Tegyük fel azonban, hogy mindenki úgy érti, hogy az “isten” névvel azt illetjük, akinél nagyobbat nem lehet elgondolni. Ebből azonban nem következik, hogy ezt úgy is értik, hogy ez a valóságban is létezik és nem csak az értelem fogalmában. Nem lehet úgy érvelni, hogy ennek a valóságban is léteznie kell, hacsak nem teszük fel eleve, hogy létezik a valóságban olyan, aminél nagyobbat nem lehet elgondolni. Ezt azonban nem teszik fel azok, akik azt mondják, hogy Isten nem létezik.

A kérdésre adott válaszban (respondeo dicendum) Szent Tamás utal arra, hogy mi a probléma ontológiai érvekkel: vannak dolgok, amelyek maguktól értődnek (per se notum). Azonban itt külöbséget kell tenni, hogy ki számára magától érthető a dolog. Isten léte Isten és az üdvözültek számára magától értődik, mert ők közveltenül látják Istent. Nekünk azonban még nem.

Más oldalról megközelítve a témát: az euklideszi geometriában világos, hogy a háromszög szögeinek összege 180 fok. A gond az, hogy nem tudjuk, hogy fizikai világukban érvényes-e az euklideszi geometria, így azt sem tudjuk, hogy a háromszög szögeinek összege 180 fok-e.

Egy érdekes kérdés: van olyan szöveghely Szent Tamás írásaiban, amiből világos, hogy ő maga az anzelmi érvet hibásnak tartotta?

A transzcendentális tomizmus bizonyos irányzata szerint (amely Tamás egy Descartes-tól megzavart filozófiai közegben hangsúlyozandó helyes értelmezését állítja magáról) ő akár egyet is érthetett Anzelm gondolatmenetével.

A “következik” szónak azonban van egy másik értelme is. Ekkor egy valóságból kiinduló gondolatmenet eredményeként állítunk valamit. Amikor az ontológiai érvek elégtelenségéről beszéltem, akkor a “következik” szót az első értelemben használtam.

A pontosítás és tévedés elkerülése érdekében ennek az általános állításnak ellent kell mondanom. Pl. manó, tündér, szögletes kör fogalma.

“A fogalomból az állítás mozzanata hiányzik, azért a fogalomról csak akkor mondjuk, hogy igaz vagy téves, ha rejtett állítást tartalmaz, t.i. ha összeférő vagy össze nem férő jegyeket foglal össze. A fogalom igaz, ha hű értelmi hasonmása a tárgyi valónak. A fogalom tárgya lehet létező vagy lehetséges vagy pusztán elgondolásbeli valóság is.

A fogalmak lehetnek tiszták és homályosak, pontosak és elmosódottak; elvontak, konkrétak; pozitívak, tagadók; egyetemesek és egyediek, saját fogalmak és analógok.” …. (Katolikus Lexikon, II.köt., Bp. 1931)

Kérdés, hogy milyen kényszerítő ereje van egy fogalomnak. Nem több ez szómágiánál?

‘Az “ontologizmus” ezzel ellentétes álláspontját több alkalommal kifogásolta a tanítóhivatal. ‘

Van ‘hivatalos’ istenérv?

Ez az összefoglalás az anzelmi gondolatmenet lényegét hagyja figyelmen kívül, ami fölött nagyon gyakran elsiklanak. Anzelm “elgondolhatóságról” beszél, nem absztrakt fogalomalkotásról. Feltételezi, hogy az ember “elgondoló képessége”, ha tetszik a
“képzelete” valós tapasztalatokból építkezik, azokat kombinálja, de nem teremthet “ez nihilo”. Vagyis, ha van az, aminél nagyobb nem gondolható el, akkor annak léteznie is kell, hiszen ezt nem tudjuk “összerakni gondolatban”, hanem valami módon benne kell legyen a szellemi tapasztalatunkban, amiből a létezésére is következtethetünk stb… Szerintem tól hamar leírtuk az anzelmi istenérvet, mi nem is annyira védhetetlen, csak meg kell érteni… :-)