Egyébként nem nagyon szeretem a „progresszív”, „konzervatív” szavak használatát. Ez a használat ugyanis elfedheti a lényeget. A lényeg ugyanis a kinyilatkoztatáshoz, a hitletéteményhez való hűség.

Ha azonban Parmenidészről és Hérakleitoszról van szó, Hérakleitosz tévedett nagyobbat, mert amit Parmenidész mond a létezésről, az bizonyos szempontból az isteni létezésre érvényes. Az Egyház szempontjából a túlzó konzervativizmus, tradicionalizmus nem mindig egészséges, de az ebből adódó problémákat messze meghaladják a progresszív magatartásból adódó problémák. Ennek oka az, hogy a hitet az egymást követő generációk egymásnak adják át (trado, tradere, tradidi, traditum = átadni). A progresszió viszont ezt a folyamatot zavarja. Ennek az átadásnak a természetéből következik, hogy ez nem holt anyagok átadása, hanem az élő hité. Az élő hit viszont éppen élő volta miatt megtalálja azokat a dolgokat, amelyek segítik, hogy ez minden kor minden emberének a hite legyen. A progresszív ezt a folyamatot mesterségessé, erőltetetté teszi, az ő kezében a mostani kor válik a meghatározóvá, nem pedig maga az átadandó hit, pedig ennek kell a meghatározónak lennie.

A haladónak egyszerűen semmilyen világnézete nincsen, már a földön a pokolban él.