Köszönöm a biztatást, jelenleg itt tartok ;-)

A terméketlen napok megfelelő okból való figyelembevételének megengedettsége egyébként a Humanae Vitae-t megelőzően is az Egyház tanítása volt (pl. DH 3148, 1880-ból). Úgyis mondhatjuk, hogy ez az Egyház erkölcsi tanításában bennfoglaltan jelen volt, de ennek hangsúlyozottá válása akkor történt meg, amikor ezt a fogamzásgátlással állították szembe. A lelkiismeret megnyugodhat az Egyház kifejezett tanításában, még akkor is, ha ennek antropológiai igazolása nem látszik teljes világossággal.

A következő bejegyzés egyébként ezzel a kérdéssel az antropológia szempontjából foglalkozik.

‘Bűnt követünk el? A fenti érvelés szerint igen, belső helyzetünket tekintve nem.’

Miért lenne bűn?
A katolikus szexuáletika alapja a kérdésben az, hogy nem választjuk szét azt, amit Isten egybekötött. Sem az öröm kedvéért (fogamzásgátlás), sem a gyermek kedvéért (mesterséges megtermékenyítés).

Viszont nem tilos felhasználni azt a tudást, hogy ezek időnként nem járnak együtt. Ez nem bűn, nincs értelme azt mondani, hogy ‘ez is beavatkozás, mert kihagyjuk a termékeny alkalmakat’.

Nincs ugyanis kőbe vésve, hogy férjnek és feleségnek mikor kell együtt lennie.

Életből vett példa: 3. gyermekünk mondjuk 1 éves. Feleségem ciklusa éppen visszatért a rendes kerékvágásba. _Nagyon_ nem szeretnénk _most_ újabb kisbabát. Mindent megteszünk, hogy elkerüljük a termékeny napokon az együttlétet. Csak akkor történik együttlét, ha minden TCST-s módszer azt mutatja, hogy _nem_lesz_most_foganás.

Bűnt követünk el? A fenti érvelés szerint igen, belső helyzetünket tekintve nem.

Most ott tartok, hogy vagy minden születésszabályozás bűn, a TCST is, vagy csak objektív okból (pl. a megtermékenyített petesejt beágyazódásának megakadályozása) bűn egy módszer vagy eszköz, ami persze így ellentmond a tételes tanításnak.

(Hozzáteszem még, hogy az elmúlt 5 évem szellemi útja a modern kisközösségi lelkiségtől folyamatosan tart az elmélyült katolikus “hagyományhű” lelkiség felé és bizony sok fiatalkori “tézisemet” döntik meg a negyvenes éveim új felismerései. Itt egyszerűen nem sikerül az értelmi azonosulás az Egyház tételes hitével…)

Ezzel foglalkozik a családtervezés, nem?

‘ ELŐTTE, az aktusra készülve, azért, hogy megakadályozzák az élet továbbadását, egyrészt célzott vizsgálatokat végeznek, másrészt konkrét alkalmakat kihagynak’

Ezen megakadt a tekintetem. Hogy lehet ‘konkrét alkalmat’ kihagyni?
Ennyi erővel arról is beszélgethetnénk, hogy melyik volt Márai Sándor legjobb megíratlan regénye, vagy hogy hány Oscar-díjat nem kapott meg Leonardo di Caprio.

Pontosan ezt vitatom.

Bár az általános iskola szintjén – ha “új emberen” csak a BIOLÓGIAILAG ÚJ ÉLŐLÉNYT értjük, akkor természetesen igazad van.

A közösüléssel (szándékosan nem aktust írok, nehogy félreértsenek) új emberek jöhetnek létre. Úgy általában a házastársi szeretetből nem. Ebben az értelemben tehát a közösülés túlmutathat a házaspáron, a vacsora és a csók nem.

Szerintem a házasság – és főleg a “termékenység” – elég sokkal szélesebb és mélyebb kategória annál, mint amit itt írsz.

Azon az alapon, hogy abból lesz a gyerek, azáltal válunk a Teremtő munkatársaivá.

A csók és a közös vacsora is fontos kifejezése a házaspár szeretetének, de nem mutatnak túl a két emberen.

Ebből persze az is következik, hogy nem mi emeljük ki az aktust, hanem maga az Isten.

A fogamzásgátlás esetében azonban jelen van a házassági aktus, mégpedig integritásában megsértve. Az igazi különbség köztünk az, hogy van-e ilyen sértés és ez tényleg magába foglalja-e a bűnt. A női szervezet figyelése (esetleg még műszerekkel is) messze nem azonos a házassági aktusba való beavatkozással. A figyelés és a házassági aktusba való beavatkozás különböznek egymástól.

Amint ezt már többször mondtam, ezekkel a kérdésekkel a következő bejegyzés foglalkozik.