akár Szent Tamás esetén az e “téren” való tévedések oka az volt, hogy sokszor náluk sem vált, illetve választható szét élesen a fizika mint “sicentia imperfecta” és a fizika mint “scientia perfecta”.

Jelenkorunkban ez már megtehető, így a bölcseleti kozmológia (fizika) tételei bizonyosabban körülhatárolhatók, és a a kísérleti fizikának is megfelelő előfeltételeket adnak.

A “test mint test” egyetemes meghatározása pedig a következő: olyan lények nemfogalma, melyek esetén a lehetőség-ténylegesség és állag-járulék antinómia mellett az alak-alom kettőssége is megtalálható. A test tehát az időben változás mellett a térbeli kiterjedettséggel is bír.

(Természetesen nem “ellenérv” az a hamis bölcseleti és matematikailag sem igazolható kitétel, amit egyes fizikusok megengednek maguknak, hogy bizonyos elemi részecskéknek nincs kiterjedése. Azért mert nem tudják mérni, még nem igazolják, hogy nincs. Ez metafizikai képtelenség lenne.)

Holott pont fordítva van, ha valós és igaz ismeretelméletből és metafizikából indulunk ki, amit több cikkben részletesen kifejtett Matthaios e kiváló oldalon.

A természettudományok ún. “scientiae imperfectae”, azaz befejezetlen (tökéletlen) tudományok. Miért? Mert ismeretelméletileg metafizikai bizonyosságra (certitudo metaphysicalis) nem tudnak eljutni, csupán valószínűséget mérnek.

Mi a metafizikai bizonyosság? Az a bizonyosság, ahol a tévedés lehetősége ki van zárva. Ez egyszerűen lehetetlen a természettudományok esetén, mivel nem teljes, de elégséges indukció csak egy lehetséges, méghozzá az, mikor megalkotja az elme a “corpus ut corpus” (a test mint test) fogalmát.

Minden egyéb nem teljes indukció egyben nem elégséges is. (No, és akkor ehhez még nem is vettük hozzá Gödel nem-teljességi tételét.)

Az egyik ebből következő hiba, ha a tomista metafizikai “alom” (materia) fogalmát valaki összekeveri a fizikai anyagfogalommal. Igen, ez nem jelent “veritas duplex”-et, hisz a két fogalom elegyedés és szétválasztás nélkül kapcsolódik. Hogyan?

A materia prima érzékszerveinkkel és eszközeinkkel mint hordozóalany (substantia) nem megragadható. Így semmit sem tud róla mondani az accidens-eket vizsgáló természettudomány.

Ez a materia prima van informálva úgy, hogy belső törvényszerűségek szerint (ún. “állandók”) különböző testeket alkosson, legyen szó a legparányibb (de korán sem biztos, hogy végleges), természettudományosan megragadható részecskéről is. Ezeknek járulékos fizikai tulajdonságait, törvényeit (amit a természettudományos indukcióval az ember felismerhet, és bejósolható módon leírhat) Isten oltja a materia prima-ba, méghozzá angyalok közvetítésének segítségével, akik az anyagvilágot kormányozzák. Lehet röhögni a szemléltető középkori képen, ahol angyalok tolják a bolygókat, de ez az igazság. A fizikai törvényeket angyalok közvetítik a meteria prima-ba, s ha Isten nem akarná, fölfüggeszthetné azokat bármikor.

Az olyan kijelentések, hogy két elektron teljesen azonos helyen van, metafizikai abszurdum. A koppenhágai fizikusok kantiánus ideológiájáról részletesen írt Jáki Szaniszló. Mennyi, fizikailag nem igazolható, vagy nem végigvezetett metafizikai blődséget állítottak.

A mikrovilágban és a makrovilágban más a helyzet.

Ha birkákat eresztünk ki egy karámból, amelynek két kijárata van, akkor nagyjából mindegy, hogy a két kijárat egyszerre vagy váltogatva van nyitva.
Ha elektronokat vagy fotonokat bocsátunk át egy vagy két résen, akkor viszont a résekkel szemben mért intenzitás függ attól, hogy hány rés van egyszerre nyitva.