Hozzászólás: Az áteredő bűn és az emberi természet. 1. rész

Szerző: trienti

trienti — Thu, 26 Jun 2014 07:41:32 +0000

Szívesen kedves Zoltán! Öröm számunkra, ha segíthetünk.

Szerző: Krasznai Zoltán

Krasznai Zoltán — Tue, 24 Jun 2014 13:04:12 +0000

Tisztelt Matthaios és Trienti!

Köszönöm válaszaitokat!

Szerző: trienti

trienti — Tue, 24 Jun 2014 10:10:02 +0000

A 3. pont utolsó mondata javítva: Súlyosabb esetben, szorongás, depresszió is felléphet.

Szerző: trienti

trienti — Tue, 24 Jun 2014 10:06:14 +0000

1) Ha az ember-ember közötti kapcsolat szemszögéből nézzük az elidegenedést, akkor az nem más, mint vétek a felebaráti szeretet ellen, melynek alaptétele: “szeresd felebarátodat, mint önmagadat”. Ennek bizonyos fokú tudatos elhanyagolásáról van szó. Ez általában közömbösségben nyilvánul meg, melynek okai között szerepelhet sorozatos csalódás, túlságos érzékenység, hitetlenség vagy kishitűség, Isten mindenki iránt való szeretetének, parancsolatainak figyelmen kívül hagyása.

2) Az ősbűn következményeként értelmünk elhomályosult, akaratunk rosszra hajló lett.
Ez a felebaráti szeretetünkre is befolyással van. Nem mindig látjuk tisztán a szeretet mindenkire vonatkozó szükségességét, különösen megbántóinkra vagy idegenekre vonatkozóan. Rosszra hajló akaratunknak is nagyobb erőfeszítésre van szüksége számunkra kellemetlen vagy idegen emberek iránt megnyilvánuló jóindulatunk kimutatására.

3) Az elidegenedés jelei közé sorolhatjuk a közömbösséget mások lelki és anyagi szükségeivel szemben, csak a magunk érdekeivel való törődést, ami előbb-utóbb önzőségbe fordulhat. Súlyosabb esetben, szorongás, depresszió is felléphet ilyen esetben.

4) Első és leghathatósabb módja az elidegenedés megszüntetésének az irgalmasság lelki és testi cselekedeteinek megismerése, gyakorlása. Továbbá az imaélethez és szentmisehallgatáshoz való visszatérés. Az Istenben való abszolút bizalom helyreállítása. Részünkről az ilyen személy bátorítása jó példánk és helyes szavaink által és imádkozás a bajba jutottért.

Szerző: matthaios

matthaios — Tue, 24 Jun 2014 07:51:59 +0000

Szerintem az eligenedés mögött olyan vonatkozás van, amelyben a létező nem a létezésre, nem a lét teljességére irányul. Átvitt értelemben, nem pontosan fogalmazva, azt is lehetne mondani, hogy az elidegenedés mögött a “létező nem lét” áll. Az ellentmondás kizárása érdekében azt lehet mondani, hogy még az ilyen létezés is Isten terveit szolgálja, az ő dicsőségének szolgálatából még az ilyen létezés sem vonhatja ki magát. Ugyanakkor az ilyen létezés idegen a létezők ezt körülvevő környezetében, mert ezek létezésétől, létezésük irányától, céljától idegen. Így átvitt értelemben, pontatlanul azt lehetne talán mondani, hogy a létezéssel szemben ez valamilyen értelemben az üresség, a semmi, a nem-lét. Az elidegenedés megfordíthatatlan csúcspontját a kárhozatban éri el. A kárhozott él, de létének számára semmi értelme, léte számára teljesen és megfordíthatatlanul idegen.

Szerző: Krasznai Zoltán

Krasznai Zoltán — Mon, 23 Jun 2014 12:58:46 +0000

Én úgy tudom, a katolikus tanok szerint az ősbűnnel kezdődött az az elidegenedési folyamat, ami napjainkra érte el tetőfokát.

Elmélkedtem a témáról:
http://www.boszorkanyvadasz.blogspot.hu/2014/06/az-elidegenedes-mint-fogalom-es-jelenseg.html

Felteszek négy kérdést, de szívesen venném, ha Szász Péter is hozzászólna a témához.

1, Mi az elidegenedés?
2, Az ősbűn mennyire van kapcsolatban az elidegenedéssel?
3, Hogyan jelentkezik az elidegenedés a 21. században?
4, Hogyan lehetne gátat szabni az elidegenedésnek?