Minősíthetetlen hangnemről szó sincs! Pontos helyzetképről viszont igen. Ezt kiválóan adja vissza az abszurd jelenet. A kettős beszéd, a ravasz átfogalmazások és sokszor az egy mondaton belüli ellentmondások miatt, a mai katolikusok azt sem tudják, hogy mit higgyenek. Ez sajnálatos jelenség!

Sok egyházi személy és világi katolikus odáig jutott, hogy már nem mernek valamit egyenesen és egyértelműen megfogalmazni.

Sajnálatos, hogy az SSPX jogi helyzete máig sem rendeződött, jóllehet Benedek pápa föloldotta püspökeit a kiközösítés alól. A tárgyalások váratlanul megszakadtak, a pontos hátteret nem tudjuk, csak sejteni lehet, hogy egyesek mindent elkövettek azért, hogy ezek ne sikerüljenek. Ők nem beszélnek “minősíthetetlen” hangon az Egyház vezetőiről, Ferenc pápát az Egyház törvényesen megválasztott pápájának tartják, a kánonban így emlékeznek meg róla. Érdemes arra ügyelni, hogy ne keverjük össze őket más kisebb, esetleg tőlük leszakadt csoportokkal. Egy videó a tavalyi, lourdes-i zarándoklatukról (mise a lourdes-i bazilikában, nyilván a lourdes-i püspök engedélyével). A Hittani Kongregáció alá tartozó Ecclesia Dei bizottsággal továbbra is vannak tárgyalások. Legutóbb a kongregáció prefektusával, Müller bíborossal is találkoztak.

Megjegyzem, hogy tulajdonképpen az előbb említett meggyengülés és összeomlás sem kizáró tényező a szenttéavatásban. Lehet, hogy ezt például ellensúlyozzák a világegyházi tendenciák. Nem tudom. De mintha ezt a témát a “politika” a szönyeg alá söpörte volna.

Az, hogy Szent XXIII. János és Szent II. János Pál zsinati szenteknek vannak a jelenetben szólítva, egyáltalán nem jelenti azt, hogy szent voltuk kétségbe lenne vonva. Ez utalás arra, hogy a szenttéavatásukban a konkrét egyházpolitikai szempontok jelentős szerepet játszottak. Ebből azonban nem következik, hogy maga a szentté avatás, azaz annak deklarálása, hogy ők az üdvösség állapotában vannak, kétségbe lett vonva.

Üdvözlettel

Matthaios

Köszönöm figyelmeztetését, de szó sincs az Egyház egységének bomlasztásáról, hanem inkább az Egyházért való aggódásról. A jelenet sajnos aktuális ma is. Az egységhez hozzátartozik az egész Egyház majd 2000 éves életének egysége is, amelynek része például Boldog IX. Piusz, Szent X. Piusz, XII. Piusz, de Szent II. János Pál pápasága is. Az egység mindig az éppen uralkodó pápával való egységet jelenti és ehhez ragaszkodom. De ez nem jelenti azt, hogy az esetleg a pápa által preferált teológiai irányzattal is maradéktalanul egyet kellene értenem. Így persze kétségtelenül nehezebb, de hát “ez van”.

Üdvözlettel

matthaios

Én elsősorban azért jeleztem ellenvéleményemet, mert azt a gondolatot, amelyet a fenti írás megjelenít, az Egyház egységét bomlasztónak, ily módon pedig sátáninak tartom, és mivel Önt – a jezsuitablogon kifejtett tevékenysége miatt – egyébként nagyra becsülöm, kötelességemnek éreztem figyelmeztetni erre.

Üdvözlettel:
Gábor

Ha már így belementünk a fenti “műalkotás” elemzésébe, azt lehet mondani, hogy a két szereplő (Don Pietro és Psittacus püspök) közötti ellentét adja az egész párbeszéd értelmét. Az író azonban valóban nyitva hagyja azt a kérdést, hogy a szakadás hermeneutikája képviselőinek igazuk van-e abban, hogy a zsinat új tanításokat hozott. Esetleg még azt is lehetne mondani, hogy talán efelé a vélemény felé hajlik. Don Pietro tényleg nem kelt a zsinat védelmére, igazolva, hogy a zsinat tanításai semmit sem tettek hozzá a hitletéteményhez, ezzel nincsenek ellentétben. Azt lehet mondani, hogy mintegy jóváhagyja a szakadás hermeneutikája képviselőjének a véleményét.

Ha valaki lefordít valamit és közzéteszi azt, akkor valamilyen felelősséggel tartozik azért, amit lefordított és közzétett. Azt azonban ki szeretném jelenteni, hogy soha nem mondtam azt, hogy a második vatikáni zsinat megsértette volna a hitletéteményt. Így, ha valaki ezt az “eszmei mondanivalót” szűri le a fenti párbeszédből, ezzel nem azonosulok. Az eszmei mondanivaló számomra az, hogy jelen van egy olyan tendencia a katolikus teológiában, amely magát a kérdést akarja eliminálni, jelentéktelenné tenni, hogy valami szemben áll egyáltalán a hitletéteménnyel. Ha ugyanis különválik az elmélet és a gyakorlat, dogmatika és a pasztorális, törvény és gyakorlat, akkor már nincs értelme a hitletétemény után kérdezni. A relativizmusban a végsőkig is el lehet menni, kérdésessé lehet tenni, hogy a gondolkodás szabályait egyáltalán figyelembe kell-e venni a hittel, az erkölccsel kapcsolatban. Szerintem elsősorban erről szól a jelenet és így ez ma aktuálisabb, mint valaha.

A zsinat kérdése nem egyszerű kérdés. Van a zsinatnak egy olyan értelmezése, amely szerint a zsinat előtt és a zsinat után viszonyát a “törés” szóval lehet jellemezni. Itt csak utalok a bolognai iskola felfogására, de utalhatnék a bizonyos teológiai iskolákban sűrűn alkalmazott “kopernikuszi fordulat” kifejezésre is. Benedek pápa, az egykori zsinati szakértő ezekkel szemben hangsúlyozta a folytonosság hermeneutikáját. A zsinat szövegei heves viták után, sokszor valódi egyetértés nélkül fogalmazódtak meg. Minthogy a zsinat már indulásakor kijelentette, hogy nem akar dogmákat kimondani, ezért kezdettől fogva nélkülözte azt a precizitást, amely a korábbi zsinatok tulajdonsága volt. Ennek ellenére bőven beszélt dogmatikus és más hasonló kérdésekről, de a precizitásra nem törekvő nyelvi megfogalmazások az értelmezések széles köre előtt nyitották meg a kaput. Vegyünk csak négy zsinati szakértőt, Hans Küng-öt, Karl Rahner-t, Henri de Lubac-ot, Joseph Ratzinger-t. A négy szakértő különböző zsinat utáni pályája utal az értelmezések tág lehetőségére.

Üdvözlettel

Matthaios