Érdekes egyébként, hogy középpontban ugyan nem áll semelyik nagy egyéniség sem, de ennek ellenére még ezekben a könyvekben is Szent Tamás tekintélye dominál. Sok véleményt bemutat, néha nyitva hagyják a kapukat, de mégsem lépik túl a kereteket.

“Ez a szókészlet persze fejlődhetett például a középkor folyamán, de még ekkor sem kellett annyira új fogalmakkal szembenéznie, mint ezeknek a könyveknek az ötvenes években.”

Az írások megalkotásán túl (ami kétszeres munka lehetett ezek szerint) még azt se tudom elképzelni, hogy akkoriban hogyan folyhattak le azok az órák, kurzusok, amelyek alatt ezekből a könyvekből tanítottak.

https://archive.org/stream/CRITICA_201703

https://archive.org/details/COSMOLOGIA_201704

A megvalósultság hangsúlyozásával valójában egyetértek, a hit vonatkozásában talán még inkább, mint a megismerés vonatkozásában. Köszönöm a kifejtést (és a türelmét).

Minthogy az ember megismerése érzékszervek adataiból kiinduló megismerés, megismerésünk képessége csak az ilyen ismeretben lehet aktualizálva. Ezért saját magunkat is csak az ilyen megismerés alkalmával ismerhetjük meg. Amikor megismerem a fát (ehhez nem kell a fának jelen lenni, elég csak a képzet), akkor azt is tudom, hogy én most megismerem a fát, jelen vagyok ennél a megismerésnél. Képességeimről, készségeimről, mivoltomról pedig ezen aktualitásokból kiindulva szerezhető ismeret. Az anyagtól mentes angyal önismerete viszont közvetlenül saját maga, saját lényegének a látása által történik, mert az ő megismerése teremtésétől fogva aktuális megismerés.

Persze a hozzánk tartozó anyagi dolgokról már nemcsak ebben az önismeretben lehetnek ismereteink, ezek már megjelenhetnek elsődleges tárgyként is. Így például figyelhetem légzésemet anélkül, hogy más külső tárgyat ismernék meg. A nagyon magas szintű működések azonban így nehezen tárgyiasíthatók, mert ezek már sokkal közelebb állnak a lélek működéséhez. A már említett féltudatos állapotokban ez inkább sikerülhet, mert itt a külső tárgyak megismerése csak akadályozott megismerés, ezért ezek a magas színtű működések ilyenkor inkább válhatnak tárgyakká. Ezért lehet például az álmot egy kicsit kívülről nézni, jóllehet ez az én álmom. Ebben a töredékes, homályos megismerésben azonban a formák csak homályosan, szimbólumként jelennek meg. A normál megismerés eltárolt képzetei képezik azt az anyagot, amely megformálódik. A formák homályossága, bizonytalansága miatt a szimbólumok értelmezése is nehéz, bizonytalan.

Persze ez is csak egy felvetés a témával kapcsolatban.

A teleológia tulajdonképpen a teljes embert átjárja, mert a testben lévő atomok, elektronok is annak a célnak megfelelően működnek, amely cél az ember formájának megfelelő fennmaradása. Amit viszont a tudattalannak nevezünk, abban ez magasabb szinten van meg.

Florenszkij atya egyik művének magyar fordítása (Az ikonosztáz) megvan nekem, de még nem olvastam. Most belenéztem és a téma szempontjából érdekesnek találtam. A könyvet, amint tudom, elolvasom.

Joseph Donat SJ latin nyelvű kézikönyveit évtizedeken keresztül használták főleg a jezsuita vezetésű teológiai egyetemeken, főiskolákon. Másutt Joseph Gredt OSB vagy Eduard Hugon OP kézikönyveit használták. Magyar nyelven Schütz Antal piarista tanár Bölcselet elemei című könyvét lehetne ezekkel együtt említeni, de ez több szempontból már eltávolodott a neo-skolasztikától.

Az ismeretelméleti kézikönyvből idézett rész a skolasztikus alapelv szerint csak azt fogadja el a lélek aktusának amire a tudatosság jellemző. Amire egyáltalán nem jellemző a tudatosság, az nem a lélek aktusa. Viszont vannak olyan állapotok, amelyekre csak nem teljesen jellemző a tudatosság. A szerző az álmot is ilyen állapotnak tekinti. Ezek között az állapotok között megemlíti az „elnyomást” is, amikor a kellemetlen dolgokra nem gondolunk, de ezek így elnyomva is rossz érzéseket okoznak. A szöveg megkülönbözteti a a reflexív és közvetlen tudatosságot a közvetett tudatosságtól, elismerve azt, hogy előfordulhat, hogy az előző nincs jelen, de a második jelen van. Az ilyen félig tudatos állapotban – a szerző szerint – beszélhetünk a szellemi lélek működéséről, míg a teljesen tudatlan állapotban erről nem lehet szó.

A bejegyzésemben az álmot nem tekintettem tudatos tevékenységnek az akarat működésének hiánya miatt. De valami teljes működésének a hiánya nem feltétlenül jelenti a működés teljes hiányát. A mindennapi életben a mechanika valamely törvénye teljes működésével szinte soha sem találkozunk. Mindig jelen van például a súrlódás, amely megakadályozza azt, hogy a test megtartsa egyenes vonalú egyenletes mozgását (Newton 1. törvénye). Ilyen akadályoztatás a lélek esetében is előfordulhat és a félig tudatos állapotok tekinthetők ilyen akadályozott állapotoknak.

Ezzel a felfogással az a problémám, hogy az akadályozott állapot nem teszi lehetővé új információk megjelenését, ebben inkább az információk téves, nem teljes megítéléséről van szó. Az analitikus pszichológia vagy pszichoanalízis követői, gyakorlói nem üdvözölnék ezt az álláspontot. Ugyanakkor viszont tény, hogy az ilyen állapotoknak ők a legnagyobb „kihasználói”.

“De actibus psychicis inconsciis

Nunc multum disputatur, sintne actus psychici inconscii admittendi. Tantum ad actus psychicos quaestio refertur. Etenim potentiae, species, habitus psychici sine dubio inconscii sunt. Plerique censent, nullum esse actum inconscium psychicum, cuius non saltem tenuem conscientiam habeamus; et multi putant, in se repugnare actum psychicum inconscium. Alii autem opinantur, actus psychicos posse in “subconscientia” latere et sic inconscios esse.

Non videntur actus penitus inconscii admittendi esse.

a, Multi quidem actus sunt quorum non habemus claram et perfectam conscientiam. Multa distracti videmus et audimus, quorum nulla in nobis memoria remanet. In somno dolores adsunt et in somnia influunt, sed eorum claram conscientiam non habemus, nec postea recordamur. Res ingrata, de qua non iam cogitamus, quasi inconscia diu morosam animi affectionem producit. – Attamen haec et similia ostendunt quidem, actus tamen semiconscios, non autem eos penitos conscios fuisse. Tales nullis factis demonstrantur.

b, Si supponimus distinctionem conscientiae reflexae et directae, concedendum quidem est, conscientiam reflexam interdum abesse posse, sed directa semper adest, quia cum omni actu psychico identica est.

Ex quibus coligitur, qua ratione subconscientia (Bewußtsein, subconscience) admittenda sit. Subconscientia duplici modo accipi potest, tamquam status penitus inconscius et tamquam semiconscius. Statum semiconscium actus habere possunt. Psychica potentialia, velut species memoriales, etiam penitus inconscia sunt. Actus vero omnino inconscii esse nequeunt.”

“De erroribus conscientiae

Errores conscientiae generatim non in perceptionibus conscientiae sunt, quae numquam percipiunt, quod non est, sed in iudiciis ex iis oriundis, quae aliud sive plus affirmant, quam perceptum est. Error iudicii autem variis modis efficitur.

[...]

3. Somniantes, amentes vel aliter in statu psychico alterato constituti saepe iudicant se sentire, agere, pati, quae non sentiunt nec agunt. Dormiens, qui incommodum situm patitur, somniatur se operosum laborem peragere. Amens dolore stomachi affectus arbitratur se animal in stomacho gestare.

In his conscientia non percipit, quae non sunt, sed intellectus ligatus sufficientem reflexionem instituere non valet, ut imagines perceptionibus adiunctas corrigat.

4. Somniantes, hypnotici, aegroti interdum personam propriam in aliam mutatam vel etiam duplicatam (“ego duplicatum”) apprehendunt et agendo prae se ferunt. E.g. somniantes adulti putant se pueros esse, hypnotici ex acceptis suggestionibus arbitrantur se novas personas vel bruta et lapides esse. Si in aegrotis perceptiones organicae vel kinaestheticae multum remittuntur et sic perceptio proprii corporis et motuum eius debilitatur, imaginantur interdum corpus, quod vident, non esse suum, in se alium loqui et membra movere, immo se ipsos iam mortuos esse. Alii constantes coactivas imaginationes et impulsus rationi contrarios in se sentiunt, quae propterea ab alia persona in se habitante profectae esse videntur.

In his eventibus certe non persona ipsa mutata vel duplicata est, sed iudicium fallitur. Et hoc propterea, quia status accidentalis personae notabiliter mutatus simulque conscientia attenuata est, maxime vero, quia deliberatio intellectus debilitata est, ut imaginationes illae de nova persona non iam satis corrigatur.”

Valószínűleg ennél sokkal részletesebben foglalkozik a sorozat lélektani részében, sőt egy német nyelvű könyvet is megjelentett a lélekelemzésről és az egyénlélektanról valamikor a 30-as években.

Elvileg Jungtól egy interjú keretében megkérdezték az 50-es években, hogy hisz-e Isten létezésében, amire azt felelte, hogy nem hisz benne, hanem tudja.

Ez a felelet nekem olyan “cinikusnak” tűnik, mint Nietzsche feuerbachi vagy Einstein panteista szellemű megjegyzései Istenről.