A zsoltárokban fellelhető bosszúvágy a zsoltár szerzőjének érzése. A gonosz pusztulását Isten megengedi, de pozitív akarattal nem akarja. Így nem igazán ennek kell örülni, hanem annak, hogy ezáltal érvényesül Isten igazságossága. De arra érdemes inkább gondolni, hogy mi lenne velünk, ha Isten nem adná meg megtérésre hívó kegyelmét. Ilyenkor jobb ha az ember megvizsgálja saját magát, életét, és hálát ad Istennek, hogy mennyire meg nem érdemelten is kapjuk kegyelmét.

“Ez persze nem jelenti a magánkinyilatkoztatások lehetetlenségét. De a valódi (általában az Egyház által elismert) magánkinyilatkoztatások nem az emberi kíváncsiságot, netán bosszúvágyat elégítik ki, hanem az emberek üdvösségét szolgálják.”

Megjegyzem, hogy ezek a kinyilatkoztatások az Egyház által, még A II. Vatikánum előtt EL LETTEK ISMERVE. Tehát nem értem, hogy például a Francia Királyságra vonatkozó részben, ami történelmi tény is, mit nem talál Ön hitelesnek?

Bosszúvágy alatt nem tudom, Ön mit ért, de mint a Zsoltárokból tudjuk, ez is egy természetes (ellen)érzés, amit Isten színe elé lehet adni a gonosz ellenség miatt, és vigadni, örülni, megkönnyebbülni vereségük és pusztulásuk láttán, sőt, kívánni lehet a gonosz pusztulását:

http://szentiras.hu/SZIT/Zsolt3

http://szentiras.hu/SZIT/Zsolt7

http://szentiras.hu/SZIT/Zsolt10

http://szentiras.hu/SZIT/Zsolt27

Az biztos, hogy az erkölcsi rend egyúttal az emberi létezés rendje is. Az ettől való tömeges eltérés tehát létbeli zavarokat, társadalmi és világ rendszerek hanyatlását okozza. De a konkrétumokat csak az Isten tudja és akiknek ezt Ő kinyilatkoztatja. Isten egész emberiségnek szóló kinyilatkoztatása az apostoli korral lezárult. Ez persze nem jelenti a magánkinyilatkoztatások lehetetlenségét. De a valódi (általában az Egyház által elismert) magánkinyilatkoztatások nem az emberi kíváncsiságot, netán bosszúvágyat elégítik ki, hanem az emberek üdvösségét szolgálják.

” S ahogy a francia király sem tett eleget a mennyei felhívásnak és nem szentelte Franciaországot Jézus Szentséges Szívének, majd 100 év múlva a szabadkőműves forradalom lecsapott az országra és a királyra, úgy gondolom a fatimai jelenés 100. évfordulója is egy nagy csapást hozhat el. Talán ama bizonyos 3 napnyi sötétség, tűzeső és totális pusztulás közeleg, amiről annyi prófécia szól, többek közt a Szűzanya akitai jelenése során elhangzottak. Mindez persze csak találgatás részemről, Isten büntetését visszatartja az igazak imája, esdeklése, de elmaradni nem fog, előbb-utóbb bekövetkezik.”

Előjáróban azt szeretném mondani, hogy nekem a püspökszentelés régebbi formája szimpatikusabb, de semmi alapja nincs annak, hogy VI. Pál formáját olyan formának tekintsem, amely érvénytelenné tenné a püspökszentelést. A formában ugyanis nem valamilyen „vezetői lélekre”, hanem a Szentlélekre való hivatkozás van. Ugyanis arról a lélekről van szó, amelyet Jézus Krisztus kimondottan apostolainak, az első püspököknek ajándékozott, az első püspökszenteléskor, az utolsó vacsorán. Az apostolokra való utalás világossá teszi a szövegben, hogy itt az apostolok szentségi utódairól, a püspökök szenteléséről van szó. A „spiritus principalis” kifejezés pedig megtalálható például a Miserere zsoltárban: „Redde mihi laetitiam salutaris tui: et spiritu principali confirma me”.

Írod: “Az egyik ilyen szélsőséges vélemény az, hogy ha egy pápa nem rendelkezik maradéktalanul a hivatalának betöltéséhez szükséges kiválósággal, akkor ő már nem is pápa (szedevakantizmus).”

Hogy ne szerepeljen itt valótlanság, mondjuk úgy, ha EGYÁLTALÁN NEM RENDELKEZIK!

És itt az Egyházi rend szentsége nem elhanyagolható kis szösszenet:

” A régi, azaz a VI. Pál által eltörölt forma így hangzik: „Comple in sacerdote tuo ministerii tui summam, et ornamentis totius glorificationis instructum, coelestis unguenti rore sanctifica” – „Végezd be papodban szolgálatod teljességét, és szenteld meg a teljes dicsőítés értékeivel felruházottat a mennyei olaj harmatával” (DH 3860). E forma érvényességéhez kétség sem fér. Először is kifejezésre juttatja, hogy a püspökszentelés jelöltje pap. Továbbá megerősíti, hogy ez a pap, azaz a jelölt a papi méltóság teljességét fogja megkapni („ministerii tui summam”), és végül a kegyelem teljességét is („coelestis unguenti rore”).

Ezt a tökéletesen katolikus szöveget VI. Pál egy olyan formával helyettesítette, amitől, hasonlóan az anglikán szentelési formához, teljesen idegen a papi méltóság teljessége. A latin szöveg – „Et nunc effunde super hos Electos eam virtutem, quae a te est, Spiritum principalem, quem dedisti dilecto Filio tuo Iesu Christo, quem ipse donavit sanctis Apostolis, qui constituerunt Ecclesiam per singula loca, ut sanctuarium tuum, in gloriam et laudem indeficientem nominis tui” – szó szerinti fordítása: És most öntsd e kiválasztottakra azt az erőt, amely tőled van: a lelket, mely a vezető személyiségek sajátja [ez a Spiritum principalem egyik lehetséges fordítása], akit te szeretett Fiadnak, Jézus Krisztusnak adtál, ő pedig szent apostolainak ajándékozta, akik egyes helyeken egyházakat, mint a te szentélyeidet alapítottak a te neved örök dicsőítésére és dicséretére.”
Az olvasni tudó ember számára ez a szöveg egy kiválasztottra vonatkozik, tehát nem kifejezetten papra, akinek a szentelési rítus nem a papi méltóság teljességét kölcsönzi, hanem egy vezető lelket, akit „azok birtokolnak, akik vezetnek”. Következésképpen ez alatt lehetetlen a Szentlelket érteni. A bizonyíték erre, hogy VI. Pál a „spiritum principalem” (vezető lélek) kifejezést a római hadsereg szókincséből vette. Ezzel a „lélekkel” kellett rendelkeznie egy harcvonal legmagasabb rangú vezetőjének………………………… XIII. Leó az anglikán szentelések elítélésekor apostoli tekintéllyel kijelentette már, hogy ilyen szavak, mint „Fogadd a Szentlelket” távol vannak attól, hogy a papi méltóságot, mint megbízást és kegyelmet, amit eszközöl, kifejezzenek, ha erre a papi méltóságra és kegyelemre, egyidőben és kifejezetten nem történik utalás. Egy forma, amiből szándékosan mindent kivettek, ami a katolikus szentelési rítusban a papi hivatal méltóságát és kötelességeit érthetően kifejezi, a papi hivatal számára nem lehet megfelelő és elégséges forma – állapítja meg XIII. Leó.
Ha a problémát egy másik oldalról vizsgáljuk, fel kell tenni a kérdést, hogy vajon azok a lényeges szavak, melyek az Egyház különböző korszakainak folyamán a püspökszentelés minden érvényes formájában használatosak voltak, megvannak-e a VI. Pál-féle szentelési rítusban. A legjellemzőbb ilyen szavak a következők: „summus Sacerdos” (legfőbb pap); „dignitas pontificalis” (püspöki méltóság); „episcopus” (püspök); „sacerdos plenus” (tökéletes papi méltóság). – A VI. Pál-féle szentelési rítus egyet sem tartalmaz ezen kifejezésekből! ………………………..A Napóleonnal a konkordátum végleges szövegéről folytatott végnélküli viták során Consalvi bíboros egy nap a következő büszke választ adta: „Felség, az államfők udvaraiban szabad hazudni, de a Szentatya legfőbb hivatalának gyakorlásában a legkisebb hazugság esetén egész tekintélyét elvesztené.” – A „zsinati egyház” azonban a papi hivatallal kapcsolatban a szentségeket is beleértve kétértelműségekben és hazugságokban tetszeleg. ”

http://www.katolikus-honlap.hu/1501/jh-abbem.htm

” Nagyon helytelen úgy vélekedni, hogy az új püspökszentelési rítus körüli vita pusztán a „tradicionalista csoportok” közötti nézeteltérés, vagy pláne csupán „szedisvakantista” ügy. Azoknak, akik VI. Pált és utódait igaz pápáknak tartják, emlékezniük kell arra, hogy még egy igazi pápa sem rendelkezik jogkörrel a szentségek lényegének a megváltoztatására.
1975-ben maga Lefebvre érsek mondta nekem, hogy az új püspökszentelési rítus érvénytelen. Több mint három évtizeddel később kutatásaim és cikkeim igazolják ezt a következtetést, ráadásul én olyan forrásokat idézek, melyeket az olvasók maguk is ellenőrizhetnek.

Amennyiben az új püspökök valóban nem igazi püspökök, akkor a legsúlyosabb probléma, amellyel a tradicionalistáknak szembe kell nézniük, elsősorban nem is az üres szék. Hanem az üres tabernákulum, azaz AZ ÜRES TABERNÁKULUMOK.”

http://www.katolikus-honlap.hu/1401/urestab.htm

“A II. Vatikáni Zsinat forradalma által előidézett változások között – az új szentelési rítusok következményeként – a papság lerombolása jár a legsúlyosabb következményekkel. Ez a sátáni pusztítás egyike volt azoknak, melyek a reformerek kistáján álltak. Ez még a szentmise elpusztításánál is súlyosabb következményekkel jár, mert amíg a papság fennáll, addig a szentmiseáldozat visszaállítására is megvan a lehetőség [fordítva viszont nem: hiszen hiába van érvényes, Istennek tetsző szentmise-rítus, ha nincs pap, aki azt celebrálhassa]. A papság és az ő különleges hatalmának szétzúzásával a katolikus rítus újrabevezetése csak komédia, szentségtörő csalás, amit a VI. Pál-féle rítussal érvénytelenül »felszentelt« papok mutatnak be. Szerencsétlen módon a katolikusok figyelme mégis inkább a szentmise szétzúzására irányult, mint a VI. Pál-féle szentelési rítusok érvénytelenségére, azaz a papság megszűnésére.”………………………………..Ez a kezdete annak, ami történni fog, amikor az eloldozott ördög és démonai a föld felett zűrzavart és reménytelenséget fognak elterjeszteni, ahogy ezt Dániel megjövendölte. Meg fogja akadályozni a papszenteléseket, a papokat hagyja kihalni, és ily módon a nagy áldozat bemutatását mindig szűkebb határok közé szorítja. És akkor jönnek a szerencsétlenség napjai.” – E mondat drámaiságát aligha lehet felülmúlni.« ” http://www.katolikus-honlap.hu/1501/tervege.htm