Itt végülis Szent Tamás Arisztotelesz ihletésére megfogalmazott, de teológiai szintre emelt “connaturalitas”-tanáról van szó, ugye?

“Szent Tamás kvázi-tapasztalati jelenlétről beszél.”

Ez azt is jelenti, hogy bizonyos módon a hívő katona mégis másképp van jelen az Oltáriszentség jelenlétében, mint a nem hívő, ugye? Ez a különbség viszont csak a természetes és a misztikus “tapasztalás” határmesgyéjén konkretizálódik, ezért beszélünk “kvázi-tapasztalatról”.

Ez a “kvázi-tapasztalat” gondolat Szent Tamás mely műveiben és hol jelenik meg? Van erről hozzáférhető szakirodalom?

Szent Tamás kvázi-tapasztalati jelenlétről beszél. Ez a jelenlét megtapasztalható, de akkor sem szűnik meg, ha éppen a megigazult ember figyelme más felé irányul, vagy alszik. A hit cselekedeteiben, a szeretet indíttatásában implicite benne van ez a tapasztalat. Ez a tapasztalat nem Isten színről-színre való látásának a tapasztalata, de ebbe az irányban halad. Valószínű, hogy ennek a megtapasztalásnak a legnagyobb akadályai a mi tökéletlenségeink. Ezen a ponton a szoros értelemben vett dogmatika kinyilik a misztika felé, amely azonban nem a “rendkívülit” jelenti. Garrigou-Lagrange életművének jelentős része ezzel foglalkozik.

“Vedd a száraz diót, tedd nehéz prés alá, és meglátod, hogyan csordul ki belőle az olaj. Valami hasonló történik a szívünkkel, amikor Isten jelenlétének láthatatlan tüze égeti minden oldalról. Az élet önzésében szívünk megkövült… ám valóban van olyan tűz, amely képes meglágyítani a legkeményebb fémeket és köveket is… és nem más, csakis a szent szeretet válthat ki könnyeket a keresztény ember szívéből… ahol nincs szeretet, ott nincsenek könnyek sem.”

A “csíra” organikus kép, ami egy növény teljes kifejlődésig vezető folytonos növekedésének, a teljes megvalósulásnak az ígéretét hordozza. A tomizmus szerint mi az, ami ilyen analóg fejlődést mutat a keresztény ember életében a keresztség (mint a hit szentsége) és a visio beatifica elérése közötti szakaszban?