A Katolikus Egyház életében a régi és új problémája élesen vetődött fel ötven évvel ezelőtt, a II. Vatikáni Zsinaton és főleg az ezt követő időszakban. XVI. Benedek pápasága utolsó hetében a római egyházmegye papságának tartott beszédének egyetlen témája a zsinat volt. Miután a pápa áttekintette a zsinat munkáját, a zsinat dokumentumait, beszéde utolsó részében felhívta a figyelmet arra, hogy az atyák zsinatával, a hit zsinatával párhuzamosan volt egy másik, de ettől különböző zsinat is: a média zsinata, amelyet nem a hit vezérelt, hanem inkább a média sajátos kategóriái szerint próbálta meg a zsinat történéseit, dokumentumait értelmezni. Néhány mondat a beszéd befejező részéből (fordításomban): „Tudjuk, hogy a média zsinata lett elérhető mindenki számára. Ezért ez lett a domináns, a hatékonyabb, ez okozott oly sok katasztrófát, oly sok szenvedést: bezárt szemináriumok, bezárt kolostorok, banális liturgia…A feladatunk, különösen most, a hit évében az, hogy az igazi zsinat a Szentlélek erejében megvalósuljon, és az Egyház valóságosan megújuljon…Én visszavonulva az imádságba, az Úrban továbbra is veletek és mellettetek leszek azzal a bizonyossággal, hogy az Úr győzni fog.”

Az Egyház történelme a folytonos változások történelme. A változások azonban – a történelemben szinte kivételes módon – állandósággal együtt jellemzik az Egyház életét. Ennek az állandóságnak magyarázatát a hit adja: Jézus Krisztusban Isten egyszeri és végleges kinyilatkoztatást adott az emberiségnek. Ennek a kinyilatkoztatásnak a hordozója pedig Jézus Krisztus Egyháza, amely a II. Vatikáni Zsinat szerint „a Péter utóda és a vele közösségben élő püspökök által kormányzott katolikus Egyházban létezik” (Lumen Gentium 8). A történelmet az utóbbi évszázadokban a felgyorsult tudományos fejlődés, azt ezt kísérő technológiai és társadalmi „robbanás” jellemzi. Ha ugyanezt várjuk el az Egyháztól, félreértjük az Egyház lényegét. Előfordulhat, hogy az „új” már nem a változatlan lényeget közvetíti, hanem öncélúvá, ideológiává válik.

A „régi” hangsúlyozása is válhat öncélúvá, ha a „régit” nem az „örök” kifejezésének, hanem csak történelmi díszletnek tekintjük. Az elmúlt évtizedekben azonban az értéket hordozó régit néha túl könnyen lecserélték olyan újra, amely az ember újdonság iránti vágyának a kifejeződése volt, a régihez képest szegényített tartalommal. Ha az evangéliumban említett családfőt követjük, akkor az újat nem a régivel szembeállítva, nem ennek ellentéteként „hozzuk elő”, hanem kifejezve azt, hogy az örök igazságok egyszerre régiek és újak.

A témával kapcsolatban elkerülhetetlennek látszik, hogy ne említsük meg azt a szokatlan helyzetet, amikor két törvényesen megválasztott pápa él közöttünk. XVI.Benedek nyugalomba vonult, az Egyház élén pedig Ferenc pápa áll. Életpályájuk, személyiségük nagyon különböző. Mégis az új pápa nem a réginek “antagonisztikus” ellentéte, nem forradalmár az Egyház élén, hanem ugyanazt hirdeti, amit elődje hirdetett. A stílus, a hangsúlyok természetesen különböznek. Talán a “két pápa” témájára egyszer majd egy külön bejegyzésben is szó lesz. Egyelőre csak egy blog témával kapcsolatos bejegyzésére utalnék.

]]> http://www.matthaios.hu/regi-es-uj/feed/ 3