Analógia és egyértelműség

A blogon sok bejegyzés foglalkozott az analógiával. Az analógia az egyértelműséggel áll szemben. A teológia nyelve az analógia, mert a teremtett és teremtetlen létező közötti végtelen távolság miatt az egyikről mondott állítás nem lehet egyértelműen alkalmazható a másikra (az ezzel foglalkozó régebbi bejegyzések közül kettő itt és itt található). Minthogy nekünk közvetlen tapasztalatunk a teremtett világról van, az ezek körében egyértelműen használt szavak nem alkalmazhatóak egyértelműen Istenre. A szavak fogalmakat jelölnek, így a szavakkal együtt beszélhetünk fogalmakról is. A fogalmak analóg vagy egyértelmű használatáról akkor van szó, amikor ezek ítéletek, illetve nekik megfelelő szavak állító vagy tagadó mondatok állítmányaként szerepelnek. Így egyértelműen állíthatjuk Péterről és Jánosról, hogy ők emberek, de csak analóg módon állíthatjuk, hogy Isten és Péter jók. Az analóg állításban az fejeződik ki, hogy van valamilyen hasonlóság Isten jósága és Péter jósága között. A hasonlóság tulajdonképpen „dialektikus” dolog: van benne valamilyen egység és különbözőség. Az állító ítélet az alanyt és az állítmány hozza összefüggésbe, valamilyen egységet jelent ki az alany és az állítmány között. Az egyértelmű állítások esetén ez az egység azt jelenti, hogy az alannyal olyan egységben van az állítmány, hogy ez az egység minden egyes alany esetében ugyanolyan, az alanyok különbözősége ezt az egységet nem befolyásolja. Így Péter ugyanúgy ember mint János. Hogy Péter emberségét megértsük, nincs szükségünk arra, hogy János emberségével is foglalkozzunk. Amikor azonban Istenről állítjuk, hogy jó, akkor ez a jóság csak hasonlít például Péter jóságához, ennek a jóságnak a megértésében már nem tekinthetünk el attól, hogy ki az alany, ki a jó. Folytatás

Isten és a természettörvények esetlegessége

Paul Davies ismert fizikus és filozófus könyvet írt Isten gondolatai címmel 1. Az érdekes könyvnek egy külön fejezete foglalkozik a természettörvények esetlegességével. A fejezet azt a kérdést teszi föl, hogy miért olyan a világ, amilyen. Az író hivatkozik Einsteinre, aki szerint az egyik legérdekesebb kérdés az, hogy volt-e Istennek választási lehetősége a világgal kapcsolatban. A fejezet végül arra a megállapításra jut, hogy semmilyen gondolatmenettel sem lehet igazolni, hogy a világ szükségszerűen olyan, amilyen. A világban a szerző szerint talán a szükségszerűség és esetlegesség együttese a legcsodálatosabb: a természet törvényei szükségszerűséget jelentenek, de az, hogy a törvények miért éppen ilyenek, esetleges dolog. Ha nem akarunk lemondani az emberi gondolkodás alapvető elvéről, az elégséges alap, elégséges magyarázat elvéről, akkor valami szükségszerűséget kell keresnünk a törvények esetlegessége mögött. Az erről az elvről való lemondás ellentétes lenne az emberi gondolkodással, maga a tudomány válna lehetetlenné ezen elv nélkül. A szerző a törvények ilyenségének a szükségszerűségét végül nem találja meg a világban, ezért ezt a világon kívülre helyezi. Ezzel kapcsolatban foglalkozik a keresztény filozófiával és teológiával is és végül megállapítja, hogy ez ugyan fölismeri a szükségszerű létezést, de nem tud jó magyarázatot adni, hogy ebből a szükségszerű létezésből hogyan jött létre világunk esetleges létezése. Végül Paul Davies maga számára leginkább elfogadhatónak a folyamat-teológia megközelítését tartja. Így beszél a kétpólusú teizmusról, amely szerinte a szükségszerűség és esetlegesség közti ellenétet leginkább fel tudja oldani. A kétpólusú teizmus szerint Isten egy és sok, transzcendens és immanens, örök és időleges, változó és változatlan, igazságos és irgalmas, egyszerű és összetett. A fenti fölsorolás néhány tagja (egy és sok, örök és időleges, változó és változatlan, egyszerű és összetett) egy másik, emberi gondolkozás számára talán még alapvetőbb elvet, az ellenmondás elvét sérti. A dialektikus megközelítés nem áll tehát távol a folyamat-teológiától, ilyen értelemben véve Hegel is folyamat-teológusnak tartható. Folytatás

Jegyzetek:

  1. Paul Davies: Isten gondolatai, Kulturtrade Kiadó, 1995.