Az inkább a PET lesz, az MR a protonokkal ‘dolgozik’.

Különben köszönöm a blogot és a mögötte álló munkát! Bár rég nem kommenteltem, rendszeresen eljárok ide, és érdeklődve olvasom a bejegyzéseket.

A hidegség és melegség valóban formáknak tekinthetők, ezek azonban nem lényegadó formák, hanem járulékos, akcidentális formák. A természettudomány ezekre a minőségekre saját területén belül keresi a magyarázatot. Ez a dolga. Ezek a magyarázatok lehetnek kísérletileg igazolt, helyes magyarázatok, de nem teljes magyarázatok.

Az embernek nincs olyan képessége, hogy közvetlenül megragadja a formákat. A formákat a cselekvő értelem (intellectus agens) az érzéki adatokból vonja ki és így lesznek ezek értelmünk fogalmai. Ezek a fogalmak azonban pozítiv tartalommal rendelkező fogalmak. A víz meghatározása például úgy, hogy a víz az víz, nem tükrözi a fogalom tartalmát. A jó meghatározás megjelőli a legközelebbi nemet (genus proximum) és az ehhez hozzáadódó megkülönböztető jegyet (differencia specifica). A víz fogalma ebből a szempontból különösen érdekes, mert az arisztotelészi fizika (és ez a Szent Tamás által elfogadott fizika is) szerint ez egyike annak a négy elemnek, amelyből a dolgok összetevődnek (víz, tűz, levegő, föld). Nem találkoztam a víz meghatározásával, de Szent Tamás számára ez valami ilyesmi lehetett: a víz az az őselem, amely a nedvesség minőségével rendelkezik. Szent Tamás egyébként egy mindössze néhány oldalas művében (De mixtione elementorum) foglalkozik azzal, hogy az elemek forma szerint hogyan vannak jelen a testi szubsztanciákban. Szerinte ezek formái nem lényegadó és (nyilván) nem járulékos (akcidentális) formaként vannak ott, hanem erő szerint, virtuálisan.

A fizika azóta nagyot fejlődött, de Szent Tamás megállapításai ma is hasznos megállapítások. A fizika és biológia világában lévő dolgok (elemi részecskék, atomok, molekulák, sejtek, DNA stb) általában nem érzékszerveinkkel közvetlenül érzékelhető dolgok. Ugyanakkor azonban kísérletekkel sokszorosan alátámasztott elméletek utalnak rájuk. Például a pozitronok valóságáról tanúskodik a modern diagnosztika egyik fontos berendezése, az MRI, amelyet az elmélet alapján konstruáltak. De beszélhetnénk a lézerekről, az atomreaktorokról stb. Ezek mögött a dolgok mögött a dolgok lényege, a dolgok természete van. A dolgok aktív és passzív képességei a dolgok természetéből fakadnak. Az anyagi dolgok lényegét pedig a lényegadó forma és az elsődleges anyagból való összetettség jellemzi. A dolgok lényegének, természetének, aktív és passzív képességeinek a megismerése tehát jelentős részben a természettiudományok által történik. Ez nem jelent problémát, a probléma az, amikor ezt a megismerési módot az egyetlen érvényes megismerési módnak tekintik.

De térjünk vissza a víz esetére, amelyet Szent Tamás fizikája még őselemnek tekintett, a mai fizika, kémia viszont egy sokszorosan összetett valaminek tekint! A hidrogénatomok és az oxigénatomok viszonya (csak körülbelül) az a vízmolekulához képest, mint az őselemek viszonya a testi szubsztanciához, amely viszonyról Szent Tamás beszél említett kis művében. Tehát itt nem annyira egy járulékról van szó, hanem inkább egy olyan összetevőről, amely nem szubsztanciaként összetevő, hanem erő szerint, virtuálisan. Az atomok stb. formája elveszti esetleges korábbi, lényegadó forma jellegét, de megmarad a szubsztanciába beépülő formaként.

Az előttem lévő pohárban lévő víz valóban nem azonos a vízmolekulával. Ebben a szubsztanciában a vízmolekulák nem szubsztanciaként vannak jelen, hanem szubsztanciába beépülő formákként. Ha ezt a kérdést a fizika oldaláról is meg akarom közelíteni, akkor hivatkozhatom arra a termodinamikai egységre, amely a pohárban meglévő molekulákat egy egységbe fogja. Előfordulhat azonban, hogy vannak tomista természetfilozófusok, akik a pohárban lévő vízet inkább csak aggregátumnak tekintik.

Az atomok, molekulák episztemológiai helyzete hasonló az őselemek (például víz) egykori helyzetéhez. Azzal a különbséggel, hogy az elemi részek, atomok, molekulák létezésével kapcsolatban lényegesen több és jobban alátámasztott bizonyitékaink vannak. Mégis megmutatkozik Szent Tamás zsenialitása itt is, könyvecskéje ma is hasznos olvasmány.

Az arisztotelészi formák azonban éppen ezeket az emberileg tapasztalható minőségeket jelentik. Az, hogy a víz kémiai képlete H2O, nem tartozik ezek közé, ez csak egy elmélet, nem tapasztalható a kémiai összetétel. Szó sincs arról, hogy a víznek ez lenne az esszenciális (arisztoteliánus terminológiával: szubsztanciális) formája. Abból, hogy a víz modern kémiai értelemben H2O – mert csak ebben az értelemben az! –, nem vezethetők le a vízzel kapcsolatban tapasztalható minőségek, ezeket nem lehet alulról felépíteni.

(Egyébként a víz még modern kémiai értelemben sem soha tisztán H2O, és ha létezne is olyan, az ember szomját nem oltaná: meg is halnánk, ha csak azt innánk.)

Annak állításával, miszerint a víz szubsztanciális formája az, hogy H2O molekulákból áll, hallgatólagosan azt is állítjuk, hogy maga Arisztotelész – illetve Szent Tamás – nem ismerte a víz szubsztanciáját, vagyis nem tudta alkalmazni saját elméletét egy olyan dologra, ami az ő hétköznapi világának is állandó része volt.

Ez egyrészt nem csekély tiszteletlenség Arisztotelésszel – Szent Tamással – szemben, másrészt meglehetős következetlenség önmagunkkal szemben, ha egyébként el akarjuk fogadni az arisztotelészi hülomorfizmust.

(Mindez mellesleg azt is illusztrálja, hogy a tradíció és a modernitás összemosása – amely jelenség a neotomizmusban sajnos nem ritka – milyen fonák dolgokat tud produkálni.)

A szubsztancia részben éppen azért szubsztancia, mert nem lehet pozitív módon megragadni, és igazából csak tautologikusan lehet róla beszélni: a víz az víz, és attól víz, hogy nem bor, tej, kenyér, kő, fa stb. Minden, amit mondani tudunk róla, csak akcidencia. Maga a szubsztanciális forma csakis egy magasabb – a racionalitást meghaladó – megismerési mód révén ragadható meg.

Az, hogy valami H2O molekula, az nem a víznek a szubsztanciális formája, hanem a H2O molekulának. És amikor azt mondjuk, hogy a vizet így és így vizsgálva – modern kémiai módszerekkel – azt tapasztaljuk, miszerint H2O molekulákból áll, az a vízre nézve már egy akcidencia.