Az előző bejegyzésben az ősbűnnel és az áteredő bűnnel foglalkoztunk. Ádám és Éva bűnének következménye negatív örökségként kíséri az emberiséget. Az egyik hozzászólás találóan beszél a „bűn-megváltás-kegyelem fogalmi tengely mai nehezen érthetőségéről”. Ez azért is sajnálatos, mert valójában a bűn-megváltás-kegyelem tengely az üdvtörténet igazi tengelye, az üdvtörténet ezek nélkül nem teljesen érthető. Az alábbiakban a történet első részének néhány, “ma nehezen érthető” mozzanatára térünk ki.
A teremtéselbeszélés teológiai tartalmaMa már világos, hogy az elbeszélések teológiai tartalmának megértéséhez nem szükséges a szövegeket szoros értelemben vett történeti vagy természettudományi forrásnak tekinteni. Mégis meg kell jegyezni, hogy míg az emberalatti világ teremtése elbeszélésének teológiai tartalma a teremtés tényére és jóságára szorítkozik, addig Ádám és Éva történetében már sűrűsödik a teológiai tartalom. A huszadik század második felében voltak túlzások, amikor teológiai tartalommal rendelkező mozzanatokat is a „mitikus elemek” közé soroltak, mert a fejlődéselmélettel nehezen látszottak összeegyeztethetőnek.
Összeegyeztetés a fejlődéselmélettelAz Univerzum és az élet fejlődésének tudományos elmélete tényekkel és érvekkel alátámasztott elmélet, jóllehet ennek az elméletnek is megvannak a problémái. Már utaltunk arra, hogy az állati intelligenciát lecserélő emberi szellemi tevékenység megjelenésének időpontja antropológiai leletek alapján nem pontosan határozható meg. Hasonló a helyzet azzal – a feltehetően rövid – időszakkal kapcsolatban is, amely ettől az időponttól az ősbűn elkövetéséig tartott. Ezért semmilyen alap nincs arra, hogy ezen időszak kivételes voltát kétségbe vonjuk, hiszen itt az Univerzum történetének páratlan időszakáról van szó. Az időszak eseményei döntően befolyásolták az emberiség későbbi fejlődését, történetét. Ádám és Éva lényegüket tekintve ugyanolyan ember volt mint mi, fel voltak ruházva a megszentelő kegyelemmel és az anyagvilághoz való viszonyukat erre a rövid időszakra – Isten ajándékaként – a teljes harmónia jellemezte. Az ősbűn elkövetésével ez elveszett, az ember kiváltságos helyzete a természetben megszűnt. Egyike lett a természetben élő fajoknak, a halhatatlan lélek ugyan kiemeli őt a természetből, mégis sokban alá van vetve a természetben zajló folyamatoknak, fejlődésnek.
Ádám vétke és az ártatlan utódokAz áteredő bűn következtében Ádám utódai elvesztették a megszentelő kegyelmet és ezzel Isten színről-színre látásának lehetőségét, az üdvösséget. Hogyan lehet ez igazságos, hiszen a bűnt csak Ádám és Éva követte el?
Mindenekelőtt azt kell figyelembe vennünk, hogy az igazságosság kérdése Isten és az ember között másként vetődik fel mint az emberek között. Az emberek egymás közti viszonyában lehet beszélni igazságosságról, amelynek alapja az, hogy embervoltunk miatt megilletnek bizonyos jogok (és kötelességek) a másik emberrel, a közösséggel szemben. Ilyenről azonban Isten és az ember között nem lehet szó: az embernek semmilyen joga nincs Istennel szemben. Így az ember nem formálhat jogot Isten ajándékának, a megszentelő kegyelemnek birtokolására sem. Ennek elvesztésének oka különben sem Isten volt, hanem Ádám és Éva bűne.
Isten jóságából csak az következik, hogy személyes bűn elkövetése nélkül senki sem kárhozhat el. Ha tehát a megszentelő kegyelem hiányzik, de személyes bűn nincs, a kárhozat lehetősége kizárható. Ez a helyzet a keresztség nélkül meghalt csecsemők esetében. Aquinói Szent Tamás szerint ezek nem szenvednek, Isten színről-színre látásában ugyan nem részesülnek, de a természetes boldogság állapotában vannak. A limbus puerorum (a kisgyermekek tornáca) kifejezés arra az állapotra (és helyre, amely azonban nem földi értelemben vett hely) utal, amelyben ők vannak. A Nemzetközi Teológiai Bizottság 2007-ben kiadott dokumentuma szerint lehet abban reménykedni, hogy Isten irgalmából valamilyen módon pótlódik a hiányzó keresztség kegyelme, és ezek a gyermekek is eljutnak Isten színről-színre látására. A kinyilatkoztatás azonban erről a kérdésről közvetlenül semmit sem mond.
Ádám különleges helyzetének megértésében segít, ha figyelembe vesszük, hogy az anyagvilágra általában jellemző, hogy egy adott típusú dolog több egyedben valósul meg. (Erről egy régebbi bejegyzésben volt szó.) A fejlettebb élőlények esetében ez a “sokszorozódás” úgy történik, hogy a szülőktől új egyed születik. Az ember esetében is ez a helyzet, Isten az anyagtól különböző lelket a fogantatás pillanatában teremti az anyagba. Így az első emberpár nemcsak saját magáért volt felelős, hanem Isten előtt az egész emberiségért is, amely tőlük származik. Minden idők tapasztalata, hogy az ember bűne a többi emberre is hatással lehet. Ez fokozottan így volt az első emberpár esetében, akik egyedül voltak emberek és képviselték az egész, későbbi emberiséget. (Egyébként, ha Ádám nem vétkezett volna, utódai számára akkor is lett volna valamilyen személyes próbatétel, mert a szabad akarattal rendelkező teremtmény saját döntése is szükséges az üdvösségéhez.) Az üdvösség történetében azonban nem Ádám bűne volt az “utolsó szó”. Eljött a “a második, az új Ádám”, aki ártatlan volt, teljesen mentes a bűntől, aki az általa teremtett emberi természetet vette magára és eltörölte Ádám és a mi vétkeinket. Az áteredő bűnről szóló tanítás reménytelenségét, sötétségét eloszlatja a Megváltó fényessége.
A következő bejegyzésekben arról lesz szó, hogy az áteredő bűn következményeként mennyiben változott meg az emberi természet.
A Szentírás szerint minden ember az ősszülőktől származik.
Tudom, hogy ez nem teológiai kérdés, de érdekelne, hogy mi a ‘tudomány mai állása’ ezzel kapcsolatban. (Lehetségesnek tartják-e, és ha igen, akkor kb mikor kellet élni az ősszülőknek)
Nagyon örülnék, ha akár Matthaios vagy bárki az oldal olvasói közül tájékoztatást tudna erről adni.
Úgy tűnik, mitokondriális Évával és az Y-kromoszomális Ádámmal (elnézést a szóképzés miatt) kapcsolatos kutatások szerint mind apai ágon, mind anyai ágon kimutatható egy közös őse a ma élő embereknek. Az ezekkel a témákkal kapcsolatos kutatások újak és még bizonytalanok több tekintetben is. Annak pontosabb behatárolása, hogy az ősök mikor éltek, egyelőre még nem történt meg. A becslések széles skálán mozognak, talán 500-200 ezer évvel ezelőtt élhettek, a becslések szerint nem is ugyanabban az időben. Ha a becslések tág határait nézzük, úgy igazából talán ezt sem lehetne kizárni. Nem hiszem azonban, hogy őket „természettudományosan” azonosítani lehetne a bibliai Ádámmal és Évával, az azonosság azonban eleve nem zárható ki.
Puskás Attila Teremtés teológiája című könyvében Ádám és Éva léte ahhoz a „világképhez tartozik, melyet a sugalmazott szerző spontán és minden különösebb reflexió nélkül átvett, feltételezett és felhasznált teológiai mondanivalója közléséhez” (264.o.). Tehát ez – szerinte – nem része a teológiai mondanivalónak. Puskás Attila ezzel a véleményével követi a huszadik század közepétől jelenlévő irányzatokat, amelyek a Teremtés könyve teológiai tartalmának a minimalizálására törekszenek. A múlt század végi és a jelen századi kutatások tükrében a bibliai Ádám és Éva léte viszont nem tűnik abszolút lehetetlenségnek. Az persze nem állítható, hogy természettudományos bizonyítékaink vannak a bibliai Ádám és Éva létéről. Az Ádám-Krisztus párhuzam azonban inkább arra utal, hogy Ádám léte nemcsak a korabeli „folklór” része volt. Szerintem a bibliai Ádám és Éva valóságos személyek voltak, akiktől származik a mai emberiség. Ez azonban nem természettudományos, hanem inkább teológiai állítás, amelynek természettudományos cáfolata nem létezik, sőt mintha lennének erre utaló jelzések (de nem bizonyítékok).
A XX. századi irányzatok legjobb magyar nyelvű elemzése a témában – véleményem szerint – itt található:
Seszták István: Bűn és kiengesztelődés Alszeghy zoltán SJ teológiájában, Nyíregyháza, 2005.
Az egy érdekes dolog, hogy vannak olyan történész konvertitáink, akik az “áteredő bűn” tanán elmélkedve katolizáltak, mert a történelmi ellentmondások értelemzéséhez ebben a tanban találtak kulcsot a maguk számára.
Engem a témában az a pont érdekel a leginkább, hogy a katolikus tanítás szerint az áteredő bűn nyomában “elhomályosult az emberi értelem”, és hogy ez pontosan mit jelent a hétköznapi józan ész, a filozófia és a modern tudományok szempontjából. Az “elhomályosodás” nem elsötétedést jelent (ld. bizonyos protestáns álláspontok), de nem is hagyta érintetlenül az emberi megismerést (ld. bizonyos naiv racionalista tendenciák), hanem csökkentette az ember természetes megismerő képességét. A hittől megvilágosított értelemben ebből az eredeti képességből helyreáll valami, de mégsem a megismerőképesség eredeti épsége. Valami módon a “megszentelődés”, a szent életvitel is javít a helyzeten, hiszen az egyházdoktoroknál elvárjuk az életszentséget (ami csak e logika alapján érthető), de mégsem szabad eltúlozni ennek a jelentőségét, hiszen akkor máris az egyháztörténetből ismert tévtanításokhoz jutunk. Valójában a teológiát is az “episztemikus alany átalakulása” miatt lehetetelen hit nélkül művelni, miközben vannak, akik szerint axiomatikus tudományként hit nélkül is elsajátítható.
Érdemes megfigyelni, hogy a XX. században az aszketika-misztika milyen hirtelen eltűnt a tankönyvirodalomból. A modern (és posztmodern) ember kiiktatta a gondolkodó alany spirituális-szellemi állapotának a szempontját a hiteles tudásról és gondolkodásról alkotott képből, ami súlyos következményekkel járt.
Az életminőség és megismerőképesség kapcsolatáról Szt. Ágoston (más egyházatyákkal együtt) még világosan írt, majd a nyomában Szt. Bonaventura és Boldog Duns Scotus János is. Aquinói Szt. Tamásnál és a tomista hagyományban ez a gondolat már jóval kisebb hangsúlyt kap, mert ez az iskola jelentős mértékben elszakad a “szellemi érzékelésre” vonatkozó hagyományos tanítástól, bár még távolról sem a karteziánus “res cogitans” örök és érinthetetlen létmódja értelmében. Vannak, akik szerint a szellemi érzékelés hagyományától való tomista elrugaszkodásban található az újabbkori szekularizációs hullám egyik fő tényezője.
A logika szabályai nem változtak az eredeti bűn hatása nyomán sem. Az ember formális logikai gondolkodásra való képessége sem változott. A matematika például elvileg ugyanaz lett volna Ádám számára, mint a mi számunkra. Ha igaz a középkori “zsenialitás-elmélet” a bukás előtti állapotban élőkre, akkor Ádám lehetett akár zseniális matematikus is. :-)
A tomista ismeretelmélet szerint a materia-forma tengely mentén leírt megismerés mechanizmusa sem változott. Akkor mi változott az elhomályosulás és a megváltásban kapott kegyelem kapcsán? Pontosan milyen antropológiai sem gyógyul az ember megismerő képességében a hit és a megváltás által? Ez nagyon érdekelne tomista látószögből, mert a paradicsom nosztalgikus emléke és a bukás keserű kenyere, a megváltás utáni megismerés kihívásai közepette is tapasztalat, velünk élő valóság.
Kedves Bystander!
Köszönöm érdekes kérdéseit, felvetéseit. Úgy gondolom, hogy a kérdések és felvetések olyan részletességű és terjedelmű választ igényelnek, amelyek meghaladhatják egy hozzászólás kereteit. Ezért ezekkel egy külön bejegyzésben szeretnék foglalkozni.
Köszönöm a kérdésemnek szentelt figyelmet. Érdeklődéssel várom az említett bejegyzést!
‘A logika szabályai nem változtak az eredeti bűn hatása nyomán sem. Az ember formális logikai gondolkodásra való képessége sem változott. ‘
Nem is biztos, hogy az értelmi képességek csökkenése a fő következmény. Sokszor előfordult már velem, hogy minden részletet értettem, de az ‘egész’ nem akart összeállni. Talán Kőműves Kelemen balladája adja vissza legjobban ezt az állapotot.
Kedves David Vincent! Én is úgy gondolom, hogy a középkori szerzők többségéhez hasonlóan – akik Boetius nyomában erre kitérnek – érdemes különbséget tenni a mentális képességeink különböző szintjei között, ahol a lépésről lépésre haladó (logikailag formalizálható)gondolkodás világa csak az egyik alacsonyabb szint.
A legújabb bejegyzések az áteredő bűn emberi természetre tett hatásával foglalkoztak. A tomisták szerint az értelem elhomályosódása az erkölcsi kérdésekben tapasztalható meg leginkább. Az emberi megismerés tomista felfogása szempontjából a tiszta természet és a bukott természet közötti különbség nem olyan nagy. A megismerés az érzékeléssel kezdődik, és az érzéki adatokból vonja ki az értelem az igazán megismerhető tartalmat, majd ennek a tartalomnak az elemzése során jut el az itéletek alkotásához, amelyeknek nyelvi síkon a kijelentések felelnek meg. Ez a természetes sík a megszentelő kegyelem által felemelődik a hit isteni erénye által biztosított megismerésre, amelynél az igazság kritériuma már maga Isten. Az ember természetes megismerésének szerkezete azonban nem szűnik meg. A hit fénye által megvilágított igazságok a természetes értelem használatával (filozófiával) együtt adják azt a bölcsességet, amely együtt látja a természetfölöttit és természetest, a kinyilatkoztató Istent és a teremtő Istent. A teológiának a célja ebben a bölcsességben való növekedés. A teológus azonban tudása teljes birtoklására csak a boldogító istenlátásban jut el, a teológusnak tudnia kell, hogy úton van. A fentiek alapján a teológia a hit isteni erénye nélkül lehetetlen, a hit nélkül a teológiai rendszer Garrigou-Lagrange szavai szerint hulla.
“A tomisták szerint az értelem elhomályosódása az erkölcsi kérdésekben tapasztalható meg leginkább.”
Kedves Matthaios,
Nem arról van szó, hogy a megismerésnek belső mozzanata valamilyen szabad belátás is, és ezért az akarat (bűnben megcsorbult) készsége nálkül teljes és hiteles megismerés sem jöhet létre? Nyilván ez a “hatás” annál erősebben torzítja a megismerésönket, minnél közelebb állunk az elköteleződést követelő ismeretektől. Tágabb összefügésben minden megismerésnek van etikai dimenziója, de pl. a természettudományos ismeretek nagyobbik része mégis sokkal távolabbról érint minket, mint például egy abortusszal kapcsolatos élethelyzetben az erkölcsi jó belátása. Ma aktuális tudásterületek közül – az elköteleződési skálán – köztes példa lehet pl. az, hogy az ember bizonyos hajlamai mennyiben genetikai meghatározottságúak.
Garrigou-Lagrange atya – ha jól értem -, a kinyilatkoztatotásban kapott axiomatikus ismeretekből logikailag felépíthetőnek tekinti a teológiát (más koherens filozófiai rendszerekhez hasonlóan). Az így felépült rendszer viszont nincs üdvösségére a nem hívőnek, és ezért haszontalan a számára. Az ő szavai szerint olyan értelemben “hulla” ez a rendszer, hogy (1) hit nélkül nem látható be az alapok igazsága, (2) hit nélkül nem működhet üdvözítő tanként, ami a teológia voltaképpeni célja. Szerintem a hagyomány ennél erősebb értelemben köti össze a hit és az életszentség szerepét a teológia művelésében, ahogy erről J. H. Newman (“illative sense”)vagy H. U. von Balthasar (érzék a “Gestalt” megragadására) is beszél.
Az Apostolok Cselekedetei szerint Pál apostol teljesen világosan ‘egy őstől származó emberiségről’ beszélt Athénban.
Valószínűleg a teremtéstörténet többi elemét is szó szerint értelmezte. Mennyire volt ez általános akkor a zsidók között?
És a katolikus egyházban mikor dőlt el végleg (ha eldőlt), hogy mit kell szó szerint elfogadni, és minek van ‘csak’ szimbolikus jelentése?
Nagyon hálás lennék, ha a blog gazdája vagy valamelyik olvasója írna erről vagy tudna ajánlani irodalmat.
Köszönöm az eddigi írásokat és hozzászólásokat is.
DV
Kedves David Vincent,
Joseph Ratzinger néhány alkalommal érdekesen összegezte, hogy – a Héber Biblia tanúsága szerint – maga az ószövetségi zsidóság is több elbeszélésben ismerte a kezdeteket. (Benedek pápaként tudtommal nem szólalt meg érdemben e kérdésről). Amikor a Héber Biblia kánonja összeállt (és ez a folyamat egészen Kr.u. a II. századig tartott!), akkor ezek a hagyományok a maguk összetettségében kanonizálódtak. Ennek a tudományos elemzése arra is rámutat, hogy a héber szentírók nem a mai értelemben vett történetírás szempontját tartották szemük előtt. A Ratzinger által hivatkozott szentírástudósok a “modernizmus” veszélyére figyelmeztetnek abban, ha a modern történetírás értelmében tekintünk hiteles elbeszélésnek egy ószövetségi szöveget. Ez tehát még az ószövetségi zsidóság álláspontjához fűzött megjegyzés.
A keresztények az egész Ószövetséget beemelték a maguk Szentírásába, de Krisztusra vonatkoztatott spirituális értelmezésben. Történeti-jogi értelemben a Tóra immár csak annyiban volt a hitletétemény része, amennyiben a krisztusi megváltást magyarázza. Ezért van az, hogy már ószövetségi szerzók – köztük Szent Ágoston is – koruk tudománya szerint is elgondolkodtak a kezdetek “forgatókönyvéről”.
Joseph Ratzinger szerint az ősszülő-kérdés mai vitája még tudományos szempontból is kiforratlan állapotban van. Az eredendő / áteredő bűn kérdése a hitletéteményhez tartozik, de az ősszülők történetisége csak akkor, ha ez a katolikus tanítás szoros értelemben elválaszthatatlan a dogmától. Ez utóbbi ma még nem tisztázott. Ezért az újskolasztikus kézikönyvek is “sententia certa”-ról és nem “dogma fidei”-ről (de még csak nem is “sententia fidei proxima”) beszéltek. Sok téves hivatkozással szemben a Humani Generis enciklika (XII. Pius) is csak a fenti feltételes módban beszélt a kérdésről.
A Ratzinger-nyilatkozatok közül 1997-ből ezt a kapcsolódó részletet találtam meg a neten:
“Part of faith is also the patience of time. The theme you have just mentioned – Darwin, creation, the theory of evolution – is the subject of a dialogue that is not yet finished and, within our present means, is probably also impossible to settle at the moment. Not that the problem of the six days is a particularly urgent issue between faith and modern scientific research into the origin of the world. For it is obvious even in the Bible that this is a theological framework and is not intended simply to recount the history of creation. In the Old Testament itself there are other accounts of creation. In the Book of Job and in the Wisdom literature we have creation narratives that make it clear that even then believers themselves did not think that the creation account was, so to speak, a photographic depiction of the process of creation. It only seeks to convey a glimpse of the essential truth, namely, that the world comes from the power of God and is his creation. How the process actually occurred is a wholly different question, which even the Bible itself leaves wide open. Conversely, I think that in great measure the theory of evolution has not gotten beyond hypotheses and is often mixed with almost mythical philosophies that have yet to be critically discussed.”
Nem meglepetés, hogy kb. éppen ez a körültekintő hozzáállásában és tartalmában egyaránt katolikus szemlélet tükröződik a Katolikus Egyház Katekizmusában is.
Javítva egy elírt szót: “Ezért van az, hogy már PATRISZTIKUS szerzők – köztük Szent Ágoston is – koruk tudománya szerint is elgondolkodtak a kezdetek “forgatókönyvéről”.”
Azt hiszem nagyon kevés olyan tanítóhivatali megnyilatkozás van, amely konkrétan előírja egy szentírási hely értelmezését. Ez még akkor sincs így, ha a megnyilatkozás esetleg hivatkozik szentírási helyekre. Amit a tanítóhivatal hangsúlyoz, az maga a tanítás. Ezzel kapcsolatban Trienti felsorolt több témával kapcsolatos tanítóhivatali megnyilatkozást és teológiai tételt. A régi dogmatika könyveknek volt egy jó tulajdonsága: a fontosabb kijelentéseket olyan minősítésekkel látták el, amelyek utaltak arra, hogy az adott kijelentés mennyire része a hitletéteménynek, mennyire tanítóhivatal által is támogatott, elfogadott teológiai álláspont (sententia certa) vagy csak általános teológiai vélemény vagy esetleg egy iskola véleménye. A Genezis értelmezéséről a tanítóhivatal csak olyan értelemben nyilatkozott, hogy nem kell mindig szigorú értelemben vett történeti és természettudományos forrásnak tekinteni. Az emberiség egy emberpártól való származása azonban kivétel, a monogenizmus kérdésésével kapcsolatban XII.Piusz enciklikája, a Humani Generis kijelenti, hogy nem világos, hogy az ezzel ellentétes poligenizmussal hogyan egyeztethető össze az áteredő bűn (átöröklődésének) tanítása. Ahogy az ősember, hominidák stb. kutatása fejlődött, több teológus aggódni kezdett, hogy esetleg a tudomány fejlődése cáfolni fogja az Egyház tanítását, ezért elkezdték vizsgálni azt, hogy az áteredő bűnről szóló tanítás hogyan egyeztethető össze a poligenizmussal, tehát megpróbálták világossá tenni azt, amire a Humani Generis azt mondta, hogy nem világos. Többen arra jutottak, hogy itt az emberi nem egységéről van szó, mások azt mondták, ha ugyan az emberiség nem is teljesen a történelmi Ádámtól származik, mégis ő „korporatív” személyiségként képviselte az egész emberi nemet. Közben azonban a genetika fejlődésével a természettudomány is lényegesen „barátságosabbá” vált a monogenizmussal szemben. Szerintem az Ádám-Krisztus párhuzam, az áteredő bűnről szóló tanítás a maga teljességében úgy értelmezhető, ha feltesszük azt, hogy minden ember Ádám és Éva leszármazottja. Azon is érdemes elgondolkozni, hogy milyen meggyőző bizonyítékot tudna a természettudomány a monogenizmussal szemben felvetni. Az igazán meggyőző bizonyíték az lenne, ha találnának két embert, vagy két valódi embertől származó leletet, amelyekről egyértelműen kimutatható, hogy semmi esetre sem származhatnak ugyanazoktól a szülőktől. Nem hiszem, hogy ilyen bizonyítékot fognak találni. Amíg azonban ilyen nincs, nem csatlakoznék a poligenizmust valló teológusok táborához.
Szerintem J. Ratzingerhez hasonlóan a kérdés tudományos oldalát nem kell eldöntöttnek tekinteni, és ez nem is hagyományhűség vagy azzal szembeni kritikus magatartás (teológusi erény vagy laxizmus) kérdése.
Tudtommal a probléma tudományosan úgy ragadható meg, hogy “mitokondriális Éva” és “Y-kromoszomális Ádám” a genetikai kormeghatározások alapján nem egy korban éltek (ami a női ágon pontosabb eredményhez vezet). Akár évezrednyi távolságra is élhettek egymástól. Valószínűsíthető, hogy minden ma élő ember egy férfi ágon tőlünk nézve egységes törzs férfitagjaitól és egy szintén tőlünk nézve női ágon egységes törzs női tagjaitól származik. Mondjuk valamilyen katasztrófa után két csoport (az egyik férfi katonákból állott) találkozott, és az ő utódaiktól kezdve van “rokonságban” “mitokondriális Éva” és “Y-kromoszomális Ádám”, akik valószínűleg nem ismerték egymást. Ez egy matematikailag jóval valószínűbb változat a mai emberiség genetikai múltjának ujjlenyomata mögött, mint az egykorú két genetikai őszülő feltételezése. A kérdés az, hogy helyes-e azt várnunk a Szentírástól, hogy a jelentős tudományos valószínűségi érvvel szemben állást foglal egy ilyen kérdésben. A kérdés pedig ma azért kiélezett, mert a globális emberiség genetikai ujjlenyomatáról éppen ezekben az években készítenek minden eddiginél pontosabb digitális térképet, aminek a folyamatban lévő számítógépes kiértékelése nyomán bizonyos genetikai összefüggések és azok időbeli vetületei ugyanolyan ténnyé válhatnak, mint hogy a Föld gömbölyű (és ma erről nem filozófusok vitatkoznak, hanem látjuk űrfelvételeken, hogy hát ez a helyzet, bár a Biblia korongnak feltételezi, és anno teológiai érvekkel is védték a laposságát; vö fenti-mennyei és lenti-pokoli világ tradicionális képzete).
Mégegyszer: a saját álláspontom – Ratzingerhez és a tanítóhivatal utóbbi félévszázadban tanúsított magatartásához hasonlóan – az, hogy az illetékességi területeket keményen szét kell választani a tudomány szintjén elvileg eldönthető kérdésekben, és ez ilyen. Ezen elv melletti helyes vagy helytelen döntésnek a “poligenizmus” kérdésénél sokkal nagyobb tétje van, ami már hit és értelem viszonyának a legmélyebb, világosan a hitletéteményhez tartozó kérdését érinti / érintheti.
Kortársak feljegyezték, hogy XII. Piusz az ősrobbanás elméletet is meg szerette volna említeni a Humani Generis enciklikában, mint ami a “creatio ex nihilo” látványos empirikus támaszát nyújtja, pedig akkor még sokkal bizonytalanabb státuszban volt ez a kozmológiai elmélet a mai helyzeténél. Erről a szaktudós tanácsadói sikeresen lebeszélték, mert rendelkezésre állt ehhez már egy kellően fejlett szaktudományos-fizikai érvrendszer. Az 1950-ben még csak a fenotípusos és paleontologiai érvelés alapján álló evolúciós folyamat épp három év múlva (1953-ban) tárta fel a maga molekuláris biológiai mechanizmusát (Watson – Crick), amivel – a fent említett objektív tudományos vizsgálat lehetőségével – XII. Piusz még nem számolhatott, és szaktudósok pedig ezen a ponton még nem tudták kellő érvekkel meggyőzni. Ismerve XII. Piusz tudomány iránti tiszteletét, nagy kérdés, hogy 1953 után is ilyen formában írta volna-e a Humani Generisnek ezt a passzusát (amiben azért ő isfeltételesen érvel):
“Cum vero de alia coniecturali opinione agitur, videlicet de polygenismo, quem vocant, tum Ecclesiae filii eiusmodi libertate minime fruuntur. Non enim christifideles eam sententiam amplecti possunt, quam qui retinent asseverant vel post Adam hisce in terris veros homines exstitisse, qui non ab eodem prouti omnium protoparente, naturali generatione originem duxerint, vel Adam significare multitudinem quamdam protoparentum; cum nequaquam appareat quomodo huiusmodi sententia componi queat cum iis quae fontes revelatae veritatis et acta Magisterii Ecclesiae proponunt de peccato originali quod procedit ex peccato vere commisso ab uno Adamo, quodque generatione in omnes transfusum, inest unicuique proprium (cfr. Rom. 5, 12- 19; Conc. Trid. sess. V, can. 1-4).”
(Ezzel elsősorban Matthaiosnak arra a kérdésére próbáltam válaszolni, hogy milyen meggyőző érvet tudna a tudomány a monogenizmussal szemben felvetni.)
A monogenizmus esetében látszik átfedés a hit és természettudomány között. A monogenizmus elvetésének ötlete kb. 70 évvel vagy talán még régebben merült fel. Nemesszeghy Ervin jezsuita atya még ezt írja: „az örökléstan és összehasonlító anatómia általános törvényei szerint jogosan feltételezhetjük, hogy ez az átmenet poligenetikus volt, nem pedig monogenetikus” (Teológiai vázlatok IV., Szent István Társulat, 1983, 147 o.) Paul Davies magyarul 2000-ben kiadott könyve viszont már azt írja, hogy „az összetartó vérvonalak egyetlen hominida őst fognak meghatározni” (Paul Davies: Az ötödik csoda. Az élet eredete nyomában, Vince Kiadó, 2000, 66.o). Ezt a változást éppen a genetika fejlődése hozta, tehát mintha az elmozdulás a poligenezistől vezetne a monogenizmus felé. Valójában az emberiség Y-kromoszomális Ádámtól való származása már eleget tehet a Krisztus-Ádám párhuzamnak, az áteredő bűn átvitelével kapcsolatos feltételeknek, mert így az áteredő bűn „apai örökség” lenne. Egyébként a „mitokondriális Éva” és az „Y-kromoszomális Ádám” egyidejű életének alacsony matematikai valószínűsége nem igazán érv, mert annak a valószínűsége, hogy a 30, 31, 39, 78, 83 számokat húzzák ki a lottón, rendkívül alacsony, mégis ez történt a múlt héten.
Mondhatnám tulajdonképpen azt is, hogy a szerintem a teológia szempontból teljesen korrekt fél-monogenizmus elméletet igazolja az Y-kromoszomális Ádám léte, mégsem teszem ezt. A bibliai Ádámot és Évát nem azonosítom a genetika által feltételezett Ádámmal és Évával, jóllehet ezt az azonosságot eleve nem is zárom ki. Inkább azt mondom, hogy „természettudományos alapon” nem támogatom a poligenizmus elméletét.
A kérdés azonban úgyis feltehető, hogy egy természettudomány által is egyértelműen eldönthető kérdésre adott válasz tartozhat-e egyáltalán a hitletéteményhez. Erre a kérdésre hajlamos vagyok „nemmel” válaszolni. Azt viszont nem látom egyelőre, hogy a poligenizmus-monogenizmus kérdése a természettudomány által egyértelműen eldönthető kérdés lenne. Más terület, de valahogyan hasonlít a helyzet a turini lepel helyzetéhez. Soha nem sikerül egyértelműen bebizonyítani, hogy ez a lepel takarta a sírban Krisztus testét. Viszont az ennek a lehetőségét cáfoló érvek – úgy tűnik – nem bizonyító erejűek, sőt a jelek ellenkező irányban mutatnak.
‘egy természettudomány által is egyértelműen eldönthető kérdésre adott válasz tartozhat-e egyáltalán a hitletéteményhez. Erre a kérdésre hajlamos vagyok „nemmel” válaszolni. ‘
Ebben elvben egyetértünk. Viszont hozzá kell tenni, hogy senki sem ismeri a ‘természettudomány által egyértelműen eldönthető kérdések’ körét.
‘senki sem ismeri a “természettudomány által egyértelműen eldönthető kérdések” körét’
Szerintem se.
-A karácsonyt megelőző napon ősszüleinkre emlékezünk.
-Az Egyház szentként tiszteli őket. Szent Ádám, Szent Éva!
-Azt valljuk, hogy a bűnbeesés után megtértek, és Istennel kiengesztelődve haltak meg.
-Az első ember újra Isten mellett döntött, ezért szerepel Ádám és Éva a Mindenszentek litániájában. A Szentírás és az Egyház hagyománya konkrét személyként beszél róluk.
-Az egész emberiség egyetlen emberi párból származik.(Sent. certa. = A hithez közelálló tétel, teológiailag biztos vélemény. Amit a hittudósok kellő indokkal teológiai igazságnak tartanak.)
-Ősszüleink megkapták Istentől a halhatatlanság ajándékát.(De fide = hittétel, hitigazság, dogma)
-Ősszüleink mentesek voltak a szenvedéstől. (Sent. communis. = általános nézet)
- Az első embert Isten megfelelő természetes és természetfeletti tudással látta el. (Sent. communis.)
- Ádám a megszentelő kegyelemben nem csak a maga számára részesült, hanem utódai számára is. (Sent. certa.)
- Ádám a paradicsomban áthágta Isten parancsát. (De fide)
- Ősszüleink a bűn miatt elvesztették a megszentelő kegyelmet és felkeltették Isten haragját és felháborodását. (De fide)
- Ősszüleinknek a halál jutott osztályrészül, és az ördög hatalma alá kerültek. (De fide)
- Ádám bűne átszármazott utódaira. (De fide)
http://www.depositum.hu/dogma.html#teremtesmuve
Különböző korok művészi ábrázolása is közvetett bizonyíték Ádám és Éva valóságos személyére. Minden arra utal, hogy nyugodtan lehet szó szerint értelmezni az első emberpár
eredeti ártatlanságát és bűnbeesését úgy, ahogy azt a Teremtés könyve leírja.
Köszönöm a választ!
Kedves bystander, matthaios és trienti!
Köszönöm még egyszer az érdekes hozzászólásokat!
Kedves Dávid, örülök, hogy tudtam segíteni.
Kedves Matthaios!
Tényleg elképzelhető, hogy soha nem kapunk természettudományos választ a kérdésünkre.
De ha lenne is egy általánosan elfogadott, legvalószínűbb forgatókönyv, annak sem lenne semmilyen kényszerítő ereje.
Amiről eddig nem esett szó az az, hogy talán az első emberpár létrejöttén túl is csodás események kísérték az emberiség elszaporodását.
Ha lehet, szeretjük kiküszöbölni a csodákat, ami érthető. Viszont nem szabad elfelejteni azt sem, hogy mi eleve egy olyan történetben hiszünk, amelynek vannak csodás elemei is.