A kereszténység búvópatakként indulva hódította meg a római birodalmat. Lehet, hogy a nyugati civilizációban most egy ideig megint ez lesz az állapota. A jövőbe persze nem látok.

Nem azt akartam sugallni, elnézést kérek, hogy nem személy a klónozott személy, hanem azt, a kísérletező hogyan fogná fel az egész folyamatot.

Számomra igazából az az ijesztő, hogy míg a régi racionalista, keresztényellenes ideológiák valahol “megakadtak”, ellentmondásba kerültek a valósággal, sőt mivel végletesek és holisztikus igényűek voltak, pont a kereszténység adta meg a reális “arany középszert” a problémára, addig a mai jóléti társadalmakban zajló folyamat nem akad meg, hanem “csúszós lejtőként” fog hatni a társadalom morális érzékére – pl. a klónozást azzal fogják (biztosan) indokolni, hogy ha a “klónozás mint klónozás” önmagában “személyt” okoz, akkor az számukra legitimáció a biológia összes esetlegességével kísérletezni.

Ennek alapja az lehet leginkább, hogy kinevelődik egy olyan nemzedék, ahol már az irmagva sem található azoknak azoknak a – ha nem is vallási, elvi alapon, de legalább “kulturálisan beidegződött” morális gátlásoknak, amelyek még pár évtizeddel ezelőtt érintetlenek voltak.

Ehhez hozzájárul az USA-ban a protestáns kereszténység elleni aggresszív, tömeges közhangulat, a politikával való összefonódása miatt, amely még nyakon is van öntve a hagyományos angolszász empirista, filozófiaellenes tudósgőggel is.

Az új ember tényleg nem létezhetne Isten közvetlen, lelket teremtő tevékenysége nélkül. Isten viszont nem teremthet rosszat. A foganás erkölcstelen körülményei csak megengedő értelemben tekinthetők Isten akaratának, amennyiben Isten megengedi, hogy az emberi, anyagi oldalról ilyen hiányok legyenek. Ez a hiány azonban nem Istentől származik, hanem az embertől, aki önmagától nem tud létezőt alkotni, de tud hiányt okozni. Ezért a klónozott ember (ha van már ilyen) Isten színről-színre látására meghívott ember, akinek lelkét Isten az örök boldogságra teremtette.

Bioetikai kérdésekkel kapcsolatban egyébként ajánlanám a domonkos nővérek erkölcstannal foglalkozó kattanok honlapját, amelyen részletesebben van szó bioetikai kérdésekről.

A Humanae Vitae, Donum Vitae, Evangelium Vitae, Dignitas Personae pápai/tanítóhivatali megnyilatkozások világosan határoztak azon “tudományos kutatások”(IVF, klónozás, génmanipuláció stb.) erkölcsi mibenlétéről, amely a természetes utat megkerülve kívánják a magzatot megtermékenyíteni, és embert létrehozni. Kínában, bizonyos angolszász országokban szabad utat adtak ezeknek.

Viszont ha ezekben az esetekben megtörténik a teremtés, akkor abba a kellemetlen helyzetbe kerülünk, hogy az igazság megvédése a teremtést “kikényszerítő” folyamat “okozatát”, az emberi személyt fogja “megkérdőjelezni”. Mivel a személy egyszeri és megismételheteten, a folyamat által létrejött személy sem fogja tudni megkérdőjelezni ezen tevékenység erkölcstelenségét, hisz anélkül nem jött volna létre.

És ez a paradoxon szerintem oda fog vezetni, amiről Pál beszélt a 2Tessz 2. 1-10.-ben.